SzórványsorsNemzet-nemzetiség: Minden magyar felelos minden magyarért

2007. március 24., szombat, Archívum 2003–2007

Beszélgetés VETÉSI LÁSZLÓVAL
A szórványmagyarság megtartása és szüloföldjén tartása alapos stratégiai felkészülést követel meg mindazoktól a magyarországi és kisebbségi magyar politikai, gazdasági, egyházi, kulturális és civil társadalmi intézményektol és szervezetektol, amelyeknek a diaszpórapolitikában (igaz, ilyen még nincs, de lennie kellene!) szerepe lehet. Ennek a felkészülésnek egyaránt ki kell terjednie az aprólékos helyzetelemzésre, a tennivalók végiggondolására, a gyakorlati megtervezésre és természetesen ezek elvégzésére. Pomogáts Béla ekképpen fogalmaz abban a tanulmányban, amelyet A magyarság egyhatoda címmel a stockholmi Erdélyi Könyv Egylet Határtalan hazában elnevezésu sorozata negyedik kötetében közöl. A Barangolások a szórványvilágban alcímu, Mint oldott kéve focímu kötet indító írásában Pomogáts hiányolja a hivatalos magyarországi és a határon túli kisebbségi politikából az eroteljes és összehangolt törodést a szórvánnyal, pedig, miként a statisztikai adatokra hivatkozva hangsúlyozza, e kérdés közel kétmillió magyart érint, ,,szinte minden hatodik magyarnak idegen nyelvu, más kultúrát hordozó népesség között kell leélnie életét”.
A hazai magyar szórványhelyzetrol az erdélyi szórványsors legjobb ismerojével, Vetési László református lelkésszel (felvételünk) beszélgettünk, aki az elmúlt öt év alatt legalább egyszer megfordult ezerháromszáz faluban dokumentálódás végett, és több tucat tanulmány mellett két önálló kötetben (Juhaimnak maradéka és Ne csüggedj el, kicsiny sereg) tette közkinccsé a terepen tapasztaltakat.
A falu kiürül,
a városi szórvány gyarapodik
- A szórványkutatást gyakran emlegetik pusztuláskutatásként. Valóban errol van szó?
- Ez tulajdonképpen magyar jellegzetesség, betegség. Olyan sok a nyelvi, identitásbeli sikertelenségélménye a magyarságnak, hogy amikor azt mondjuk, szórvány, akkor nem az jut eszünkbe, hogy az udvarhelyi székely leköltözött Darócra, Kacára, és benépesítette, elmagyarosította, hanem az jut eszünkbe, hogy beköltözött Brassóba, Bot­faluba, és elkezdett felszámolódni.
- Milyen mértékben felelos az elszórványosodásért az elöregedés, az elvándorlás? Hányféle tulajdonképpen az erdélyi magyar szórvány?
- Az egyik a maradékszórvány, errol szól a pusztulásirodalom. Ez a Mezoség jellegzetes emblémája, gyászeleme. Van migrációs szórvány, ennek jellegzetes gyujtohelyei a nagyvárosok. A népességelszívás egyik oka, hogy a székely városokat nem erosítették meg gazdaságilag, nem kaptak kello arányú ipart ahhoz, hogy itthon tartsák a lakosságot, más vidékek pedig fejlodtek, így lett nagy szívóközpont a Zsil völgye, a belso székelységnek pedig Brassó. Ezek nem csak megélhetését, hanem temetojét is jelentették ennek a népességnek. Ilyen még a teljes bányavidék Hunyad megyével, Temesvár és a Küküllo mente. Az elszívás egyszerre jelentette a városi szórvány felerosödését és a falvak kiürülését.
- Mi az oka annak, hogy a nagyvárosi szórványközösségek nem erosödtek meg annyi­ra, hogy meg is maradhassanak, hanem inkább beolvadtak?
- Kezdetben lélekszám szerinti szaporulat történt, elkezdodött az oda betelepedett népességnek az önszervezodése. Brassóban például a székely emigráció megduplázódott a húszas-harmincas évektol a hatvanas évekig, és eros közösségeket alkottak, az ezer lelkes gyülekezetekbol lettek nyolc-tízezer lelkes gyülekezetek, felerosödött az oktatás, a muvelodési élet, talpra álltak a lapok, olvasóközönségük volt. Az elso, második, harmadik generációval nem volt probléma, de késobb ez az emigráció beintegrálódott a többségi környezetbe.
Többségibol kisebbségi
- Mondjuk ki, a székelynek hiányzik az immunizációs kultúrája. Az immunizáció azt jelenti, hogy amíg a szórványban lévo megtanulta, hogy mit jelent a másik, hogyan tanulja ki a másik esze járását, fifikáját, ügyeskedéseit, addig erre a tömbbol érkezo nem volt felkészülve. Ebbol származtak az olyasmik, például Bukarestben, hogy az elso nemzedék a második periódusában, illetve a második nemzedék kezdett többségiként viselkedni. Kezdett sodródni a többséggel, mert nem tudott kisebbséggé válni. Ezért szoktuk megállapítani azt, hogy a székely elmegy románnak Bukarestbe. Nagyobb román lesz, mint a román, mert túlkompenzálja magát azért, mert nincs felkészülve arra, hogy miként kell többségibol kisebbségivé válni.
- Ki van nehezebb helyzetben, a maradékszórvány vagy a városban kisebbségben élo magyarok?
- Az ott maradt közösséget általában szociális szórványnak nevezzük, tehát leépülo közösség, amelyben felszámolódik a megélhetés minimális tartalékkészlete. A másik pedig egy demográfiai identitásszórvány, amely egy másik többség környezetébe kerülve kezdi fogyasztani a többségi kultúrértékeket, megváltozik az oktatáspreferencia, az úgynevezett jobb érvényesülés érdekében a többségi iskolát választja, többségi intézményfogyasztó lesz. Ez nem csak úgy történik, hogy kezdi ezt választani, hanem kezdi tagadni vagy elfelejteni, leépíteni a sajátját. Sérülnek az etnikai reflexek, mint például a rádióhallgatás, a tévénézés. Akárhány magyar adó van, egy ilyen környezetben a románt nézi, hallgatja.
- Az identitásszórványban tapasztalható a legtöbb vegyes házasság. Milyen változásokat idéz ez elo az egyénben és a közösségben?
- Ez már a globalizáció terméke. Azok a szintkülönbségek, értékkülönbségek, amelyek elválasztóak voltak a különbözo népcsoportok, illetve etnikumok között, kezdtek összemosódni. Teljes értékrend-felborulás jelenik meg sokszor a hagyományosan magyar értékrendu, magyar faluban is, ha ott vegyes házasságok jönnek létre.
- Eloször megkezdodik az identitászavar, majd végül az identitásvesztés?
- Az elso az identitások összemosódása. Ezt a szakirodalom úgy használja, hogy kemény identitás és lágy identitás. Jellegzetesen a székely példát szoktuk kemény identitásnak nevezni, amikor az egyén deklarálja, hogy o székely, ennek az átmenete az, amikor ez is vagyok, és az is vagyok, nem is tudom, ki vagyok, majd kezdodik az identitásfellazulás, az összemosódás, vegyes házasság, beolvadás. De az is elofordul, hogy egy bizonyos népesség adott rétege bizonyos intézmények védelmében identitásvédetté válik, és ezeket nem nevezhetjük szórványnak. Ettol nem szórvány a gyulafehérvári római katolikus székesegyházhoz és a teológiához tartozó papi társadalom, amelynek teljes napi tevékenysége, kommunikációja a kisebbséghez kötodik, és ugyanabban a városban a külvárosi betelepedettek nemhogy szórványt, hanem teljes asszi­milációs népességet alkotnak. Kolozsváron is, hatalmas intézményrendszer árnyékában, etnikai burokban élnek a kisebbséghez tartozók, de itt azzal a tragikus jelenséggel is találkozunk, hogy van intézményrendszer, megvan az értékfogyasztás lehetosége, színházak vannak, nyolc középiskola, ennél több általános iskola, és ez sokaknak semmit nem jelent. A szórványkérdés nem csak arról szól, hogy egy közösségnek nincs lehetosége a saját kultúráját muvelni, hanem arról is, hogy bár húsz-harminc digitális magyar csatornát nézhetne, minden este elmehetne egy muvelodési rendezvényre, színházba, operába, templomokba, ennek ellenére valamelyik lakónegyed mikrovilágában o asszimiláns.
- Megvédi a szórványközösségeket az identitásvesztéstol, ha erofeszítéseket tesznek önazonosságuk megorzése érdekében?
- Ezeket a csoportokat szoktuk rétegközösség-szervezésre biztatni. Egyrészt az egyház próbálja megszólítani a fiatalokat, idoseket, gyermekeket, délutáni oktatást szerveznek. Rengeteg találékonyság kell ahhoz, hogy a rétegeiben megszólított közösségek visszanyerjék funkcionális identitásukat. Ilyenek a család, megélhetés, a szabad ido megtervezése, muvelodés, az emberélet fordulóihoz kapcsolódó fontos események. Több helyen tettek kísérletet, hogy településenként fogják meg a közösségeket, például falunapot rendezni városon, amikor egy adott településrol elszármazottak találkoznak. Az effajta gyökérerosíto programok fontosak.
- Szokták mondani, hogy a maradékszórvány a nemzet öregkora. Eros identitással rendelkeznek, de fogynak, szegénységben élnek, a gazdálkodás is nehéz számukra, egyházaik is fogynak. Mi az o helyzetük?
- A szórványkérdés lélekszámában, számbeliségében városi kérdés, értékhordozásában falusi. Ez nagyon fontos dolog. Vannak falvak, ahol ötven évvel ezelott harminc vagy száz magyar élt, nyolcvan évvel ezelott három-négyszáz, és ennek a közösségnek kultúrája volt, tanítója, papja, saját hagyománya, különbözo szokásvilága, építészete s temetoje volt. Ott találhattuk a magyar arisztokrácia emlékezetét. Jelenleg folyik a leépülés, eltunnek az utolsó emlékezok. Megpróbáljuk megmenteni az ott maradt utolsó fiatalok gyermekeit, például ilyen a Kallós-féle iskola. Minden egyes kis faluból, ahol van húsz magyar, és abból egyetlen gyermek a Válaszúton tanul. A gyermekeket meg kell menteni, az öregeknek szociális védohálót kell építeni, a teljes értékbegyujtést el kell végezni. Van Erdélyben háromszáz olyan település, amelynek tíz-tizenöt éve van még hátra az értékmentés szempontjából. Utána nem marad semmi.
- Ha az értékhordozó közösségek fogynak, lassan kipusztulnak, hová mennek vissza a jelenleg más településre mentett gyermekek? Hová viszik az általuk hordozott értéket?
- Ez valóban nagy kérdés. Ezt nem tudja megoldani egyetlen kisebbségi stratégia sem. Ma a romániai magyar szórványfalu a megélhetés és más összetevok szempontjából alkalmatlan arra, hogy az általános iskolát végzett gyermeknél iskolázottabbat visszafogadjon.
Mi a megoldás?
- Az alapelv az, hogy a veszélyeztetett identitású, romániai magyar peremmagyarság rehabilitációját legalul kell kezdeni. Az óvodához, iskolához, az egyházi és lelki gondozási formákhoz, a szociális védohálóhoz jusson hozzá a veszélyeztetett területen élo egyén. Ennek onnan kell kezdodnie, ahonnan egy normatív pénzalap eloteremtodik. Ennek, természetesen, találkoznia kell a közös akarattal. Az erdélyi magyarságnak nincs közös veszélyérzete. Alulról kell megfogalmazni a belso igényt. Ez nem infúzió, nem mesterséges életben tartást akarunk, hanem hogy legyen meg a minimum az alapveto életmuködéshez. Ezt nekünk kell megteremtenünk, fenntartanunk, kívülrol bizonyos beszámítható segítségre van szükség, de az identitást nem lehet kívülrol infúziózni.
- Nem érezzük egyformán ezt a vészhelyzetet. Erre egyik példa a csángóföldi keresztszülo-program. Nem szentgyörgyi, kézdivásárhelyi, csíkszeredai, kolozsvári keresztszülok jelentkeztek, hanem szinte kizárólag magyarországiak.
- Ez ugyanígy igaz a Nyilas Misi-program esetében is, alig van erdélyi magyar támogató. Ha nincs Erdélyben ötszáz olyan orvos, országgyulési képviselo, magasan képzett ember, vállalkozó, aki ötszáz gyermeknek a havi költségeihez hozzájárul kétmillióval, akkor zárjuk be az egész kisebbségi létet, és mondjuk azt, hogy itt nem érdemes tovább semmivel sem foglalkozni. Hiába van konkrét program, ha ül és malmozik az erdélyi magyar vállalkozó, pedig nem arról van szó, hogy a te zsebedbol váljék egyetemi tanárrá, hanem járulj hozzá, hogy magyarul tanulhasson.
Ma mük, holnap tük
- Ennyire sötét a tömbmagyarság és a szórványmagyarság viszonya?
- Igen. Pedig erre az érvényes, hogy ma mük, holnap tük. A szórvány újratermelodik. Ezt nem szabad elfelejteni. A szórványlétnek nincs vége, a szórványrégióknak sincs vége. A nyelvhatárok mozognak. Nagy harcok folynak ma a városokért, a gazdasági megerosödésért, demográfiai jelenlétünk fenntartásáért, és harcok folynak nagyvárosaink gyurujében a földekért. Földpocsékolás folyik. Adják el a földeket, foként az épülo autópályák mentén. Ez mind a szórványlét újratermeléséhez vezet. Szorul ki a nyelv, szorulunk ki az intézményekbol, nincsenek embereink a megfelelo helyeken. Ezek mind az önvisszaszorítás jellemzoi. Belso szándékra, együttérzésre, a civil intézményrendszer együttérzésére és cselekvési szándékára van szükség. Minden tömbmagyar önkormányzatnak legyen szórványoknak szóló cselekvési programja, és azt vigye is véghez. Kezdjenek együttmuködni település- és intézménypárokban.
- Külön kell-e tárgyalni a csángókérdést?
- A csángókérdésnek, a csángópolitizálásnak el kell jutnia a csángóföldre. Még mindig nincs konszenzus ebben a kérdésben, folyik egy magyarországi csángó lobbi, egy elitista csángó lobbi, itthon folyik a rendezvény-csángópolitika, van egy etnobiznisz is, az ellenben nem kap elég támogatást, ami ott, náluk folyik. Az említett cselekvésekre mind szükség van, de a hangsúly azon legyen, ami ott történik közöttük. A támogatás súlypontjának haza kell mennie csángóföldre.
Kérdezett: Fekete Réka
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép