Él? múlt: Elrabolt esztend?k

2007. január 20., szombat, Archívum 2003–2007

Bútorgyár a Martinuzzi-kastélyban
Tavasz végén az id?sek kivételével a sárga pavilonból valamennyiünket átvittek a régi börtönépületbe, az ún. II. pavilonba, és ott nagy cellákba, termekbe helyeztek el. Ez az egész épület a gyárhoz tartozott, és csak a gyárban dolgozó rabok ,,laktak” itt. A termek ajtaja nem volt bezárva, a fegyencek egyik teremb?l átmehettek a másikba. Itt is voltak ugyan kis cellák, de azok üresen álltak.
Az épületet Martinuzzi György építette a XVI. század közepén, az önálló Erdélyi Fejedelemség megteremtésének viharos id?szakában. Szomorú története volt, sokszor cserélt gazdát, de ami elszomorítóbb és emlékezetes maradt, hogy már Apafi Mihály börtönnek használta, ide záratta be ellenfeleit. Végül az Erdélyi F?kormányszék kérésére II. József börtönné alakíttatta át 1786-ban, s azóta is börtön. Itt fejezte be szomorú életét 1862-ben Rózsa Sándor is. Mikor a tárgyalás után a Szekuritáté fogdájából átszállítottak Szamosújvárra, az akkori politikai tiszt, Vomir, aki - mint már említettem - egyik csoporttársamnak a tiszti iskolában évfolyamtársa volt, azzal biztatott, hogy mind Rózsa Sándor sorsára jutunk. A rabok sorsa, a bánásmód a szamosújvári börtönben aszerint változott, hogy milyen volt a hatalom. Feljegyezték: a múlt század harmincas éveiben annyira laza volt az ellen?rzés, hogy a rabok a börtön falai között még pénzt is hamisítottak. Azt hiszem, a legkegyetlenebb szakasz a kommunista diktatúra korszakában volt.
Mikor kivittek munkára, nem kérdezték, akarok-e dolgozni vagy nem, s azt hiszem, másokat sem kérdeztek meg. A kettes pavilonba átterelt rabokat kivétel nélkül mind beömlesztették a bútorgyárba. Erre azért volt szükség, mert a szabadlábra helyezésekkel nagyon megcsappant a dolgozó fegyencek száma.
A gyár kombináltszoba-bútort állított el?, elég kezdetleges körülmények között. Egy szobaberendezés egy kombinált szekrényb?l, kihúzható asztalból, négy töltött székb?l, egy kétszemélyes rekamiéból és egy toalett-tükörb?l állt. A bútor nagyon népszer? volt, tartós, szerényebb, kisebb lakással rendelkez? családok szívesen vásárolták. 1964-ben, szabadlábra helyezésem után, több családban találkoztam e szobaberendezéssel.
A gyárban egyetlen modern gép sem volt. Kisipari eszközökkel és technikával folyt a munka. A furnért az asztallapra hagyományos módon enyvezték rá, éspedig: kézzel ráragasztották az asztallapra, vastag deszka közé tették, amelyet két-három vastag hevederrel átfogva bakba helyeztek, a végeknél a hevedereket facsavarral összeszorították, s két-három napig, amíg megszáradt, a bakban hagyták. A lábak enyvvel bekent gömböly? felületére még kezdetlegesebb módon, egyszer?en csupasz kézzel simogatták, szorították rá a furnért. Az ilyen kezdetleges munkának az volt az átka, hogy a furnér nem ragadt egyenletesen a laphoz, s amikor a sellakot a fényez? kezdte rádolgozni, feltáskásodott. Ezt természetesen vissza kellett ragasztani, megszárítani stb. Mindez a fényez?t hátráltatta munkájában, a norma teljesítésében. A gyár vezet?sége mit sem tör?dött ezekkel a nehézségekkel, a fontos az volt, a munka menjen, hiszen a munkaer?t olcsón kapta a börtönb?l. Mert jól meg kell jegyezni: a gyár különintézmény volt.
Ottlétem alatt, 1963 ?szén nagyot lépett el?re a gyár és a termelés a technikai modernizálás útján. Ekkor ugyanis kapott egy osztrák gyártmányú, Mihoma márkájú, h?energiával m?köd? furnérozó gépet. Üzembe helyezése után azt a mennyiséget, amit eddig egy hét alatt vontak be furnérral, a Mihoma - mert a keresztségben a rabok ezt a nevet adták neki - 24 óra alatt végezte el, és milyen óriási min?ségi különbséggel: a feltáskásodás minimumra csökkent. A lábak furnérozásának technikájában is el?relépés történt. Egy ügyes ploie?ti-i k?olajipari karbantartó lakatos több társával vasmatricákat készített, amelyek ugyancsak h?energiával m?ködtek, és gyorsan enyvez?dött rá a furnér a lábra.
Engem az els? pillanattól a fényez?m?helyben az asztallapok fényezéséhez osztottak be. Az asztalnak a lap volt a legigényesebben fényezend? darabja, és a legnagyobb fizikai er?kifejtést igényelte. Egy asztallap két fél lapból áll. A fényezés technikája és technológiája egyszerre négy fél asztallap fényezését tartotta leggazdaságosabbnak. A fényezés abban állt, hogy egy fényez?labdával bizonyos réteg sellakot rá kellett dolgozni a lapokra. Azért állítottak be négy fél asztallapot, mert az els? réteg után a következ? lakkréteget csak egy bizonyos mértékig száraz rétegre lehetett gazdaságosan rákenni. Amikor a fényez? mind a négy lappal végzett, az els? megszikkadt már annyira, hogy a következ? réteg lakkot kenhette rá.
Fényezni nem a mesterek tanítottak be, hanem a fényezés technikáját ismer?, már gyakorlattal rendelkez? fegyencek. Mindenki maga készítette rongydarabokból a fényez?labdát, kapott egy literes üveget a sellaknak és habkövet a pórusok betömésére. A fényezést ismer? fegyenc elmagyarázta a fényezés technikáját, bemutatta gyakorlatban. Ennyi volt a tanulás. Kezembe vettem a labdát, és elindultam. Igaz, egyszer C?tan? mester is az asztalomhoz jött, kivette kezemb?l a labdát, és tíz percig járatta a már majdnem kész lapokon, s közben azt magyarázta, hogy fényezésb?l kint meg is lehet élni. ,,Nekem van foglalkozásom, tanár vagyok - mondtam -, abból szeretnék megélni.” Voltak még mesterek, akik hátratett kézzel csak sétáltak a m?helyben, soha rá sem tették kezüket a munkaeszközre. Ilyen volt például Stef, magas, derék ember, aki soha nem szólt a fegyencekhez. Ezzel szemben volt egy id?s, alacsony, aszott kép? mester, a nevét elfelejtettem (Pinteának hívták - a szerk.), az tele volt gonoszsággal, kötözködött, hogy lassan dolgozom, pedig a normát mindig teljesítettem, és min?ségi munkát végeztem. Egy id? után a másodszori fényt, kés?bb pedig a harmadik, vagyis utolsó fényréteget kentem rá az asztallapokra.
Nem könny? munka a fényezés; a grundolásnál, az alapozásnál jól meg kell nyomni a labdát. A nyomáshoz pedig er? kelletik. A m?helyben a pác, szesz és sellak párolgása a leveg?t állandóan fert?zi. Mi, fényez?k ezt a fert?zött leveg?t lélegeztük be. Nem tudom, micsoda humanizmus vezette a gyár vezet?ségét, hogy a munkatörvényben a mérgezett leveg?ben dolgozó munkások számára el?írt antidotumot, a napi fél liter tejet a raboknak is adta. No de néhány hónap után, azon a címen, hogy nincs tej, megvonták.
Abban a m?helyben, ahol én fényeztem, nem messze a munkaasztalomtól dolgozott Bereczki András csoporttársam, aki letartóztatása el?tt a Bolyai Tudományegyetemen agrárgazdaságtant adott el?, és az Akadémián mint f?kutató dolgozott. 1957-ben, a tárgyalás után nem engedték, hogy szót váltsunk, úgy elkülönítettek egymástól, hogy csak hat év után, 1963 nyarán beszélgethettünk. ? is megjárta Pite?ti kegyetlen börtönét, és Dést, Pite?ti-en vérhasban nagybeteg volt. A börtön minden nyomorúságát átvészelve most jó színben és jó er?ben fényezte az asztallábakat Walter Roth brassói szász fegyenccel együtt. Egy nagy, kör alakú szerkezetre rátettek 12-18 lábat, és azt forgatva grundolták, azaz kenték a lábakra az els? sellakréteget. Nem volt igényes munka. Szerencséje volt, sem a mesterek, sem a fegy?rök nemigen mentek ellen?rizni. Állandóan beszélhetett németül Rothtal, gyakorolhatta a nyelvet.
Ha Bereczkire néztem, eszembe jutott Michelangelo a falanszter-jelenetben Az ember tragédiájából, amint odatették széklábakat csinálni. Michelangelo lázadozott, módosítani és díszíteni szerette volna a széklábakat. Tréfálkoztam vele, s mondtam Bandinak: ,,Kérjed te is, engedélyezzék, hogy még szebbé varázsolhasd a lábakat.” Nagyon komoran elutasított: ,,Ne gúnyolódj, Feri bátyám.”
A börtön 1963-ban új parancsnokot kapott, egy Alexandrescu nev? ?rnagyot, akir?l a jól tájékozottak úgy tudták, hogy Craiovából helyezték Szamosújvárra. Megérkezése után változásokat léptetett életbe. Az els?, amit érzékelhettünk: egy fokkal civilizáltabb lett a bánásmód, és az elny?tt szalmazsákokat kicserélték. A börtön udvarának egy félrees? zugában szalmakazal állt, körülötte húsz-huszonöt rab tömte keményre a szalmazsákokat, és varrta körbe, mint a matracot. Legalábbis a mi cellánkba friss szalmával tömött, új matracokat adtak.
A kettes pavilonban a dolgozó rabok cellái nem voltak zsúfoltak, legfeljebb két ágy volt egymásra helyezve, két sorban. Középen szélesebb vagy sz?kebb térköz, a terem nagyságától függ?en.
A belügyminisztérium börtönügyekkel foglalkozó vezérigazgatósága a fegyenceknek a gyárban tízórás munkanapot írt el?, amely reggel hat órakor kezd?dött, és délután öt órakor fejez?dött be. Rendkívül sok volt ez nekünk, évekig zár alatt tartott, gyenge fizikumú raboknak. Délben egyórai megszakítás volt, ebédid?. Az ébreszt? öt órakor volt, hat óráig öltözködés, ágyösszevetés és reggelizés; hat óra el?tt néhány perccel indulás a m?helybe. A vacsorára készített ételt reggel kaptuk, a reggelit viszont este. Ezt a cserét azért vezették be, hogy a munkát ebédig jobban bírjuk, lévén a vacsora tartalmasabb, kalóriadúsabb, mint a reggeli.
A gyárban dolgozók kapták a rendes turtoi-adagot és 250-300 gramm kenyeret. Az ebéd is kiadósabb volt, s?r?bb, zsírosabb, talán valamivel több, mint a cellarezsim. Különben ugyanazokból az élelmiszerekb?l f?zték, mint azokét, akik cellarezsimen voltak.
A takarodó este tíz órakor volt. Ringatás nélkül aludtam el, öt órakor pedig ébreszt? nélkül pattant fel a szemem. A munkanap után, ha nem adódott valami ,,kaszárnyamunka”, mindenki pihenhetett az ágyon fekve, vagy szabadon foglalkozhatott saját dolgaival, s?t, olvashatott is. Magam legtöbbször olvastam vagy beszélgettem a más osztályon dolgozó barátokkal. Rendszerint a napi dolgokat idéztük emlékezetünkbe, és kommentáltuk.
Az átnevelés egyre jobban eltávolodott a proletár internacionalizmus szellemét?l, átcsapott teljesen a nacionalizmusba. Ennek leger?sebb megnyilvánulása volt egy Eminescu-emlékünnepély a költ? halálának 75. évfordulóján. A megemlékezés szervez?je és ünnepi szónoka egy V?caru nev? moldvai ifjú tanár volt. Az ünnepség az udvaron zajlott le vasárnap délel?tt, a gyárban dolgozó összes fegyenc részvételével. Pódiumot emeltek, középre felállították Emi­nescu közismert diákkori portréját megnagyítva. Emberközelbe akarván hozni, az el?adó rendkívül egyéni hangon és stílusban rajzolta meg a nagy nemzeti költ? alakját, egyéniségét, ahogyan a román nép lelkében, tudatában él. El?adásában közvetlenül mint rokont, családtagot, „B?di?? Mihai”-nak szólította. Felolvasta néhány, nemzeti tudatot ébreszt? versét, és gazdagon telet?zdelte idézetekkel, mindvégig hangsúlyozva azt, hogy a nagy zseni, hazafi életében nem részesült abban a megbecsülésben, amelyet megérdemelt volna.
Csomagot három hónaponként kérhettünk. Három- vagy ötkilós csomagot küldhettek, a többletet a parancsnokság elkobozta. A csomagban lehetett kérni kétszáz cigarettát is. Én nem cigarettáztam, a kapott cigarettát szétosztottam és bizonyos szolgáltatásokat cigarettával fizettem. 1963-ban és 1964-ben háromszor írtam haza és három csomagot kaptam. Az alapvet? élelem, amit kértem, kockacukor, száraz szalámi, keksz és valamiféle s?rített cukros citrom volt. A csomagot átvételkor a postás fegy?r bontotta ki, szúrópróbát csinált, a szalámit egy-két helyen elvágta, a cukrot kiürítette a tasakból, a cigarettát is kiszedte a csomagból, megnézegette, nem tartalmaz-e tiltott dolgot. Elszedtek minden csomagolóanyagot, a csíkos zakóba ürítettek mindent, kockacukrot, kekszet, cigarettát, egy halomba. Micsoda megalázás!
Gazda Ferenc
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép