
Apósom, Kacsó Ferenc a hatvanas-hetvenes években sokat mesélt ojtozi emlékeir?l-élményeir?l. Egyik visszatér? témája a zsidó munkaszolgálatosokkal való kapcsolata volt, akik közé széles ismeretségi köréb?l származó több barátja is bekerült. Feri tata már 14 éves legényke korában édesapjával együtt Gyergyóban volt ,,fás” - a fakitermelésnél dolgozó munkás, illetve ilyen-olyan munkavezet?.
Zsidó ismeretségi köre is a faiparhoz köt?dött, de ezt tágítva a társadalom más rétegeire is kiterjedt.
Sajnos, egykori elbeszéléseit nem rögzítettem, de nagyjából emlékszem, mekkora élménye volt az, hogy 1943-44-ben az ojtozi munkaszolgálatosokat látogathatta. A magyar honvédtisztekkel jó ismeretségben volt, s egyébként is, amint Bartha Lukács egykori ojtozi honvéddel folytatott beszélgetésünkb?l is kiderül, Ojtozban a munkaszolgálatos zsidókat nem terelték szögesdrót mögé.
Évek hosszú során át kerestem-kutattam azokat az embereket, akiknek közvetlen emlékeik vannak az ojtozi zsidó munkaszolgálatosokkal kapcsolatban. Érdekl?dtem fel?lük az Úz völgye kapcsán is, amikor könyvemhez-filmemhez anyagot gy?jtöttem, de interjúalanyaim többsége vagy nem került kapcsolatba a ,,muszosokkal”, vagy az volt az érzésem, hogy kerülik a témát.
Most a kiskászoni Bartha Lukács egykori ojtozi honvéd személyében olyan beszélget?társra akadtam, akinek személyes élményei vannak az ojtozi zsidó munkaszolgálatosokkal kapcsolatosan, s aki ezeket az emlékeket szívesen megosztja velem.
Beszélgetésünket azért is fontosnak tartom, mert árnyalja a zsidóüldözésekr?l belénk égetett képet, amely sztereotípiává egyszer?södve szögesdróttal kezd?dik és Auschwitzcel végz?dik. Alig esik szó arról, hogy egyének és közösségek súlyos megpróbáltatások, a zsidóüldözés, munkaszolgálat, magyarüldözés, fogság, deportálás, szül?földr?l el?zés idején mindig voltak, akik próbálták mérsékelni a fájdalmat, és megteremteni a szabadulás lehet?ségét.
Milyen volt az ojtozi tábori élet? - kérdezem, miközben szemlére indulunk a volt laktanyaépületek felé. Megállunk a gerendaház el?tt, ahol kétméternyi magasságban még áll az országzászló talapzatának szépen faragott és mesterien összeillesztett k?csonkja. A talapzattorzót nemrég - baráti figyelmeztetésünkre - új deszkakerítés védelmébe helyezték. Az egykori honvéd megtorpan, majd számon kér? hangon kérdezi: hova lett innen a székely kapu?
Itt volt az ?rház - mutat a képzeletben visszaállított faragott-festett székely kapu helyére -, amelyet egy figyelmetlen tehergépkocsi sof?r, sokak szerint szándékosan, járm?vével darabokra tört. A megmaradt elemek egy részét Rózsa József mentette meg, és relikviaként beillesztette a Pittino Anselmo fogadó bejáratához állított székely kapu szerkezetébe. A honvédlaktanya faragott kapujának galambbúgos darabja, ugyancsak relikviaként, a Kelemen Dénes faragta ojtozi világháborús emlékm?re került.
- Fiatalok voltunk, s a háború t?lünk még messze volt. Karády Katalin is járt itt. Pontosan ezen a helyen énekelt. Itt voltak a tiszti irodák.
Körbejárjuk a Pittino Anselmo fogadót, a Janka-várat - ahogy én nevezem. Özvegy Jeneyné Rózsa Janka is velünk tart. Bartha Lukács megillet?dve áll a háborús relikviák el?tt. Szurony, kard, a föld alól el?kapart zománcozott tábla a falon Magyar Királyi Csend?rség felirattal.
- Amikor a 2. századot lenyomták Sósmez?re - magyarázza -, a sebesülteket idehozták, itt voltak, ebben a házban.
A leginkább a Pittino építette k?cs?rb?l és istállóból, illetve ennek a faragott köveib?l újjáépített, kastélyszer? fogadón csodálkozik.
- Itt voltam három évig. Majd kétségbeestem, amikor megláttam, hogy itt minden hogy ki van építve. Emlékszem a cs?rre, amib?l ez a kastély épült.
Az istállóban ágyak - priccsek - voltak. Ott aludtak a katonák.
Bartha Lukács: 90 zsidó munkaszolgálatos volt Ojtozban, fenn, a sarokban, azon a tisztáson. Mind keresztény zsidók voltak, szabadon jártak, nem ?rizték ?ket. Mi mindennap kaptunk húszat közülük. A zsidók úriemberek voltak, még a pálcájuk is kinyitható szék volt. A zsebükben volt a pálca. Kinyitották, s beleszúrták a földbe, s ülni lehetett rajta.
Egy katonát kiállítottam melléjük ?rnek. Kicsit mértem nekik. ?k nem ástak, a kézdivásárhelyi árkász század ásott.
A zsidóknak ez volt a konyhájuk - mutat a törött gerinc?, omlófélben lév? boronaházra (képünk). A dránica - fánc nélküli zsindely - elkorhadt, a fagy és a napsütés tönkretette. Luki bácsi megjegyzi, hogy a zsidó fogorvos és a fogtechnikus ebbe az épületbe rendezte be a fogorvosi m?helyt.
- Ojtozban csipkés drótból körkörös védelmet csináltunk. Ezt a munkát a zsidók végezték. Nézem a drótot, s mondom a kollégáknak, ezt a drótot még valahol használták. Az aljára egyiknek beton volt öntve, a másikon is látszott, hogy ez valahol még szolgált. Mikor a visszavonuláskor eljutottam Fels?-Magyarországon Makrancig, ott lövésztekn?ket kellett ásni. Mondom az egyik öregnek, hogy maga ne dolgozzon, jöjjön ide mellém. Szlovákok voltak. Azt mondja, hogy itt volt a magyar-szlovák határ, aztán a magyaroknak visszaadták ezt a területet, de ott a szlovákok er?döket építettek azel?tt, s ezek be voltak kerítve dróttal. Vasak voltak, karikák, ezeket beleásták a földbe, s bedrótozták.
A magyarok kiszedték, bevagonírozták, s elvitték Erdélybe. Így mondta. Na - mondom -, én onnan jövök, ahova innen a drótot vitték. Ojtozból jövök.
- A zsidókkal aztán mi történt?
- Miel?tt megkaptuk volna a kiürítési parancsot, már azel?tt két nappal szélnek eresztettük ?ket. Ki, amerre akart, arra ment. Nem kellett ?rizni, s nem kellett kísérni ?ket. Elcsaptuk az egészet.
Nagyon finom emberek voltak. Volt egy barna zsidó. Azt mondja nekem: tizedes úr, én fogorvos vagyok. Az egész század fogát megcsinálom ingyen. Technikusom is van. Csak az anyagot kell megfizetni.
Bementem a századoshoz. Megbeszéltem vele a dolgot. Megmutatom azt is, hol volt a szobájuk. A m?hely. Ott dolgoztak. Nekem nem volt rossz fogam. Így nekem csak egy díszkoronát tett. Sok katonának megcsinálta a fogát. Küldték az anyagért a megrendelést Budapestre, s onnan kapták azt, ami kellett.
- A munkaszolgálatosok közül szöktek-e meg?
- Nem! Egy se! Nem voltak olyanok. Nem kellett sokat dolgozzanak. Nem ?rizte senki ?ket. Alumínium mosdótáluk volt. Mikor elmentek, vagy tízet átvittem a laktanyába.
- Hova valók voltak a munkaszolgálatosok?
- Milyen az ember! Az a baj, hogy nem jegyeztem fel a nevüket s az adataikat. Kés?bb eleget néztem a tévében, hogy nem látok-e valakit közülük, de nem láttam. Id?sek voltak. Azok már ki vannak halva. Ha valamelyiket megismerem, írtam volna neki.
Szerencsétlenek, ahogy Ojtozból elküldtük ?ket, bejöttek Bereckbe. Akkor még a vonat járt. Azzal mentek tovább.
Sylvester Lajos
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.