A ma már történelmi távlatnak tekinthető 53 év sem volt elegendő arra, hogy fontos eseményeket tisztázzon az 1956-os magyarországi forradalommal és szabadságharccal kapcsolatban.
Hallom az m1 magyar tévécsatorna vasárnapi (okt. 25.) egymondatos ,,megemlékezését": ezelőtt 53 évvel történt a Kossuth téri vérontás, amely a szovjet csapatokat terheli. Keserűen kellett ezt a kurta és ráadásul valótlan hírt hallanom. Ennyit érdemelt meg az a majdnem száz halott és közel kétszáz sebesült, aki a Parlament és a kormányzati székházak között fegyvertelenül, boldogan, a szovjet páncélosokkal barátkozva az alattomos bosszú áldozata lett! (Szakolczai Attila 2001-ben Az 1956-os forradalom és szabadságharc címmel megjelent könyvében hatvan-hetven halálos áldozatot és száz-százötven sebesültet említ.)
Idén egy magánkiadvány került a kezembe, egy tanárnő könyve, aki vette a fáradságot, és utánajárt, számos tanút megkérdezett a valóságos történtekről. Szerinte a Földművelésügyi Minisztérium tetejére az akkor még hatalmon lévő Gerőék a magyar kommunista diktatúra legelkötelezettebbjeit, a Partizánszövetséget vitték fel, és onnan, valamint a szomszédos utcából és a minisztériummal szembeni vendéglőből a rejtekhelyet nem kínáló térre a közben odavezényelt határőregységgel kb. tíz percig tartó, meg-megszakadó sortüzet zúdítottak a polgárokra. Az Astoria Szállótól a mintegy tízezres tömeggel a térre érkezett négy szovjet páncélos nem a forradalmárokat, hanem a tetőről lövöldözőket vette célba! Ugyanakkor a Parlament bejáratát őrző szovjet páncélosok is tüzet nyitottak a velük szemben levő, megzavarodott menekülőkre.
Gosztonyi Péter könyvében (Föltámadott a tenger... 1956) azt feltételezi, hogy e vérengzést az ÁVH ,,vagy egy szellemében ahhoz közel álló testület szervezte meg". A valóságot rejteni kívánó kommunista hatalom ,,ellenforradalmi provokációnak" hazudja azzal a céllal, hogy felbőszítsék és fegyveres harcra késztessék a tüntetőket. Ez természetesen soha nem igazolódott. Az viszont igaz, hogy ez az orvul, aljas módon megszervezett tűzparancs végleg elfordította a még alkura kész rokonszenvet a hatalomtól, és Gerő Ernőnek menekülésre kellett készülnie, az ÁVH-t pedig nyomban feloszlatta Nagy Imre.
Márton Endre — az AP hírügynökség akkori magyarországi tudósítója — a téren tartózkodott. Ő két szovjet tankról ír, amelynek legénysége a tüntetőkkel fraternizált, és amely tankok ,,...őrült tempóban forgatták lövegtornyaikat, mintha az ellenséget keresnék, és minden irányba tüzeltek" (Márton Endre: Tiltott égbolt).
Szovjet források (Sztarinov: A felderítés és a Kreml) feltételezik, hogy Mikojánék attól való félelmükben, hogy a szovjet katonák átállnak a tüntetőkhöz (,,...a harckocsik legénysége nem fog tüzet nyitni a felkelőkre"), részesei lehettek az ÁVH-val egyetértésben szervezett provokációnak.
Bárhogy is volt, a véres csütörtök a még ingadozókat is a forradalom fegyveresei mellé állította, így az elkövetkező napok meghozták a magyar forradalom és a véres fejjel visszavonuló szovjetek elleni fegyveres harc győzelmét.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
