Élo múlt: Elrabolt esztendok

2006. december 21., csütörtök, Archívum 2003–2007

A tankönyvper
Miután kijöttem a börtönbol, és dr. Márton Gyula egyetemi tanár barátomnak elmondtam a tankönyv körüli ankétot, o pedig beszámolt a magyar egyetemi oktatás megcsúfolásáról, a Bolyai Egyetemnek a román Babes Egyetembe való beolvasztásáról, megtaláltam a tankönyvper elindításának a magyarázatát. A Román Munkáspárt elérkezettnek látta az idot, hogy nyíltan kinyilvánítsa: a Bolyai Egyetem nem teljesítette feladatát, a magyar nacionalizmus felszámolását; az erdélyi magyar értelmiség ellenforradalmi eszméket táplál. Tîrlea a kihallgatáson mindig hangoztatta, hogy a magyar kisebbségi értelmiség nacionalista, sovén, nem akar beilleszkedni a romániai szocializmusba. A használatban lévo tankönyvekre rá akarták bizonyítani, hogy nacionalista szellemuek, és nem szolgálják a szocialista rendszert. Hogy aztán egy lépéssel tovább lépjenek, és az iskolákat tagozatokká fokozzák le, azaz a magyar iskolákat egyesítsék a román iskolákkal, persze, román igazgatás alatt.
Két hónapig, lehet, hosszabb ideig is, nem vittek kihallgatásra. Hogy ez ido alatt mi történt a kulisszák mögött, a börtönbol való kiszabadulásom után sem tudtam meg. Csupán annyit, hogy Gheorghe Gheorghiu-Dej pártfotitkár elnökletével értekezletet tartottak, és azon Bányai Lászlót, aki az oktatásügyi minisztériumban nemzetiségi oktatási vezérigazgatói funkciót töltött be, keményen bírálták a tankönyvekért. A kihallgatások megszakításából arra következtettem, hogy a tankönyvet törölték a rendszer elleni tevékenységek listájáról.
Tévedtem.
Június végén vagy július elején kihallgatásra vittek Tîrleához. Gúnyolódva egy ív gépelt szöveget vett a kezébe, és nevetve, kárörvendve felolvasott belole néhány mondatot, amelyet a nyelvtankönyv helyesírási szótárának egymás után következo szócikkei alapján szerkesztettek, és magyarázatot fuztek hozzá. Íme, néhány mondat, amelyre emlékszem: tragédia, traktor - vagyis traktor a szocialista mezogazdaság tragédiája; mostohaanya, Moszkva - tehát Moszkva a népi demokráciák mostohaanyja; Lenin, lenn - azaz: Le Leninnel!
Megdöbbenve hallgattam a mondatokat. Miféle agy szülte, alkotta oket? A vád szerint én a szavakat azért helyeztem abba a sorrendbe, hogy sugalljam a szótárt használó tanulóknak azt a gondolatot, amelyet Tîrlea fohadnagy felolvasott. Még volt néhány ilyen szópár, azokra azonban nem emlékszem.
Minden pedagógiai és tudományos felkészültségemet összeszedve próbáltam megértetni, hogy a szótárban minden szó önálló, külön cikk, az ábécé sorrendjében egymás után következo szavak összekapcsolásáért a szótárszerkeszto nem felelhet. Bármilyen szótárban lehet találni egymás után következo szavakat, amelyeket, ha összekapcsolnak raggal, vagy anélkül, a keletkezett mondatba bele lehet magyarázni ellenséges vagy más értelmet. Tîrlea fohadnagy azonban nem fogadta el érvelésem, azt hajtogatta, hogy én tudatosan írtam a fenti szavakat abban a sorrendben, hogy ébresszem, sugalljam a rendszert gyalázó gondolatokat. A kihallgatásról felvett jegyzokönyvet visszautasítottam, nem írtam alá. Tîrlea erre rettenetesen felháborodott. Miután mindennek lehordott (bandita, fasiszta, klerikális stb.), a fegyorrel, aki idoközben megjelent, felvezettetett a cellába azzal a fenyegetéssel: majd alá fogom írni.
Lelkileg felkavarva és végtelenül letörve az emberi ostobaságon és gonoszságon, elkeseredve azon, hogyan lehet egy tiszta, világos helyesírási szótárt félremagyarázni, ellenségesen értelmezni, nem találtam helyem, leültem, felálltam, jártam le-fel a cellában, mint egy orült. Nem tudtam magamban tartani az ankétot, magyaráztam a cellatársamnak, milyen mondvacsinált váddal állok szemben, kitalált koncepciós vád, hogy újabb büntetéssel sújtsanak. Nem titkoltam elotte az ellenem megfogalmazott vádat - sejtettem, kicsoda o -, minden erommel magyaráztam neki, hogy a vád koncepciós, alaptalan. A könyvet nem mutatták meg nekem. De ha abban a sorrendben következnek is a szavak a szótárban, ahogyan Tîrlea fohadnagy mondta, akkor sem vagyok vétkes, mert nem tudatosan csináltam. Mint tudományos kutató részt vettem a román-magyar szótár szerkesztésében, de a szerkesztobizottság egyetlen tagja sem hívta fel a figyelmemet arra, vigyázzak, nehogy ellenségesen értelmezheto szavak egymás alá kerüljenek. Nem tudtam megnyugodni.
Két vagy három nap múlva újból kihallgatásra rendelt Tîrlea. Nem is kérdezett mást: aláírom-e a jegyzokönyvet, hogy ellenséges indulattal, tudatosan rendeztem a szavakat abban az egymásutániságban, hogy a rendszert becsméreljem? Megtagadtam az aláírást.
Erre kiment az irodából, és egy civil ruhás politikai tiszttel jött vissza. Ezt a tisztet ismertem Kolozsvárról, gyakran jött a 7-es számú Líceumba a feleségéhez, aki ott tisztviselo volt. Magyaráztam neki is (magyar anyanyelvu zsidó volt), hogy a vád kiagyalt, koncepciós, alaptalan. A szavak ilyen módon való mondatba fuzése és értelmezése annak a gondolatát tükrözi, aki a mondatokat összeállította. Azok nem az én gondolataim. Egy szótár szavaiból ilyen eljárással bármilyen mondat szerkesztheto, olyan tartalommal, amilyet kérnek. Moldovan százados nem szólt semmit, kiment az irodából.
Tîrleának megismételtem, hogy ártatlan vagyok, meg sem fordult a fejemben, hogy ilyen céllal szerkesszem meg a tankönyv helyesírási szótárát. A jegyzokönyvet most sem írtam alá. Visszavittek a cellába.
Két nap múlva újabb kihallgatásra rendelt Tîrlea fohadnagy. Alig kezdte meg a kihallgatást, egy magas, sudár, magyarul is tudó, civil ruhás politikai tiszt jött be. Velem nem beszélt, hanem beleolvasott a jegyzokönyvekbe, és azzal elment. Tîrlea megkérdezett: aláírom-e a jegyzokönyvet, vagy nem? Nem! - válaszoltam. Ezzel küldött is vissza a cellába.
Estefelé levittek a pincébe, egy piszkos cellába, ahol alvás közben megtetvesedtem. Késo éjszakába nyúlóan jajgatás, kiabálás, nyögés, ütések zaja szurodött be a cellámba. Elfogott a félelem. Mit tegyek? Megvernek, megnyomorítanak!
Harmadnap este két fegyor, az egyik inkább volt díjbirkózó, mint tisztességes katona, Tîrlea fohadnagy, Moldovan kapitány és egy alacsony, fekete képu, valamilyen …escu, megálltak a cella ajtajában, s az ezredes rám förmedt: Hai! (Gyere!) Átvittek a kínzókamrába. Nagy volt, úgy 4 x 5 m vagy még terjedelmesebb, piszkos. Volt benne mindenféle kínzóeszköz: két pár bak, egyméteres vagy valamivel hosszabb vasrudak, korbácsok, különbözo hosszúságúak és vastagságúak, vastag talpú bakancsok különbözo méretben, vastagabb és vékonyabb bilincsek hosszabb-rövidebb lánccal, kötelek és egyéb dolgok, amikrol nem is tudom, hogy mire használhatták.
Álltam, mint levágásra szánt bárány. A két pribék a csuklómnál összekötötte kötéllel a kezem, majd leültetett a cementre, és összekötötték a lábam, közvetlen a bokám fölött. Ennek a kötélnek úgy két méter hosszú vége szabadon maradt. Utána kényszerítettek, hogy hajoljak annyira közel a térdemhez, hogy a két karommal átöleljem. Ezután a térdhajlás és a könyökben behajlított karjaim között átdugtak egy vasrudat és feltettek két bak közé. A fejem a két bak között lefelé lógott, a sudár pribék fogta a lábamra kötött kötelet, és igyekezett úgy tartani, hogy a talpam és az ülepem a verést végrehajtó pribéknek a keze ügyébe álljon. A verést végzo pribék lehúzta a nadrágom, és addig ütött a korbáccsal, míg a vér ki nem serkent, a bor el nem feketedett, utána pedig a talpamra mért, nem tudom, hányat, a korbáccsal.
Az elso verés után kérdezték: aláírom-e a jegyzokönyvet?
Kiabáltam, jajgattam: ártatlan vagyok. Kivert rajtam a verejték. Reszkettem, sírtam. Akkor vastag talpú bakancsot húztak a kékre-vörösre vert, dagadt lábamra, és a díjbirkózó a vasrúddal, ahogy csak bírta, óriási ütéseket mért a bakancs talpa közepére. Rettenetes volt, minden ütés az agyamba nyilallott, szemem káprázott, minden ütésre egész testemben rázkódtam.
Az elso sorozat ütést kiálltam, és visszautasítottam az aláírást. A másodikat már nem bírtam, egy bizonyos mennyiségu ütés után azt mondtam, aláírom a jegyzokönyvet.
Szidtak, káromkodtak, fasisztáztak, banditáztak. A verés után a köteleket leoldották, és az egyik pribék felvezetett a cellába. Ott a cellatársam priznicet tett lábamra, ülepemre, és letörölte rólam a piszkot és izzadságot. Egész testemben remegtem. Másnap a fegyor kínnal-bajjal levitt Tîrleához, és a jegyzokönyvet aláírtam.
Kérdezheti bárki, miért vállaltam a testi tortúrát, ha végül is aláírtam.
Tudtam magamról, hogy hos nem vagyok. A fájdalom és szenvedés elviselésére talán több erot éreztem magamban, mint amennyit kibírtam. A verés elviselése attól is függ, hol érik az ütések az embert. Amikor a vasrúddal kezdtek verni, hirtelen rettenetes félelem fogott el, attól tartottam, az ütés nem oda talál, ahová irányítják, és a célt tévesztett nagy ütések következtében nem halok meg, de örök életemre nyomorék maradhatok. Találkoztam a börtönben veréssel megnyomorított fegyenccel. Olyannal is, aki epilepsziát szerzett, váratlanul görcsös rohamok fogták el. De arra is gondoltam, mint utolsó mentségre, hogy a törvényszéki tárgyaláson elmondom, kínzással, kegyetlen veréssel kényszerítettek a teljesen alaptalan vád beismerésére és a jegyzokönyvek aláírására. Utólag beláttam, nagyot tévedtem, hogy feltételeztem azt, a kommunista bírákban van még valami törekvés a való tények kivizsgálására, az igazság érvényesítésére az ítélet kimondásában. Elfeledtem azt, hogy a Sze­kuritáté feladata nem a buntett felderítése, hanem a letartóztatott bunösségének bizonyítása mindenáron és minden eszközzel, a vád beismertetése minden módon, akár veréssel.
Az elozokben már utaltam a Visinszkij-féle büntetojogi elméletre, amely szerint a vádlott bíróság elé állítható és elítélheto tárgyi bizonyítékok hiányában is, ha a buntett elkövetését beismerte.
Az én esetemben a szavak egymás alá írása nem egyértelmu bizonyíték arra, hogy én a rendszerrel szemben ellenséges gondolatok megfogalmazására adtam volna tudatosan ötletet a tanulóknak. A tudatosság, a szándék valamely tettben mélyen intim kérdés. Az a néhány szó, amellyel vádoltak, 5200 szócikkhez viszonyítva, amennyi a szótár helyesírási részében van, oly elenyészoen csekély, hogy abból tudatos gonosz szándékot feltételezni meroben politikai érdekre vall a Szekuritáté részérol, más szóval koncepciós per inszcenálásával álltam szemben. Nem vagyok jogász, de azt tudom, hogy a koncepciós pernek az alapja ellenséget kreálni, hogy a hatalom politikai terveinek a keresztülviteléhez magyarázatot tudjon adni. Az én esetemben a hatalom terve a magyar és a többi nemzetiség kultúrája elleni intézkedések meghozatala volt az asszimiláció végrehajtása érdekében.
Gazda Ferencz
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép