A riporter kezdetben a traktortulajdonosok körébol toborozta alanyait, s valóban meggyozodhetett arról, az erogép mindenképpen fokméroje nemcsak az anyagi jólétnek, hanem annak is, hogy kiben mekkora a fogékonyság az új iránt, ki milyen élettervet készített magának, és abban a mezogazdálkodásnak milyen szerepet szán. A traktor- és géppark okvetlenül jelzi, kinek mennyire sikerült megvetnie a lábát a gazdasági szerkezetváltás forgatagában, de be kell látni, a jövos irányzatok kibontakoztatásához, a további úttöréshez ma már elégtelen a gépek puszta használata. Aki a versenyt jobban bírja - s pontosan azért, hogy jobban bírhassa -, ma már termelékenyebb gépek beszerzésén fáradozik, például megjelenik céljai között az elso gépgeneráció lecserélésének vágya egy másodikkal.
Nem az idojárás a hibás
A piacra termelo mezogazdaság közelebbi rokonságban áll a matematikával, mint gondolnánk. A haszon pontos kalkulusa nélkül a vállalkozásalapú gazdálkodást csod veszélye fenyegeti, az egy helyben topogó cég pedig egykönnyen lejtore kerülhet. Többek között e veszélytol való óvakodás vezette a kökösi Plugor Mihályt, a falu vezeto gazdáinak egyikét, amikor befektetési programja megvalósításához látott. Az ereje teljében lévo, 47 éves férfi, abból ítélve, amit eddigi életútjáról mesél, más pályát is befuthatott volna.
- Az életemet mint mezogazdasági technikus kezdtem a kökösi téeszben, miután Kézdivásárhelyen elvégeztem a szakközépiskolát. Az ,,osöknek” nem sok földjük volt, vagy tizenkét hektáron gazdálkodtak. Nagyanyám még öregségében is járt a szentgyörgyi és farkasvágói piacra. Édesapám hátat fordított ennek az életnek, évtizedekig ingázott a brassói gyárakba, a kollektivizálás után csak az ipar felé lehetett gravitálni. Engem ez nem csábított, mindig a mezogazdaságban éreztem magam jól. 1977-tol dolgoztam a téeszben, idovel farmvezeto lettem, a forradalom alelnökként ért. A kökösi kollektív jó közepes gazdaság volt szakemberekkel és munkaerovel ellátva. Hogy húztunk-e hasznot Brassó és Szentgyörgy közelségébol? Nem nagyon, a szabadpiacra nem engedtek. Irányított tervgazdálkodás folyt, megszabták, mit termeljünk, biztosan lehetett tudni, mennyiért termelünk és kinek.
- Bizonyos értelemben elony a mai viszonyok áttekinthetetlenségével szemben. Az árak viszont nagyon nyomottak voltak - vetem közbe.
- Kicsik voltak, akárcsak ma - kapom meg a csattanós választ. - Számokban: a búza egy lej ötven bani volt, a gázolaj literje viszont talán harminc bani.
- Nem tunt úgy, hogy az állam lefölözi a hasznot?
- Hatalmas befektetések folytak, az állam valóban kisajátította a hasznot, de tizenöt év magángazálkodás után az a véleményem, ma is lefölözi valaki. A termelonél az árak túl alacsonyak, a fogyasztói árak túl magasak. A közvetítoknek megy jobban, rövid ido alatt nagyobb a hasznuk, mint nekünk, akik évrol évre befektetjük minden jövedelmünket, és várjuk a bizonytalant.
Nos, így kezdodött beszélgetésünk a kökösi portán. A továbbiakban megtudtam, a kökösi téeszt modernizációs beruházását követoen érte a változás, ezért javait az elso két évben nem adták el, a vevok sokallták a korszerusített istállók stb. árát. A volt téeszelnök egy társasgazdaságot alapított, ez vagy két évig élt. Plugor Mihály nem vett részt benne, szukszavúan sem hajlandó beszélni róla, ,,én a társasnak híve nem vagyok, más az idojárásban, én az emberben (azaz a munkamorálban - szerk.) látom a hibát”. O akkor ideiglenes polgármester volt, utóbb fogyasztási szövetkezeti vezeto másfél évig, majd az elso, 1991-ben visszakapott tíz hektáron hozzálátott a földmuveléshez, azóta is ezt csinálja, és a ,,saját szakállára”, jóformán egyedül, nagyon kisszámú segítséggel. ,,Semmi funkció nem fér össze a mezogazdasággal, annyira leköti az embert.” Igaz, közben az alig pár száz hektáros határban százötven hektárosra nott a gazdaság, ennek harmada saját tulajdon, a többi bérelt szántó. Nagyságrendben hozzá fogható egy van még a faluban.
A szétforgácsoltság átka
Mielott tapasztalatait összegeznénk, érdemes idézni, amit a szomszédos megyérol mond. O külföldre még nem jutott el, annál nyitottabb szemmel járja viszont Brassó megyét:
- Hargitát nem ismerem, de nálunk fantasztikus tévedések történtek a földosztáskor. Brassó megyében nem olyan elaprózottak a földek, mint a mi zónánkban. Kökösi viszonylatban tízhektáros táblára kettore, ha van példa, s azt is évek alatt alakította ki a tulajdonos és a bérlo. Nekem csak nyolchektárost sikerült így kialakítani, van pár négy-öt hektáros, de a többi mind apróbb. Rendkívüli nehézségeket okoz, gyomirtózásnál vagy a szomszédét is megszórom, vagy az enyémnek a széle marad kezeletlen. Szászhermányban és Prázsmáron ötven-hatvan-százhektáros parcellákat is láttam. A 18-as törvény ebbol a szempontból elhibázott volt. Most utólag tagosítani nehéz, de ahhoz mindenképp állami támogatás is kell. Persze, tizenöt év gazdálkodás után nekem nem tetszene az, ha egy esetleges tagosításkor elhanyagolt földet kapnék, másnak meg odaadják az általam tíz éven át eloírásszeruen, drága és hatékony szerekkel gyomirtózott szántót!
(Ami a hatalmas, összevont táblákat illeti, azok kialakításában bizonyára szerepet játszott az is a Királyföldön, hogy a szászság hátrahagyott földjeit másképp lehetett kezelni, mint a székely jusst.)
Másik észrevétele a földutakkal kapcsolatos:
- A mezei utak katasztrofális állapotban vannak, mert a sok apró parcella miatt sok a jövés-menés. Vidombákra mentem át a minap megnézni egy cukorrépaszedo kombájnt. Meglepett, mennyire jó az út mellette, és hogy sorompóor vigyáz rá. Kiderült, egyik oldalt egy kilencven-, túloldalt egy hetvenhektáros tábla van, két ember tulajdona. Azoknak megéri, hogy sorompóort alkalmazzanak, mint az a kollektív idokben is megvolt, aki az utat is gondozza. Minálunk a duloútnak nincs gazdája, kátyú mellé kátyú kerül, esetleg szemetet hordanak bele, amely szintén nem célszeru…
Pityókátlanul
Plugor Mihály ma abban a megyében, melyben boldog-boldogtalan a krumpliból próbál megélni, egyetlen holdat sem ültetett a maga másfél száz hektárján. Indokai logikusak, érvelése kristálytiszta, át is adom neki a szót:
- A krumplinál az eredményt ötven százalékban a vetomag hordozza, a jó vetogumó pedig drága. Ezelott öt évvel, mikor az idojárás szárazra fordult, és az üvegházhatás miatt noni kezdett az átlaghomérséklet, én akkor rátértem a kukoricatermesztésre. Ez igazság szerint nem a mi övezetünk növénye, viszont el lehet érni a tíztonnás szemestermény-hozamot. Persze, francia, magyar és kanadai fajtákkal. Na már most, hatvan hektáron kukoricát csak szárítóberendezés birtokában lehet termeszteni, s én vettem egyet, nem kevés pénzbol. Ez saját befektetés volt. Vettem továbbá egy magánjáró kombájnt, melynek adapterje is van, tehát a kukoricát mi szemre szedjük. Lemorzsolja. Ez akkora befektetés volt, összesen negyvenezer euró, hogy a pityókavetomagra nem maradt pénz, tárolóm sincs megfelelo. Márpedig mindketto feltétlenül szükséges.
Plugor Mihály tehát még visszatérhet a pityókához, ma azonban gazdasága két másik pilléren nyugszik. Ezekrol mondja, kitérve a kezdetekre is:
- Elso traktoromat a barátosi tanácstól bérelem, utóbb kettot vásároltam, más gépekkel együtt. A profitot mindig befektettem. Kedvezményes banki kölcsönök léteztek kezdetben, eszünk nem volt hozzá elég. Használtam belole, de sokkal többet vehettem volna fel. Ma már nehéz kölcsönhöz jutni. Akkor még létezett a piac, szerzodéses alapon dolgoztunk, leszerzodtük a Romcerealnak, vetés elott ötven százalékig az meg is hitelezett, fizetett rendesen. A mezorol volt direkt eladásom búzából például. Létezett 1995-ig az állami felvásárlás rendszere, ma már nincs biztos piac, leszukült a felvásárlói kör, és még kevesebben fizetoképesek. A cukorrépáról soha nem mondtam le, tíz-huszonöt hektár cukorrépám mindig volt. Azért is hasznos volt, mert negyvenfos szarvasmarha-állományomnak a répaszelet és a répafej biztosította a nedvdús takarmányszükséglet felét. Közben a tehenészetet felszámoltam. Miért? A gazdálkodás legnehezebb ágazata, a kohászathoz hasonlítanám. Idoigényes. És nincs megbízható ember, akit valóban állattenyésztonek lehetne nevezni. Pedig Kökösben a falu legjobb gazdái dolgoztak ebben az ágazatban korábban, de azok kihaltak, és helyükbe nem lépett más. Öt év után lemondtam róla, hasznot sem hozott, állami támogatás sem volt annyi, mint most. Igaz, az árak nem voltak a legrosszabbak, emlékszem, 1995-ben egy liter tejbol lehetett venni egy liter gázolajat, az egyik hatszáznyolcvan, a másik hétszázhúsz lejbe került. Mára telítodött a piac tejtermékkel. Az istálló viszont - magam építettem - nem maradt üresen, rátértem a sertéstenyésztésre. Száz-százötven disznónk van, egyetlen ember elég hozzá, kello felszereltség, önitató van, és tápos etetés. A uniós követelményeknek mégsem felelünk meg, nincs fürdo a gondozónak, és nem háromszáz méterre található a tenyészdénk a falu utolsó házától, mint azt megkövetelik. Pedig a sertéshúsunk 97 százalékban megfelel az eurós normáknak, gondoskodtam a legjobb német kanokról, szakember ondóz, betartjuk a technológiát. De a kopac földre, ahol sem villany, sem út nincs, nem költözhetek ki, ekkora költséget sem én, sem más nem vállalhat. Mintha az lenne a cél, hogy minket felszámoljanak, és mások vehessék át a piacot. Ezért nem lehetek nagy híve az uniónak! Meg azért sem, mert csak negyedannyi támogatást ígér nekünk az unió hektáronként, mint amennyit a nyugati gazda kap, azt ugyan idovel növelik, de mire utolérnok oket, meg fogják szüntetni.
A tenyészdének eddig a Casalco révén megvolt a biztos piaca, ezúton állami támogatáshoz is hozzájutott, most azonban muködési engedélye került veszélybe. A gazda egyelore nem lát kiutat, elkeseredése értheto.
Kukoricaültetvénye több elégtételt nyújt. ,,A munka gépesítve van, egy ember elveti, egy meggyomirtózza. Felülök a kombájnra, betakarítom, lecsépelem, egy ember behordja.” A répát a cukor harmadáért kiadta. Olyan vetomagot használnak, egyelni nem kell, marad tehát a besegítoknek egy kapálás.
A csodatraktor
A kitörés és fejlesztés rendjén a gazda nem a megmuvelt hektárok számát kívánja szaporítani, hanem a gépparkot felújítani.
- Tizenöt év és egy teljes géppark kialakítása után rájöttem, az egész egy ócskavashalmaz, költséges a javítása, és sok üzemanyagot fogyaszt. Sokkal termelékenyebb gépekre van szükség, a román traktorral legfeljebb a napi 2,5 hektárt, ha meg tudjuk szántani, holott létezik tízhektáros teljesítményu is. Csodálatos cukorrépa- és burgonyabetakarító kombájnokat is látni. Csúcstechnológia. Csak a munkatermelékenység javítása révén lehet a piacon megmaradni. A mai tej-, búza-, húsáraink már világszínvonalúak, és ki fogják kényszeríteni többek közt a géppark korszerusítését. Ha erom engedi, erre fogok törekedni - zárja szavait.
B. Kovács András