
Kovács József nyugalmazott bányatopográfus lapunk régi olvasója, külso munkatársa. Úgy lehet, o az egyedüli, aki feljegyzi a falu történéseit, rögzíti a múltat, összegyujtötte a helyneveket, s nincs is talán olyan település kies Erdovidéken, melynek olyan részletes térképe lenne, mint az o szülofalujának. Lapunkkal kapcsolatos megjegyzéseit küldte el, s arra figyelmeztet, hogy a sorozatos téves információk, elírások csorbítják a lap hitelességét. Meglátásait köszönettel nyugtázzuk, s készséggel adjuk közre László Gyula régészprofesszorral kapcsolatos visszaemlékezését, a lapunk számára küldött fényképfelvételt, s megtoldjuk a hozzánk küldött írásának egy részletével is.
Tízéves fénykép
,,Dr. professzor László Gyula 1910. március 14-én született Kohalomban - írja levelében Kovács József -, gyerek- és ifjúkorában sokat tartózkodott Székelyszáldoboson, mert édesanyja, Tordai Vilma itt nevelkedett Jánó Sándor akkori száldobosi igazgatótanító családjában. Itt kötött barátságot László Gyula ügyes és nótás kedvu fiatal legényekkel. Ezért ragaszkodott annyira Erdovidékhez, a mi falunkhoz. Különösen szerette Bibarcfalvát és Abásfalvát, ide is rokoni szálak kötötték. A Háromszék számára küldött fényképem 1997. május 1-jén készült száldobosi lakásomon, amikor a professzor átutazóban volt itt a Barabás Miklós-emlékünnepély megszervezése alkalmával. Jobb oldalán jómagam, bal oldalán lányom, Irénke áll. Könnyen meglehet, hogy éppen ez az egyik legutolsó felvétel László Gyuláról. Mint tudjuk, 1998. június 17-én Nagyváradon hunyt el tragikus hirtelenséggel, útban Székelyföld felé. 88 éves korában érte el a vég. Emléke maradjon áldott.” Kovács József nem írta le, hogy o, mint a falu egyik fejfafaragója, száldobosi típusú faragott emlékkopját készített a professzor halálára, melyet információink szerint a család oriz.
Vasásás ponkján
...Alig voltam tizenéves, amikor Nyikó nagyapámmal együtt Alsó-Bartha-bércén felbukkant a nap. A Kakukkhegy háta mögül elotöro sugarai végigpásztázták az erdei kaszálókat.
- Na, álljunk meg itt egy percet, fiam! - mondta nagyapám, és dús bajuszán sodrott egyet.
- Nézzél széjjel, fiam, mert innen messzire el lehet látni. Ne, ott lenn van Erdovidék, ott futnak össze ideges patakjai. Arra van a Hargita, látszik a Csudálóko teteje. Az ott elottünk a Lesteto. Ott ütközik össze Száldobos határa négy más falu határával. Mi most Vasásás ponkján vagyunk. Innen valamikor döcögos szekereken fuvarozták a vaskövet a fülei hámorba. Abból öntötte Gábor Áron az ágyúkat.
S nagyapám magyarázott, magyarázott… Ott, akkor értettem meg igazából, hogy itthon vagyunk. Hogy ez a szüloföld, én ennek sarja vagyok. Attól az órától mind kíváncsibbá lettem, megértettem, hogy tanulnom kell, hogy legalább annyit érjek, mint nagyapám! Igen, ez 1939-ben történt, nyáron. Nagyapám elmesélte, hogy a Mátis egy emlékezetes hely, mert ott arany volt elásva, s onnan vitték el - biztos, valami kincskeresok - ,,favállúban az aranyat, megfordított patkójú lovakon”. Este, amikor a Somos-teto alatt lebukkant a nap, a homályban, a kaszálókon elszórt szénatetos kajibák elott felragyogtak az éjszakai tüzek, mint valami csillárok tündököltek az éjszakában. Nagyapám sokat mesélt Erdovidék kincseirol, látható és láthatatlan vagyonáról. Még azt is tudta, sejtette, hogy mi rejtozik a mélyben.
Azóta évtizedek múltak el… Nagyapám is elköltözött az örök álmok mezejére, a száldobosi temetobe, s álmodik talán arról, hogy unokái látták ezeknek a kincseknek egy részét: a szenet, az erdovagyont, a drágaköveket, a mélységek borvizeit… ,,Lehetne itt, mifelénk jólét és boldogság is - mondta nagyapám, ha a kincseket ki lehetne kaparni a földbol, megélnének belole az itteni emberek. De itthon kell tartani oket, hogy ok részesüljenek ebbol a sok jóságból.”
Nyikó nagyapám álmaiból azóta sok minden megvalósult. Ha látná, hogy mit hozott az itt élo emberek számára a szén, a bányaipar, szép házakat, vagyont. De hát az erdo? Nem is hinné, hogy visszaalakult a közbirtokosság, a népé az erdo ismét, és a föld! Bizonyára azt mondaná: ,,Na látod, fiam, hogy igazam volt, csak emberek kellettek a gátra, hogy valaki kimozdítsa ezt a népet, mert a föld, az sohasem csapta be azt, aki szereti, azt, aki hu tud maradni hozzá!”
*
Kovács József ezt az írást, amelybol részletet közöltünk, 1981-ben vetette papírra. Azóta sok víz lefolyt a Kormoson. Akkor azzal a fogadalommal fejezte be, hogy lejegyzi az erdovidéki Felvidék jelenkori történéseit, hogy maradjon meg az utókornak minden, ami itt, ezen a tájon történt. Ki ismerte volna jobban a felvidéki bányaipart, mint o, ki a vargyasi bányák életét, a falu életét? Tegyük még hozzá azt is, hogy a rendszerváltás után - darab ideig - Bardoc község polgármestere is volt.
Kovács József szavának állt. Vaskos dokumentáció orzi már azt, amit összegyujtött.
Mi lesz ennek a sorsa? - azon gondolkozik.
Mi azt felelnénk: nyomdafesték! Ehhez azonban pénzre van szükség… De jó lenne, ha ennek a tehetos, szép magyar falunak kerülne magyarországi vagy más testvértelepülés, református testvéregyház, melyek - mint sok másutt - bizonyára besegítenének Kovács József múltmento munkájába.
Az oldalt írta: Kisgyörgy Zoltán
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.