Élo múlt: Elrabolt esztendok

2006. november 25., szombat, Archívum 2003–2007

13.
Majdnem munkára visznek
Egy május végi vagy június eleji napon jött egy politikai tiszti bizottság, és mindenkit elvittek a cellából: egyedül maradtam. Nem sokáig, mert engem is felvezettek a második emeletre egy nagy cellába. Úgy 15-20 személy ténfergett a cellában, az ágyak nagy része szabad volt. Gyorsan tájékozódtam. Kiderült, hogy a fegyencek az antonescánus fasiszta diktatúrát kiszolgáló minisztériumi tisztviselok voltak, köztük Neagu nevére emlékszem, aki azt mondta magáról, hogy az Antonescu-kormány pénzügyminisztere volt, és az o pénzügyminisztersége alatt létesítették a kiskapusi földgázfeldolgozó kombinátot a hazai és német hadigépezet szükségleteinek kielégítésére. Egy másik csoport a kommunista hatalom megdöntésére töro szervezet volt, a nagy Petre Carpnak, I. Károly román király huséges németbarát politikusának a fiával, Grigore Carppal az élen. Volt köztük több magas rangú katonatiszt is. Mindnyájan úgy értékelték helyzetüket, hogy nem sokáig fogják itt tartani oket. Meggyötört, sovány testük arról árulkodott, hogy hosszú börtön áll mögöttük. Majdnem mind idos emberek voltak. Jobban viselték mégis a börtön embertelen viszonyait, mint például a termeloszövetkezetesítés áldozatai.
A cellában egymagam voltam magyar. A románok kivétel nélkül ókirályságbeliek, Erdélyt nem ismerték, a velük folytatott beszélgetésekbol ezt állapítottam meg. Ez volt az elso eset, hogy volt állami méltóságokkal találkoztam. Neagu hatalmas, robusztus, hatvan év körüli férfiú volt. Legtöbbször sétált, boven volt tér. Ot is akkor tették be ebbe a terembe, amikor engem. Carp magas, szikár, idos bojár volt, mezogazdász, borászati szakérto. Mindenki konu Grigorénak (Grigore úr) szólította. Mezítláb sétált a cellában, én öregkori bolondériának tartottam. Elmondta kastélyának feldúlását a front átvonulásakor. Helytelenítette a szovjet típusú mezogazdaság bevezetését. Sokat beszélt a franciaországi farmokról, a francia bortermelésrol, na meg a speciális moldvai ételekrol.
Ebben a terem-cellában volt egy muvelt iasi-i ügyvéd is. Nagyon rokonszenves egyéniség. Rövid ideig voltunk együtt, nevét elfelejtettem. Ó, memória, memória! Moldvához, Iasi-hoz úgy viszonyult, úgy ragaszkodott, mint én Erdélyhez, Háromszékhez. Nagyon változatos, sokarcú országnak festette, elismerte, hogy sokféle nép lakta és lakja, az emberek sokféle vallást követnek, még többféle szokás szerint élnek, és nagyon szegények. Nem tartozott sem Antonescu híveihez, sem a Carp nevével jelzett bojári csoporthoz. A politikát nem keverte a beszélgetéseibe. Bármirol beszélt, részletezoen írta le vagy adta elo. Jó ügyvéd lehetett, figyelme mindenre kiterjedt. Úgy emlékszem, a cotnari-i szolohegyeken neki vagy egy no rokonának volt szolose. Ételekrol, italokról csevegvén, kifaggattam a Iasi vidéki, valamint a cotnari-i borokról. Mondta, hogy az átmenet megviselte a cotnari-i szolohegyeket. Újakat telepítenek - mondtam én -, és példaként hivatkoztam az erdélyi telepítésekre. Ami számomra érdekes volt, az a cotnari-i szolo és borok múltja. Cotnari dombvidékeire tokaji szolofajtát telepítettek még a XV-XVI. században - mondta -, és magyarokat muvelésére. Fejedelmi, kincstári birtok volt, késobb nagybojári famíliák is létesítettek ültetvényeket. Azzal bizonyította, hogy magyar szolomuvelok voltak Cotnari elso telepesei között, hogy az egyik völgyet ma is Valea Ungurilornak nevezik. Megkérdeztem, mit tud a csángókról. Nem ismerte a kérdést, de nem ismerte Erdélyt sem.
Körülbelül három hét eltelte után a cellát feloszlatták. Engem egy elso emeleti nagy cellába helyeztek át. Itt találkoztam dr. Nicola Margineanuval, a kolozsvári Babes-egyetem pszichológiaprofesszorával. A negyvenes évek végén egyszer csak eltunt az egyetemrol. Eltunésérol azt terjesztették, hogy amerikai szabadkomuves-kapcsolataiért letartóztatták (a Rockefeller Alapítvánnyal volt az Egyesült Államokban). Magam nem kérdeztem soha börtönbe hurcolásának igazi okát, hazaárulásért volt elítélve húsz évre.
Innen egy más cellába vittek, ahol a rabok kilencven százaléka falusi elítélt volt, szökevényeket (a Vlad Tepes nevét viselo két szervezethez tartozókat) bújtató parasztok a Déli-Kárpátok völgyeiben eldugott falvakból, Fogaras, illetve Vrancea vidékérol, határátlépéssel kísérletezok és szép számmal Jehova tanúi is. Talán ebben a cellában éreztem magam a legtárstalanabbnak. Az itt összeverodött egyszeru emberek némán, szótlanul ültek az ágyak szélén. Tele voltak gyanakvással. Két nevet tudok felidézni, akikkel beszélgettem: egy Fogaras vidéki Comanici nevu ifjút és egy Zsivkov nevu bánsági szerb diákot. Comanici-csel a szökevényekrol beszélgettünk. Zsivkov Tito marsall csodálója volt. Tudott titkot tartani, társalgás közben még csak célzást sem tett arra, hogy miért ítélték el. Szerb vagy román fordításban ismerte Petofit. Fiatal idealista volt, eros szerb öntudat élt benne.
1958-ban Szamosújváron megkezdodött az elítéltek buncselekmények szerinti elosztása különbözo börtönökbe és munkatelepekre, sot, a cellákba is buncselekmények szerint kezdték a rabokat csoportosítani. Így kerültek az illegális határátlépok és szökéssel próbálkozók a sárga pavilon egyik nagy, százötven személyt befogadó cellájába, ugyancsak így válogatták ki a munkatelepekre menendoket.
1958-tól megsokasodtak a koncepciós perek, számos halálos ítéletet hoztak. A börtönben is szigorúbb lett a bánásmód. Jelentékte­lenségekért osztogatták az egyheti, kétheti zárkát.
Nyár közepén, július 14-én - soha nem tudtam meg, miért, mi okból - a sárga pavilon legnagyobb cellájában, a konyha fölött, az elso emeleten fellázadtak a rabok. Ebben a cellában sok fiatal volt összezsúfolva, foként határátlépéssel kísérletezok. Egy délelott ordítozásra, kiabálásra lettünk figyelmesek, és arra, hogy a rabok kezdik ledobni az ablakokról a zsalukat, amelyek nagy robajjal hulltak az udvarra. Még a háromemeletnyi magas konyhai, vastag bádogkéményt is ledöntötték. Napokig ott hevert a sétálórekesz közelében, mint egy hulla. Az igazgatóság riadót rendelt el a börtönben, a szirénák visítani kezdtek. Nekünk, raboknak a cementre és a földszinti ágyakra kellett lehasalnunk. Az ortornyokban megerosítették az orséget. A függofolyosón megindult a jövés-menés. A folyosóorök a lesolyukon surun figyeltek a cellákba. Még az ebédet is késobb adták. Ennyi volt, amit a bezárt ajtók mögül hallani és sejteni lehetett.
A lázadást hamar elfojtották. A fellázadt cella lakóin véres bosszút álltak, sokat megvertek. Más cellákból is vittek ki rabokat, és véresre verve hozták vissza elrettentés végett. Két-három nap múlva állambiztonsági politikai tiszti különítmény érkezett Szamosúj­várra, és végigjárta a cellákat. Tolünk azonban semmit sem kérdeztek. Évek múlva, amikor Pitesti-rol visszahoztak Szamos­újvárra, meg­tudtuk, hogy a szekuritáté vizsgálatot rendelt el a lázadó cellában, a besúgók segítségével egy csoport rabot kiválogatott, felbujtásért bíróság elé állított és súlyos börtönre ítélt.
A lázadás után valóságos börtön alakult ki a börtönben. A reggeli és esti orségváltáskor a személyzetet megduplázták. Mindent figyeltek, és keresték az okot, hogy valakibe belekössenek. Benéztek az ágyak alá, fényesre kellett sikálni a mozaikot. Nem hagyták szó nélkül, ha számláláskor a glédában valaki megmozdult. Egy este, közvetlen a lázadás után éppen velem történt meg, hogy megmozdultam, de valószínu, kancsal nézésemet is félreérthette az or, belém kötött, rám kiabált, alig úsztam meg verés nélkül. A lázadással ugyanis megkezdodött a verés.
A rabokon bosszút állni nem nehéz, okot mindig lehet találni. Az egyéni büntetés most már nemcsak az elkülöníto volt, hanem bevezették a verést is. A kollektív büntetés mindig valaminek a megvonása volt: megrövidítették a séta idejét a szabad levegon, vagy egyáltalán nem vittek sétára, fürdéskor, mivel az orök állították be a focsapot, vagy nagyon forróra engedték a vizet, vagy hidegre, meztelenül kergettek az emeletre a fürdobol, amely a földszinten volt, siettették az étkezést, surítették a motozást stb.
Pitesti
Egy délelott a tizenötnél több évre elítélteket sorra kivezették a cellából, és megláncolva, bilincsbe verve hozták vissza. Akinek szerencséje volt, vékonyabb bilincset és láncot, a kevésbé szerencsések vastagabbat. Másnap megjelent a rabszállító autó, kivittek a szamos­újvári állomásra, s egy mellékvágányra beállított vadonatúj rabszállító vagonba egymást felsegítettük. Kétnapi hideg étellel láttak el: vízzel, sós szalonnával, gyümölcsízzel, telemeával (sós túróval), turtoi-jal, és kiadták a kétnapi kenyéradagot is. A vagont megtöltöttük; rajtunk kívül még két, a mienkhez hasonló létszámú csoportot gyujtöttek össze és szállítottak el Szamosújvárról.
Utunkat az autódubától a vagonig és fölszállásunkat a vagonba messze hangzó lánczörgés kísérte. A mellettünk tovasieto járókelok megálltak egy pillanatra, reánk bámultak, nézték csíkos ruhánkat, láncainkat, amint lassan a vagon felé araszoltunk. A vagonban mindenkinek jutott ülohely.
A rabszállító vagon belso beosztása nem volt azonos az utasszállító vagonokéval, nem volt fülkékre osztva. Csak két végében volt egy-egy fülke a kíséro orség részére. A vagon belseje két nagy teremre tagolódott, beépített padokkal. Külsejére nézve modern utasszállító vagonnak álcázták.
Miután helyet foglaltam magamnak, körbejártam a vagonban, nem találok-e ismerosre. Megjegyzem, a csíkos egyenruha megnehezíti az emberek azonosítását, felismerését.
Elsonek dr. Venczel József egyetemi tanárral mentem szembe. Utána kivel találkozom? Varga László tiszteletes úrral a mi csoportunkból és Nagy József ákosi földbirtokossal, dr. Dobai István sógorával, ugyancsak a mi csoportunkból. Éppen beszélgettek. Az egyik sarokban ott találtam Alexandru Rusu balázsfalvi választott görög katolikus érseket, akivel hosszú ideig cellatárs voltam a szekuritáté fogdájában. Az ismerosökkel kezet szorítottam, váltottunk néhány szót, s visszamentem a helyemre. Hová visznek? - kérdezte mindenki, foként a közelmúltban letartóztatottak. A több éve börtönben sínylodok biztosak voltak, hogy Pitesti-re. A két napig tartó úton hosszasan elbeszélgettem Vargával és Nagy Józseffel, ugyanis velük a tárgyalás óta nem találkoztam.
Pitesti volt akkor a kémek és hazaárulók gyujtohelye, börtöne. Hírhedt, rettegett neve volt az elítéltek között. 1949 és 1952 között itt rendezte a kommunista belügyminisztérium elso átnevelo központját. Ez tette hírhedtté. Az átnevelés abból állt, hogy fiatal vasgárdistákat, más pártállású és párton kívüli egyetemi hallgatókat veréssel és különféle megaláztatással, éheztetéssel arra kényszerítettek, hogy addigi meggyozodésüket megtagadják, az állambiztonsági szervek elott elhallgatott, be nem vallott buntényeiket bevallják, beismerjék, majd maguk is társaik kínzói, vallatói közé álljanak. A pitesti-ihez hasonló ,,átnevelo” Szamosúj­váron is muködött.
Szamosújvárról a vonatunk még napnyugta elott kigördült Kolozsvár felé. Az állomásokon füleltünk, hogy az ott várakozó utasok beszélgetésébol kiszurjük az útirányt. Így állapítottuk meg például, hogy Kolozs­várra érkeztünk. Itt személyvonathoz kapcsoltak, és elindultunk Tövis felé, tovább Kiskapusnak, majd Nagyszebennek vettük az irányt. Akkor éjszaka átmentünk a Vörös­toronyi-szoroson, és másnap délelott Piatra Oltra érkeztünk, ahol a következo reggelig az egyik mellékvágányon vesztegeltünk, majd továbbvittek Pitesti felé. Az átutazott tájakból nem láttunk semmit, a vagon rácsos ablakait tejüvegszínure festett, vastag fémlemez borította.
Gazda Ferenc
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép
2006-11-25: Archívum 2003–2007 - :

Elhalálozás