Nagy Irén
Teleken született 1937. október 14-én. Szülofalujában végezte az elemi iskolát, és Sepsiszentgyörgyön akarta megkezdeni középiskolai tanulmányait, de aztán - na de ezt o maga mondja el:
- ,,Kézilabda-pályafutásom egy sikertelen felvételivel kezdodött. Sepsiszentgyörgyön történt ugyanis, hogy a felvételi idoszakának egy délutánján kimentünk kézilabdázni, hogy egy kicsit felfrissítsük a tanulásban elernyedt izmainkat. Ott játék közben mondta az egyik játszótárs: Te olyan jól játszol, gyere, menjünk a sportiskolába… Így kerültem Sepsiszentgyörgy helyett Marosvásárhelyre, s ott a sportsuliba. Ott pedig atletizálni kezdtem, s jól. Minden bizonnyal az eredményekre sem kellett volna sokáig várnom, de egy nap Kamenitzky Árpád sporttanár és kézilabdaedzo beállított az iskola kézilabdacsapatába, hogy megmérkozzünk a felsobb osztályban szereplo vásárhelyi gárdával, melynek edzoje volt. Kint játszottam a mezonyben, kapunkba pedig surun potyogtak a gólok. Feldühödtem, kértem a mestert, engedje meg, hogy én védjek… Csak három gólt kaptam. Ez lett a vesztem. Kamenitzky ettol kezdve kézilabdakapusnak tekintett. Tiltakoztam, hivatkozva az atlétikára. Ot ez nem érdekelte. Viszont meggyozo munkájában nem válogatott az eszközök között. Gyozött. Én pedig kezdtem szorgalmasan látogatni a kézilabdaedzéseket. 1954-et írtak a naptárak. Másfél éven át napi három edzést végeztem. 1955-ben a Marosvásárhelyi Haladással országos bajnoki címhez jutottam. Meghívtak a válogatottba, de ugyanakkor a Szpartakiádon is szerepelnem kellett mint atléta. Elobb a Szpartakiádra mentem el, ahol három ezüstérmet nyertem, ezekkel a nyakamban mentem másnap a kézilabda-válogatotthoz. Ott Tata Pic (D. Popescu-Colibas) fogadott. Nem nagyon értettünk szót, s hívta Radó Ilut. Én köntörfalaztam, Ilu fordította, Tata Pic csak mosolygott, aztán zsebébe nyúlt, kivett egy újságot, és mutatta, hogy az igazság ebben a három ezüstéremben rejlik. Más edzo lehet elküldött volna, de o nem tette, o befogadott a lányok közé. És hamarosan megkezdodött a sikersorozat.”
Na de elobb nézzük klubjait, amelyekben végigvezette pályafutása:
1954-1956: Marosvásárhelyi Haladás
1956-1965: Bukaresti Tudomány (Stiinta) - országos bajnoki cím 1960-ban és 1963-ban
1965-1967: Bukaresti Konfekció
1967-1873: Bukaresti IEFS - országos bajnoki cím 1971 és 1973-ban.
Bátorsága, nyugalma, biztonsága, a szenzációs jelzovel illetheto lélekjelenléte, reflexei, csodálatos fizikuma áll a 119 válogatottsága mögött.
Férjei után viselte a Hector, a Klimovski nevet. Egy leánya született, Alexandra.
Visszavonulása után a fovárosi 1-es számú Sportiskola testnevelo tanára volt.
És most következzék sikersorozata:
1955 - aranyérem a Varsói Világifjúsági Találkozón
1956 - aranyérem a Németország Szövetségi Köztársaságban megrendezett II. nagypályás világbajnokságon
1960 - aranyérem a hollandiai III. nagypályás világbajnokságon
1962 - aranyérem a bukaresti II. kispályás világbajnokságon.
- Mint minden kapusnak - mondotta -, nekem is voltak mumusaim: a szovjet Bobrova Larisza, a magyar Jóna Magda. Különösen Bobrova hajigálta félelmetesen a labdát.
2001. május 3-án Bukarestben hajtotta örök álomra fejét. Megpihent testét szülofalujában, Teleken helyezték örök nyugalomra.
Baróti Lajos
- ,,Baróton születtem 1914. augusztus 19-én - emlékezik Baróti Lajos -, apám, Kratofil Dezso, tanár volt, a tízes években helyezték ide, így kerültünk Barótra. Bátyám Tordán, novérem Hatvanban született.”
Hatvanban végezte az általános iskolát, majd szüleivel, a családdal - édesanyja Ring Mária - együtt 1928-ban leköltözött Szegedre, ahol a Baross Gábor-reálgimnáziumban érettségizett, majd beiratkozott a Szegedi Egyetem jogi karára.
Szegeden kezdte sportpályafutását, 1928-1936 között a Szegedi AK labdarúgója, ekkor változtatta meg nevét Kratofilról Barótira, 1936-ban átigazolt a Szegedi FC-hez, 1939-ben bevonul katonának, és csak 1946-ban szerel le, s még ez évben a Gyori Vasas játékosa lesz. Szegedi labdarúgóként öltötte magára kétszer a válogatott címeres mezét, lett ötszörös vidéki válogatott, 1935-ben pedig foiskolai világbajnok, miután legyozték az angol és a német foiskolások válogatottját.
Baróti Lajosról tudni kell, hogy remek asztaliteniszezo is volt. A nagy Sidó Ferenccel és kortársaival játszott egyenrangú ellenfélként. Nem vitás, ha kitart a kaucsuklabda mellett, ma többszörös világbajnokként emlegetjük, de Lajos bácsit sokkal jobban vonzotta a zöld gyep, a focilabda. Közben megnosült, felesége Palotás Erzsébet. Nemsokára leányuk született, Judit. A háború után edzoi oklevelet szerzett a Testnevelési Foiskolán, majd visszavonulását követoen edzosködni kezdett, olyan csapatoknak ült a kispadjára, mint a Gyori Vasas (1948-52), a Budapesti Postás (1952-53), a Budapesti Vasas (1953-57), a magyar válogatott (1957-66), az Újpesti Dózsa (1967-71), Peru labdarúgó-válogatottja (1971-72), a Budapesti Vasas (1972-74), a Magyar Labdarúgó-szövetség edzobizottságának vezetoje (1974-75), a magyar válogatott (1975-78) és a Lisszaboni Benfica (1980-81).
Edzoi pályafutása alatt 439 bajnoki mérkozésen szerepelt mint edzo, 117 válogatott mérkozésen vezette a nemzeti tizenegyet, négy világbajnokságon - 1958, 1962, 1966, 1978 - irányította a magyar válogatottat; szövetségi kapitánysága alatt nyert olimpiai bronzérmet a római olimpián 1960-ban a magyar együttes, és köze volt az 1964-es tokiói olimpia aranyérméhez is, függetlenül attól, hogy Tokióban barátja, Lakat Károly vezette a csapatot; ötször lett magyar bajnok (kétszer a Budapesti Vasassal 1956-ban és 1957-ben, háromszor az Újpesti Dózsával 1969-ben, 1970-ben és 1971-ben), egyszer portugál bajnok és kupanyertes a Lisszaboni Benficával. Mint pedagógus család (édesapja és bátyja is tanár) sarja nagyszeru pedagógiai adottságokat hozott magával a kispadra, s ezeket bármerre is járt, sikeresen érvényesítette. Nem véletlenül érte el eredményeit, nem udvariasságból tisztelték személyét, értékelték munkáját és eredményeit.
Munkájának elismeréseként 1957 és 1962-ben a Sport Érdemérem aranyfokozatával, majd 1966 és 1978-ban a Munka Érdemrend aranyfokozatával tüntették ki, 2000-ben az Európai Labdarúgó-szövetség életmudíjat adományozott neki, 2001-tol a Nemzeti Labdarúgó Akadémia tanácsadó testületének tagjaként a magyar labdarúgó-utánpótlás elhivatott támogatójaként tevékenykedett. Azt már szinte mondanunk sem kell, hogy szülovárosa, Barót díszpolgárának választotta.
Baróti Lajos 92 éves korában, 2005. december 25-én hunyt el Budapesten. Temetésén ezernél több hazai sportbarát búcsúzott, és jelen volt a perui, valamint a portugál sportvezetok egy csoportja.
Ilyés Csaba
Repülomodellezo. A Perko lábánál elterülo Kézdiszentléleken született 1937. január 29-én. Édesapja tisztviselo, édesanyja háztartásbeli. A család minden bizonnyal korán elkerül Kézdiszentlélekrol, hiszen 1948-ban már a Szamos megyei Repülomodellezo Klub versenyzoi között találni az alig tizenegy éves Csaba nevét. Ügyességét bizonyítja, hogy két évvel késobb átigazolja a Kolozsvári Vasas, o közben beiratkozik a kereskedelmi középiskolába, ahol könyveloi oklevelet szerez. A katonai szolgálat alatt folytatja a modellezést egészen 1960-ig, amikor átigazol a Dési Egyesüléshez, ahol nem csak versenyez, hanem oktat is, hiszen 1954-ben repülomodellezo-oktatói tanfolyamot végzett Câmpinán, s hogy nevelomunkáját ne gáncsolhassa meg senki, 1967-ben edzoi minosítést is szerzett. Ezzel a minosítéssel váltott egyesületet, és ment át a Dési Gloriához edzonek és versenyzonek egyaránt.
Elso országos bajnoki címét korán, 1973-ban szerezte vitorlázó kategóriában (R/c), méghozzá remek eredménnyel, egy országos csúccsal. Két évvel késobb vízi modellezésben is megcsillogtatta rendkívüli képességeit, tudását, három kategóriában is országos bajnokságot nyert. 1977-ben a plovdivi Balkán-bajnokságról ezüstéremmel tért haza, melyet aztán 1979-ben a bákói Balkán-bajnokságon aranyra váltott. Már többszörös országos bajnok, ezüst- és bronzérmes, a Balkán-bajnokságon is bizonyított, de az igazi nagy megmérettetésre, egy világ- vagy Európa-bajnokságra még nem kapott lehetoséget. 1991-ben aztán a sokadik országos bajnoki címe megszerzését követoen nevezték a lengyelországi Európa-bajnokságra, ahol be is váltotta a hozzá fuzött reményeket, aranyérmet szerzett.
Oktatói munkája sem maradt díjazatlanul. Tanítványai az ifjúsági világbajnokságon lettek bronzérmesek.
A sportmesteri címmel kitüntetett Ilyés Csaba 1974-tol állandó tagja a válogatottnak az F2C kategóriában. Ilyés Csaba és családja ma is Désen él. Innen gondol az öreg Perko lábánál nyugvó szülofalujára, a Perko oldalából kikukucskáló mészkosziklákra, melyek évezredek óta éberen figyelik a felso-háromszéki medence, az Ojtozi-szoros Bereckre lejto, szürkésfehérben játszó országútjának mozgását, na és a Perkon nyugvó kápolnára, a szomszédságában elterülo hatalmas fenyvesre, melyektol oly korán meg kellett válnia.
Áros Károly