
Csíkban jártunk, csíkokban füstölt Alcsík, az országutak és a vasútvonal mentén égették az avart. Irányított és ellenorzött égetés volt, olyan helyeken, ahol a tuz nem harapózhatott el épületek, létesítmények, közmuvek irányába. Az országút mentén a sáncmartokat égették, de a tuz, ahol erre a természeti feltételek adottak voltak, beharapott a zsombékos, sásos területekre is, kisebb-nagyobb fekete foltot hagyva az égés helyén. A domboldali szántóföldeken, kaszálókon szintén füstfelhoket láthattunk.
Azokban a napokban itthon, Háromszéken - például a rétyi keresztút felé haladva - faggathattuk önmagunkat, hogy az árokpartokon képzodött avart, harasztot miért nem égetik el. Ezen az útszakaszon sem veszélyeztet a tuz semmilyen objektumot, erdo sincs a közelben, akkor miért nem tünteti el, akinek tiszte lenne, ezt a természet által rólunk kiállított, a civilizált környezet megteremtésére és megorzésére alkalmatlansági bizonyítványt? Néhány napra rá aztán Maksa és Gidófalva között utazván észlelhettük, hogy nálunk is megjelent az út menti avarégetés.
Jó ez? Rossz ez? Szabad ezt?
A tuzvédelmi óvatosságon túl, bizonyára a környezetvédok sem örülnek az élovilág ilyetén való pusztításának. A hazai sztálinizmus idején, foleg Ó-Romániában koncepciós perekben ítélték el a kulákká listázott középbirtokosokat a tarlóégetés miatt. Szabotázsnak minosítették. Erdok, lakott területek közelségében a tavaszi szárazság idején, rügyfakadás elott vagy eközben rendkívül veszélyes a tuzzel játszani.
Mégis az az érzése az embernek, hogy ahol semmiféle veszély nincs, megfelelo felügyelet és ellenorzés mellett nem olyan nagy baj, ha leég a gaz az árok martjáról, melyet annak idején kaszával, kaszálógéppel kellett volna eltüntetni. Ha ez az égetés viszont tudatos, mint amilyennek az említett útszakaszon tunik, akkor az út szélén elvadult vadhajtásbojtokat, bokrokat is meg kellene egy kicsit fésülni, szálazni, hogy az eresztevénybol újra a természet ékességét és egészségét szolgáló fa lehessen.
Még mindig az angyalosi-maksai útvonalnál idozve: a nyáron ez a megyei útszakasz vezet a Háromszéki Magyarok Világtalálkozójának Óriáspince-tetore tervezett színterére. Az útnak és környékének jelenlegi állapota olyan, hogy aki ezen egyszer végigmegy, az elhanyagoltság, a tengernyi szemét és mocsok kiváltotta undor miatt soha többé nem kívánkozik sem erre a vidékre, sem olyan emberek közé, akik képesek a környezetüket ennyire elhanyagolni és tönkretenni.
Közmunka, önkéntes munka, szociális munka, mi szükségeltetik ehhez? Ezek mindenike? Hozzuk össze valahogy a tavaszi nagytakarításhoz ezeket a kellékeket. De arra vigyázzunk, hogy a tuzzel veszélyes játszani, és jegyzetem csak az út menték rendbe rakásáról, és nem a nádasok, sásos területek, az erdok közelében lévo területek élovilágának veszélyeztetésérol szól.
Sylvester Lajos
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.