9.
A védelem a vádiratban megállapított sorrendben terjesztette elo jogilag alaposan megindokolt érveit. Az én védelmemet Sabin Pop ügyvéd képviselte. Mit tartalmazott a védobeszéd? Mindenekelott megelégedését fejezte ki afölött, hogy sikerült a hatalomnak ilyen veszedelmes embereket, mint mi, ártalmatlanná tennie. Egyetlen nyomós érvére sem emlékszem, csak arra, hogy beszédének bevezetojében kárhoztatta a fovádlottat, aki vakmero, a veszéllyel nem törodo vállalkozásával annyi embert magával rántott a katasztrófába. Bosszantott a védekezésnek ez a módja. Védence érdekében is volt egy jó szava: a bíróság figyelmét velem kapcsolatban felhívta: véleménye szerint a vádlott vallomásaiból az tunik ki, hogy nem tudatos törvénysértorol van szó, hanem olyan egyénrol, aki inkább belesodródott az ügybe.
Sabin Pop után még három ügyvéd mondta el védobeszédét. Ezt követte az elnök rövid tanácskozása az ülnökökkel, és annak a bejelentése, hogy a büntetéseket október 15-én teszik közzé, és közlik a vádlottakkal. Ezután az elnök a tárgyalást berekesztette.
A tárgyalás után a tömeg eltávozott a terembol. Minket az orök kivezettek a bokszból egy félreeso folyosóra, ahol csak a törvényszék tagjai közlekedtek. Ott bonyolítottuk le a beszélgetot László bátyámmal és Mihály öcsémmel - neki nem volt engedélye, de Utiu fohadnagy, akinek a jelenlétében ez a pár perces találkozás lezajlott, engedte, hogy megöleljük egymást. Mindhármunknak a könnye kibuggyant. Megkérdeztem, hogy vannak a testvérek, Antal, Erzsébet és Anna, valamint a családjuk. Néhány biztató szóval megnyugtattam oket: ne aggódjanak érettem, éljék életüket, mintha semmi sem történt volna. Csak egészség legyen, még a pokolban is eltelik - mondja a székely szólásmondás, s mondtam én is.
A tárgyalás után visszavittek a szekuritátéra, és az udvaron elokészített kis batyunkat magunkhoz véve egy nagy rabszállító autóval Baranescu fogdaparancsnok eros orsége kíséretében Szamosújvárra, a börtönbe szállítottak.
Visszatekintve a 187 napig tartó vizsgálati fogságra, az elso megállapításom az, hogy a szekuritáté elképesztoen aprólékos, mindenre kiterjedo ismeretekkel, adatokkal rendelkezik minden állampolgárról, akinek valamiféle kapcsolata van vagy lehet a közélettel, de mindenekfölött az értelmiségrol: tanítókról, tanárokról falun és városon, egyházi emberekrol, még az egyszeru harangozóról is, falvak tekintélyes földmuveseirol, mérnökökrol, muszaki vezetokrol, hangadó munkásokról a gyárakban, egyetemi hallgatókról és professzorokról. Nem gondoltam, hogy minden számba veheto személyrol olyan alapos katasztere, nyilvántartása van az állambiztonsági szerveknek. A rendszer elso vonalbeli funkcionáriusait különben éppen úgy figyelte, követte valaki, mint azt, aki sohasem ártotta magát a politikába. Családi összejövetelekrol, névnapi, születésnapi, esküvoi, kereszteloi mulatságról, temetésrol, farsangi bálról, közös kirándulásról, iskolai tanóráról, osztályfonöki óráról gyujtötték a negatív vagy negatívan értelmezheto adatokat, hogy alkalomadtán felhasználhassák zsarolásra vagy éppen bunvádi eljárás kezdeményezésére.
Mire derült fény, mit tudtam meg a vizsgálati fogságban személyemmel kapcsolatban letartóztatásom elott számon tartott tetteimrol, ami nem tartozott szervesen a buncselekményhez? Irodalomtörténeti óráimról beszámolók futottak be, hogy az írásmuvek ismertetésénél túlságosan kidomborítom a magyar társadalmi-történelmi viszonyokat, hogy a börtönviselt diákok (Veress Zoltán-csoport) védelmére keltem az esti líceumban, amikor többszöri hiányzásért az óráról túlbuzgó párttag tanulók a kizárásukat javasolták, hogy bíráltam azt a miniszteri rendelkezést, miszerint az óra anyagát román nyelven kell bevezetni az osztálykönyvbe, még a magyaróra anyagát is, viszont a franciát franciául kell beírni, s gúnyosan megjegyeztem: az ,,inspektorok? mind tudnak franciául, de magyarul nem. A kihallgatások során csak ezekre tudtam következtetni, de valószínu, hogy még volt negatív véleményezés a munkahelyi személyi dossziéban.
Kik voltak a párkák, akik a sötét kommunista erok utasítására életem fonalát fonták?
Párttag kollégáim azt mondták, szegény származásom következtében eleve arra vagyok elrendelve, hogy a Kommunisták Romániai Pártjának tagja legyek. Már a kezdet kezdetén dr. Zörgo Benjámin, késobb Hatházi Sándor tankerületi foigazgató, Magyari Lajos földrajztanár, Sváby Ferdinánd iskolaorvos és mások ajánlották, hogy iratkozzam be. Én kitértem elole. A 7-es számú Líceumban (a mai Brassai) muködtem 1949. szeptember 15-tol 1954. december 31-ig, s mind a nappali, mind az esti tagozaton tanítottam. Az igazgatóm Székely József volt, aki a tanári pártalapszervezetben is nagy szerepet játszott, sot az egész kolozsvári magyar tanügyben. Egy este mentem órát tartani az esti tagozaton. Beléptem a tanári szobába, nem volt bent senki. A hosszú tanári asztal sarkán egy vastag jegyzetfüzet volt letéve két könyvvel. Illo, nem illo, belelapoztam a jegyzetfüzetbe. A tanárok közül többnek olvasom a nevét, mindenik után kádermegjegyzések. Kíváncsian lapozok tovább, nem szerepel-e az én nevem is. Dehogynem. Meglepve olvasom a megjegyzéseket: jól felkészült szakmailag, a diákok rokonszenvezik, pedig szigorú, sokat dolgozik az iskolában. Merev, nem elnézo még a proletárgyermekekkel sem. Konklúzió: fejlodoképes. A jegyzetfüzetet visszatettem a helyére. Alig ültem le, Székely szaladva jött a füzet után. Tudtam én, hogy az egyik párka o. Kituno zsidó kapcsolatai voltak. Egy beszélgetésünk alkalmával azt a kijelentést tette, hogy most ebben az átmenetben (1944-1950) a románok és a magyarok között támadt konfliktusos helyzetekben döntobírók csak a zsidó elvtársak lehetnek. Amíg együtt dolgoztunk, nem tapasztaltam, hogy gáncsot vetett volna utamba, de tele volt kárörömmel, mindig örvendett, ha valaki lebukott.
A másik aktív párka, aki életem alakulásába belejátszott, L. M. pedagógiatanár volt, gyanakvó, szélsoséges kommunista. Mi hajtotta? Tudtam, a bosszúállás, mert ot is meghurcolták. Kinevezett ellenségnek. Ha valami kicsi alkalma adódott, támadott azzal, hogy nem a történelmi materialista szellemben és kommunista osztályharcnak megfeleloen tanítok. Gyujtötte bíráló megjegyzéseimet, foként olyanokat, amelyeket nemzetiségi oktatásunk megsértésével kapcsolatban tettem. Két, zsidó kapcsolatokkal rendelkezo magyar család meg is kérdezett: ,,Miért támad téged L. M., miért akar mindenáron elásni?? ,,Nem tudom. Én ot nem bántottam soha, semmit nem tettem ellene, de érte sem? - volt a válaszom.
Székely is, mint minden igazgató, vezeto, együttmuködött az államvédelemmel. Az együttmuködésnek változatos formái voltak. Például a 7-es számú Líceumban volt egy Szocs Albert nevu, szegény falusi származású altiszt. Nagyon szolgálatkész ember volt, de szerette az italt. Egy alkalommal mámoros állapotban állt elém. Korholtam, hogy miért iszik. Volt ugyanis két gyermeke, s a felesége is szenvedett emiatt. Megoldódott a nyelve, s elmondta a következot: ,,Tanár úr, eladtam a boröm.? ,,Hogyhogy?? - kérdeztem. ,,Beálltam a szekuritáté civil gárdájába.? ,,Az meg mi?? - kérdeztem tovább. ,,Ha valami baj van, megyünk, fegyvert adnak, és segítjük a szekuritátét.? Magam is tudtam, hogy vannak beszervezett civilek. ,,Volt-e már valahol?? ,,Igen - válaszolta - szökevényeket üldöztünk, de nem fogtunk el egyet sem.? ,,Albert, maga hogy jutott a szekuritáténál ebbe az állásba?? - faggattam. ,,Székely igazgató úr ajánlott.?
A kihallgatáson vezérfonalként vonult végig az a bunüldözési princípium, hogy mindenáron rám süssék a ,,rendszer ellensége? megbélyegzést. Gyujtötték a tárgyi bizonyítékokat, vagy ha ilyenre nem akadtak, az itt-ott elejtett kijelentéseimet: visszaéléseket, túlkapásokat bíráló, esetleg elítélo megjegyzéseimet. Minden jóérzésu ember, még az egyszeru párttagok is ösztönösen bírálták a jogsértésekért az eroszakos diktatúrát. Hogyan tudtam volna én elkerülni a bíráló megjegyzéseket? Hogyan lettem volna ezért a rendszer ellensége? Sot, akkor még hittem a szocialista rendszer megváltó szép ígéreteiben, abban, hogy a gazdasági nyomor felszámolásával jólétet teremt, s megoldja Erdélyben a XIX. század óta a népek együttélését megkeseríto nemzetiségi kérdést.
A jegyzokönyvet Utiu, a kihallgató tiszt írta. Mikor aláírásra került, végtelenül felháborított vallomásaimnak stilizálása, átfogalmazása, átdolgozása oly módon, hogy a deklarált tény árnyaltabb vagy más szövegközi összefüggésben súlyosbíthatta a buncselekményt. Tiltakoztam a módszer ellen, szóváltás, fenyegetés lett belole, minden eredmény nélkül. Tudhattam volna, hogy a szekuritátén a jegyzokönyvírásnak kialakult frazeológiája van, állandóan használt klisék, amelyektol eltérni nekik nem szabad. Többszöri vita után végül is fel kellett adnom a tupírozás elleni harcot.
A kihallgatás mindvégig a lelki terror jegyében folyt. A kihallgatást végzo tiszt az ankéttal huségét akarta bizonyítani a rendszerhez. Ebben gyökerezik a terror alkalmazása. Akkor került sor a lelki terrorra, amikor a tárgyi bizonyítékok elégtelenek voltak, vagy nem voltak egyértelmuek. A vád kivizsgálásában a cél a buncselekmény beismertetése volt. Mint rákos betegség az élo szervezetben, úgy fertozött, rombolt a félelem. Már a társadalomban állandó szorongás sokkolt. Ez a szorongás a vizsgálati fogságban, a létbizonytalanság közepette kínzó érzéssé torzult. Mindig az a gondolat foglalkoztatott, hogy a hamis, alaptalan vádakkal szemben nem tudom magam megvédeni.
A kivizsgálás elején nem gondoltam arra, hogy a szekuritáté besúgókat tart a fogdában. Annál inkább nem gondoltam, mert mindkét cellatársam egyszeru embernek tunt. Utólag a magasabbra gyanakodtam, aki tanítónak mondta magát, és bizonyos érdeklodést mutatott, közlékenyebb volt, s akinek egyet-mást a kihallgatásról elmondtam. Csak késobb, a törvényszék fogdájában kaptam alapos tájékoztatást a besúgórendszerrol, egy másodszor letartóztatott ifjú Jehova tanújától.
A sztálinista diktatúrák, amilyen volt a román pártállam is, ellenségnek tekintettek minden másként gondolkozót. Ennek felderítésére, az állambiztonsági szervek segítségére kiterjedt besúgóhálózatot építettek ki a társadalom minden rétegében. A letartóztatott, elítélt ellenfelekre pedig hosszú távon a teljes megsemmisítés várt. Ez a megsemmisíto bánásmód elkezdodött már a fogdában. Az itt alkalmazott rezsim a letartóztatott állampolgár lassú testi és lelki megtöréséhez vezetett. A fogda személyzete a tökéletes konspiráció elvei szerint végezte munkáját. Alig találkoztam közel nyolcévi börtönéletem alatt a szekuritáté olyan tagjával, politikai tiszttel, altiszttel, aki ne lett volna áthatva gyulölettel a letartóztatottakkal szemben. Azt tapasztaltam, hogy a magasabb rangúak kegyetlenebbek voltak, sot példát mutattak a gyulöletben és verésben.
(x)