Nem valószínű, hogy rövid időn belül elkezdődhet a Székely Nemzeti Múzeum és a 113-as megyei út (Kézdivásárhely—Bálványos—Sepsibükszád) felújítása. Jóllehet, az uniós támogatás reményében mindkét beruházásra benyújtotta már a pályázatot Kovászna Megye Tanácsa, egyelőre a Regionális Operatív Program erre vonatkozó fejezetében elfogyott a pénz, így várólistára került a finanszírozási kérelem.
Ez azt jelenti, hogy 2013-ig (az új európai uniós költségvetés elfogadásáig) csak abban az esetben támogatják a terveket, ha egy előbb álló beruházásról lemond a Központi Fejlesztési Régió valamelyik önkormányzata. Míg a múzeum esetében ez nem teljesen kizárt, a 113-as megyei út korszerűsítésének finanszírozása igencsak esélytelennek látszik — fejtette ki a Háromszék kérdésére Henning László, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke.
Az önkormányzati vezetők ennek ellenére prioritásnak tekintik a Kézdivásárhely—Bálványos—Bükszád útszakasz rendbetételét, pénzt pedig a jövőtől induló, megyei és községi utak korszerűsítését célzó kormányprogramból remélnek.
A megyei önkormányzat körülbelül 17 millió euró, illetve 4,5 millió euró összértékű pályázatot nyújtott be a 113-as megyei út és a Székely Nemzeti Múzeum felújítására.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.