Legutóbbi élményét meséli a fiam: megismerkedett egy félszeg, botra támaszkodó, szemüveges bácsival, aki másfél éve keresi harminchárom éves fiát és a nyolcéves unokáját. Naponta bejár Szentsimonból Szentgyörgyre. Felesége otthagyta, amikor bajba került, o újra tanult beszélni, járni, és a szorzótáblát is elölrol kezdte… Ugye, mi tudunk rajta segíteni, mert o megadta neki a címünket, biztos, fel fog keresni - szegezte ránk bizalmas tekintetét a fiunk.
Hirtelen megrémülünk: mi lesz ebbol? Majd elmagyarázom, hogy elég lett volna, ha elbeszélget azzal az emberrel, minden ágrólszakadtnak nem kell megadni a címünket. Mert manapság annyi minden történik, meg aztán miben is segíthetnénk egy beteg embernek… Kis ido múlva elovesz a lelkiismeretem, elképzelem a helyzetet, hogy kopogtat az ajtón... Beengedjük vagy ne? - játszadozunk a gondolattal. Húsvétra készülünk: Jézus keresztre feszítésére emlékezünk, és feltámadását ünnepeljük… Minket is keresztre feszít a kérdés: beengedjük vagy ne? Majd elhessentjük a gondolatot.
Másnap délután - a takarítás kezdetén - ismeretlen férfihang jelentkezik a kapucsengon. ,,Biztos, az a bácsi!” Fél óra múlva kopogtat. Félszeg mosollyal az arcán, hogy o nem akar zavarni, de hátha segítünk neki valami megoldást találni. Miközben az életét meséli, mentateával kínálom. A villanyt nem tudta kifizetni a betegnyugdíjból, ezért levágták. De sosem lehet ot borostás arccal látni, mondja, mert a kocsmában mindig megborotválkozik. Tiszta ruhában jár, a rajta levo kabátot nemrég vette egy turkálóból. Reggel eljön hazulról, estére hazatér a vonattal… Másfél éve nem evett meleg ételt, egy darab olcsó kolbász meg egy szelet kenyér a mindennapi betevoje. Vízzel elnyomtatja, és kész. Egyszer valaki megkínálta meleg étellel, elrontotta a gyomrát, ezért köszöni szépen, elég neki a tea. A szendvics láttán felderül az arca, de egy szeletnél többet nem bír megenni. A másikat felpakoljuk. ,,Én ezt nem érdemlem meg”, rebegi. Mondjuk, hogy mi is sok mindent érdemtelenül kapunk, épp ezért tudunk örvendeni minden apróságnak.
A telefonkönyvben keressük a hasonló nevu fiát, de a megadott telefonszám nem érvényes. ,,Biztos mobilja van, most ez a divat”, motyogja. ,,A feleségem ellenem nevelte a fiunkat. Manapság kinek kell egy beteg ember?”
Érezzük a tehetetlenséget, segíteni egy jó szónál többet nemigen tudunk. Amikor búcsúzkodni kezd, megsimogatja fiam buksiját: ,,Majdnem ekkora az én unokám is, csak még sohasem láttam…”
Mély nyomot hagyott bennünk a látogatás… Hányszor zúgolódunk apróságokért, ez az ember pedig naponta felveszi keresztjét, és azt mondja, hogy o szerencsés helyzetben van, mert vannak nála sokkal szerencsétlenebbek is...
Lelkiismeretünk ajtaján naponta kopogtatnak: hol ezzel, hol azzal… Merünk-e ajtót nyitni?
Józsa Zsuzsanna
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.