A megrendelés szerint a belső udvaron felhúzandó négyszintes szárnyépülettel bővül a városháza, ebben a föld alatt mélygarázs, a földszinten és az első emeleten irodák, illetve az intézmény levéltára kap helyet, legfelül pedig konferenciatermet és néhány vendégszobát alakítanak ki. A terveket eleve úgy készítik el, hogy a városközpont rendezési tervében szereplő gangosítást lehetővé tegye, azaz a központi épülettömbben kis átjárót, kávézókkal szegélyezett, gyalogos sétányokat lehessen majdan kiképezni. A tervezést a város saját költségvetéséből állja, az építkezéshez majd a strukturális alapoknál próbálnak pályázni — mondta el az alpolgármester, aki szerint a munkálathoz jövőben hozzá is fognak. (vop)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.