Él? múlt: Elrabolt esztend?k

2007. február 3., szombat, Archívum 2003–2007

Sötét sejtelmekt?l kísérve mentem le a lépcs?n a pincébe, ahol a múlt század hatvanas éveiben Rózsa Sándor is raboskodott. Ugyan miért különítenek el? Tudtommal semmiféle szabálysértést nem követtem el. Büntetés? Megfélemlítés? Meg akarnak törni, hogy beálljak informátornak? Még határozottabban fogok ellenállni minden kísérletüknek. Így emésztettem magam szorongó és bizakodó érzések, gondolatok közepette. Érthetetlen! Minden, ami tavasz óta történt, azt jelezte, hogy közel van a szabadlábra helyezés. Az els? napokban az járt az eszemben, hogy visszahelyeznek a nagy sárga épületbe, egy más cellába. Ez azonban nem következett be. Az elkülönítés, nem mondom, homályba burkolta a közeli szabadulás varázslatos látomását.
Az elkülönít?be zárás lehangolt, innen nem vittek sétára, szabad leveg?re. Az ?r napközben csak az étel beadásakor jött felém. Sétáltam, mértem rendületlenül a cella hosszát, és hevertem az ágyon, gondoltam, csak nem lehet messze a szabadulás, ha már kétszer is megkísértettek - valahogy kibírom.
Közben ismét volt egy jelképes álmom. Egy óriási vasúti rendez?-pályaudvaron bolyongtam, talán nem is bolyongtam, inkább a sínek között át akartam menni. Rendkívül sok sínpár szaladt különböz? irányba. Mozdonyok és egész szerelvények közlekedtek, s nekem át kellett másznom a síneken, hogy a pályaudvarról az országútra érjek. Nagyon veszélyes volt - hangsúlyozom - a sok jöv?-men? vonat miatt. Hol másztam, hol szaladtam, hol jobbra-balra figyelve lépegettem a sínek között. A vége a verg?désnek az lett, hogy csak sikerült az országútra kijutnom. Megkönnyebbülve álltam meg az országút szélén, hogy továbbmenjek.
A kettes pavilon pincecellájában végiggondoltam a közel hét és fél esztend?t jó és rossz emlékeivel. Mintha egy hosszú-hosszú, sok-sok kanyarral teli úton mentem volna végig, amelynek egyik végén Kolozsvár, a másikon pedig Szamosújvár lett volna. Egy elrontott életdarab. Mikes jutott eszembe, amikor vissza­pillantottam börtönben eltöltött éveimre. Tanítványaimnak mindig felolvastam azt a levelet, amelyben életének mintegy mérlegét foglalja össze nénjének. Ide írom parafrazálva - kérem, bocsássa meg a kedves olvasó: Most negyvenhárom éves vagyok, abból közel hét és fél esztend?t tömlöcben töltöttem haszontalanul. De mint Mikes, azt is hozzáteszem tiszta keresztény lélekkel, hogy Isten rendelésében semmi sem haszontalan. Amint elmélkedtem magamban, egyszer csak zaj közeledett felém, felálltam, s már dugta is a fegy?r a kulcsot a nagy zárba, kinyílt az ajtó, s rám szólt: ,,F?-?i bagajul!” (Csomagolj!) Egyenesen a raktárba vezetett, már a kis b?röndöm is ki volt téve. Levetettem a kincstári ruhát, és magamra öltöttem a magam kopott civil ruháját. Nem akartam levetni foltos ingemet. A fegy?r azonban rám kiabált: vessem le azonnal! Mindhiába kértem a foltos inget, éppen azért vette el, mert foltos volt. Nem is kíséreltem megmagyarázni, mi célom van vele, hogy emlékül akarom megtartani. Kivittek az irodák el?tt lev? udvarra, már nagy tömeg volt ott, magam is elkeveredtem közöttük. Vártunk.
Jó délután lett, mire kézhez kaptuk az elbocsátó igazolványt. (...)
Rendre autóra szálltunk.
A dés-kolozsvári vonalon, különböz? állomásokon letettek a kocsiról. Engem Szamosújvár állomására vittek. Napnyugtakor ültem fel a Kolozsvár felé men? személyvonatra.
Nem néztem vissza, mint a babonás ember.
Ámen.
Epilógus

Sokat töprengtem és sokszor tettem fel magamnak a kérdést: egyáltalán van-e értelme annak, hogy az az iszonyat, amit magam és rabtársaim végigéltünk a börtönben és a munkatelepeken, fennmaradjon? Ne tudjon róla senki! Jobb, ha magammal viszem a koporsóba, a föld alá, amúgy is eltemetni való. Úgysem okul senki bel?le. Ugyanakkor eszembe jutott: miért írta meg Szolzsenyicin A Gulag szigetcsoport címmel a szovjet börtönök és munkatáborok pokláról eposzi méretekre terjed? dokumentumkötetét? Vagy miért tette közzé Virgil Ierunca Fenomenul Pite?ti címmel a vasfüggönyt?l keletre egyedülálló, emberi képzeletet felülmúló átnevelések során ifjú elítéltekkel szemben elkövetett, elrettent? szörnytetteket? E két nagy m? és több baráti biztatás ellenére sem vettem tollat a kezembe, pedig ki-kiömleni akaró forró lávaként ott dolgozott lelkem mélyén a sok megaláztatás, nyomor, fájdalom, és követelte a szót. Sokszor gondoltam arra is, hogy magamnak okozok újabb bajokat: nem lesz szerencsés behegedt sebeket föltépni. Még testvéreimnek sem mondtam el. Igaz, hogy ?k is annyi szeretettel vettek körül, mindig tartózkodtak börtönsebeim feltépését?l. Az id?t nem láttam elérkezettnek. Féltem.
A börtön minden nyomora beleette magát testembe-lelkembe. Olykor-olykor álmaimban ma is elrettent? börtönélmények peregnek le. És utcai jelenetek, munkahelyi események, az er?szakszervek g?gös igazoltatása hányszor társul önkéntelenül, és idézi fel bennem a börtönbeli embertelen bánásmódot. De nem tudtam és nem selejtezhettem ki életemb?l sem a közel nyolcévi börtön emlékeit, sem a félelemben eltöltött negyvenöt esztend?t.
1989. december 22-e feloldott a hallgatás alól, véget vetettem nagy tartózkodásomnak. Azokra gondoltam, akik a börtönben pusztultak el úgyszólván ártatlanul, s azokra, akik ma is tájékozatlanok a jogtipró szocialista diktatúráról. És annak a politikának a leleplezése, amely népünk megsemmisítését célozta, adta a bátorságot és kezembe a tollat, hogy elmondjam mindazt, amir?l érdemes, kell, szükséges másoknak is tudomást szerezniük. (...)
Életem nagy paradoxona, hogy mindig mindenkinek a javát akartam: jót akartam cselekedni, és nem úgy sikerült, ahogy akartam.
Amit itt leírtam, valószín?leg egy a sok börtönemlék közül. Bizonyára vannak, lesznek másféle visszaemlékezések, mert azokat is életre hívja az erdélyi szellem és életünk sanyarú kényszere. Jelen visszaemlékezésem vád és tanú negyvenöt esztend? zsarnoki rendszere ellen, s ha egyetlen mondata elgondolkoztatja az olvasót, érdemes volt leírnom.
Gazda Ferenc
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép