LapozgatóSport: Részletek Kisgyörgy Jeno naplójából

2007. március 26., hétfő, Archívum 2003–2007

2.
Határozottan állítom, akkor éreztük igazán jól magunkat, amikor idegenben játszottunk, mert mindenütt jó pályával fogadtak. Az utazás viszont nem volt a legkényelmesebb, hiszen teherképkocsi vitt minden kiszállásunkra, hidegben, hóban egyaránt. Az utak rosszak, kavicsosak, gödrösek, s hogy a rázást enyhítsük, szalmával töltöttük meg a kocsi alját, arra ültünk, feküdtünk, hogy ne fázzunk, subákat kértünk a tuzoltóktól, s azt vettük magunkra.
Albu Ghita bácsi 1950-ben vette át a csapat irányítását, felkészítését, és szerzett egy autóbuszt, amit mi, játékosok kikészítettük kényelmünknek megfeleloen, és attól a pillanattól busszal utaztunk minden kiszállásra. Sajnos, 1950 oszén lábtörést szenvedtem Pitesti-en, egy Marinica nevu játékos tette. Mire rendbe jöttem, be kellett vonulnom katonának, a fovárosba, ahol egész ido alatt a Pandurul csapatában játszottam, Mándi Gyula volt az edzonk, játékostársaim volt a temesvári Ferenczi Laci, a pécskai Komáromi... 1953 tavaszán kerültem haza, s öltöttem újra magamra a Textil mezét. Akkor megjavultak a körülmények, már nem faládában hordoztuk a felszerelést, az autóbuszt is kicserélték egy kényelmesebbre. Sajnos, 1955-ben kiestünk a B-divízióból, mert az átszervezés megszüntetett egy csoportot. 1956-ban négy C-osztályos csoportban kezdtük meg a küzdelmet, minket a III. csoportba soroltak, ez volt az erdélyi mezony: Nagybánya, Marosvásárhely, Szatmárnémeti, Nagy­várad, Nagy­szalonta... Kegyetlenül hosszúak az utak, fárasztóak a kiszállások, erre ment rá minden energiánk. 1959-ben osztályozót kellett játszanunk a B-divízióba jutásért Kolozsváron Nagykároly, majd Brad együttesével. Nagykárolytól 1-0-ra kikaptunk, Bradot 2-1-re megvertük, s így újabb mérkozést kellett vívnunk, ezúttal Bukarestben Târgovistével. Sajnos, nem kísérte szerencse fovárosi szereplésünket, Târgoviste ugyanis 2-0-ra vert minket, s így szertefoszlott B-divíziós álmunk. Egy évvel késobb újra felcsillant a remény, hiszen újabb osztályozón kellett részt vennünk, ezúttal Fogarason, ellenfelünk a Brassói Metrom és Segesvár volt. Ez a remény is elillant, s mi maradtunk a C-osztályban.
Közben játszottunk két mérkozést a Burevesztnyik Kisinyovval. Ez egy szovjet A-ligás csapat volt, így aztán nem lepett meg senkit a 3-1-es vereségünk. Javítottunk a román válogatottal játszott két edzomérkozésen, az egyiken kikaptunk 2-1-re, a másodikon viszont 2-2 volt a végeredmény. Na de nem ez volt az örvendetes, hanem sokkal inkább a Textil egyre javuló játéka.
Huszonegy évet töltöttem a focipályán, esoben, sárban, hóban, perzselo napsütésben, sok-sok edzéssel, utazással, sikerrel és keseruséggel, s észre sem vettem, hogy felettem is eljárt az ido. 38 éves lettem. Tetszett, nem tetszett, de be kellett látnom, elérkezett visszavonulásom ideje. Szegre akasztottam tehát a focicsukákat, s edzo lettem a Textil ifjúsági csapatánál, majd amikor 1973-ban beindult a minifoci Tükör Kupa rendezvénysorozat, örömmel vállaltam a játékot az öreg Textil színeiben. 1990-ig viseltem a piros-fehér mezt a kiskapuk között, újabb élményekkel gazdagítva emléktáramat. 1946 és 1967 között 98 játékossal voltam csapattárs a Textilben, Bukarestben és Slatinán még vagy 35-40-nel. A Juci becenevet 1950-ben kaptam Sugásfürdon. Tábortuz mellett táncoltam Hadnagy Gabival, és én fejkendot kötöttem, mire Lusztig Marika, Lusztig Jeno bácsi ötéves kislánya felkiáltott: Ni, olyan, mint a mi Jucink! Így maradt rám a Juci név. Azóta is Jucinak hív a város apraja-nagyja. Lehet, sokan a rendes nevemet sem ismerték, de ha azt mondták nekik, hogy Juci, a futballista vagy volt futballista, akkor már egyenesbe kerültek.
Aktív pályafutásom befejezése után bíráskodtam is, egykori játékostársaimmal együtt - Stefán Lacival, Boros Jancsival, Csinta Samuval, Sáska Ferivel... Úgy éreztem, így is kedvenc játékom, sportágam segítségére lehetek.
Másodszori visszavonulásom után akadt idom boven, hogy elgondolkozzam a régi fociról és az új futballról. Míg nekünk hosszú-hosszú ideig a nélkülözés, a problémák zömével kellett viaskodnunk, hogy hódolhassunk szeretett sportágunknak, a labdarúgásnak, a maiak úgymond dúskálnak a jobbnál jobb felszerelésekben, élvezik a jobbnál jobb feltételeket, nem kell dolgozniuk, csak pénzért focizniuk kellene, s ha itthon nem tetszik, mehetnek külföldre... Focizniuk kellene sok pénzért, s nem teszik - tisztelet a kivételnek -, egyszeruen azért, mert hiányzik belolük a futball iránti szeretet. S hogy Szentgyörgynél maradjak, hiányzik belolük a szülováros iránti szeretet is. Megszoktuk már az évek során, hogy mindig azokról szólt a fáma, akik gyorsan feltuntek a szentgyörgyi futball egén, aztán gyorsan elhagyták ez eget, máshol jeleskedtek, de azokról, akik kitartottak szülovárosuk, kedvenc klubjuk, egyesületük mellett, mélyen hallgatott.
2002. február 25
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép