
A szabadság intézménye
A Román Akadémiai Társaság (SAR) a hazai közéletben mindeddig egyedülálló módon szervezett közvitát Székelyföld autonómiája tárgyában. A parlamentben december 4-én tartott szeminárium meghívottai között román és magyar politikusok mellett több, a kérdésben jártas közéleti személyiség is szerepelt. A szervezok szakértoket - Varga Attila RMDSZ-képviselo, Izsák Balázs, az SZNT alelnöke, Bakk Miklós politológus, egyetemi tanár és Sorin Ionita, a SAR kutatási igazgatója - kértek fel a téma felvezetésére, három kérdést jelölve meg az eloadóknak: Melyik az a közpolitikai kérdés, amelyet megoldani próbál ez az autonómiajavaslat? Megoldaná a javaslat ezt a kérdést? Léteznek-e hatástanulmányok ebben a tárgykörben? Gyakorlatba ültetve, milyen hatással lenne ez a javaslat a többség-kisebbség viszonyára?
Azt is mondhatnánk, a felvetésekben benne foglaltatik az a mód, ahogyan a román közéleti gondolkodás - de sokszor a magyar közgondolkodás is - megközelíti Székelyföld autonómiájának kérdését. Ezért a hazai magyar közélet számára is érdekes az, ahogyan az egyik eloadó, az SZNT alelnöke átértelmezte a székelyföldi autonómiáról való gondolkodás kiindulópontjait. Izsák Balázsnak a szemináriumon elhangzott eloadását szerkesztett változatban közöljük.
(Ferencz)
Más megközelítés
A szervezok kérdéseit látva elore kell bocsátanom, hogy mi egészen másképpen közelítjük meg az autonómia kérdését. Amikor pedig magunkról beszélek, akkor nemcsak a Székely Nemzeti Tanácsra gondolok, hanem általában a székelyekre. Ezt a megközelítésbeli különbséget egy példával fogom megvilágítani. Ha egy szabadságától megfosztott vagy jogaiban korlátozott embertol megkérdeznék, mit javasol, az valószínuleg meg fog lepodni. Mert amire o vágyakozik, azt javaslatként nem lehet elmondani. A szabadság utáni vágy, amely közösségi törekvés is lehet, a legmélyebb emberi érzés, amely ösztönzoje volt az emberi jogok kinyilvánításának, s garanciái megteremtésének, azoknak az alapveto jogoknak, amelyek a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának bevezetoje szerint ,,az emberi lény veleszületett méltóságából erednek”.
Eloször arra gondoltam, hogy tévedésbol kaptam a meghívót, és le kellene mondanom a részvételt. Mert sem én, sem honfitársaim a Székely Nemzeti Tanácsban nem fogalmaztunk meg szakpolitikai javaslatot. Mindent, amit az utóbbi három évben tettünk, az ENSZ alapokmányának szellemében tettük: ,,az egyénnek kötelességei vannak más egyének és azon közösség iránt, amelyhez tartozik”. Egy ilyen erkölcsi kötelezettségnek nem lehet úgy eleget tenni, hogy annak a közösségnek a törekvését, amelyhez tartozunk, adópolitikai vagy pénzügyi technikává egyszerusítjük. Elfogadtam mégis a meghívást, hogy ezt az álláspontot világossá tegyem, amely mindannyiunk közös álláspontja, akik a székelység autonómiatörekvésének közképviseletére vállalkoztunk.
Másképpen fogalmazva azt mondhatjuk, a Székely Nemzeti Tanács a székely népnek azt az akaratát közvetíti, hogy az újralétesített autonóm Székelyföldön minden szakpolitikai kérdést, amely e régió oshonos közösségének életét, létezését, fennmaradását érinti, saját törvényhozó és végrehajtó intézményei oldjanak meg, hogy a Székelyföldnek pénzügyi autonómiája, saját adópolitikája és saját beruházási és fejlesztési rendszere legyen. A Románia parlamentje elé terjesztett, Székelyföld autonómiájára vonatkozó törvénytervezet, amely az interneten a nagyközönség számára is hozzáférheto, 22-23. cikkében eloírja a régió legfelso döntéshozó szerve, az Önkormányzati Tanács igazgatási-döntéshozói jogköreit és azokat a területeket, amelyekre az illetékessége kiterjed: muvelodés, oktatás, egészségügy, bányászat, energetikai ipar, mezogazdaság, erdogazdaság, környezetvédelem stb.
Nem közpolitikai alternatíva
Következésképp a tanácskozás szervezoinek elso kérdésére: ,,Melyik az a közpolitikai kérdés, amelyet megoldani próbál ez az autonómiajavaslat”, a következoket tudjuk válaszolni:
1. A székely nép, következésképp a Székely Nemzeti Tanács számára az autonómia nem egy javaslat, hanem alapveto közösségi jog, a székely nép országon belüli önrendelkezése, amelyet a helyi és regionális jogkörök és önkormányzási eszközök révén gyakorol. Magát a Székely Nemzeti Tanácsot is a települések helyi közösségeinek akarata hozta létre ezeknek a közösségi törekvéseknek a közképviseletére.
2. Az autonómia nem arra való, hogy egy szakpolitikai kérdést megoldjon, hanem arra, hogy az összes szakpolitikai kérdés megoldását a szerves törvénnyel létrehozott Székelyföldnek a törvény által közhatalommal felruházott regionális jogalkotó és végrehajtó szervei elé utalja. Ennek a közhatalomnak rendelkeznie kell azokkal a jogkörökkel is, amelyek révén biztosítja az oshonos közösség fennmaradását szüloföldjén és magyar nemzeti önazonosságának megorzését.
Amibol élünk
E válasz után nem is kellene kitérnem a második kérdésre, amely az elsonek logikus folytatása, ha mögötte nem az a gondolat bújna meg, amely szerint a székely megyék nagyon szegények, és a központi költségvetés támogatása nélkül nem tudnának megélni.
Az Autonómia és szegénység a Székelyföldön címu tanulmány szerzoje, Sorin Ionita, a Román Akadémiai Társaság igazgatója abból a gondolatból indul ki, hogy a székely autonómia kezdeményezoi a helyi költségvetés bevételeinek újraelosztását kérik. Az igazság az, hogy a Székely Nemzeti Tanács egyetlen dokumentumában, még a március tizenötödiki kiáltványban sem történik még csak utalás sem a költségvetési bevételek újraelosztására. Az autonómia a szubszidiaritás elvének alkalmazását jelenti, amely alapjában a szabadság elve. Vajon 1989-ben a szabadságot akartuk mindannyian, egy új alapokra helyezett társadalmat vagy az életszínvonal javítását célzó intézkedéseket a következo ötéves terv némi kiigazításával?
Sorin Ionita dolgozatának már címe is logikai buktató. Ugyanis a székelyföldi szegénység nem az autonómia eredménye, hanem ellenkezoleg, a túlzott központosításé, annak eredménye, hogy a székely népet megfosztották ingatlan javainak többségétol, hogy lehetetlenné vált a dinamikus és tartós fejlodéshez szükséges tokefelhalmozás, a részesedés a hazai és uniós fejlesztési alapokból, az adókat pedig közvetve vagy közvetlenül a központosított állami költségvetésbe irányították, a profitokat pedig a Székelyföldön kívüli cégekhez! A valóságnak megfelelo, helyes cím így hangzott volna: Központosítás és szegénység a Székelyföldön.
Székelyföld: Románia Dél-Tirolja
A helyzet egészen más. Az Európai Unióban muködo autonómiák példája azt igazolja, hogy az autonómia elnyerését gyors ütemu fejlodés és tartós gazdasági fellendülés követte. Dél-Tirol például, amely mind népességét, mind területét tekintve feleakkora, mint Székelyföld, Olaszország legszegényebb tartományaiból mára a leggazdagabbak közé került. De nagyot téved az, aki azt hiszi, hogy ez a gazdasági fellendülés annak tulajdonítható, hogy az ingatlanok és a gépjármuvek utáni adókat nem küldik már Rómába. Ha tanulmányozzuk a tartományi törvényhozás és kormány gazdaság- és infrastruktúra-fejlesztést célzó komplex intézkedéseit, pénzügyi és adópolitikáját, amelyek a térség gazdaságát gyökeresen átalakították, akkor meg fogjuk érteni Christoff Pann, a Dél-tiroli Etnikai Csoportok Intézetének igazgatója szavait, aki kijelentette, hogy a Székelyföld Románia Dél-Tiroljává válhat.
Természetesen, a tárgy rendkívül gazdag és bonyolult, és sokat lehetne még beszélni a székely megyék gazdaságáról. A kihasználatlan eroforrásokról, a helyi önkormányzatok döntéshozatali korlátairól, a nagy cégekrol, amelyek a Székelyföld gazdasági forrásait használják, de a Székelyföldön kívül vannak bejegyezve, a helyi lakosság hátrányára végrehajtott privatizációról, a szocializmus örökségérol, amikor tudatos cél volt e történelmi régió, a Székelyföld fejlesztésének mellozése, és folytathatnánk még, de talán nincs értelme. A decentralizáció folyamata megkerülhetetlen és vele a közigazgatási reformé is. Személyesen meg vagyok gyozodve arról, hogy a reformfolyamatok során Románia tiszteletben fogja tartani nemzetközi kötelezettségvállalásait, köztük a Keretegyezményt a Kisebbségek Védelmérol, és tartózkodni fog az olyan intézkedésektol, amelyek megváltoztatnák a kisebbségek által lakott területek népességi arányait, a Székelyföld pedig újralétesül mint autonóm közigazgatási régió. Így válnak konvergenssé a reform követelményei és a székelységnek a Székely Nemzeti Tanács által képviselt autonómiatörekvései.
Természetes viszony
Maradt a szeminárium szervezoi által megfogalmazott harmadik kérdés: gyakorlatba ültetve milyen hatása lenne ennek a javaslatnak a többség-kisebbség viszonyra?
Vissza kell térnünk a Székely Nemzeti Tanács törvénytervezetére. A 8. és 9. cikk kimondja Székelyföld lakóinak jogegyenloségét, sot, eloírja azoknak a feltételeknek a megteremtését, ,,amelyek biztosítják az egyének és az általuk alkotott közösségek teljes és tényleges egyenloségét és szabadságát, elhárítanak minden olyan akadályt, amely meghiúsíthatja vagy gátolhatja ezek teljes köru kibontakozását, s megkönnyítik minden állampolgár számára a politikai, gazdasági, muvelodési és társadalmi életben való részvételt. A 9. cikk 3. bekezdése eloírja: Nem tekinthetok ,,diszkriminációnak az Önkormányzati Tanács azon különleges rendelkezései, amelyek - a törvény keretei között - a székelyföldi román közösségek nemzeti önazonosságának megorzésére és fejlesztésére irányulnak.”
Persze, lehet azt mondani, hogy ennyi nem elég a többség-kisebbség viszony javításához és egy stabil, együttmuködésen alapuló etnikumközi viszony megteremtéséhez. De az elvnek, amelynek megfeleloen az autonómia a területet illeti meg, és az önkormányzás elonyeit egyformán élvezi ennek a régiónak minden lakója, elegendo garanciát kell jelentenie a diszkriminációmentességre, a teljes és tényleges jogegyenloségre. Ugyanakkor támaszkodnunk kell az együttélés pozitív helyi tapasztalataira és az Európában muködo autonómiák gyakorlatára. A tételt, melynek megfeleloen a többség és kisebbség közötti konfliktusok megelozésének vagy feloldásának legmegfelelobb eszköze a területi autonómia, nem a Székely Nemzeti Tanács találta ki, hanem az Európa Tanács parlamenti közgyulésének alelnöke: Andreas Gross. Egy jeles román politikus, aki annak idején Románia miniszterelnöke volt, jelentette ki: ,,ami jó Európának a kisebbségi jogok tekintetében, az jó Romániának is”. Egészítsük ki a Székely Nemzeti Tanács törvénykezdeményezését, és a román-magyar együttélésnek a térségen belüli pozitív példáit ezzel az idézettel és természetesen az Európa Tanács 2003/1334. számú, a Gross-jelentés alapján elfogadott határozatával, és megkapjuk a választ erre az utolsó kérdésre is. Azzal a fenntartással persze, hogy semmi sem oldódik meg magától, a felsorolt elveket csak munkával, jó szándékkal és sok párbeszéddel lehet a valóságba átültetni.
Izsák Balázs