
Tágas és hosszúkás, szélességben is többször tízméteres udvar a falu foutcáján a kökösi Molnár Dénes portája. A kapu közelében kétfelol két lakóház, egy régebbi és szemben vele egy újabb - utóbbi korszeruen felszerelt konyhával, mellékhelyiségekkel -, a telek belso végében pedig óriási csur és két nagyobb istálló, közben mezogazdasági gépek, egy traktor és egy utánfutó parkolóhelyei - egyszóval a hagyományos beosztás szerint csoportosuló épületek, de egyúttal a minapi bovítés és az átmenetiség megannyi szembeszöko jele.
A gazdálkodás és lakóhely még hagyományos módon szimbiózisban létezik, az átlagon felüli telken, annak két végén osztozva békésen meg is férnének az ántivilágból - illetve az ántivilág elotti ántivilágból, a múlt század elso felébol - örökölt rend szerint, melynek azonban épp most üzent hadat nálunk az uniós úzus, mely nagyobb mezogazdasági üzem esetén több száz méteres távolságokat ír elo az állattenyészdék és a lakókörzetek között. Molnár Dénesék mai gazdasága az elmúlt másfél évtizedben éppúgy a családi háztájiból bújt elo és kezdett kibontakozni, mint Székelyföld-szerte más tízezeré, és a gazda gondjai amazokéival azonosak: a háztájit kinott családi üzemnek kellene megtalálni a további fejlodéshez, korszerusödéshez a megfelelo topográfiai és tokefeltételeket.
Az állatszeretetérol faluszerte közismert gazdának és családjának az eddigi tizenvalahány év alatt a felszínen maradásnál több sikerült. A székely viszonylatban leszakadó és sorvadásnak induló százezer portából kivált tizedrészhez csatlakozva, ama réteghez tartozónak tudhatja magát, mely tokés viszonyok közt is életképesnek bizonyulhat, de melynek - nálunk falvanként öt-tíz-tizenötnél nem nagyobb az ide sorolható gazdaságok száma, Háromszéken ezt kell beszorozni százzal, százhússzal - a kockázatos vizsgát még ezután kell letennie.
A gazdálkodás méreteinek amolyan fokmérojeként az istálló mellett hatalmas silótakarmány-halom fekszik - ,,traktorral tapodtattuk le” - muanyag fóliával, arra felhordott földréteggel letakarva. Hozzáérto szem nagyságából felbecsülheti a két istállót benépesíto állatállomány létszámát.
Bovíteni a háztájit
A gazdának aznap Botfaluba kellett mennie a karácsony elotti napokban, hogy a leadott répa fejében kapott cukorjárandóságát hazahozza, a déli órákig nem ért haza, a portát ezért a felesége mutatja be. Molnár Mária harmincas évei elején jár, a sok szabad levegon tartózkodástól éppoly pirospozsgás az arca, mint férjéé. Saját magáról azt tartja érdemesnek elárulni, hogy:
- 1993-ban esküdtünk meg, a férjem 25, én 19 éves voltam, félárvaként nottem fel, otthon nem gazdálkodtunk, de annak a vérünkben kell lennie, azt hiszem. Én különben szakiskolát végeztem Szentgyörgyön. Képességeim alapján érettségizhettem volna, édesanyám biztatott is, de lehetoségeink nem voltak, és én mindenképpen munkába szerettem volna állni. Azt mondták, mivel jó tanuló vagyok, a szakiskolát és a líceumot estin elvégezhetem egyszerre is, de mégsem sikerült, mert abban az évben, amikor mehettem volna, megszunt ez a lehetoség. Tehát délelott szakiskolába, délután estibe jártam volna, de elvágták. Szövonoként aztán nem álltam munkába, mert férjhez mentem, itt a gazdaság, jött az elso gyerek, jött a második. Azon az elven vagyunk, hogy a gyereket nevelje az édesanyja. Hogy a három váltás kimeríto lenne? Hát itt is reggeltol estig tart a munka.
Rátérünk gazdálkodásuk történetére, mely már eddig is a beruházások egész sorát hozta magával.
- A férjem fogatos és mesterséges beondózó volt a komplexben, tehát nem a téeszben dolgozott. Mikor megnosült, kapott egy tehenet és egy lovat az édesapjától, s azzal indultunk meg. A férjemnek mindene a ló - az egyszer igaz. Gyermekkora óta az volt az álma, hogy gazdaember legyen, s azt hiszem, mindig az marad, mert nem szeret egyebet. Itt kezdtük a szüloi házban, anyósomék velünk laktak a legutóbbi idokig, aztán örököltek egy lakást, azt felújították, és egy hónapja költöztek el. Ez megmaradt mind nekünk. Na, visszatérve: próbáltuk kicsidenként felszaporítani az állományt. Mikor lett négy, azokat el kellett adnunk, mert építenünk kellett. Lisznyópatakáról megvettünk egy csurt, azt felállítottuk itt hátul, és láttuk, az istállót is ki kell javítani. A régi hídlásos volt, nem volt megfelelo sem a lónak, sem a tehénnek. Két év alatt megint visszaállítottuk az állományt. Mibol éltünk, ha csak egy tehén maradt? Hát a Covalacton, a tejgyáron keresztül elhoztunk négy tehenet Várhegyrol. Mi a tejgyárnak adjuk le a tejet, s volt egy akciója, hogy a sajátjából tehenet adott, amit tejben kellett megfizetni. Így vettünk meg négy tehenet 1995-ben. Azt törlesztgettük. Azzal folytattuk, hogy a LAM Alapítványtól hitelt vettünk fel. Ilyen gazdáknak máshol, ugye, nem adnak kölcsön. S megint kezdtük felszaporítani. Adtuk s vettük: máshonnan nem jött pénz.
- Abból ítélve, amit a faluban mesélnek: nem minden eredmény nélkül.
- Hát a férjem forgatta, az biztos. A hitelbol felépítettük a nagyobb istállót, mert ha növelni akartuk az állományt, szükség volt rá. Négy-öt tehénnel nem érte meg, hogy gazdálkodjék az ember. Annyi elég egy családnak, de megélni belole nem lehet.
Az új és nagyobb istálló megépítésével Molnárék tehát a kiegészíto jövedelmet hozó tehéntartásról, ugyancsak családi keretek közt, de rátértek valami minoségileg újra, melynek célja nem az önellátás és némi pénzjövedelem, hanem magának a családnak az eltartása.
Aki a legtöbb tejet adja le a faluban
A sorozat korábbi folytatásában indokolta meg a kökösi Plugor Mihály, miért számolta fel tehenészetét. Többek közt a jövedelmezoséggel is bajok voltak, mindenekelott azonban a gondozás minosége hagyott sok kívánnivalót, a fejlesztésrol meg azért mondott le, mivel a falun belüli istállók elhelyezésüknél fogva sem feleltek meg az uniós eloírásoknak. Molnárék egy amannál valamivel kisebb üzemmel kísérleteznek, mind ez idáig a nehézségek ellenére sikeresen. Titkuk?
- Mi magunk végezzük a nehezét, a fejést. Most tizenöt fejostehenünk van, mi adjuk le a Covalactnak a legtöbb tejet a faluban, három éve bikaborjúkat is nevelünk, s két malacos golyét tartunk, disznókat hizlalunk. Azért nevelünk bikaborjút, mert az mégis egy összeg, mikor osszel megkapjuk.
- A teheneink most benn vannak, de nyáron nem a közös legelore járnak, hanem külön bérelünk hat hektárt Plugor Mihálytól, ott nyári szállásuk is van, az állatok beköthetok. Nincs messze a falutól, olyan fél óra szekérrel. Itthon pedig, hogy az istálló ne maradjon üresen, bikaborjút nevelünk benne. Nem szeretjük, ha üres az istálló. Nyaranta fogadunk embert, aki ügyel a tehenekre, se éjjel, se nappal ne maradjanak magukra. Annyi, hogy reggel háromnegyed ötkor kell kelni és kimenni fejni. Hogy nehéz-e? Tizenhárom éve vagyunk együtt, de még sehova el nem jutottunk. Se egy tengerpart, se egy kis kikapcsolódás. Nem engedte a gazdaság. A 365 napból 365 a munkanap.
- Elegendo a hat hektár ennyi tehénnek?
- Nyári legelonek igen. De van még tíz hektárja a családnak, tizenkét hektár, a férjem testvérei nem gazdálkodnak, s azon készítjük el a teheneknek a takarmányt télire. Bérelünk még négy hektár szántót is. Megkezdve a silókukoricától a cukorrépáig és pityókáig mindennel foglalkozunk, mert rávisz a kötelesség. A tejpénzbol a takarmányt nem tudnók megvenni. Már négy éve, hogy tehenünk tízen felül van. Nem szeretjük üzletbol vásárolni az élelmet, ezért a disznótartás. De fajdisznókat szereztünk be, eladásra is jut. Hagyományos módon egy év alatt éri el a száz kilót, mi koncentrátummal fél év alatt száztíz kilósra felhizlaljuk. Én? Itt tanultam meg fejni s minden egyebet. Mi ketten reggeltol megyünk körbe, s van egy kisegítonk, egy férfi, né, épp most jött meg. Ha a férjem nincs itthon, rám épp elég marad. Úgy szeretjük, ha mindent pontos idoben végzünk.
Kilátások
A gazdaság egyensúlyát a két ember és a két kisegíto nagy erofeszítések árán tartja fenn, de fenntartja. Vajon hogyan vélekednek a kilátásokról az uniós csatlakozás küszöbén? Idoközben megérkezett a gazda a traktorral és a cukorjárandósággal Botfaluból, bekapcsolódik a tájékoztatásba. A második LAM-kölcsönbol traktort, tárcsát, utánfutót, kombinátort, fejogépet vásároltak. Önitatót is beszerelnének, a vizet hátravezették már az istállókig, de megtorpantak, az uniós elvárások megkövetelnék, hogy udvaron és falun kívül állítsanak fel farmot, ami már értheto okokból meghaladná erejüket. Abban reménykednek, mivel a legtöbb tejet tolük hordják, a tejgyár is besegíthet.
- Próbát vesznek, mérik, ez idáig még nem mondták, hogy nem jó a tejünk. Az esti fejés után nyáron még tizenegy órakor cseréltem a vizet a kádban, hogy baj ne legyen. Adtunk le már havonta 5500 litert és háromezret is. Azt mondtuk, amíg engedik, úgy csináljuk, mint eddig. Hogy mi lesz utána, ezután válik meg. Korábban azt mondták, maradhat 2009-ig a régi csíraszám, az egymilliós, újabban azt mondják már január elsejétol uniós, 400 000-es tejet kell fejni. Csak az a baj, hogy Németországban azt negyven év alatt érték el.
A házaspárnak van fogalma a korszeru tehenészetrol, rokonuk vezeti az illyefalvi LAM tangazdaságát, ahol a tehenek szabad tartásban vannak, a fejés fejoszobában történik, és zárt rendszerben, azaz a tej levegovel nem érintkezik, úgy kerül egyenesen a hutotankba. Anyagi eszközök híján azonban egyelore csak állatszeretetükben bízhatnak, mert egyvalamiben biztos Molnár Dénes: o bármi történjék is, mindig állattenyésztésbol fog megélni. Bizonyítékként két kedvenc lovát vezeti ki az udvarra, hogy lefényképezhessem oket. Pompás két tenyészmén, az biztos!
Rozsdatemeto, siralomház
Amolyan ráadásként az egykori ,,komplex”, a szövetkezetközi társulás által fenntartott állattenyészto farm sorsa felol érdeklodöm. A faluban a volt kollektív udvara ugyanis benn van a településen, az tehát állattenyésztésre a jövoben kevésbé lesz alkalmas, a volt ,,komplex” azonban megfelelne: van útja, villanya, adott a megkövetelt távolság is a lakókörzettol - ott most mégsem él eme adottságokkal senki. A létesítmény történetében benne van kacifántos helyzetünk minden képtelensége. A gazda meséli:
- Megvan ma is, de nincs egy állat sem. 1992-ben megvettük tizennyolcan 29 millióért traktorostól, épületestol, tehenestol együtt. De minket, kisrészvényeseket a két nagyobb kifizetett, és eladta egy brassói román vállalkozónak. Az egy hónapra az eljövetelem után leadta a teheneket, egy fél évig még kínlódott disznókkal, az sem ment. Utána egy törökkel golyóálló ablakrámákat gyártottak, de abbahagyták. Utána csinált egy rézöntödét, az is bebukott. Annyi, hogy a lakást és az irodákat felújította, o most is ott lakik, maga különben Brassó megyei szenátor, de állat egyetlenegy sincs az öt istállóban. Valami ócskavasgyujto cég tart fenn telepet ott…
Rozsdatemeto siratja a háromszéki mezogazdaság egy elszalasztott lehetoségét Kökös határában.
B. Kovács András