Gazda FerencÉlo múlt: Elrabolt esztendok

2006. december 27., szerda, Archívum 2003–2007

Szamosújvár másodszor
A tárgyalásról nem vittek vissza a bejárat melletti cellába, ahol voltam, hanem felvittek az elso emeletre, egy kétágyas szobába.
Politikai híreket szerettem volna felszedni a két frissen letartóztatott személytol. Tapogatózásaim azonban nem sok eredménnyel jártak, mindketten apolitikus lények voltak, jobban érdekelte oket a pálinka, mint a nemzetközi élet. Annyit azonban kiszedtem belolük, hogy a magyar nép 1956-os drámája még mindig intenzíven foglalkoztatja a nemzetközi politikát, folyik a Szovjetunió elítélésének vitája az ENSZ-ben a magyarországi belügyekbe való beavatkozásért. Nagy Imrét és társait kivégezték. Kádár János látogatást tett Romániában, a kolozsvári állomástéren beszédet mondott, és megnyugtatta a kolozsvári közvéleményt, hogy az ellenforradalom eroit felszámolták, s kijelentette, Románia és Magyarország között rendezetlen területi kérdések nincsenek. Romániában nagyon sok letartóztatás történt. Még Sass Kálmánt, az érmihályfalvi református lelkészt is letartóztatták, mondta a nagykárolyi favágó.
Tudtam, hogy a kolozsvári törvényszéki fogdában nem sokáig fognak tartani, vagy visszavisznek Pitesti-re, vagy Szamosújvárra. Ez utóbbi feltételezésem következett be, ugyanis 1960 elején többedmagammal Sza­mosújvárra szállítottak, s a nagy sárga pavilon földszintjén egy kétharmadáig már megtöltött nagy teremcellában helyeztek el.
A földszinten a karanténban még a két hetet sem töltöttem ki, engem és néhány társamat egy nagy cellába vittek fel a második emeletre. Itt két kolozsvári értelmiségivel találkoztam: az ifjabb konzervatóriumi hallgató, az idosebb, ha emlékezetem nem csal, orvos vagy zenész volt. Ez utóbbi friss hírekkel is ellátott; többek között, hogy Petru Groza, a Nagy Nemzetgyulés Elnöki Tanácsának elnöke meghalt, és Ion Gheorghe Maurer lett az utóda; hogy a Bolyai Tudományegyetemet hozzácsatolták a Babes Egyetemhez; Szabédi László egyetemi tanár és költo öngyilkos lett. Öngyilkos lett a Bolyai Tudományegyetemrol még egy tanár - újságolta -, akinek a nevét nem tudta megmondani. Utóbb tisztáztam, Csendes Zoltán prorektor, a statisztika professzora volt.
Amikor átvittek egy másikba, a cellában tapasztaltak arról gyoztek meg, hogy az ingerült, felborzolt hangulat, a veszekedések, a fegyor gyakori megjelenése a cellafelelos hívására nem egyedi jelenség. Az 1958-as lázadás után elszabadult a pokol, és tombolt, tombolt. A fegyorök felcserélték az addig is gúnyosan használt ,,domnule detinut” megszólítást a „banditule”-val. Szikráztak a durva, trágár kifejezések. Amit 1957–58-ban nem láttam: seprunyélszeru botot a fegyoröknél, most, mint a foglalkozáshoz tartozó szerszámot tartották kezükben. Állandóan üzemelt az elkülöníto. Csak úgy osztogatták a büntetést, amely bilinccsel, láncra veréssel járt. Gyakran cserélgették a cellákban a fegyenceket. Egyelore nem is sejtettük, milyen céllal. Csakhamar kiderült, a munkatelepekre gyujtötték és szállították tömegekben a fiatalabb, kisebb büntetésueket. Az áthelyezések egyik cellából a másikba összefüggtek az új elítéltek cellákba való beosztásával is. Általában a régi fegyenceket nem vegyítették az újakkal.
A tartományi Szekuritáték óriási termelo kombinátokként ontották az elítélteket. A falvak termeloszövetkezetesítése és a magyar forradalom utáni megtorló intézkedések boséges alkalmat szolgáltattak a letartóztatásokra. A lágerekbe gyujtések sok szenvedést zúdítottak a fegyencekre. Már maga az elszállítás is kínszenvedés volt, ugyanis a szállításra kiválasztott csoportot a földszinten kis cellákba zsúfolták össze. Embertelen körülmények között, a cementen aludtak, sokszor a 15 évnél nagyobb büntetéssel sújtottak bilincsben, láncra verve várták az elszállítást, amely heteket, sot egy hónapot is késett, mert nem érkezett a furgon valami okból. A katonatiszteket Fogarasra, a vasgárdistákat Nagyenyedre, a parasztpárti és liberális párti elítélteket Galacra, a hazaárulókat és kémeket Pitesti-re, a volt állami méltóságokat, minisztereket és fopapokat kezdetben Máramarosszigetre, késobb Râmnicu Saratra összpontosították. Itt töltötte büntetését Luka László is.
Talán ebben a cellában találkoztam Kurkó Gyárfással, a romániai Magyar Népi Szövetség alapító tagjával és volt elnökével. Ágya a WC mellett volt. Tudni kell, hogy a cellában a leg­rosszabb a WC vagy kübli melletti hely. Egész­ségileg teljesen leromolva, sápadt arccal, jobb kezével a mellén lévo sebeit piszkálva ült az ágya szélén. Csak séta alkalmával hagyta el a helyét. Nem törodött senki vele. Magam többször mellé ültem, hogy beszélgessünk. Bemutatkoztam. Elmond­tam, hogy kolozsvári tanár vagyok, hogy kiket ismerek az MNSZ-bol. Nehezen szólalt meg. Szerfölött gyanakvó volt, rögeszméi foglalkoztatták. Azt forgatta elméjében, hogy Sztálin elvtárs ki fogja szabadítani ot a börtönbol. Kortárs román és magyar elvtársait a kommunizmus árulóinak tartotta. A politikától távol álló kérdésekrol kezdtem beszélgetni vele, például Brassó magyarságának, kisiparosságának társadalmi életérol a két világháború között, vagy arról, hogyan fejlesztette ki kisüzemét, volt-e kapcsolata az értelmiséggel, ismerte-e Szabó Béni képviselot stb. Néhány mondat után elméje elborult, mindent összezavart, s a társalgást abba kellett hagyni.
Még két név: Ionel Padureanu nemzeti parasztpárti képviselo és Stefan Iuga rendortiszt neve tör felszínre emlékezetemben, de csak Iugáról tartom érdemesnek bovebben szólni. O különben Padureanut konspiratív nevén „barosan”-nak (óriás) szólította.
Stefan Iuga 35-40 év körüli, magas, agresszív, ultranacionalista rendortiszt volt. Máramarosi román kenézleszármazottnak tartotta magát. Nevét lényegében negatív magatartása miatt oriztem meg. Bennünket, magyarokat barbároknak szidalmazott. Oszinte volt. Ami a szívén volt, az a száján - már ami a becsmérlésünket illeti. Mindenre kész volt azért, hogy a börtönt átvészelje. Nem tudott elviselni semmiféle, a népét, fajtáját érinto kritikát. Jellemében benne volt az, amit az egyenruha és a foglalkozás alakít ki. Mintha szolgálatban lett volna, úgy sétált a cella közepén. Nemzeti öntudata magasan lobogott, minden más erény fölött.
Román öntudata két pillérre támaszkodott: Erdély a román nép bölcsoje, és a román nép kétezer éves kultúrának a letéteményese a mai hazájában. Ehhez társult az a megalapozatlan rögeszméje, hogy a román nemzet és állam legnagyobb ellensége a magyarság. Ez utóbbi hallatán elszörnyedtem, pedig nem kellett volna, hiszen hozzá hasonló szélsoséges román nacionalisták szájából hangzott már el ilyen vélemény. Ezek az állítások axiómákként határozták meg gondolkodását és magatartását.
Szamosújvárról a kis büntetésu rabok munkatelepekre hurcolása állandó volt. Hol a Duna-deltába nádkitermelésre, hol a mocsarak lecsapolására, talajjavító munkálatokra vitték oket. Én, aki a 199-es dekrétum alapján voltam elítélve, azt gondoltam, hogy visszavisznek Pitesti-re. Sze­ren­csémre nem ez történt. Nyár közepéig még Szamosújváron tartottak. Annak a megmagyarázására, hogy a buntény szerinti csoportosítás elvének megfeleloen nem vittek vissza Pitesti-re, egy kis kitérot kell tennem.
Az 1960-as években a KGST, amelyet a Szovjetunió és Románia javaslatára a hat szocialista ország 1949 januárjában hozott létre, a tagállamok gazdasági politikájának és gazdasági fejlesztésének összhangba hozatala, valamint a tagországok gazdasági adottságainak megfelelo fejlesztése céljából regionális átszervezéseket vett tervbe. Az átszervezés országunkat annyiban érintette, hogy gazdasági és természeti adottságai alapján Romániában elsodlegesen a mezogazdaság és az agráripar fejlesztését irányozta elo. A javaslatban a románok a nemzeti szuverenitást érinto veszélyt véltek, s elvetették a szovjet tervet. Bizonyítani nem áll módomban, de a börtönbol való szabadulásom után olyan hangok is hallatszottak a fenti szovjet-román KGST-összetuzésrol, hogy a román kommunista kormány kezdte keresni a nyugati nagyhatalmakkal a kapcsolatok javításának útjait. Az is hírlett, hogy a Nyugat a román kormánytól a politikai elítéltek szabadlábra helyezését követelte a kapcsolatok javításának elofeltételeként.
A szovjet-román politikai viszonyok ilyetén alakulása vagy más okok következtében, bizonyosan tudni nem lehet, de tény az, hogy 1960 nyarától, még inkább 1961-tol a romániai börtönrendszert újból átszervezték. A börtönökben tüdoszuro- és általános orvosi vizsgálatokat tartottak. A vizsgálatok eredményének megfeleloen fokozatosan változtattak a bánásmódon. Kezdték orvosi kezelésben részesíteni a betegeket. Mostantól a tébécéseknek, a nemzetközi eloírások szerint külön kosztot és gyógykezelést adtak. (Nem állítom, hogy mindenkinek.)
A fegyencek egészségügyi talpra állításánál azonban sokkal fontosabb volt a kommunista diktatúra számára a kémek, hazaárulók és a rendszer megdöntésére szervezkedo összeesküvok politikai meggyozodésének újabb kikémlelése. Ennek érdekében a besúgók által szállított adatok feldolgozása céljából megnövelték a börtönben a politikai tisztek számát. Szamos­újváron például duplájára. Az informátorok, besúgók munkáját intenzívebbé tették. A fegyenceket és besúgókat a cellákban surubben cserélgették. Elrendelték, hogy más nyelven, mint románul, tilos beszélni.
Dés
Az új börtönprogram keretében a pitesti-i nehéz börtönbol a fegyenceket 1960 nyarán a dési törvényszéki börtönbe szállították. Ugyanakkor Szamosújvárról engem is, több más, nagy büntetésu rabbal átvittek Désre. Jellemzo a fegyencek szállításának módszerére, hogy a Szamosújvár és Dés közötti rövid távolságot megbilincselve, rabszállító vagonban, az állomástól a börtönig pedig teherautón ülve, eros orizet mellett tettük meg.
A dési börtön a régi Szolnok-Doboka vármegye törvényszéke mellett a századfordulón épült kétemeletes téglaépület volt a városi park közelében. Egészséges, azok között, amelyekben megfordultam, a legtisztábban karbantartott börtön. Az udvaron a sétálórekesz közepén és a fal mellett gondozott virágágyak voltak, amelyekben különféle virágok virítottak, köztük a nagy levelu, piros virágú kanna (Canna indica).
Egyesek azt gondolhatják, valótlanságot írok, hihetetlen, hogy a dési börtönben virágoskertben sétáltatták, levegoztették a fegyenceket. Pedig így igaz. Virágoskertet varázsolni a börtön szabad területén a vezetoségnek nem okozott gondot. Annyi kis büntetésu közbuntényes rab állt rendelkezésére, amennyit kért a dési városi bíróságtól vagy a kolozsvári törvényszéktol. Egyébként a virágoskertet a börtönparancsnokság nem a fegyencek kedvéért létesítette, hanem a maga gyönyöruségére. Ahol a parancsnokság tartózkodott, minden börtönben volt virágoskert. A kommunista-szocialista rendszerben nagy kultusza volt a virágnak.
A kötelezo motozás lejárta után egy közepes nagyságú cellába osztottak be az elso emeleten, hat görög, két román és egy magyar fegyenccel együtt. Nehéz emberek kerültek össze. A görögök állandóan veszekedtek. Soha nem gondoltam, hogy annyira izgágák és össze­férhetetlenek egymás között.
Engem nem sokáig hagytak itt, átvittek ugyancsak az elso emeleten egy kis cellába. Itt találkoztam dr. Dobai István csoporttársammal és Bányai Miklós kolozsvári zenetanárral, valamint két román fegyenccel: egy Popescu nevu, idosebb koolajmérnökkel és egy Pacurar nevu, 20 év körüli bukaresti ifjúval.
A cellában Désen is csak románul beszélhettünk. Nyilván azért, hogy a csak románul beszélo informátorok munkájukat tudják végezni. Persze nem tartottuk be az utasítást. Én erre rá is fizettem, ugyanis a fegyor egy alkalommal hirtelen kinyitotta a cella ajtaját, és rám förmedt: miért beszélek magyarul?! A nevemet feljegyezte, de az is lehet, hogy a besúgó már azelott jelentette, hogy magyarul beszélek. Egypár nap múlva két fegyorrel jött Birtók, a szolgálatos tiszt, aki magyar volt, kivittek a cellából, és a földszinten 15 botütést mértek az ülepemre. A verés után megkérdezték, tudom-e, miért kaptam. Én is kérdoleg feleltem: azért, hogy magyarul beszéltem? Igen - volt a válasz -, és ha még elofordul, 25 botütést kapok - mondották.
(x)
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép