Sokkal valószínűbb, hogy méltó emléket akart állítani a kapcsolatnak, és ezért egy fejlődőképesnek ítélt negyedben keresztelte el e fővárosi kerületről az utcát, mely hajdanában a Mező névre hallgatott, és földútba torkollott, de mely szép jövő előtt állt a 2000-es év táján, mikor a fejlesztés övezeti terve elkészült, és ide villákat, kertvárost szánt a városvezetés.

Közel, mégis az Isten háta mögött

Sepsiszentgyörgynek a Csíki negyed tömbházai és az Árkosi út közti szemrevaló fertályán valóban beindult valami, kimondottan fényűző villák és takaros családi házak is kibújtak a földből, az övezet azonban maga az összevisszaság, rendezetlenség, a félbehagyottság és az összehangoltság tökéletes hiánya. A várostérképen már szereplő utcák némelyike sárban fuldokol, gödrössé hullámosodott, mások ősi dűlőúti állapotban, mély kerékvágások szántják, olyikat pedig hiába is keressük, még mindig háborítatlan legelő a helyükön, pedig igazán szép nevekre hallgatnak: azt mondja a térkép például, hogy Veszprém. Egy másik testvérváros. Ehhez képest Ferencváros még jól járt a maga kavicsozott zsákutcájával. A térkép szerint persze e zsákutcának kereszteznie kellene az árkosi országutat, kijárása kellene hogy legyen rá. Ahogy nézem, alig két kerítés állja útját a találkozásnak, itt tehát valamit szintén elkezdtek, és szerbe-félbe hagyták.

Vajon mi történt, miért szenderült vissza Csipkerózsika-álmába a beindult ingatlanfejlesztés a Bunika-domb alatt húzódó, jobb sorsra érdemes negyedben? Miért állt itt meg az idő a biztató kezdetek dacára? És mit szólnak hozzá azok, akik ide cocóznak ki nap mint nap gödröket kerülgetve, az ember elé nem való tákolmányok elcsúfította tájra, a település kacatok tarkította hátsó udvarára, lekanyarodva a rendbe szedett Csíki utcáról, és alig macskaugrásnyira tőle? Nagyobb ellentét nem is képzelhető el, mint ami egy-egy itteni pazar villa és kertje, valamint a lehangoló, nyers környezet között fennáll.

Feledésbe merült

Kis-Kovács Kálmán 58 éves vállalkozó, gépészmérnök Árkosi úti villájának első emeleti teraszáról átfogható a dombélig nyúló egész határrész. Megtudom, hogy a kb. tizennégy hektárnyi területből kettő az ő birtokában van, és a fejlesztés elakadásának így ő az egyik kárvallottja.

— A várostérkép szerint az ön két hektárján három utca is húzódna, itt egy felet, ha látni…

— Pedig már közel tíz éve kész az övezeti terv, mely annyira részletes, hogy azon megvan az infrastruktúrának a terve is, az utak mellett a víz-, csatorna- és villanyhálózat, mégpedig mind a tizennégy hektárra. A 2000-ben készült és jóváhagyott terv a mai napig érvényes, nem vonta vissza senki. Igaz, meg sem kérdeztek minket, akarjuk-e, de hát nyilvánvalóan nem ellenkeznénk. Még Albert Álmos idejében készült, őt kellene megkérdezni, miért.

Utánanéztünk a városrendezési irodán, a tervet a V & K cég készítette, tehát a Viviana Gheorghiu-féle, és rajta részletesen feltüntették az ajánlott épületeket is — a Bunika-dombon például szép villasor tekintene ki a szépmezei sík felé —, és a 2000/79-es tanácshatározattal fogadták el. A területet lakó- és szolgáltatási övezetnek szánták, a Csíki és az Árkosi út szögletében és mentén ma is működnek régi és új cégek, jól megférnének a Ferencváros, a Bunika-domb és a Csíki negyed által közrezárt kertvárosi övezettel. Ahhoz, hogy az építkezések lendületet vegyenek, persze, minimális közművesítési feltételek kellenének. Akik máig ide építkeztek, ideiglenes megoldásokhoz folyamodtak, magukat olyan átmeneti állapotokra kárhoztatva, melyek végét nem győzik kivárni. Kis-Kovács Kálmán beadványban fordult az előző polgármesterhez annak idején.

— A beadványomhoz csatoltam a kisajátítási törvény másolatát, amely leírja, miként kell eljárni hasonló helyzetben, és mi a helyi tanács kötelessége ebben. Mert a város nem csinált semmit azon kívül, hogy a tulajdonosok megkérdezése nélkül e tervet elkészítette. A törvény értelmében fel kellett volna keresnie minden egyes tulajdonost, vagy össze kellett volna hívnia minket, és megbeszélje velünk, mit szándékszik tenni.

A válasz nélkül maradt beadvány

— Biztosan kifüggesztették annak idején. Ön miért nem szólt hozzá?

— Valóban ki volt egy füzet téve, én inkább szóban mondtam el észrevételeimet, miután belenéztem, és az itteni, ún. Kós-villában (félreeső tanyaépület az Árkosi úttól balra a régi városon kívül) lakó polgár bejegyzését elolvastam. Ő ugyanis tiltakozott, mondván, mezőgazdasági területeket háborgatni nem szabad. Nos, én nem tartom mezőgazdasági területnek, ráadásul érdekem pontosan máshoz fűződik. A zsákutcát az én telkemen keresztül vezetnék ki az országútra.

— És ez megfelel Önnek?

— Persze, az enyémből és a szomszéd telkéből vennének el, erről úgy tudom, történt is megegyezés, a telekkönyvezéshez a város ezzel a feltétellel adta beleegyezését.

— De nem lenne ez veszteség az ön számára?

— Nem, mert a törvény értelmében azt kisajátítják és kifizetik. Értsük meg egymást: én örvendtem a terv elkészültének, mert azt mondtam: az én telkem ára megugrik tőle. Azóta is töröm a fejem, mihez kezdhetnék vele. Ide, kérem, ún. passzív házakat lehetne felhúzni, minimális energiafelhasználásúakat, olyannyira kedvező a Bunika-domb fekvése, ott valamikor szőlőt termesztettek. Azért írtam Albert Álmosnak, hogy tegyen már valamit, hogy azokat az utcafantomokat életre keltsük, ahogy azt a 33-as törvény előírja.

A mérnök úgy tudja, az új kisajátítási törvény tiszta helyzetet teremt a helyi és országos érdekeltségűnek nyilvánított területek esetében. A városnak a bírósághoz kell fordulnia, az kinevezi a független szakértőt, aki felbecsüli a terület értékét, az kötelező érvényű mindkét félre nézve, nincs pereskedés. Írja továbbá a törvény, hogy a két fél között létrejött megegyezés szerint a fizetés bármilyen eszközzel történhet, ha nincs pénz, kielégíthető a másik fél más területtel, ingó és ingatlan vagyontárggyal stb. is.

Mint látni fogjuk, fontosnak bizonyulhat ez utóbbi kitétel.

Közművesítés saját költségen

No de folytassuk a tájékozódást, kopogtassunk be másokhoz is. Az utcában nem akárkik laknak, van itt háza mostani és volt Pluvitec-igazgatónak, továbbá egy kisebb fajátékgyár is működik, oda épített magának házat Kopacz Attila. Nekünk Fleckhammer Ottót, az El-Co cég főtulajdonosát sikerült elérnünk a cég Bălcescu utcai székházának udvarán, aki a helyszínen is megsétáltat. Az utat szomszédaival összefogva szóratta fel kővel annak idején, mondja, ahogy döcögünk a tócsák közt: ismét időszerű lenne. A kerítés megépítésekor a három méter széles földúthoz, szintén közös megegyezéssel, további háromméteres sávról lemondott mindenki — az időközben Ferencvárosra keresztelt zsákutcáról van szó —, hogy megfelelő szélességű lehessen, ha majd megkönyörül rajta a városháza, és építeni kezdi. Kellemetlen meglepetésként egyik évben vízzel telt meg többük pincéje is, ezért az eldugult vízelvezető árkot negyvenmilliós költséggel kitakaríttatta. A csatornázást a szomszéd vállalati hálózatba kapcsolva oldotta meg, szintén saját zsebére, miként a gázt, villanyt is úgy vezettette ki.

Nos, amit egy jómódú ember megengedhet magának, azt mások nem tehetik meg, elvárni sem lehet tőlük. Tucatnyi olyan házban senyvednek emésztőgödrök és egyéb, felemás, közművesítést pótló megoldások mellett egész családok a Csíki kertvárosi telepen, melyek maguk is bebocsátást kérnének a 21. századba.

Ehhez a városnak illene már lépnie.

Központ és külváros

Hogy miért nem teszi, arra a városi területrendezési irodán keressük a választ. „Az emberek persze sürgetik, mert telkeiket jobban tudnák értékesíteni. Viszont nincs pénz a kisajátításra, nincs a közművesítési beruházásokra — közli velünk Sándor Judith. — Ez a helyzet sokfelé, a Kolcza-tagban és másutt is. Ott sem tudtuk még kisajátítani az utcák helyét sem, nemhogy a szükséges előmunkálatokhoz hozzá tudtunk volna látni. Különben a törvény szerint piaci áron kell kártalanítani azt, akinek a telkéből elveszünk. Utat pedig csak ott lehet építeni, ahol már csatornáztak. Hatalmas kiadás lenne."

Látva látjuk viszont szanaszéjjel mindenütt a határban, hogy a település terjeszkedni akar, a lakosság nemcsak hogy építkezne, de húzza is már fel hajlékait mind a régi várostól délre, az egykori Horticom gyümölcsösében, mind a szemközti, Olt felőli oldalon, nemcsak a Kolcza-tagban fel az erdőig, sőt, újabban az Erdő utca folytatásában, hanem az Árkos felé eső északi fertályban és a Csíki út mentén is, ahol kisebb-nagyobb lakóparkok bújnak már ki a földből. Itt ingatlanbefektetők vásárolták fel a község határának arra alkalmas részeit, a legnagyobbról épp a minap cikkeztünk. A pénztelenség nyilvánvaló kényszerhelyzete miatt a város ahhoz a megoldáshoz folyamodik, hogy építési engedélyt azzal a feltétellel bocsát ki, ha a közművesítés költségét az építő magára vállalja. Kérdés, hova vezet ez, és nem tartozik-e többel az önkormányzat a polgároknak. Hallottuk, sokan akár ingyen is lemondanának egy-egy kisebb területről, csak hogy az utak megépülhessenek. A város az első lépést megtette, nagyszabású beltelkesítés keretében az övezeti területrendezési tervek egy része elkészült, másokon most dolgoznak, igaz, van nagyobb vállalkozó, aki annak költségeit is magára vállalta. De ahol arra nincs mód, és elvárni sem lehet, ahol ráadásul már családi házak tucatjai vagy százai várják a bebocsátást a 21. századba, ott mégiscsak a városnak kellene lépnie. Esetleges hozzájárulásra a kérdéses munkálatokhoz, úgy hallottuk, az ott lakók részéről lehetne számítani. Vizet, gázt már sokan vezettetnek saját költségükön.

Szép dolog a városközpont felújítása, szép az azt megcélzó pályázatokon aratott siker, hogy a szegélykövek parádéjáról ne is szóljunk, de a kültelkek elhanyagolásának véget kellene vetni, különben azok rendezetlensége, az ott kavargó építkezési káosz csak fokozódhat a jövőben.