Színház az egész világ: Szükség van-e ma színházra?

2007. március 27., kedd, Archívum 2003–2007

Mindig sok vitát szült, hogy milyen a jó színház, de abban a kérdésben, hogy szükséges-e, megegyeznek a vélemények. Alább különböz? foglalkozású emberek fejtik ki véleményüket err?l. Az interjúkat Nagy B. Sándor, a Tamási Áron Színház irodalmi titkára készítette.
Váta Loránd színész:
n Számomra a színházban az új utak keresése a legfontosabb. Hogyha ennek a fajta új leckének a feladása, megtanulása számomra vagy a néz? számára nem történik meg - és f?leg egy ilyen kis városban, mint Sepsiszentgyörgy -, akkor eltelnek az évek, és észre sem vesszük, már rég nem érdekel bennünket a színház. Tehát egy olyan folyamat ez, mely ellen kezdetben tiltakozhat a néz?, vagy azt mondhatja, hogy ezt ? most nem érti, nincs rá felkészülve, és egyszer csak mégis, észrevétlenül alakul az ízlése, kitágul elvárásainak síkja. Egy kisvárosban már csak azért is nehéz egyeztetni ezeket az elvárásokat, mert nagyon sokféle a közönség, mely nagyon sokféle dolgot akar látni. Nálunk ezeknek az elvárásoknak egyetlen prózai társulatban kell eleget tenni, és nekünk, szentgyörgyi színészeknek ezért nagyon fontos a sokoldalú felkészültség. Számomra azért fontos a színház, mert azáltal, hogy nekem mindenféle m?fajban szórakoztatnom kell a néz?t, folyton új leckét ad. És hangsúlyozom: azzal a fajta szórakoztatással kell felvennem a versenyt, amit a televízió mellett az otthon melege, a karosszék és az eközbeni esetleges teázás, borozás vagy éppen beszélgetés nyújt.
n Kolumbán Laura tanárn?:
A színház els?sorban egyfajta találkozást jelent önmagammal; vágyaimmal, érzéseimmel, örömeimmel, gondjaimmal, de ugyanakkor olyan találkozást is, mely az emberiség örök kérdéseivel szembesít. Persze tudom, hogy túlhajszolt világunk, a profitorientált társadalom embere inkább olyan szórakozás után vágyik, amely elfeledteti a gondjait, én mégis a találkozásra adnám a voksomat.
Azt hiszem, itt, Sepsiszentgyörgyön nem elhanyagolható az sem, hogy a színház a magyar kultúra nyelvén szól, annak az eszközeivel közöl vagy közelít hozzánk, és míg például Picasso vagy Leonardo da Vinci képeit inkább csak albumokból ismerhetjük meg, addig mondjuk Shakespeare vagy Vörösmarty alkotásaival nap mint nap, a hétköznapokban is találkozhatunk azáltal, hogy belépünk a színházba, és egy-egy tehetséges alkotó tolmácsolásában akár életre szóló élményben is lehet részünk. Ezért úgy gondolom, hogy tényleg olyan egyetemes értéket képvisel és hoz be hétköznapjainkba a színház, mely nélkül jóval szegényebb volna az életünk.
n Kovács István lelkész:
Nagyon furcsa megfogalmazás lehet, de szerintem az ember eredend?en színházi lény, mint ahogy vallásos lény is, mint ahogy a vallást nem a papok találták ki valamikor a történelem egy bizonyos pillanatában, hanem az ember lelkületéb?l sugárzott ki. Azt hiszem, hogy a színház is része a mi emberi létünknek. Részünk a játék, és az, amit szerepjátszásnak nevezünk. Az, ami arról szól, hogy lehetséges életeket játszhatunk el személyesen, alakítókként, vagy azáltal, hogy követjük, nézzük, ahogyan mások játsszák el. Ez már a gyerekek világában ott van, akik még semmit nem tudnak a színházról; annyira ?si, mélyen az emberi egzisztenciában gyökerez? dolog, amit semmiképpen nem lehet kitörölni. Elemi igény, és ezért nyilvánvaló, hogy a jelenben is szükség van rá.
Manapság sok kérdés kapcsán szoktak úgy fogalmazni, hogy talán ma minden id?knél jobban szükség van erre vagy arra, de én a színházzal kapcsolatosan valóban így érzem, azért, mert egyre több a huszonegyedik századi technika eszközeit felhasználó, a színházzal konkuráló, de ugyanabból az igényb?l táplálkozó olyan m?faj, amely rokonítható ugyan a színházzal, de pontosan azáltal, hogy az eleven életszer?ség, a néz? jelenléte, részvétele hiányzik bel?le, egy kicsit konzervíz?, egy kicsit élettelen, és ezért nem olyan hatásos. Én nagyon szeretem a jó filmeket, és nagyon szeretem ennek a kornak a m?vészetét is, mégis úgy gondolom, hogy ezekb?l éppen az hiányzik, ami a színháznak leg?sibb sajátja: a szakrális tér, a szakrális pillanat, azok a rituális mozzanatok, amelyekb?l megszületik egy el?adás, és ilyen értelemben nem véletlenül hasonlítom a vallásos szertartáshoz, az istentisztelethez, hiszen egy jól megszerkesztett istentisztelet ugyancsak eljut a katarzisig, és bizonyos értelemben az is el?adás. Ez az ünnep. A színház lehet?ség az ünnepre, lehet?ség önmagunk megtalálására, ezért van nagy szükség rá.
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép