Közélet: Misszió szórványban

2007. február 21., szerda, Archívum 2003–2007

A szórvány szó hallatán rohamosan pusztuló-fogyó népünk utolsó magyar imája-fohásza jut eszembe. Omladozó, hívek és pap nélkül maradt templomok, kerítés nélküli, gazverte temetok, megtérdelt sírkövek, kirabolt, szétdúlt kripták látványa. Egy-két, magyar nevet viselo család, elrománosodott gyermekekkel, unokákkal. A XX. század történelmi megpróbáltatásai, a két világháború s az azt követo diktátumok örökre megpecsételték az erdélyi magyarság sorsát. Beteljesedik a költoi vátesz a lassan elfogyó gyertyáról.
Mit is tud a tömbben élo székely ember Erdély szórványban élo magyarságáról? Többsége keveset vagy egyáltalán semmit. Érdekel-e minket sorsuk, eltunésük, felszívódásuk, vagy elégnek tunik a mi gondunk-bajunk?! Titkos gondolatoktól kergetve olvasom a bánsági szórványmagyarságról szóló híreket. A Diaszpóra Alapítvány szórvány­missziós gyülekezeti lapja, a Levél fájóan szomorú tudósításait, ,,gyászjelentéseit” a még élokrol. Az ország délnyugati részén, Temes megyében élo magyar keresztények halk sikolya az erdélyi magyarság összefogásának szükségességére figyelmeztet. Mintegy intésként, a huszonnegyedik órában hangzik magyar politikusaink felé a Zsombolya és környéke, Nagyszentmiklós és holdudvara, Pusztakeresztúr és a hármashatár zónájában élo magyarok S. O. S. jele: ,,mentsétek meg lelkeinket!” Lélekmentésre vállalkozott az elmúlt esztendoben hét református teológus és két lelkész. Felderíto, leltározó, lelki segélyt nyújtó misszióra. Ok látták, ok írják többek közt: ,,Mert nem csak a pusztulás hangulata, hányatott emberi sorsok panaszai és a vegyes házasságba torkolló asszimilációs jövotlenség uralja ezt a vidéket.”
,,Zsombolyától alig néhány kilométerre van a Klári szolose... A volt állami gazdaság felszámolódott farmján néhány szánalmas, háborús idokre emlékezteto blokklakásban magyarok is tengodnek... Az egyik blokkban minden magyar Beszterce-Naszód megyei. Csak úgy röpködnek az ismeros falunevek. Magyarborzás, Szentmáté, Veresegyháza, Vice - kicsi magyar nyelvszigetei a Mezoségnek... Kiss Márton bácsi mezoveresegyházi, Ella néni pedig szentmátéi. 1964-tol élnek itt mint állatgondozók. El vagyunk itt süllyedve, drága tiszteletes úr - nyílik meg a lelkük a mélybol. - Volt itt valamikor rendszeres istentisztelet, de hiába jött el a lelkész, az itteniek nem gyultek össze. Kettoért pedig ide fáradni olyan messzirol, Zsombolyáról nem érdemes. Mindig dolgunk volt az állatok körül, és olyanok lettünk, mint az állatok... Veress Dezso Vicérol jött, akárcsak Schmidtné Dani Anna. O meséli: Szüleimmel jöttünk el Vicébol, elobb Déva mellé, Szántóhalmára, majd onnan ide. Volt akkor még magyar tanítóno is a tanyán, de o is csak románul beszélt a gyermekekkel. Aztán egy némethez mentem férjhez, a lányok nem is nagyon tudtak már akkor sem magyarul. Aztán a román pap nem eskette meg addig a lányokat, amíg oda nem tértek. Nehéz itt magyarul tanulni és magyarnak maradni. Ennyi munka után egy családban éjjel nem lehet magyarul beszélni... A magyarborzási Papp Józsit a blokkok mögötti sáros gazdasági udvarban találjuk. A beszélgetésben meg-megállva, már gondolkodva keresi a magyar szavakat... Asszonyom, gyermekeim is rományok - vallja hirtelen. - Két szép legényt adtam én is a rományoknak. Az én életemet tönkretette az ital, családomat a vegyes házasság - szakad fel belole az oszinte vallomás... - Magyarborzáson ott él még az öreg édesanyám. Nem láttam már vagy húsz éve, nem hagyhatom az állatokat, a gazdaságot. Látják, erosen hutlen gyermeke vagyok én Istennek és szegény anyámnak. Tiszteletes úr, ha Borzás felé jár, mondja meg neki, hogy tiszteltetem, és nagyon szeretem oket. Szegény anyám!...”
Megrendíto vallomások és fényképek sokasága Temes megye, de Mákófalva, Bürkös, Szászkút, Rákosd szórványban élo magyarjairól. Sokkolnak a szomorú sorsok, öregkori beismerések, felismerések. A valkányi Búzás Juli néni családja is már román, o sem tud már unokájával magyarul beszélni. ,,Mert az én vejem is romány, és sehogy sem engedte a családba a magyar szót. Azt mondta, hogy az o házában nem akarja hallani azt a handa-banda beszédet...”
Szórványélet, szórványmagyar sors itt és most, Romániában. A református missziót teljesíto teológusok tapasztalatait összefoglaló Vetési László és Sipos-Vizaknai Balázs szerkesztette Levélbol idéztem részleteket el- és meggondolkodtató tanulságként, figyelmeztetoként. A cséplogép által megcsonkolt tékozló fiú, a Borzásra, édesanyjának üzeno férfi életregénye ismét a költot és gyönyöru versét juttatja eszembe: Szép hazámba ismerosök mennek / Jó anyámnak tolük mit üzenjek? / Szóljatok be földiek, ha lészen / Utazástok háza közelében...
Ferenczy L. Tibor
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép