Semmi esélye nincs Liviu Negoiţănak, hogy december 6-a előtt Románia miniszterelnöke legyen, mégis tegnap délután úgy mutatta be kabinetjének tagjait, mintha egy-két hét múlva belehuppanhatnának bársonyszékeikbe. Látszólagos magabiztossága mögött képmutatás, zsarolás húzódik, no meg a viszonylag nagy párt nyerésre álló vezetőjének, Traian Băsescunak a játéka.
Az alkotmány ugyanis előírja, hogy az államfő feloszlathatja a parlamentet, ha az hatvan nap leforgása alatt kétszer elutasítja a kijelölt kormány megszavazását. Tehát arra alapoznak: a képviselők attól való félelmükben, hogy elveszíthetik parlamenti mandátumukat, s az új választás újabb költségekbe verné őket, most már bármilyen kormányt megszavaznának. Természetesen, a jelenlegi többséget alkotó pártokat sem ejtették fejükre, az elmúlt napok folyamán sokan és sokszor fejtegették: az égadta világon senki sem kötelezheti őket arra, hogy szavazásra emeljék kezüket.
Különben Liviu Negoiţă kormánya enyhén szólva avítt. A legfontosabb gazdasági tárcákat a régi, kétszer is megbuktatott demokrata-liberális nehézfiúk — Blaga, Berceanu, Videanu — kapták, a pézügyi tárca élére sem talált jobb jelöltet, mint a mérnöki alapképzésű, fantáziátlan, eddig ugyancsak két ízben megbuktatott George Pogeát. Sok köszönet az új emberekben sincs, az egészségügyiminiszter-jelölt jó ideje a tárca államtitkára, tehát felelős az ágazat válságáért, a mezőgazdasági miniszteri szék várományosa, Valeriu Tabără is próbálkozott már e tárcánál, nem túl fényes eredménnyel, Gabriel Opreáról, a belügyminiszter-jelöltről elég, ha annyit mondunk, Traian Băsescu államfő öt évvel ezelőtt még a ,,Năstase-féle maffia" alapemberének tartotta. Ma már az ő zsoldjába szegődött. Sok időt Liviu Negoiţă a kormányprogram összeállítására sem tékozolt, lemásolta Croitoru dolgozatát, s a névsorral együtt tegnap estefelé azt küldte el a parlamentbe.
Újból egymásnak feszült tehát a parlament és az elnöki hivatal. Ez utóbbi függelékeként a Demokrata-Liberális Párt. Folyik az iszapbirkózás. Borítékolható: ennek az esztelen küzdelemnek csak az új elnök beiktatása vet véget.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.