Muhely: Formák, áttunések, átszakítások

2007. február 24., szombat, Archívum 2003–2007

Vinczeffy László intenzív világa
1. (Arcok, alakok a székely sorstragédiából) Ülök Vinczeffy mutermében, nézem az újabb hónapok impozánsan gazdag termését, festményeket rakosgat a muvész, a délelotti borongó fényben mintha életre kelnének ezek a bizarr torzók - változatok a kaptafára -, aztán rajzokat rakosgat, majd a szobrokat nézegetjük, mintha ugyanaz folytatódna folyamatosan. Egy ido után kíváncsi leszek a régebbi munkákra is. Emlékszem, valamikor a hetvenes évek elején hívta fel Magyari Lajos a figyelmemet rá, ,,ha Zágonban jársz - mondta -, menj el Vinczeffyhez, egy rajztanár, de tudod, milyen festményei vannak…” Napok múlva megtudtam, néztem ezeket a sötét tónusú - akkor a kobaltkék, a smaragdzöld, a karmazsinpiros dominált -, nagyméretu festményeket, az arcokat, az alakokat, kissé megnyúlva, picit kimozdítva a mindennapok taposómalmából sorakoztak egymást folytatva a székely sorstragédia szereploi. Azok az asszonyok, fogatlan szájuk éneke tenger. És a szenvedo arcokhoz képzelheto tragédiák. Le voltam bénulva, s ez az érzés következokor, valamikor az évtized végén sodort el megint, amikor Vinczeffy váltott. Visszahátrált egy félig-meddig álomvilágba, az imaginárius középkor világába.
2. (Kitalált középkor) Sokszor úgy beszélünk fiatal muvészekrol, mintha már életmu állna mögöttük, feltételezve, hogy ez az életmu meg is valósul, összejönnek a körülmények, a muvészt nem üti el egy autó, nem végez vele korunk népbetegsége, ép elmével éli át élményeit, és megpróbálja kifejezni.
Amikor Vinczeffy, elkerülve Zágonból, egy bizarr, szürrealisztikus, lovagkori világot próbált nagyméretu festményeken vászonra álmodni, kockáztatott is. Nemcsak elso korszaka áttekintheto, a tiszta szimmetriára, világos, tagolt, áttekintheto formákra alapozó festményeinek zárt világát hagyta el, a biztos formakezelést és az, ismétlem, sötét tónust, hanem lemondott arról is, hogy festményei ,,egy az egyben” lefordíthatóak legyenek. Leírhatók ugyan - kis erofeszítéssel mindent le lehet írni, de amikor leírjuk, óhatatlanul is befolyásolnak azok a képzetek is, amelyeket keltenek. Az asszociációk mezoin megelevenedo festmények saját asszociációinkat hívják elo. Van néhány olyan festmény is, amely mitológiai asszociációkat is elohív. Mutermében látható egy nagyméretu tengeri festménye, amelyen egy asztal emelkedik ki a tengerbol, rajta poharak. Óhatatlanul is Neptunuszt, a vizek urát keressük. Gyönyöru a lovag és a no kettose, már itt feltunik az a szorongás, amely e festmények egyik jellemzoje, de dominánssá következo periódusában, a nyolcvanas években válik. Megdöbbento az üres feju vadász, körötte gyerekek, komor férfiak, hátul egy bizarr noalak. Valóban, csak és kizárólag a lovagkorról szólnak Vinczeffy e festményei? Mintha olyan asszociációkat is megengednének, amelyek blaszfémikusan a haza akkori legszeretettebb fiára utalnak. Vagy ott van a két lovag, és közöttük egy sakktábla. Az egyik ül, valószínu, a válaszlépésen töpreng. A parti folyik. A másik lándzsával tunik fel, sejtetve, hogy másképpen is eldolhet ez a parti… Vagy ott van a ló, ez már szinte tiszta szürrealista látomás, ugyanis feje magasan a teste felett lebeg. Vagy ott van a csorös, vörös köpenyes varázsló. Lovagok, nok, a középkor félig stilizált világa, csakhogy az asztalon, a lovag elott bizarr lények sorakoznak. Minden rendben van, de mégsem. Élményeimet legpontosabban egy verssel tudom kifejezni (lásd lapszámunk 7. oldalán). De itt, ezeken a lovagkori festményeken már feltunnek olyan lények sziluettjei, amelyek már nem e világra valók. Ok uralják majd a következo periódus, a nyolcvanas évek muveinek egy másik nagy sorozatát.
3. (Mutánsok a fészekben) Itt bizarr álomvilágba kerülünk át, fészek, tojások, hárpiaszeru, polip-, kígyó-, madárszeru lények kavarognak. A szorongás, amely már a lovagkor világát megeleveníto pazar festményekbol szivárgott, itt felerosödik. Akkoriban egy rondelben próbáltam kifejezni azt az élményt, amelyet más tiszta, precíz leírásokkal nevetséges lett volna megközelíteni. Mintha egy fantasztikus film kellékei kavarogtak volna elottünk. A rondel tiszta, zárt forma, ebbe próbáltam belesuríteni, átvéve a muvész szabad asszociációkra épülo technikáját, megrendíto felismeréseimet: a sejtetések, az áttunések, az átjárhatóságok hasonlóképpen muködnek, mint Vinczeffy lovagkori festményein.
4. (Az átszakítások) Ezután következtek el a kilencvenes évek, és Vinczeffy újabb, egymásból logikusan következo korszakai jöttek. Itt - Egyed Péter egy szerencsés kifejezését kölcsönvéve - ,,átszúrásokról”, agresszívebben ,,átdöfésekrol” beszélhetünk. Az, hogy Vinczeffy végtelen sorozatokban, variációkban dolgozik, eddig is nyilvánvaló volt, most viszont, megorizve mutáns lényeit ábrázoló korszakának bizonyos eroszakra utaló jelképeit, megjelennek a természeti elemek is: moha-, ág-, tojás-, kagyló- levél- és tollszeruségek, kifordítva eredeti helyszíneikbol. Egyed szerint - és ez a megállapítás az azutáni és a legújabb munkák áradatára is érvényes - Vinczeffy a konstruált elemeket, természetre, lovagkorra, eroszakra utaló jelképeit ,,új törvényeknek rengedelmeskedve” szervezi tovább ,,hajszálfinom illesztékek és áttételek útján, valamilyen, immár sajátos centrum és nem hagyományos szimmetriarendszer szerint hozza létre a kompozíciós egységet”. (Itt jegyezzük meg, hogy Vinczeffyrol, aki ma Erdély egyik legjelentosebb muvésze, nemhogy monográfia nem született még, de muveit elemzo átfogó tanulmány sem, ami egészen egyszeruen elképeszto.) De vissza a muvekhez, különösen, mert a kilencvenes évekbol megjelenik a szobor is, s elszaporodnak a rajzok. Ezek ugyanazt variálják végtelen menetben, de soha nem monotonon. Egyszer bizonyos festményeinek, rajzainak közös jellemzojeként azt mondtam egy kiállításmegnyitón, mintha egy kagyló álmodná itt magát különféle for­mákban. Aztán feltunt egy új, eddig ismeretlen alakzat.
5. (A kaptafa és a világ) Vinzczeffy utóbbi években születo muvei - mondhatnók blaszfémikusan - egy kaptafára készülnek. Némi pontosítással: a kaptafa lesz a szobrok, festmények, rajzok uralgó szimbóluma. A torz szépség különös alakzatait hozva létre, a fenyegetettség, amely immár hatalmassá, az emberi világot érinto fenyegetéssé tágul, árad ezekbol a muvekbol, ugyanakkor párhuzamosan, visszatérve elozo korszakai jelképeihez, jeleihez és színvilágához, megszületnek a miniatúrák, a kisméretu, színes festmények. Velük párhuzamosan az utolsó hónapokban a kaptafa mellett bizonyos használati tárgyak variációi következnek, s közben, nagyméretu festményeken, hihetetlenül izgalmasan kidolgozott színvilágot érvényesítve, bizarr alakzatokat variál. Sokszor Corvinák gerinceire, máskor sumer eposzok agyagtábláira vagy a tárgyi világ használati eszközeire emlékeztetnek ezek az önmagukat sokszorozó formák, ingerült monotóniával mutatva legbenso rejtett önmagukra, ugyanakkor állandóan utalva a világban uralgó eroszakra.
(Beszélgetés, 2007. február 13.)
,,Szereted magyarázni a muveidet?”
,,Nem. De idonként kénytelen vagyok erot venni magamon. Ezek a festmények, grafikák és szobrok - mutat körbe - tulajdonképpen egymást folytatják, rajzolni kezdek, ugyanazt megfestem, aztán a szobrok jönnek. Mostanában sok a grafika. Olyan, mintha egy jégbe fagyott figura közelítene állandóan…”
,,Ezek az elvont formák emberi alakzatokra hasonlítanak.”
,,Nem véletlenül. De kontúrok inkább. Utalok nyilván az emberi formára, s ezen belül arra törekszem, hogy a forma sugalljon valami olyasmit is, ami a mai emberre jellemzo, vagy az emberre mindig is jellemzo volt.”
,,Agresszivitást?”
,,Mintha a Jó és a Rossz - nagybetuvel, de nem elvontan - folytatná a küzdelmét. Nézd ezt a begubózó figurát. Próbálja elfedni magát kámzsával, de ugyanakkor meg is nyílik, és mit tud magából megmutatni?”
,,A lappangó eroszakot.”
,,Tényleg érzed? Mert ez variálódik a festményeken, rajzokon. S ha megunok rajzolni, festeni, jönnek a szobrok. Elkezdek variálni, élolény is, gép is, vannak jelek, de teljes a bizonytalanság.”
,,Sok a torzó.”
,,Mostanában igen, ezek mintha kirobbannának a földbol. Sok a szörny is. Nem tudom. Ezek valahogy állandóan bennem vannak. Most már csak a forma érdekel, ahogy bemegy és kijön az alakzat, a kontúr. Állandó a rejtozködés. A vaspáncél mögé bújik az alak, de rejti - a vaspáncél? És mit rejt? A belso ocsmányságokra szeretnék figyelmeztetni, ha ez nem hangzik túl patetikusan. Az életünkben a rosszat is visszük magunkkal. Ezért vonatkozik annyi szimbólum a rejtozködés mellett az elzárásra is. A használati tárgyak is izgatni kezdtek, a lapát, a gereblye, de azok is mindig alakok kontúrjait sejtetik. Semmi nem világos. Semmi nincs egymaga. Ez egy megvasalt hordó összegyurt dongája, de maga az alakzat más asszociációkat is ébreszthet. Valami fatális hatással volt rám a kaptafa, ez festményeken, rajzokon, szobrokon is látszik, nem tudok beleunni, ezek is állandóan emberi alakzatokra emlékeztetnek. Néhány éve, amikor a lovagkori világom született újjá kisméretu, de minuciózus aprólékossággal kidolgozott miniaturökön, vált világossá elottem, hogy magamat talán a legjobban ezzel a képpel tudnám megmutatni. Mit látsz rajta?”
,,Egy kulcsot.”
,,De egy olyan kulcsot, ami már nem nyit semmi zárat, ami már csak a semmit nyitja.”
,,Ismétlodik, már-már mániákusan, a fészek is?”
,,Igen, hát a rejtett agresszivitás jelei, mert mik születnek ezekben a fészkekben? Kígyó-, hárpia-, polip-, madárszeru lények….”
Nézem a régebbi festményeket, majd az újabbakat. Úgy érzem, egy üvegfalú teremben forgok körbe. Kis cipocskék sorakoznak egy szobron: a család. Vinczeffynek furcsa, bizarrságokra hajló, groteszk humora is van, világa azonban (s ez köti össze korszakait s egész hatalmas, szerteágazó életmuvét) alapvetoen tragikusra hangolt, humán üzenete - Egyed Péter szerint - a nyugtalanító, torz szépség, amibol logikusan következnek a jelenleg is tartó nagy szín- és anyagtanulmányok. Úgy érzem, nagyon esedékes lenne egy muveket elemzo monográfia. Már nem halaszthatjuk tovább…
Utánunk a szél suhan.
Nem érjük el a jövendot,
megpörget, akárha kendot.

Örökké otthontalan
csorök tépik az esztendot.
Ijeszto ez a roham.
Utánunk a szél suhan.
Nem érjük el a jövendot.

Madár-kígyó mutáns lények.
Partink lassan véget ér.
Szörnyetegek özönölnek.
Táblánkból ömlik a vér.
Utánunk a szél suhan.
Bogdán László
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép