Kultúra: Megérteni, és nem félreérteni…

2006. december 9., szombat, Archívum 2003–2007

Magyar Kulturális Koordinációs Központot avattak Sepsiszentgyörgyön. A magyar-magyar kapcsolatok ápolására hivatott intézmény hivatalos megnyitója botrányszagú volt, az eredeti elképzelés szerint ugyanis Hiller István pártelnök - szándékosan mellozöm kulturális és oktatásügyi miniszteri státusát - tiszteletét óhajtotta tenni az avatáson.
Szekeres Imre honvédelmi miniszter és Szili Katalin országgyulési elnök asszony elozo erdélyi látogatása ugyanis egyértelmuvé tette, hogy a magyar diplomácia olyan követeket mozgat Erdélyben, illetve Székelyföldön, akikrol feltételezheto, hogy, ha a retorika szintjén is, de némi nemzeti érzés rekedt még bennük. Már régebb világossá vált ugyanis, hogy Gyurcsány Ferenc, Eörsi Mátyás és társai - az utóbbi idoben Dávid Ibolya is - nemkívánatos személyek Erdélyben, és félo, hogy ahol megjelennek, füttykoncertre, tüntetésekre kerülhet sor.
A Magyar Polgári Szövetség sepsiszéki szervezete elore jelezte, hogy tüntetést szervez Hiller István székelyföldi megjelenése ellen, ,,mivel a székely vendégszeretetnek is határai vannak, s az Ön jelenléte itt eme határokon kívül esik”.
Végül is Hiller István lemondta tervezett erdélyi útját, s Bogyay Katalin szakállamtitkár vezetésével olyan muvészcsapat érkezett, akik muvészi-emberi hitelességéhez nem férhet kétség, s akik az erdélyi hagyományokból és szellemiségbol ihletodo alkotásaikkal világhírre tettek szert.
Kubinyi Anna textilmuvész, Sebestyén Márta énekmuvész és az erdovidéki származású grafikusmuvész, Gyulai Liviusz a botrányt sejteto intézményavatást olyan ünnepséggé nemesítették, amelyre talán Márkosfalvi Barabás Miklós halálának centenáriumára rendezett restrospektív kiállítás alkalmával volt hasonló példa, s amelyen akkor megjelent a román és magyar köztársasági elnök felesége, Göncz Árpádné és Emil Constan­tinescuné is.
A ,,próbáljuk megérteni és nem félreérteni egymást” - Bogyay Katalin szavai - jegyében fogant ünnepség bensoségesre, hitelesre és magyar tartásúra sikeredett. A Székelyföld távolabbi vidékeirol is Sepsiszentgyörgyre zarándokló sokaságot ismételten arról gyozte meg, hogy a kormányzati és pártvezetési melléfogások, a Budapesten tomboló magyarellenesség s a határon kívül élo nemzetrészek elleni galádságok közepette a civil szféra, az önkormányzati (testvérintézményi, testvértelepülési) kapcsolatok mellett a kulturális és muvészeti diplomácia oldhatja sikeresen az ellentéteket, és azt az ellenszenvet, amelyet a kormány és a baloldali pártok folyamatosan generálnak.
Sebestyén Márta évtizedek óta hozza össze a világot a magyar kultúra kincseivel. A magyar népzene hitelességét és a különféle népzenékkel való kapcsolódási pontjait más muvész nem tudja tiszteletteljesebben képviselni a világban, mint a muvészno.
Sepsiszentgyörgyön elhangzott szavai szerint a szíve majd kiugrott a helyébol, hogy köztünk lehetett.
Újságírói kérdésre elmesélte, hogy népdalgyujto és népi énekeket tanuló útjain még a köhögését is el kell sajátítania a nótafának, és kellett húsz-harminc év is, hogy kiderüljön, mit kell még megtanulnia.
Méltatói egyébként sokan és sokszor próbálták megjeleníteni és értelmezni azt a csodát, varázslatot, amelyet selymes, bársonyos énekhangjával, a népdalok képes beszédével, nyelvi zamatával megteremt és felejthetetlenné, egyedivé, utánozhatatlanná tesz.
Én azt is elragadónak tartom, ahogyan a pódiumon, színpadon kívül, csúnya szóval: a nyelvi kommunikáció révén elérni képes. Az egyetlen kifejezésbe surített lényegláttatás mélységét jelzi, hogy Sebestyén Márta még az énekes köhögését is megtanulja.
Mondja, hogy a mai Magyarország peremvidékein még van, amit gyujteni. De a megváltozott életviszonyokkal együtt a népdal eléggé kiszorult. Elofordul, hogy a környezete megszégyeníti azt, aki ilyeneket énekel. Olyan ez, mint amikor a moldvai csángót kinevetik archaikus beszédéért, s az többet nem szólal meg a Halotti Beszéd magyar nyelvén.
Igen - fuzöm hozzá gondolatban -, ha a Kárpát-medence egy nagy tekno, akkor ebben a vonatkozásban a közepe, a megcsonkított Magyar­ország maradék darabjának az alja lyukas.
,,Az én bagi öreganyám állandóan operetténekeket énekelt. Az urak világához akart hasonlítani. Nem énekelte azokat a dallamokat, amelyeket én, az unokája rettenetesen szerettem volna megtanulni. Ó, ugyan, kinek kell az? - kérdezte tolem. Nem értette, hogy nekem miért nem az kell, hogy Lári, fári, nem kell várni, frissen jó a csók.
A nép nem szelektál. Ami a szívének kedves, azt egy csomagba teszi. Aztán a gyujto ezeket különválogatja.
Amikor ’77-ben eloször elmentem Gyimes­középlokra, Kallós Zoli bácsi pontosan megmondta, hogy kihez menjek. Elküldött egy asszonyhoz, akinek ilyen hosszú, görbe orra volt. Nagyon keserves élete volt, s akinek annyi bánata van, attól nem lehet elvárni, hogy vidám dalokat énekeljen.
Azért küldött hozzá, hogy ezeket a keserveseket énekeltessem el a nénivel. Szépen énekelte az egyiket a másik után, a végén már mind a ketten úgy el voltunk keseredve, mert az embert a hatalmába kerítette ez a súlyos világ.
És egyszer csak felkacagott, s megtörte ezt a szomorú énekfolyamot, s énekelt egy vidámat. Mondta is, hogy most énekeljünk valami mást, mert eleget szomorkodtunk.
Ha én ragaszkodom ahhoz, hogy csak az archaikust énekelje, mindent elrontok. O nem eloadómuvész, aki hivatásszeruen énekel, hanem a saját lelkének a gyógyulásáért énekel. Azért énekel, hogy megszabaduljon a gondjaitól.
Ez egy nyelvezet, ami egyáltalán nem veszítette el korszeruségét. A tárgyi környezete más, de mindegy az, hogy szekérrol beszélünk-e vagy autóról. Az öröm és bánat ugyanaz, csak más környezetben. Minden embernek szüksége van arra, hogy ezeket valahogyan kiénekelje, kitáncolja magából.
A hagyományos paraszti környezetben ennek gyógyító ereje volt. Azért énekelek, hogy megnyugodjon a lelkem, drága - mondta az öreg­asszony. A városi ember pedig elmegy a pszichológushoz, mert nem tudja, hogy mit kezdjen a feldolgozatlan problémáival. Ezeket a paraszti közösségekben mind szépen megoldotta az ének és a tánc. A közösség. Az, hogy nincs magára hagyva az ember. A városi ember elmagányosodik, s a problémáit sem tudja megoldani.
Nekem kiskorom óta lelki szükséglet volt, hogy énekeljek. Anya, szerelünk rád egy klikkelot - mondta a fiam -, mert mindenhol énekelsz. A konyhán, a fürdoszobában. Nekem ez a Való Világ, ez hozzá tartozik a mindennapjaimhoz. Ha ülök az autóban, s megyünk hatszáz kilométert, nekem minden kilométerben eszembe jut valami, s azt elénekelem.”
Ezek a Márta szavai. Egyszeruek, láttatóan képiek, mint megannyi népdalsor.
Rejtett bóknak szánva eloször azt mesélem el, hogy fiunk, menyünk Észak-Amerikában él, s amikor doktoranduszként kiutaztak, el kellett dönteniük, hogy mit helyeznek el az öt-hat évi stipendium idejére Noé bárkájába. Fiunk kolozsvári egyetemista korában, hogy az elviselhetetlen környezeti zajt kiiktassa, fülhallgatóval tanult, többnyire angol nyelvu könnyu rockzenét hallgatott, hogy a nyelv ritmusa, melódiája is beépüljön a tudatalattiba. És, természetesen magyar népzenét is. És amikor indulni kellett, a több száz kazetta közül kiválogatta a Mártáét, a Muzsikás együttesét, a Kalákáét. S amikor a múlt évben a vendégük voltam, nem egy este megesett velünk az a csoda, hogy itthon voltunk, Erdélyben vagy Moldvában, a csángók között.
Aztán mondtam azt is, hogy a ’70-es évek elején egy ízben felkerestük Esztelnek fölött, a Nagysándor és a két Nemere csúcsa alatt a csángótelepi embereket. Az elso boly 1936-ban a Gyimesekbol költözött ki ide, több család is a bokros Tankó famíliából került ki. Társaságunkban népdalénekesek is voltak, és az estébe hajló ido után elkezdtünk énekelni. A csángótelepiek közül többen hazasiettek, és magukkal hozták a gardonyt. Kivilágos virradatig énekeltünk. Engem az lepett meg, hogy sok divatos slágert, mudalt is ,,felvettek a repertoárba”. De ezeket mind a maguk képére formázták. ,,Kisajátították”, asszimilálták, a magukévá tették, csángó népdallá varázsolták azt, ami az éteren hozzájuk is bekerült.
Sebestyén Márta a szászcsávási zenekart hozza fel példaként, amely a legcsodálatosabb ebben a vonatkozásban.
Nos, a nem éppen népdal szövegu névre hallgató magyar kulturális koordinációs központ alkalmával rendezett állófogadáson Sebestyén Márta nem énekelt. Beszélgettünk. És teljesen megfeledkeztünk - legalább is mi, helybéliek - azokról a kellemetlen dolgokról, amelyek megzavarhatták volna ezt a felemeloen szép és emlékezetes ünnepet, s jó érzéssel gondoltunk arra, hogy nincs veszve még minden.
Ha a magyar kultúra követei a népi diplomáciával szövetkezve, egymást váltogatva bejárják majd a Kárpát-medence térségeit, ha az önkormányzati, testvérintézményi és testvértelepülési, az egyházi kapcsolatok olyan tartós szövetuek lesznek, mint amilyennel manapság egyre-másra találkozhatunk, akkor - legyünk bizakodóak - egy ido után azt sem tudjuk, hogy kik voltak azok a nemkívánatos politikusok, akiknek az a nótájuk, hogy ,,a majom farka beleért a levesbe”.
Sylvester Lajos
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép