Képzeljük el, barátaim, a görög sereget a mürmidónok nélkül Trójánál.
Képzeljük el Dáriust a Halhatatlanok nélkül.
Képzeljük el Mátyást a Fekete Sereg nélkül.
Ötvenhatot pesti srácok nélkül.
Elképzelhetetlen.
Képzeljük el, hogyan lehetne leváltani egy hazaáruló, hazug és korrupt kormányt Magyarországon 2006-ban fizikai ero nélkül.
Ez már elképzelheto. Sehogy. Békésen tüntetni, bocsásson meg a világ, olyan, mint a szüzességért orgiát rendezni.
Huligánok? zavargók? provokátorok? csocselék?
Ha választani kell, barátaim, társaim és véreim: ez az én népem. Az én népem az, amely nem hagyja magát megalázni, szembehazudni, kifosztani. Az én népem fegyvert, követ, kardot, Molotov-koktélt ragad - mikor, ami akad. Negyvennyolcban, ötvenhatban, kétezerhatban. Abban a pillanatban, ahogy magyar zászlót lenget, és szembeszáll a gyulölt és hitelét vesztett hatalommal, az elnyomással: nem huligán, nincs kedvenc focicsapata, és nem zavarog: teszi a dolgát. Akkor is, ha lecsukják, ha fejbe lövik, ha kiközösítik: mert más választása nincsen.
,,Ki szabadságát védve, érte elesik, / történjen bárhol, / testvér mind velem. / Vér szerint, / a kiontott vér szerint.?
Ezt írta ?56-ban egy bolgár költo. Változott valami azóta?!
Egy skót szabadságharcos másként fogalmazott: ,,Mindannyian meghalunk. De nem mindannyian élünk igazán?.
Gondoljunk erre, feleim. Mielott azt mondanánk a pesti utcákat ismét vérükkel vörösre festo srácokra, hogy huligánok, és zavargók.
Kényelmetlenek, hát persze. A hatalomnak, a hatalomra számítóknak egyaránt. De ez a nép - és ez a nép egészségesebb része. A forradalom, bármilyen forradalom, amely megérdemli ezt a nevet - ezzel jár. Kopaszok vagy sem, futballszurkolók vagy sem, politikai meggyozodéstol függetlenül ok vitték, ok viszik vásárra borüket: Magyarországért. Magyar zászlókkal vállukon.
Ötvenhatban ok voltak a csocselék. Negyvennyolcban ok voltak a rebellisek. Ma oket ünnepelnék - ha éppen nem lonének közéjük.
A szomorú nem az, hogy nincsenek elegen. A szomorú nem csak az, hogy nem elég erosek. Ami igazán tragikus az, ahogyan saját táboruk, saját embereik, az ország jobb oldala is megtagadja, kitagadja, sorsukra hagyja oket.
Borfejuek? huligánok? maszkkal és kapucnikkal?
Azért megkérdeznék egy-két józan embert: hogyan lehet elviselni a könnygázfelhot, ha nem takarod el az orrodat? És hogyan lehet megúszni a másnapi eloállítást, ha nem takarod el az arcodat?
Maszkok és kapucnik? Na és a pajzs, és a védosisak? Vagy az csak rendoröknek dukál? Karhatalmiaknak, akik kivétel nélkül ,,belebotlanak? az utcán fekvo emberbe?
A békés tüntetés, amilyen falsul hangzik, ugyanolyan falsul ért véget. Hiszen teljesen mindegy, mi történik: az utcán járó embert, ha éppen nem hordoz másfél méteres szegfut, így is, úgy is megverik. Letartóztatják, elviszik, de legalábbis megfélemlítik. Teljesen mindegy, hány virágcsokorral kezében megy koszorúzni - a Hatalom amúgy is Molotov-koktélt lát a virágok helyén. És teljesen mindegy, mennyire pacifista, önmegadó, és kompromiszszumképes a tünteto - az egészért amúgy is a jobboldal, személyesen Orbán Viktor és a fasiszta csocselék a felelos, akiket következmények nélkül szét lehet verni.
Mennyivel jobb futni, menekülni és Gandhit játszani Budapesten, barátaim, mint egyenes gerinccel felállni, ahogyan néhányan, a kevesebbek tették? Semmivel sem. A különbség csak annyi, hogy térden állva vagy felszegett fejjel vernek bilincsbe.
Persze, ez nem kevés.
És persze, mondhatnánk azt is, könnyu nekem, könnyu nekünk, a határ túloldaláról, Erdélybol beszélni. Könnyu, mert nem mi visszük vásárra borünket.
Pedig dehogynem? Mert nekünk csak ennyi maradt. Egy valaha volt anyaország, amely éppúgy fáj, mint a levágott végtag. És - mert ilyen az ember - nem szunik meg reménykedni senki, hogy mégiscsak hazatér a tékozló apa. December ötödikét lenyeltük, elfogadtuk. A választásokat lenyeltük, elfogadtuk. A magyarveréseket övezo magyar kormányzati meghunyászkodást lenyeltük, elfogadtuk.
És most még ezt is?! Lassan már csak a ,,huligánokban? bízunk?
És bíznunk kell, mert olyan nincs, hogy ez a kicsi ország elvész, átalakul, ebek harmincadjára jut. Valakikért égnek még a gyertyák - ötvenhat csak ötven éve volt -, és lenni kell valami isteni szándéknak abban, hogy létezünk, létezik még gerinces magyar nép. Ha kopaszon, kapucnisan, eroszakosan, akkor úgy. Ahogyan a világ megköveteli.
Egyebünk már úgysem nagyon maradt. Az önbecsülésünket ne hagyjuk. Az erkölcs, a magunkról alkotott belso kép nem politikai korrektség kérdése.
Ezért, mielott minden veszne: hajrá, barátaim, ti, ,,huligánok?!
György Attila
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.