Egy délel?tt távolról ajtók nyitása és csukása hallatszott, a zaj mind közeledett felém. Alig múlt el öt perc, nyílik a cella ajtaja. Három egyenruhás tiszt jelent meg: B?r?nescu, a fogda parancsnoka és két idegen. Az egyiket egyetemi hallgató korából ismertem, most katonai ügyész. Belépett a cellába, és azt kérdezte, hogy b?nösnek érzem-e magam. Nem - válaszoltam. Többet nem kérdezett semmit, kiment, s az ajtót rám zárták.
Minden el?vigyázat és a leggondosabb tisztálkodás ellenére - börtönviszonyok között - a bal alsó karomon három nagy furunkulus lett. Kellemetlenül fájt az ingujj legenyhébb érintésére is, de az egész karomra kiterjedt a fájdalom. Jelentettem a fogda parancsnokának, aki másnap kivezettetett az orvosi kabinetbe, és orvosi kezelésben részesítettek. Úgy emlékszem, az orvos dr. Cseh Pál f?orvos volt. Az asszisztens az ? jelenlétében kötötte be, és mindaddig kaptam a kezelést, amíg a furunkulusok el nem múltak.
Egyik júliusi nap magához rendelt U?iu f?hadnagy. Csak kiderül minden - kezdte a kihallgatást. Mi az, amit nem vallottam be, s most tudomásukra jutott? Egyre faggatott, gondolkozzam, milyen idegenekkel, külföldiekkel volt kapcsolatom. Természetesen, tagadtam, hogy lett volna külföldiekkel találkozásom. Egy id? után kibökte, hol és mikor vacsoráztam együtt Conte Roza bolognai egyetemi tanárn?vel. Kapcsoltam azonnal. Úgy látszik, a szekuritáté a munkahelyemen is mindenre kiterjed? nyomozást végzett. Így jutott tudomásukra a kérdéses vacsora a Központi vendégl?ben.
1957 két els? hónapjának valamelyikében az Akadémia Nyelvtudományi Intézetében látogatást tett Conte Roza, a bolognai egyetem román tanszékének professzora. Ötven év körüli, b?beszéd?, jó hangulatú úrihölgy volt. ?tefan Pa?ca professzor, az intézet igazgatója sz?k kör? vacsorát adott tiszteletére a Szabadság téri Központi Szálló éttermében. A vacsorára több intézeti tanárral együtt meghívtak engem is. A vád úgy szólt, hogy itt átnyújtottam a memorandum egy példányát Conte Rozának, hogy külföldre csempéssze. Természetesen, a vád alaptalan volt, semmiféle bizonyítékot nem tudott felmutatni a tiszt, s nem is volt nehéz visszaverni. Azt mondtam, a meghívottak között magam a legtávolabb ültem a professzorn?t?l, és a helyemet egész id? alatt nem hagytam el, amit a szomszédom bizonyíthat. Továbbá akkor a tanulmány talán még kész sem volt. A nagy körítéssel és fontoskodással megrendezett kihallgatás ezzel véget ért.
A fegy?r visszavezetett a cellába. Gyanakodni kezdtem. Kiterjesztenék a nyomozást az 1956 október-novemberi dél-erdélyi és Küküll? menti nyelvjárásgy?jt? utamra is, hogy ellen?rizzék, nem izgattam-e a rendszer ellen. Nem lett volna nehéz végigmennie a szekuritáténak a bejárt falvakon. Az Akadémia kolozsvári fiókja által kiállított megbízólevelet a községi néptanácsokon láttamoztatnom kellett megérkezéskor és eltávozáskor, s a kiszállás után munkabeszámolómban név szerint fel kellett sorolnom, kikt?l kérdeztem ki a kérd?ívet. Zárójelben jegyzem meg, a lakosság azokban a falvakban, ahol megfordultam, vegyes érzelmekkel viszonyult az októberi magyarországi forradalomhoz. Egy része félt, hogy még nehezebb id?k fognak következni, más része reménykedett, hátha vége lesz a kommunista diktatúrának. A falvakban a parasztság éppen a szövetkezetesítés el?tti szorongások közepette élte napjait. Gyanakvásomból mindössze annyi igazolódott be, hogy U?iu egyszer megkérdezte: Sepsiszentgyörgyön a forradalom után jártam-e? Kapcsoltam. Er?s János barátom után nyomoztak.
Egy nap a vaságyak mozgó, kézzel is lefeszíthet? részeit összeforrasztották az ággyal. Miért? Egyel?re nem találtam magyarázatot. De az nem sokáig késett. Néhány nap múlva az egyik folyosó?r bekötött fejjel jelent meg.
Kés?bb Szamosújváron megtudtam, hogy azon a bizonyos vasárnap délutánon szökést kísérelt meg Raul Volcinschi, a Babe? Tudományegyetem politikai gazdaságtan el?adótanára. Hogyan történt a szökési kísérlet? Amikor a vécére mentek ki délután, Volcinschi Cri?an nev? társával az ágyról letört feszít?vassal az ?rt f?be ütötte. Az elesett, ? pedig a fogda folyosóján kimenekült a f?kapun az utcára, de a porta ?rei utolérték, elfogták, és visszahozták. Volcinschi menekülés közben még kinyitotta néhány cella ajtaját, hogy onnan is megszökhessenek, de a bent lev?k nem követték példáját.
Az el?zetes letartóztatásban lev?knél a szökési kísérletnek az volt a következménye, hogy megszigorították az ?rzést és a bánásmódot a fogdában.
A szökési kísérletet megtorló hullámok lassan elültek. Utórezgései csak B?r?nescu trágár szitkozódásaiban éltek tovább. A fogda eltorzult lelk? parancsnoka a hatalom mámorában élt. Nagyon aktív volt. Élvezte mesterségét.
Rusu érsek cellatársaként
Egy nap egy id?s urat tettek be mellém. Gondozott öltözetben, kissé nehézkesen lépett a cellába, fekete télikabátjával a karján. Megállt az ajtón belül, és a félhomályban kereste tekintetével, hová tegye a csomagját. Középmagas, hosszúkás arcú, el?reugró állú, ?sz hajú egyéniség volt. Bun? ziua-val (Jó napot-tal) köszönt, öltözete elárulta, hogy pap. Elébe siettem, csomagját és a télikabátot elvettem, s az üres ágyra tettem. Az ?r ránk zárta az ajtót, s továbbállt. Bemutatkoztunk.
- Gazda Ferenc tanár vagyok.
- Dr. Rusu Alexandru, balázsfalvi görög katolikus érsek (ahogyan ? mondta: arhiepiscopus electus).
Az érsek nevem hallatán megkérdezte: magyar?
- Magyar - válaszoltam.
Rusu jól beszélt magyarul is. A teológiát a Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem hittudományi karán végezte. Egyenes testtartása, szellemének frissessége nem mutatta, hogy korban a hetvenet jóval túlhaladta. Nem értettem, miért ,,választott? érsek. Kánonjogi m?veltségem tiltakozott a ,,választott? kifejezés ellen. Egyházilag Balázsfalva Rómához tartozik. A katolikus egyházban a f?papokat, a magas egyházi vezet?ket, de az alsóbb rend?eket is kinevezik, nem választják. A püspököket, érsekeket pedig maga a pápa nevezi ki. Megkérdeztem, miért választott. Rusu érsek felvilágosított, hogy ?t az erdélyi görög katolikus püspökök választás útján jelölték az érseki székbe, a pápa azonban nem er?sítette meg, mert a bukaresti kommunista kormány nem adta hozzájárulását. Így csak arhiepiscopus electus. Nincs jurisdictiója.
Anélkül, hogy kérdeztem volna, elmondta, egy fiatal kolozsvári matematikatanárral, Komáromy Józseffel volt egy cellában.
- Ismerem - mondottam, de nem kérdez?sködtem fel?le. Azt jegyezte meg, hogy Komáromy nagyon sokat sétál a cellában. Magam nem tartottam érdemesnek elmondani, hogy egy ügyben vagyunk letartóztatva.
A püspök hosszasan rendezgette holmiját, majd leült, teljesen elcsendesedett, és az ágyon végigd?lt.
- Koromra való tekintettel a kihallgatótiszt engedélyezte, hogy napközben is feküdhetek.
- Nagy kegy - bélyegeztem meg némi gúnnyal a fogda oktalan szigorát. Egy id? múlva ujjainak mozgásából úgy vettem ki, hogy a rózsafüzért imádkozza. Láttam, el?bb egyik kezén rendre hajtogatja be az ujjait, majd a másikon, néha a száját is mozgatja. Letartóztatásával és kihallgatásával kapcsolatban nem tettem fel soha kérdést. Amit ügyér?l megtudtam, önként mondotta el.
1948-ban a kommunista hatalom a görög katolikus vallás szabad gyakorlását és az egyház m?ködését betiltotta. Templomait, vagyonát az ortodox egyház vette birtokába. Azokat a f?papokat és a klérus azon tagjait, akik tiltakoztak a görög katolikus egyház er?szakos felszámolása és a hívek lelkiismereti szabadságának lábbal tiprása ellen, a kommunista hatalom letartóztatta, és súlyos börtönre ítélte. Rusu érsek úgy értékelte, hogy a betiltásban benne volt a keze az ortodox egyház vezet?ségének is, hiszen mindig voltak az ortodox egyházban törekvések a Rómával való 1698-1700-as unió felszámolására és a román nép megbontott, ún. ,,lelki egysége? helyreállítására. A reunió most egybeesett a pártállam ún. monolitikus nemzeti egységre tör? politikájával.
Rusu érseket most másodszor fosztották meg szabadságától. Mint balázsfalvi választott érsek memorandummal fordult a Hágai Nemzetközi Bírósághoz vagy az Egyesült Nemzetekhez (pontosan nem emlékszem) a görög katolikus egyház szabad m?ködésének és vagyonának visszaszerzése érdekében. Ezért tartóztatta le a kommunista hatalom.
Ügyének kivizsgálását már befejezték. Amíg együtt voltunk, talán egyszer vitték kihallgatásra. A börtönben ritkán találkoztam a görög katolikus egyház hozzá hasonló bátor harcosával.
Közel fél évszázad alatt Erdély egyházi és világi közéletében fontos szerepet játszott. Társaságában a semmittevést értékes beszélgetésekkel váltottam fel. Vallási és m?vel?déstörténeti beszélgetéseket folytattunk, de szó volt politikáról is.
Az örök görög katolikus román f?pap típusával ismerkedtem meg, aki két és fél száz esztendeje népe élén áll, akire népe hallgat, aki el?tt hódol, akit fenntartás nélkül követ. Rusu tekintélyt parancsoló püspök volt. Nemcsak népe üdvét, hitében való megtartását tekintette hivatásának, Istent?l ráruházott feladatának, hanem ugyanazzal az odaadással szolgálta népe nemzeti törekvéseit és vállalta politikai vezetését.
Jellegzetesen XIX. századi ember, f?pap volt. XIX. századi volt abban az értelemben, hogy egyénisége, gondolkodásmódja a XIX. század uralkodó eszméinek, a liberalizmusnak, az állam ellen vívott kultúrharcnak és az agresszívvá váló nacionalizmusnak a körülményei között alakult. Az egyetemes egyház csak a liberalizmusban, a vallásellenes eszmékben érzékelte a nagy veszélyt, a nacionalizmusban nem. Pedig benne rejt?zködött minden öldöklés, háború a megálmodott nemzeti törekvések megvalósításának a mezébe bújva. Úgy képzeltem a püspököt, mint aki egy süllyed? világ szélén áll?
Összegeztem a vele folytatott beszélgetéseket.
1. Az erdélyi fejedelmek törekvései, hogy az erdélyi románokat az európai szellemnek, haladásnak megnyerjék, kudarcba fulladtak. Annyi eredménye mégis volt a kálvinizmusra térítési kísérleteknek, hogy kezdett kialakulni az erdélyi ortodox papság körében egy értelmiségi réteg.
2. A fejedelemségnek Habsburg-uralom alá kerülése után is tovább folytatódtak az erdélyi románok közelítési próbálkozásai a nyugati m?veltséghez, most azonban Rómához, a római katolicizmushoz való visszatérítés keretében. Ez az út járhatónak bizonyult. Az alku során ugyanis az ortodoxia miszticizmusát s az egyszer? tömegeket lebilincsel? küls?ségeit, szertartásait érintetlenül hagyta Róma, a négy hittétel pedig, amely az alku lényege volt, a román papság részér?l logikailag elfogadhatónak és beilleszthet?nek bizonyult az ortodoxia dogmarendszerébe.
A vallási unió elfogadása ellenében I. Lipót császár ugyanazokat a jogokat és kiváltságokat biztosította az unitus románoknak, amelyekkel a római katolikus egyház is rendelkezett. A császár példaként állította az erdélyi románok elé a már megvalósult és jól m?köd? fehérorosz, ukrán és rutén uniót, illetve görög katolikus egyházakat. Az unióval az erdélyi románok elindultak az emancipáció útján, és a következ? másfél század folyamán olyan egyházi szervezetet, egyházi autonómiát építettek ki, amely felért a nemzeti autonómiával.
3. A Habsburgok kelet-közép-európai politikája az unitus románokban, de kés?bb az ortodoxokban is szövetségesre lelt az útjában álló rebellis és protestáns magyarok ellen, s az elkövetkezend? századokban mindig számított (lásd 1848 és a kiegyezés kora) és épített erre a szövetségre.
Gazda Ferenc