8.
Azok után a megmozdulások után, amelyek az októberi magyarországi forradalom nyomában Kolozsvárott támadtak, várni lehetett, hogy nekünk nyilvános pert rendeznek. Sem a Szovjetunió, sem a ,,testvéri szocialista országok? kis és nagy kommunista diktátorai nem bocsátják meg Nagy Imrének és a magyar népnek az ?56-os októberi forradalmat. Hadbírósági tárgyalás? A forradalomtól megrettent kommunista hatalom támadásba lendült, hogy megfélemlítsen mindenkit, bosszút álljon a forradalomért, noha a tettek, amelyekért felelosségre vonnak, távolról sem olyan súlyosak, amilyen mértékben szándékosan felfújták. De hát példát kell teremteni, elrettento példát.
A kívülálló azt gondolhatja, beteges obszesszió, félelem kerített hatalmába, hogy vissza-visszatértem töprengéseimben az ellenem megfogalmazott vádakra. Nem volt obszesszió, kényszerképzet. Aggodalmaimnak és borúlátásomnak megvolt az oka, ugyanis Utiu fohadnagy a kihallgatások során célzott arra, hogy a tanulmányból, amit o következetesen memorandumnak mondott, lehet egy ,,szép hazaárulási? per is.
A hidegháború javában dúlt, a ,,vasfüggönyön inneni? országok, a Kínai Népköztársaság, valamint Jugoszlávia elítélték a magyar ?56 októberét. Románia élen járt a magyar forradalom elítélésében, de súlyosan bírálták és kárhoztatták a magyar forradalmat a román kommunistákkal kollaboráló magyar kommunisták is. A hatalom kemény kézzel nyúlt bele az osztályharc élezésébe, tudatosan provokált, hogy a szerintük még meghúzódó ellenségre lecsaphassanak. Teljesen kiszolgáltatva éreztem magam, belevetve egy meroben ellenséges környezetbe, állapotba, amelyet végso fokon nem én teremtettem magamnak, hanem az igazság jelszavával operáló, ember- és szabadságellenes kommunista társadalom és politikai hatalom.
Szeptember 20. körül a törvényszéki börtönbol visszavittek a szekuritátéra. Egyszemélyes cellába zártak, hogy ne találkozhassam senki emberfiával. Másnap felvezettek kihallgatásra Utiu fohadnagyhoz, aki tudomásomra hozta, hogy rövidesen meglesz a tárgyalás, idopontot azonban nem mondott. Közölte továbbá, hogy a tárgyaláson foglalkozásomnak és társadalmi állásomnak megfelelo ruhában, nyakkendovel kell megjelennem. Más ruhám nincs - mondtam. Letartóztatásomkor alig viselt, meleg ruhát öltöttem magamra, számítva a börtönbeli mostoha viszonyokra. Ezt az öltözetet Utiu megfelelonek tartotta. A nyakkendo ellenben elmaradt.
Kértem, bocsássa rendelkezésemre a vádiratot, olvassam el, tudjam, mivel vádolnak, mit írnak a rovásomra. Visszautasított, mondván: a tárgyaláson meg fogom tudni.
Utiu azt is közölte, hogy a tárgyalás után beszélgetot engedélyeznek, s megkérdezte, a testvéreim közül kit hívjanak meg. Én mindenik testvéremet szerettem volna látni. Csak László bátyámnak küldtek értesítést.
A hadbírósági tárgyalás bejelentése felkavart. Soha életemben semmiféle peres ügyem nem volt. Különben is - nem gondolkoztam el rajta, hogy miért - én az államhatalomban ellenséget láttam. A népi mondás is úgy szólt, hogy az Isten az embert a perektol, az ügyvédektol mentse meg. Akárhogyan állnak a dolgok, a tárgyaláson túl kell esni - intéztem el magamban az ügyet.
A tárgyalás
A tárgyalás 1957. szeptember 24-, 25-, 26-án volt a törvényszék nagy tárgyalótermében a termet zsúfolásig megtölto pártaktivisták, szekuritáté-tisztek és más meghívottak jelenlétében.
A kommunista diktatúrának, hogy létezését igazolja, állandóan bunösöket, ellenségeket kellett keresnie. Tisztán megfogalmazódott bennem az is, hogy akár kommunista, akár burzsoá hatalom van uralmon, a nagyromán nemzeti törekvések végcélja a magyarok felszámolása Erdélyben. Amit a Gh. Gheorghiu-Dej-kormány tesz, az csak ideig-óráig tartó színlelés, porhintés.
Szeptember 24-e reggelén a szekuritátéról nagy rabszállító autóval vittek át a törvényszékre. Hogy egymással ne válthassunk szót, egy-egy ort ültettek közénk. Letartóztatásunk óta most láttuk egymást szemtol szemben. Társadalmi állásunknak megfeleloen, vasalt ruhában, nyakkendosen jelentünk meg a vádlottak padján. Megjegyzendo, nem engedélyezték, hogy a tárgyalás elott az ügyvédünkkel beszéljünk.
A tárgyalás délelott 9 órakor kezdodött. Bennünket, vádlottakat bekísértek az orök a terembe, amely tömve volt meghívottakkal.
A korláttal bekerített vádlottak padján az alábbi sorrendben ültünk: dr. Dobai István kolozsvári lakos, nemzetközi jogász, Varga László abrudbányai református lelkész, Komáromy József kolozsvári tanár, Kertész Gábor zilahi ügyvéd, Bereczki András közgazdász, egyetemi lektor, dr. Gazda Ferenc tanár, nyelvész, akadémiai fokutató, Nagy József ákosi (Szilágy megye) földbirtokos, dr. Dobri János teológiai tanár és dr. László Dezso Kolozsvár-belvárosi református lelkész. A korlátok mögül nézelodni a teremben tilos volt.
A folyosón megszólaló csengo szavára kinyílt a nagyterem bírói bejárati ajtaja, amelyen elsonek egy ornagy, utána még három tiszt és egy civil lépett be. A terem elcsendesedett, mi, vádlottak felálltunk. Középen, a magas emelvényen, az asztal mögött foglaltak helyet a bírák: Macskási Pál hadbíró ornagy, elnök, Dézsi Dezso ezredes, ülnök és Bodea Mircea ornagy, ülnök. A jobb oldali emelvényen foglalt helyet a vádat képviselo Liciu Virgil ügyész, százados, bal felol a titkár, Micu Adrian.
Az asztalon különbözo vastagságú bekötött és bekötetlen iratcsomók feküdtek.
A tárgyalás a vádlottak személyi adatainak felvételével, illetve ellenorzésével vette kezdetét. Utána a titkár felolvasta a vádiratot, amelyet állva kellett meghallgatni. Visszaemlékezésem szerint a vádirat hosszú, a vádakat elködösítve összegezo szöveg volt. Inkább politikai és ideológiai fejtegetés, mint jogi ismertetése a tényeknek. Stílusán érzett a szokásos kommunista jogi frazeológia, szólamokkal, közhelyekkel teletuzdelve. Nem állíthatom, hogy objektív volt. Ellenkezoleg, csak úgy hemzsegett a szokásos megbélyegzo ,,osztályellenség?, ,,kizsákmányoló?, ,,nacionalista?, ,,sovén?, ,,néptol idegen? stb. jelzoktol. Még az olvasás hangján is érzett a hatáskeltésre való törekvés. A vádirat ügyünket nem minosítette szervezkedésnek.
A vád három elso vádlott ellen hazaárulás, az állam külso és belso biztonsága elleni cselszövés, valamint tiltott ellenséges kiadványok terjesztése és nyilvános felbujtás.
Két vádlott ellen a vád hazaárulásban való bunrészesség, az ország belso és külso biztonsága elleni cselszövés, valamint nyilvános felbujtás.
Két vádlott ellen a vád a hazaárulók feljelentésének elmulasztása, az állam külso és belso biztonsága elleni cselszövés, valamint tiltott iratok tartása és nyilvános felbujtás.
Egy vádlott ellen a vád tiltott kiadványok tartása és nyilvános felbujtás. Egy vádlott ellen a vád a munkásosztály és forradalmi mozgalma elleni tevékenység és tiltott iratok terjesztése.
A vádirat felolvasását a kihallgatás követte. Ezt Macskási Pál, a hadbíróság elnöke vezette. A kihallgatáskor két kérdést mindenkinek feltettek:
a) Beismeri-e az ellene felhozott vádakat?
b) Elismeri-e a vizsgálatok folyamán jegyzokönyvbe foglaltakat?
Nekem az elnök a fenti kérdéseken kívül más kérdést nem tett fel. Az ellenem megfogalmazott vádat bizonyítottnak vették a nálam megtalált, buntárgynak nyilvánított tanulmánnyal. Két vádpontról - az Irodalmi Újság forradalom alatt megjelent számának elolvasása és a memorandum-fogalmazvány lakásomon való tartása - nem is tudtam, hogy buncselekmény tárgyát képezheti.
A szekuritáté utasítására a törvényszék nagy nyilvánosságot biztosított a pernek. A vak is láthatta demonstratív és fenyegeto jellegét. A tárgyaláson jelen voltak az RMP tartományi vezetoi és a kolozsvári üzemek, muvelodési intézmények igazgatói, párttitkárok és mindenekelott a magyar iskolák és foiskolák képviseloi.
Milyen célt követett a szekuritáté a per ilyen nagy nyilvánosságával?
Két fontos célt akart elérni: eloször a tömegnek bebizonyítani hogy az RMP a népi demokratikus rendszer megteremtésével megoldotta a nemzetiségi kérdést, másodszor hogy a meghúzódó ellenséges eroket megrettentse. A szekuritáté sugalmazására a vádiratot úgy szerkesztették meg, a bíróság a pert úgy irányította, s az ügyész a vádbeszédet is úgy állította össze, hogy elsosorban az tunjön ki: a Román Népköztársaságban a népi demokratikus rendszer egyszer s mindenkorra megszüntette a népelnyomást, és az együtt élo nemzetiségek ugyanazokat a jogokat élvezik, mint a román nép. A népek egyenjogúságának politikája állampolitika lett, amit bizonyít a virágzó nemzetiségi kultúra, iskolahálózat, az anyanyelv használata a közélet minden terén. Az egy tömbben lakó székelyföldi magyarok pedig autonómiát élveznek a Magyar Autonóm Tartományban.
A tájékozatlan ember, aki nem ismerte a román nemzeti törekvések alakulását 1945 elott, és jövobeli célkituzéseit, úgyszintén nem ismerte a magyar nemzetiségi kérdés útját 1918 után, hanem csak az akkori jelen viszonyait, teljesen igaznak vélhette az ügyész érvelését. Aki viszont folyamatukban és távlataikban figyelte a változásokat, már 1948-tól láthatta, hogy a szocializmus építésének jelszavával a nemzetiségeket és köztük a magyarságot mint kollektív közösséget mindenétol megfosztották. A kulturális intézmények államosításával olyan csapást mért a párt a nemzetiségekre s köztük a magyarságra, amely felmérhetetlen negatív következmények elott tárta szélesre a kapukat. A mindenkori burzsoá román politika a nemzeti állam megteremtésének útján a határai között élo nemzetiségek számára a legembertelenebb lehetoséget kínálta: a kivándorlást és az asszimilációt. Ezt a marxizmus-leninizmus jelszavainak hangoztatásával a Román Munkáspárt is felvállalta. Ezzel a kormány és a párt is letért a demokratikus útról, amelynek alapjait 1944 oszétol 1945 márciusáig a három nép: a magyar, a román és a szász Észak-Erdélyben lerakta. Az RMP tehát a gazdasági és kulturális élet számos területén már az ötvenes évek közepén megvetette a késobb, a nyolcvanas évek második felében Európa-szerte nagy botrányt kiváltó homogenizálás alapjait.
A vádiratban nagy hangsúlyt kapott az, hogy a vádlottak tervüket - a román nép és a magyar nemzetiség közötti békés együttélés megbontását - a magyarországi ellenforradalom gyozelme esetén uralomra jutó reakciós kormány és az imperialisták segítségével akarták megvalósítani. De nem maradt el a magyar forradalom kegyetlenkedéseinek részletezo felemlegetése sem. Mindezzel a szekuritáté nyilvánvalóan a magyar forradalommal rokonszenvezo, a kommunizmussal elégedetlen magyar és román tömegeket akarta megfélemlíteni. A vádbeszédben az ügyész által kért, részben fobenjáró büntetések, részben pedig nehéz börtönbüntetések kiszabása is ezt mutatta.
Az elso napon a tárgyalás a vádlottak kihallgatásával véget ért. A második napra az ügyész vádbeszéde és az ügyvédek védobeszéde, a védelem érveinek eloterjesztése maradt.
A vádat az akkori idok egyik leghírhedtebb ügyésze, Virgil Liciu százados képviselte. Vádbeszédében igyekezett elterelni a szót a buntényrol, inkább politikai beszédet tartott, amelyben a rendszer elért sikereit sorakoztatta fel, kommunista módon becsmérelve az ellenfelet. A vádbeszédbol három gondolatra emlékszem:
1) A vádlottakat egy kalap alá seperve, reakciós, sovén, fasiszta, a kizsákmányoló, a burzsoá rendszert visszasíró elemeknek bélyegezte.
2) Azt variálta körmönfontan pompás mondatokban, hogy a Román Népköztársaságban a nemzetiségi kérdés meg van oldva, a múlté a román nép és a magyar nemzetiség ellentéte. Az anyanyelv használata biztosított minden nemzetiség számára. Idézte Tompa Miklósnak, a marosvásárhelyi Állami Székely Színház igazgatójának cikkét a Contemporanulból, amelyben éppen azt fejtegette, hogy a nemzetiségi színjátszás olyan gazdag virágzást ért el, amelyrol azelott nem beszélhettünk.
3) Ezek az emberek az eltelt évtizedben a két nép között kialakult barátságot és békés együttélést akarták aláásni. Elégedetlenek voltak mindennel, amit a demokrácia a magyar nemzetiségnek biztosított.
Példás büntetést kért a vádlottakra, felsorolván a bünteto törvénykönyv megfelelo paragrafusait és a 199-es Rendelet ugyancsak vonatkozó szakaszait és bekezdéseit.
Ez a 199-es Rendelet a román kommunista pártállam legkegyetlenebb büntetotörvénye volt, 1950. augusztus 12-én tették közzé a Hivatalos Közlönyben. Kiterjesztette a halálbüntetést egyes, az állam biztonságát, az RNK hadseregének felszerelését és a nemzetgazdaság fejlesztését veszélyezteto tevékenységekre. A Rendelet különleges érdekessége, hogy ugyanazzal a szigorral bünteti azokat a buntényeket, amelyeket az RNK területén követtek el olyan állam ellen, ahol a dolgozók vannak hatalmon, vagy a munkásosztály ellen irányulnak bármilyen más országban. Az Egyesült Államok vezette szabad világ és a Szovjetunió köré tömörült diktatúrák között a hidegháború a negyvenes évek végén óriási méreteket öltött, s a feszültség a két tábor között már-már háborúhoz vezetett. A román pártállam rendszerellenes belso megmozdulásoktól tartva, ezzel a törvénnyel is biztosította uralmát.
(x)