Periszkóp: Csúcstalálkozó

2007. február 3., szombat, Archívum 2003–2007

(részlet)
(…) 1963. május közepén érkeztem Addisz Abebába. Néhány nappal azel?tt, hogy a független Afrika elnökei megérkeztek volna a csúcstalálkozóra, melyre a császár éppen az el?készületeket tartotta városszerte. Addisz Abeba akkor egy nagy, néhány százezer lakosú falu volt, dombokon feküdt, eukaliptuszligetek között. A f?utcának számító Churchill Road menti pázsitokon tehén- és kecskecsordák legelésztek, az autóknak pedig meg kellett állniok, ha a nomádok egy-egy riadt tevecsordát hajtottak át az úttesten. Ha esett az es?, a mellékutcákban a kocsik kerekei a ragadós, barna sárban forogva egyre mélyebbre süllyedtek, míg végül egész oszlopokat alkottak a mozdulatlanná vált autók.
A császár megértette, hogy Afrika f?városának jóval mutatósabbnak kellene lennie, és utasítást adott, hogy építsenek néhány modern épületet, és hozzák rendbe a f?utcákat. Sajnos, az építkezések a végtelenbe nyúltak, és amikor láttam a város egyes pontjain az állványerd?ket és az ott dolgozó embereket, eszembe jutott az a jelenet, amit Evelyn Waugh írt le, amikor 1930-ban a császár koronázására érkezett:
,,Úgy t?nt, mintha csak most kezdték volna építeni a várost. Minden sarkon félig kész épületek álltak. Némelyiket már félbehagyták, a többinél rongyos bennszülöttek csapatai dolgoztak. Egyik délután húsz-harminc ilyen embert láttam, akik egy örmény mester vezetése alatt a palota bejárata el?l takarították el a törmeléket és a k?halmokat. Munkájuk abból állt, hogy a saroglyákat kellett megrakniok törmelékkel, és ötven yarddal odébb kiszórni. A mester hosszú bottal a kezében körözött az emberek között. Ha egy percre el kellett mennie, minden azonnal abbamaradt. Ez nem jelentette azt, hogy az emberek leültek, beszélgettek vagy leheveredtek azon a helyen, ahol éppen voltak. Mozdulatlanok lettek, akár a tehenek a legel?n; néha egy téglával a kezükben bambultak el. Majd mikor újra felt?nt a mester, ismét mozogni kezdtek, de nagyon álmosan, akár egy lassított filmen. Ha a mester bottal döngette ?ket, nem kiabáltak segítségért, nem tiltakoztak, csak egy kicsit meggyorsították mozdulataikat. Aztán abbamaradt a verés, és rögtön visszaestek a lassú tempóba, amikor pedig a mester újra eltávolodott, azonnal mozdulatlanságba dermedtek.”
Most viszont nagy mozgolódás volt a f?útvonalakon. Az utcák szélein gigantikus méret? buldózerek gördültek, letarolva az útjukba es? üres agyagviskókat; a rend?rök már az el?z? nap ki?zték lakóikat a városból. Ezt követ?en k?m?vesbrigádok húztak magas falat, hogy elrejtsék a mögötte álló többi agyagviskót. Más brigádok népi motívumokat pingáltak ezekre a falakra. A város friss beton- és festékszagot árasztott, diadalkapukra aggatott pálmalevelek illata lebegett a h?l? aszfalt felett.
Az elnökök találkozója alkalmából a császár impozáns fogadást adott, amelyre különrepül?gépek hozták Európából a borokat és a kaviárt. 25 000 dollárért elhozatták Hollywoodból Miriam Makebát, hogy a lakoma végén elénekelje az államf?knek a Zulu törzs dalait. Több mint háromezer személyt hívtak meg a hierarchiának megfelel?en magasabb és alacsonyabb kategóriákba osztva; minden kategória más szín? meghívót és más menüt kapott.
A fogadást a császár régi palotájában tartották meg. A vendégek kardos-alabárdos császári test?rök sorfalai között haladtak. A tornyok tetején reflektorokkal megvilágított heroldok játszották el a császár kürtjelét. A körfolyósokon színészek adtak el? történelmi jeleneteket az elhunyt császárok életéb?l. Az erkélyekr?l népviseletbe öltözött lányok virágokat hintettek a vendégekre. Az égbolton t?zijáték bokrétái robbantak.
Amikor a Nagyteremben asztalhoz ültek a vendégek, megszólaltak a harsonák, és Nasszerrel a jobbján bevonult a császár. Furcsa pár voltak: Nasszer, a magas, keménykötés?, királyi termet? férfi emelt f?vel, széles arcán mosollyal jött; mellette pedig az apró, törékeny, hajlott korú Hailé Szelasszié haladt, keskeny, kifejez? arcán nagy, csillogó szeme átható pillantásával. Mögöttük párosával lépdelt a többi államf?. A teremben mindenki felpattant, tapsoltak. Az egységet és a császárt éltették. Ezután kezd?dött a tulajdonképpeni lakoma. Négy vendégre jutott egy sötét b?r? pincér (az izgalomtól és idegességt?l folyton leejtettek valamit). Az ezüst étkészlet régi harari stílusban készült; az asztalokon több tonna drága, antik színezüst hevert. A vendégek közül néhányan a zsebükbe rejtették az ev?eszközöket; ki kanalat vitt el, ki villát.
Hús-, gyümölcs-, hal- és sajthegyek tornyosodtak az asztalokon. Sokemeletes torták édes, színes máza csordult. Kit?n? márkájú borok csillogtak s árasztottak mámorító illatot. Zenekar játszott, és kicicomázott udvari bolondok cigánykerekeztek a szórakozó lakomázók örömére. Beszélgetéssel, nevetéssel, evéssel töltöttük az id?t.
Remek volt.
Lakoma közben egy félrees? helyiséget kellett felkeresnem, de nem tudtam, merre találom. A Nagyterem oldalajtaján az udvarra jutottam. Sötét éjszaka volt, májusi, mégis h?vös es? szemerkélt. Az ajtótól enyhén lefelé lejtett a terep, nem messze pedig egy rosszul megvilágított, oldalfalak nélküli barakk állt. A palotaajtótól a barakkig pincérek sorfala adogatta kézr?l kézre a tálakat a lakomázók asztaláról származó maradékokkal. Ezeken a tálakon haladt a barakk felé a csontok, megrágcsált ételdarabok, szétmaszatolt saláták, halfejek és húscafatok áradata. Elindultam arra, a barakk felé a sárban, a szétpotyogtatott ételmaradékokon csúszkálva.
Odaérve észrevettem, hogy a háttérben mozog a sötétség; a homályban valami mocorog, morog és cuppog, sóhajtozik és csámcsog. Megkerültem a barakkot.
Az éj sötétjében, a sárban-es?ben mezítlábas koldusok álltak tömegbe ver?dve. A barakkban dolgozó mosogatók dobálták nekik a tálakról a maradékot. Csak néztem, milyen gondosan, csak az evésre összpontosítva rágcsálják le a csontokat, halfejeket, nyelik a mócsingokat. Ebben a lakomában figyel?, gondos koncentráció volt, kicsit er?szakos és magáról megfeledkez? testiség, feszültségben, er?feszítésben, eksztázisban kielégített éhség.
A pincérlánc olykor leállt, megszakadt a tálfolyam, és a tömeg egy percre megpihent, lazított izmain, mintha valaki pihenjt vezényelt volna. Az emberek vizes arcukat törölgették, es?t?l és mocsoktól összegubancolódott rongyaikat rendezgették. De a táláradat újra megindult - mert odafenn is tartott ám a nagy zabálás, csámcsogás és szürcsölés -, és a tömeg ismét nekilátott az evés áldott és buzgó fáradalmainak.
Átáztam, hát visszamentem a Nagyterembe, a császári fogadásra. Néztem az ezüstöt és aranyat, a bársonyt és bíbort, Kaszavubu elnököt, a mellettem ül? Aje Mamlaje nev? illet?t, beszívtam a tömjén és rózsák illatát, végighallgattam Miriam Makeba szuggesztív el?adásában a Zulu törzs dalait, meghajoltam a császár felé (ez a protokoll alapvet? követelménye volt), és hazamentem.
Az államf?k távozása után (erre pedig gyorsan sor került, mert a hosszabb külföldi tartózkodás nemegyszer tisztségük elvesztésével végz?dött) a császár meghívott bennünket - az afrikai elnökök els? csúcstalálkozójára érkezett külföldi tudósítók csoportját - villásreggelire. Akkoriban a nappalokat és éjszakákat az Africa Hallban töltöttük, reménytelen, idegöl? várakozásban, hogy mikor teremthetünk kapcsolatot f?városainkkal. A hírt és a meghívókat helybeli védnökünk, a tájékoztatásügyi minisztérium egyik vezet?je, Teferra Gebre-Vold hozta. Magas, szép szál, általában hallgatag és zárkózott amhara volt. Ezúttal szokatlanul élénk és izgatott. Felfigyeltünk rá, hogy ahányszor csak kiejtette Hailé Szelasszié nevét, fejet hajtott. - No, ez remek! - kiáltotta a görög-török-ciprusi-máltai származású Ivo Svarzini, aki hivatalosan a nem létez? MIB ügynökségnek, a valóságban pedig az ENI olasz olajkonszern titkosszolgálatának dolgozott. - Most panaszt tehetünk a pasasnak, amiért ilyen pocsékul szervezték meg az összeköttetést. - Itt kell megjegyeznem, hogy a világ legtávolabbi sarkait is bejáró tudósítók cinikus és kemény emberek, akik mindent láttak, mindent átéltek, akiknek mesterségük gyakorlása közben állandóan ezernyi olyan akadályt kell leküzdeniük, melyekr?l az emberek többségének csak halvány fogalmaik vannak, és ezért semmi sem hozza ?ket izgalomba, nem hatja meg - viszont kimerülten és dühösen valóban képesek panaszt emelni a császárnál pocsék munkakörülményeik és a helyi hatóságok gyér segítsége miatt. De még az efféle embereknek is meg kell fontolniuk, miképp viselkedjenek. Éppen egy ilyen pillanat következett be most, amikor Svarzini szavai után észrevettük, hogy Teferra elsápad, el?regörnyed, és idegesen összevissza kezd dadogni, amib?l - végül - az derült ki, ha ezt a bejelentést megtesszük, a császár ?t lefejezteti. (…) - Teferra! - kiáltotta a felvidult Svarzini. - Nagyon megdicsértünk! (Így is történt.). - El?léptetnek! - és megveregette a reszket? amhara vállát.
Kés?bb, amíg Teferra élt, minden Addisz Abeba-i látogatásom alkalmával felkerestem. Még a császár eltávolítása után is tevékenykedett egy ideig, mert - szerencséjére - Hailé Szelasszié uralkodásának utolsó hónapjaiban kidobták a palotából. De ismert a császár környezetében mindenkit, s?t, többekhez rokoni szálak f?zték. Az amharák általában lovagiasak; így Teferra is hálás volt, és mindenféle módon igyekezett visszafizetni azt, hogy egykor megmentettük az életét. Röviddel Hailé Szelasszié trónfosztása után találkoztam Teferrával a Ras Szállóban, a szobámban. A város a forradalom els? hónapjainak örömlázában égett. Az utcákon zajos tüntet?k vonultak, egyesek a katonai kormányzatot támogatták, mások annak lemondását követelték, akadtak földreformot követel? menetek is, más csoportok bíróság elé akarták állítani a régi vezet?ket, némely tüntet?k pedig azt kívánták, osszák szét a császár vagyonát a szegények között. Az utcák már kora reggel megteltek izgatott tömeggel, össze­t?zések, konfliktusok támadtak, kövek röpködtek. Akkor, ott a szobában mondtam el Teferrának, hogy szeretném fellelni a császár embereit. Teferra csodálkozott, de vállalta, hogy megszervezi a dolgot. Elkezd?dtek gyanús kirándulásaink. (...)
RysZard kapuscinski
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép
2007-02-03: Archívum 2003–2007 - :

Elhalálozás