Száztíz évvel ezelőtt született és negyven éve hunyt el Sepsimagyarós kedvelt református kántortanítója, a helybeli iskola névadója, aki harminc éven át nevelte és tanította a helybeli gyermekek generációit, és volt a helyi magyar közművelődés mindenese.
A betűvetést a szülőfalu tanítójától, Teleki Józseftől tanulta. Sepsiszentgyörgyi polgáristaként iratkozott be, és elvégezte a nagyenyedi tanítóképzőt (1923). Hat évig a Maros menti Hagymásbodonban szolgált. 1929-ben hazakerült, és feleségül vette Bartha Irmát, a falu lelkészének lányát. Az interbellumban küzdött a nyelvvizsgákkal, a falut sújtó gazdasági válsággal, elnöke volt a gazdakörnek, titkára a Magyar Népi Szövetségnek. Pedagógusi munkásságának elismeréseként megkapta az éltanító címet. Síremléke a szülőfalu temetőjében áll. Emlékét lánya, Fodor Irma ny. mezőgazdasági mérnök, öt unokája és tíz dédunokája, a sepsimagyarósi, marosvásárhelyi és szecselevárosi rokonság őrzi.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.