
5.
Politikai, szociológiai bevezet? szavak után néhány mondatot mondtam a költeményr?l is. A zsarnok és hívei nem tartják tiszteletben a törvényeket, a mások szabadságát. Fokozatosan a társadalom minden tagját, rétegét, még azokat is, akik támogatják, rettegés és félelem keríti hatalmába, és éppen a félelem által a zsarnokság eszközévé válnak. Végül is a zsarnokság következtében kialakult félelemre, besúgásra épített emberi viszonylatrendszer m?ködésképtelenné válik. Olyanná, mint az az él? szervezet, amelyet a rákbetegség megtámad.
Hol zsarnokság van,
Ott zsarnokság van?
A zsarnokság mindenütt jelen van: börtönökben, vallatószobákban, a bíró ítéletében, a tapsban, éljenzésben, suttogásban, családban, iskolában, a szerelemben, a m?vész alkotásában, a parlamentben, egyszóval mindenben, még halálodban is a zsarnokot szolgálod. Megrázó! A költemény egyetlen hosszú mondat. Majdnem ilyen tömören festettem le a zsarnokságot. U?iu értette, figyelmesen, de komoran hallgatta. Hanem amit most vetek papírra, nevetséges, de igaz. Megkíséreltem a politikai tisztnek megmagyarázni, hogy a mi rendszerünk - akkor még a népi demokráciának nevezett rendszer - nem azonos a zsarnoksággal. (Hogyne lett volna azonos!) A proletariátus uralma, bár diktatúra, de nem zsarnokság. U?iu meghallgatta ,,okoskodó? érvelésemet. Magyarázatommal azt akartam elérni, hogy a költeménnyel nem a népi demokráciát támadtam, nem vagyok a népi demokrácia ellensége. U?iu ezt nem fogadta el, és szemembe vágta: ,,Maga is és a hallgatói is, amikor a költeményt felolvasta, a rendszerre értették.? Ez volt a valóság. Megnyugtatott a tény, hogy olyan humanista költ?, erkölcsi tekintély, mint Illyés Gyula is így látta, hogy ti. a népi demokrácia zsarnokság. Kiszabadulásom után tudomásomra jutott, hogy Illyés a költeményt jóval az 1956-os forradalom el?tt írta.
- Másolatot készített-e, sokszorosította-e, mások figyelmét felhívta-e ezekre a m?vekre, versekre?
Erre a kérdésre egyértelm?en az volt a feleletem, se le nem másoltam, se nem sokszorosítottam, se nem hívtam fel rá senkinek a figyelmét.
A szekuritáté az ügyet az ellenséges tiltott propaganda területére terelte, rendszer elleni felbujtásnak min?sítette, és hétévi nehéz börtönbüntetésre értékelte, amit a katonai törvényszék ki is rótt.
Májusban a letartóztatottakat kihallgatásra vezet? fegy?r egy közepes nagyságú szobába vezetett, amely inkább laboratóriumhoz hasonlított. Itt egy civil ruhás tisztvisel? dolgozott. A szoba berendezése szokatlan alakú, fiókos szekrényb?l, más kisebb bútordarabokból és olyan technikai eszközökb?l állt, amelyek a b?nügyi nyilvántartó akták, felvételek elkészítésére szolgálnak. A tisztvisel? rám nézett, és a fal közelébe tett székre ültetett. Két fényképfelvételt készített rólam, egyiket szemb?l, a másikat oldalról. Utána leparancsolta rólam a zakót, és felt?rette az ingem ujját. Egy asztalkához vezetett, amelyre fekete festékkel bekent, vastag linóleum volt ráterítve. A tisztvisel? megfogta a bal kezemet, és szétterített ujjakkal rátenyereltetett a linóleumra úgy, hogy a festék teljesen belepje, utána rányomta egy papírra. Hasonló módon járt el a jobb kezemmel is. Ez nem volt elég, utána ujjlenyomatot vett. Mindegyik ujjamat megfogta, és az ujjaim hegyét sorra egy ív különleges papírra nyomta rá. Ebb?l arra következtettem, hogy nincs remény a szabadulásra, a szekuritáté készíti a vád alá helyezést. Rendkívül megalázottnak éreztem magam. Annyi emberség azért volt a tisztvisel?ben, hogy a laboratóriumban lehet?séget biztosított a kézmosásra.
Új nevek, új arcok
A kommunista b?nüldözés az ankét alatt teljes elszigeteltségben tartotta a vizsgálati fogságban lév? állampolgárt. Semmiféle kapcsolatot nem engedélyezett se a családdal, se a jogi védelmet szolgáltató szervekkel, az ügyvédekkel.
A kihallgatásnak volt egy sajátos technikája. Ugyanazt a kérdést a politikai tiszt többször feltette. Ez a visszatérés a már egyszer jegyz?könyvbe vett vallomásra legtöbbször a vádak cs?rés-csavarása volt azért, hogy nem ugrik-e el? újabb adat, vagy esetleg az újra elmondott, megfogalmazott kérdés nem ad-e lehet?séget arra, hogy a vallomást átértelmezzék, újabb szálakat fedezzenek fel, amelyek a további nyomozás számára hasznosak lehetnének.
A tanulmány ankétjának elhúzódása rossz ómen volt. Feltételeztem, hogy a tanulmányt csak sz?k körben ismerik. Kihallgatásaim csak dr. Dobaival és Komáromyval való kapcsolatomra szorítkoztak. Nem is volt mással kapcsolatom.
Az ankét elhúzódásának okát kutattam. Vajon a mindig mindennel elégedetlen, gyanakvó szekuritáté dr. Dobai és Komáromy kapcsolatai után járt? Újabb szálak után nyomoz? Vagy már újabb letartóztatások is történtek?
Májusban mintha fordulat állt volna be az ügyem kezelésében. Keményebben kezdett U?iu faggatni, f?ként arról, mit tárgyaltam dr. Dobaival a nemzetiségi kérdésr?l, mit akartunk a memorandummal. Egyenesen nekem szegezte a kérdést: mit keresett dr. Dobai Márton Áron püspöknél? Én tagadtam, hogy lett volna a püspöknél. Tagadhattam, hisz nem is tudtam a dr. Dobai Márton Áron püspöknél tett látogatásáról. Ez volt a valóság. Dobai nem mondta nekem, hogy szándékában van elmenni.
Márton Áron nevének említése a kihallgatáson új megvilágításba helyezte a letartóztatásunk körülményét. Több, mint bizonyos, dr. Dobait Gyulafehérvárról hazajövet tartóztatták le - gondoltam. Márton Áron ugyanis kényszerlakhelyen volt, s az ?t látogatókat figyelték, következésképpen dr. Dobait is. De nemcsak ez volt új. U?iu azzal vádolt, hogy én mint katolikus hoztam szóba Márton Áront, mint akit meg kellene kérdezni az üggyel kapcsolatban. Ez persze minden alapot nélkülözött. Nyilván, jobban bele akartak keverni a tanulmány ügyébe. B?ntársnak akartak min?síteni.
Egy májusi nap délel?ttjén maga U?iu jött utánam, és vezetett fel kihallgatásra. Persze, a konspiráció el?írásait betartva, vakszemüveggel. Úgy látszik, sürg?s volt a dolog. Most sem vágott bele a kihallgatásba. Több kérdést intézett hozzám, amelyek nemcsak hogy megleptek, hanem zavarba is hoztak. Én a kérdéseket elterel?eknek min?sítettem.
- Az a hír járja magáról, hogy ,,jó? tanár. A diákjai meggy?z?déséért szerették, vagy jó felkészültségéért? Miért kedvelte a környezete? Miért volt népszer?? Sok barátja volt az értelmiségiek körében?
Lényegében banális, ostoba kérdések voltak - én legalábbis annak min?sítettem.
Mi ez? Csapda vagy valamiféle captatio benevolentiae? Nem tudtam, mit válaszoljak.
- Ezek a kérdések nem képezhetik az ankét tárgyát - mondottam.
- A szekuritáténak megvan minden lehet?sége és eszköze, hogy felderítsen rólam mindent. Meggy?z?désem, hogy önöknek csak az értékes, az a vélemény, amit másoktól gy?jtenek be.
- Mit beszéltek Dobaival a memorandumról?
- Nem sokat látogattam dr. Dobai lakását. Születés- vagy névnap alkalmával tettem tiszteletemet a családnál. Ezek a látogatások viszont nem voltak alkalmasak politikai jelleg? beszélgetésekre. Memorandumról meg ugyanvalóst nem volt szó. Valószín?leg ? sem határozta el magát a dolgozat megírására. Magam utoljára január 18-án, feleségének a neve napján, Piroska-napon tettem látogatást náluk. El?zetes beszélgetéseink, vitáink arról, hogy memorandumot kellene készíteni a hazai nemzetiségi kérdésr?l, nem voltak. Váratlanul jött nekem is, amikor az utcán megállított, és átnyújtotta elolvasásra és véleményezésre írását.
- Mivel nem volt maga megelégedve a nemzetiségi kérdésben?
- Nem is az, hogy elégedetlen voltam, hanem az államosítás után nem láttam jöv?nket biztosítva. Nagy veszteség érte a magyarságot a nemzetiségi iskolahálózat, tudományos intézmények, közm?vel?dési egyesületek és egyéb gazdasági, kereskedelmi szervezetek állami tulajdonba vételével. Százados intézmények helyett egyetlen új intézmény létesült, a Bolyai Tudományegyetem, és az állam törvényesen nem garantálta, hogy mindaz, amit államosítottak, továbbra is a magyar nép tulajdonában marad. Az államosítást betet?zte a Magyar Népi Szövetség megszüntetése 1953-ban, miáltal a magyarság egyetlen érdekvédelmi szervezetét veszítette el. Megszüntették az önálló magyar tanügyi igazgatást, kimondták, hogy a m?szaki oktatás csak az állam nyelvén történhet. Az I-VII. osztályig fokozatosan numerus clausushoz kötötték a nemzetiségi gyermekek számára az osztályok indítását, és számos iskolában gazdasági okokra hivatkozva megszüntették a magyar igazgatást, egyszer? tagozattá fokozva le ?ket. Megkezd?dött a magyar nyelv lassú kiszorítása a közéletb?l. Még a Magyar Autonóm Tartományban is az a tréfa járta: ,,az autó magyar, de a sof?r román?. Egyáltalán, 1953-tól a Román Munkáspártban az ultranacionalista frakció el?retörésével megkezd?dött a nemzetiségi jogok fokozatos, nyílt vagy leplezett megnyirbálása. A román kormány és pártvezetés egyetlen hivatalos lépést sem tett annak érdekében, hogy a román nép fiai az iskolában megismerkedjenek a vegyes lakosságú Erdélyben a magyar nyelvvel és magyar kultúrával. Ezzel szemben er?szakolták a román nyelv tanítását már az óvodától kezdve a magyarság körében. Kolozsvárott, amely még mindig többségében magyar népesség? város volt, kezdték eltüntetni a magyar feliratokat.
- Mi volt Dobainak a célja a memorandummal? - szakított félbe a tiszt.
Már ez a nehéz kérdés is szerepelt. Most is azt válaszoltam, amit korábban: nem tudom, mert velem nem közölte. Dobai velem nem beszélt memorandumról.
- Dobai azt mondja, magával is közölte, hogy a memorandum-fogalmazványt el akarja juttatni a magyar kormányhoz, a rosszul rendezett nemzetiségi kérdés új alapokon való rendezése céljából.
- Err?l nem volt szó beszélgetésünkben. Memorandumról nem esett szó soha. Azután, hogy egy példányt az utcán nekem átadott, nem találkoztam Dobaival.
U?iu f?hadnagy több kérdést nem tett fel: jegyz?könyv aláírására sem került sor, pedig kihallgatás közben jegyzett. Miel?tt visszavittek volna a cellába, még felolvasott négy nevet, a Bereczki András, Varga László, Kertész Gábor és Nagy József nevét, s megkérdezte, ismerem-e ?ket.
- Egyiket sem ismerem - válaszoltam. Ezzel a fegy?r levezetett a cellába.
A négy név elültette a bogarat a fülemben. Volt mir?l töprengenem. Komáromy és Dobai barátaimon kívül mások is be lennének avatva a tanulmány ügyébe? Csak nehogy valami szervezkedést kovácsoljon össze a szekuritáté. Akkor már tudtam, hogy a szervezkedés veszélyesebb és súlyosabb büntet?jogi elbírálás alá esik. Személyesen egyiket sem ismertem, s?t, kett?nek még a nevét sem hallottam. Valószín?leg, ?k is azt nyilatkozták, hogy nem ismernek engem. Bereczki Andrásról azt tudtam, hogy a Bolyai Tudományegyetemen lektor, közgazdász. Varga Lászlóról ugyancsak hallottam. Református lelkész. Dobai említette, hogy az 1956-os forradalom idején éppen Magyarországon járt, de én nem találkoztam vele. Ki lehet Kertész Gábor és Nagy József? - tettem fel magamnak a kérdést. Még a nevüket sem hallottam. A tárgyaláson láttam ?ket. Kertész Gábor magas, karcsú, jogvégzett férfiú volt, ügyvéd Zilahon. Nem ismerhettem meg kés?bb sem, nem adódott alkalom elbeszélgetni vele. A börtönben lelte halálát. Nagy József a tárgyaláson mellettem ült, de csak a pite?ti-i börtönben ismerkedtem meg vele. A Szilágy megyei Ákos községb?l való földbirtokos volt. Az a körülmény, hogy a kihallgatások alatt ugyanabban a cellában tartottak, amelybe letartóztatásomkor beosztottak, teljesen lehetetlenné tette, hogy megtudhassam, kik vannak még a dr. Dobai-ügyben letartóztatva.
Gazda Ferenc