4.
Napok teltek el, amikor újból megnyikordult az ajtón a kallantyú, nyílt a cella ajtaja, s az ?r, mint els? alkalommal, magához intett, feltette a vakszemüveget a szememre, és felvezetett kihallgatásra. U?iu f?hadnagy kis id? múlva utánunk lépett az irodába, addig a fegy?r nem is engedte, hogy a szemüveget levegyem. Most nem vágott in medias res a kihallgatásba. Közölte velem, ha valami kérésem van a fogdai bánásmóddal kapcsolatban, vagy valami szükséges, forduljak bizalommal hozzá, mert csak ? intézkedhet.
- Cigarettázik-e? Van-e szüksége valamire?
A kérdés meglepett, hirtelen nem tudtam, mire vélni.
- Nem cigarettázom. Most nincs is szükségem semmire - válaszoltam.
- Beszéljen a magánál talált memorandumról! ?szintén. Ne hallgasson el semmit!
- A memorandumot dr. Dobai fogalmazta - kezdtem vallomásomat. - Arról nincs tudomásom, hogy valaki segített volna neki. Én nem segítettem sem adatokkal, sem tanácsokkal. Azt sem tudom, hány példányban készült. Csak arról a példányról tudok, amelyet dr. Dobai letartóztatásom el?tt hozzávet?leg egy héttel adott át nekem elolvasásra, s amelyet a házkutatáskor nálam megtaláltak. Elolvasás után dr. Dobainak kellett volna visszaszolgáltatnom. Senkinek nem mutattam meg, sem jegyzeteket, sem másolatot nem készítettem róla. Nem is volt rá id?m; tanulmányozni nem tudtam terhes munkahelyi elfoglaltságom miatt.
- Mi a memorandum tartalma?
- Nagyjából arra emlékszem, hogy a dolgozat Erdély magyar és román lakosságának az utolsó évszázadi történetér?l szól a területi változásokkal összefüggésben. Arról, hogy Közép-Kelet-Európa e térségében a békét az utolsó száz esztend?ben mérgez? nemzetiségi kérdést minden itt él? nép számára igazságos módon rendezni kellene, hogy minden nemzetiség és nép identitását meg?rizve élhessen, és saját kultúrájában fejl?dhessen.
Mind a magyar, mind a román nép a XIX. század második felét?l kezdve saját nemzeti állam megteremtését t?zte végs? célként maga elé. Sem a magyar, sem a román kormányok nem biztosították a határaik között él? más népek, nemzetiségek számára a szabad fejl?déshez szükséges demokratikus berendezkedést, el egészen az önkormányzatig, hanem céljaik megvalósításához az asszimiláció vagy a kivándoroltatás útját választották. Ilyen körülmények között természetes, hogy nem volt olyan román, aki magyar fennhatóság alatt akart volna élni (1918 el?tt) és fordítva, olyan magyar, aki román uralom alatt (1918-1940 között).
Az asszimilációs és az elnyomó politika elleni tiltakozásul tették közzé 1892-ben a magyarországi románok a Memorandumot, amelyben a császár, kés?bb pedig az európai nagyhatalmak elé tárták panaszaikat. Az els? világháború után a trianoni békében (1920) ügyük rendez?dött. Magyarország románlakta területeit a Román Királysághoz csatolták, ugyanakkor majdnem másfél-kétmillió magyar került az új határokkal román uralom alá.
A román elnyomó politika ellen a magyarság hasonló módon többször tiltakozott Genfben a Nemzetek Szövetségénél a két világháború között, de eredménytelenül. Észak-Erdély Magyarországhoz csatolásával 1940-ben több mint egymillió magyar tért vissza fajtestvéreihez, de majdnem ugyanannyi román szakadt el testvéreit?l, s került kisebbségi sorsba. A párizsi békeszerz?désben (1947) újból a trianoni állapotokat állították vissza. Ez az elrendezés igazságtalan, és abban a pillanatban, amikor a román nemzeti állam megteremtésére való törekvések szabad utat nyernek, megindulhat a nemzeti kisebbségek, köztük a magyarság beolvasztásának politikája. Nincs semmiféle garancia arra, hogy a román politikában az er?szakos asszimiláció és nemzetiségi üldözés vissza ne térjen. Az erdélyi nemzetiségi kérdés megoldatlanságát sérelmezi a dolgozat, kimutatván azt, hogy a Trianon el?tti magyar adminisztrációban ha nem is volt általánosan kielégít? a nemzetiségek helyzete, de jobb volt, mint a Trianon utáni, és ezen rontott a párizsi békeszerz?dés 1947-ben.
- Maga azt állítja, hogy id?hiányban volt. Tanulmányozni nem tudta a memorandumot, de átolvasta. Nem hiszem, nem vette volna észre már egyszeri elolvasás után, hogy a memorandum ellenséges tartalmú. Miért nem jelentette az állambiztonsági szerveknek, vagy miért nem égette el?
- Els?, felületes elolvasás után egyszer? tanulmánynak tekintettem az írást. Semmiféle ellenséges támadást nem tartalmaz Romániával szemben. Nem tartottam törvénybe ütköz?nek, az országra nézve veszélyesnek. A téma, a nemzetiségi kérdés azok közé a politikai-társadalmi kérdések közé tartozik, amelyekr?l pro et contra lehet vitatkozni. A dolgozat küls? formája pedig semmiképpen sem memorandum. Ellenkez?leg, puszta fogalmazvány, nem végleges, helyesírási hibákkal teli szöveg. Ezért nem jelentettem a hatóságoknak, és ezért nem égettem el.
- Dobai azt állítja, hogy a memorandumról el?zetes beszélgetéseket folytattak.
- El?zetes beszélgetéseket semmiféle memorandumról nem folytattunk. Dobai a dolgozat nálam talált példányát az utcán adta át olvasásra, nem egészen pontosan egy héttel a házkutatás el?tt. Véleményt a dolgozatról nem cseréltünk, nem is volt rá alkalmunk, ugyanis nem találkoztunk.
Kihallgatás közben U?iu szorgalmasan jegyzett. Most sem mulasztotta el megkérdezni, hol vannak a dolgozathoz f?zött észrevételeim, jegyzeteim. Feleletem természetesen most is tagadó volt. Közben az óráját nézegette. Pár perc múlva meg is jelent az ?r, és visszavezetett a cellába.
Március 25-én vagy 26-án a fegy?r ismét felvitt kihallgatásra. Magam a dr. Dobai szerkesztette dolgozatra voltam lelkileg felkészülve. Kíváncsian vártam a kérdést. Dehogy vonatkozott a kérdés a tanulmányra. U?iu csúfondárosan, mosolyogva az ügyhöz egyáltalán nem tartozó kérdést tett fel:
- Hogyan is zajlott le az a bizonyos Sándor, József névnapi mulatság, amikor mindenki berúgott? Számoljon be róla részletesen.
Mellbe vágott a kérdés. Mi köze a névnapi tanári mulatságnak a vizsgálathoz?
- A tantestületben két Sándor és két József nev? tanár volt. Szokás, hogy felköszöntjük tanár kollégáinkat névnapjuk alkalmával. Mivel négy tanár névnapja esett egybe, batyus mulatságot rendeztünk tiszteletükre. Senki sem itta magát az asztal alá. Ennyi volt az egész.
- Csak ennyi? Nem emlékszik, milyen nótákat énekeltek? Hiszen magasra csapott a hangulat.
- Népdalokat, hallgatókat stb., magyarul, románul.
- Azt mondják, akik ott voltak, irredenta énekeket is énekeltek. Nem emlékszik?
- Nem. Nem emlékszem.
- Hát akkor a székely himnuszt meg a Horthy Miklós katonája vagyok indulót ki énekelte?
- Én nem énekeltem, de egyáltalán nem is emlékszem, hogy mások énekelték volna.
- Az ott jelen voltak azt állítják, hogy énekelték, és maga is énekelte.
- Tessék szembesíteni azzal, aki azt állítja, hogy én énekeltem.
Szembesítésre nem került sor.
Ezzel az ügy lezárult.
Erre az epizódra azután is visszagondoltam. Miért volt fontos a szekuritáténak az, hogy énekeltem-e a két említett éneket?
Jóval a tárgyalás után Szamosújváron a börtönben egy Micu nev?, id?s dési törvényszéki bíróval (lánya tanárn? volt) ismerkedtem meg. Unalmunkban egyebek mellett sok jogi kérdést is megtárgyaltunk. Többek között én elmondtam a két énekkel kapcsolatos kihallgatásom. A hosszú törvényszéki gyakorlattal rendelkez? bíró megmagyarázta, hogy az én esetemben az énekkel nyilván a nacionalizmust akarták rám bizonyítani. Egyébként, ha csak bírálni merészelte egy magyar a ,,népi demokratikus? rendszer valamely intézkedését, arra szabályszer?en rásütötték a nacionalista, horthysta bélyeget. S ezzel már ki is húztak az igazságát keres? polgár lába alól minden védekezési lehet?séget.
A forradalom sajtója
A Sándor-, József-napi mulatságról megejtett kihallgatás után vártam, mikor kell számot adnom az ,,ellenséges? sajtó olvasásáról. Hogy ne érjen teljesen meglepetésszer?en, kezdtem összeszedegetni az adatokat, mit olvastam.
A magyar forradalom rövid ideje alatt megjelent szabad sajtó termékeit dr. Dobai sógora, Varga László református lelkész hozta át Magyarországról Kolozsvárra. Nekem dr. Dobai közvetítette olvasásra. Abból a nagy mennyiség? forradalmi napi-, heti- és röplapból, kiáltványból, ami a nyomdákból két hét alatt kikerült, viszonylag nagyon kevés jutott el hozzánk. Kézhez kaptam az Irodalmi Újság egy számát, a Szabad Nép ugyancsak egy-két példányát, valamint még két-három példányt a forradalom szabad napjaiban indított új napilapok közül.
Az egyhangú, csak termelési kérdésekkel foglalkozó, a párt által sugallt és cenzúrázott újságok után mohón vettem a kezembe és olvastam a forradalomról szóló közleményeket, a forradalom nagyszer? harci tényei által ihletett legkisebb prózai írást vagy verset is. Három m?re az Irodalmi Újságból még most is emlékszem: Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról, Tamási Lajos Piros a vér a pesti utcán és Németh László Emelked? nemzet cím? esszéjére. Ezek voltak azok a m?vek, amelyek a kihallgatás anyagát képezhették. Nézzük, mi lett a vége, mi sült ki bel?le.
A tiltott sajtó olvasása, úgy emlékszem, márciusban került terítékre. A hónap végén s?r?bben vittek kihallgatásra. Éppen szabad leveg?n voltam, amikor váratlanul megjelent az ?r a vakszemüveggel, és kihallgatásra vitt. Vajon, a tanulmányról vagy a tiltott sajtóról fognak kihallgatni? - kérdeztem magamban. Szakállas voltam. U?iu hogylétemr?l érdekl?dött.
- Nem volt borotválás - jegyeztem meg.
Az asztalán hevert az Irodalmi Újság és a többi elkobzott sajtótermék. Az Irodalmi Újság a Magyar Írószövetség hetilapja volt. Talán ez volt az utolsó, Budapesten megjelent száma. A forradalom után Párizsban jelent meg, az emigráns írók kiadásában. A Kádár-kormányhoz h? írók Élet és Irodalom címmel új hetilapot indítottak, amely Budapesten ma is megjelenik.
- Milyen sajtótermékeket, újságokat, röpiratokat olvasott a magyar ellenforradalom alatt és után? - szegezte nekem a kérdést.
- A forradalom alatt nem olvastam ellenséges sajtóterméket, azok csak az októberi-novemberi események után kerültek át a magyar-román határon. Akkor is csak az Irodalmi Újságot és a forradalom napjaiban megjelent politikai napilapok egy-két példányát láttam Dobai lakásán. Az újságokat átnéztem, amit érdemesnek tartottam, elolvastam.
U?iu az asztaláról kezébe vette és felmutatta az Irodalmi Újságot. Kissé elny?tt volt, sokan olvashatták. Megkérdezte:
- Ráismer? Ez a szám járt-e a kezében?
- Igen - válaszoltam.
- Mit olvasott el az Irodalmi Újságból, és mások voltak-e jelen? Hangosan olvasta-e?
- Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról és Tamási Lajos Piros a vér a pesti utcán cím? verseit olvastam.
A további kihallgatás egy m?re összpontosított, Illyés Gyula költeményére. U?iu a kezembe adta a lapot, és kért, hogy hangosan olvassam fel, amit én meg is tettem. Illyés költeménye gépelt példányban közkézen forgott már.
- Foglalja össze a költemény mondanivalóját. - Ahogy ? mondta: a tartalmát.
- A költemény témája a zsarnokság - mondtam -, a korlátlan önkény lírai megelevenítése.
Gazda Ferenc