Nemzet-nemzetiség: Nemzet és önrendelkezés

2007. április 17., kedd, Archívum 2003–2007

Beszélgetés Zabolai Csekme Évával
Létezési keretek
- Szögezzük le, hogy nemzetstratégiánk fo célja a magyar nemzet megmaradása, megerosödése és újraegyesülése a Kárpát-medencében. Bovebben fogalmazhatunk úgy, hogy nemzetstratégiánk fo célja újra egy olyan nemzetté válni, amely képes irányítani saját sorsát? Amely megvédi érdekeit, nem nyugszik bele a rákényszerített szétszakítottságba, újraegyesíti a nemzet különbözo részeit, és képes aktívan hozzájárulni Európa és a világ sorsának alakításához?
- Ahhoz, hogy meghatározhassuk azokat az eszközöket és cselekedeteket, amelyek lehetové tehetik e cél elérését, figyelembe kell vennünk azokat a kereteket, amelyeken belül jelenleg létezünk, fel kell ismernünk azokat a tényezoket, amelyek céljainkat befolyásolják vagy befolyásolhatják, és szépítés nélkül, józanul kell helyzetünket értékelni. Ami a kereteket illeti, négy fo pontot szeretnék kiemelni:
1. Egy olyan globalizált világban élünk, amelyben idegen tényezok, multinacionális vállalatok és nemzetközi egyezmények is meghatározzák létünket.
2. Magyarország, valamint a szomszédos államok közül Ausztria, Szlovákia és Szlovénia az Európai Unió tagja, s ezért a magyar nemzet törekvései szempontjából az Európai Uniót nem lehet figyelmen kívül hagyni, a jelenlegi nehézségek ellenére sem.
3. A magyar nemzet nyolc részre van szakítva, és sehol sincs önrendelkezési joga, beleértve csonka Magyarországot is. Más szóval a magyar nemzet minden részét vagy idegenek, vagy idegen szívuek uralják, akiknek nemzetünk megerosödése és újraegyesítése nem érdeke. Ellenkezoleg, sokan a magyar nemzet gyengítésén, beolvasztásán és elsorvasztásán fáradoznak.
4. A trianoni trauma akarva vagy akaratlanul bennünk él, és meghatározza gondolkodásunkat és cselekedeteinket.
A siker rajtunk múlik
- Ennél az utolsó két pontnál maradva kell értékelnünk 2004. december 5-ét. Tudjuk, hogy több helyen történt választási csalás, de ez nem terelheti el a figyelmet attól, hogy miért ment olyan kevés ember szavazni, és miért nem volt az országban kétmillió ember, aki azt akarta, hogy nemzetünk különbözo részeinek összetartozása mind a jogban, mind a köztudatban újra nyilvánvalóvá váljék.
- Ez nem jelenti azt, hogy csak másfél millió ember értette volna meg a tét jelentoségét. Szerintem nagyon sokan megértették, és éppen ezért ellenezték. A szomszédos országok, különösen Románia és Szlovákia kormányai nagyon is tudták, hogy a magyar állampolgárság kiterjesztése a területükön élo magyar nemzetrészek számára ezeknek a nemzetrészeknek a megerosödését szolgálná, és nagymértékben meggátolná beolvadásukat a román vagy a szlovák nemzetbe. Márpedig az o szemszögükbol nézve a beolvadás kívánatos. A jelenlegi magyarországi kormánykoalíció szintén megértette az ügy fontosságát, s miután nemzetünk megerosödése és újraegyesülése ennek a kormánynak nem érdeke, mindent megtett azért, hogy a népszavazás kimenetele negatív legyen. Azt is tudjuk, hogy a magyar nemzet létezése egyesek számára nemkívánatos. A Kárpát-medence egy stratégiai fontosságú, gazdag terület, melyre sokan vágynak. A trianoni békediktátum talán nem lett volna olyan kegyetlen, ha a pánszlávizmus képviseloinek nem lettünk volna annyira útjában, ha a század eleji osztrák-magyar és különösen a magyar gazdasági fellendülés nem lett volna annyira útjában a francia gazdasági törekvéseknek, és ha egyes betelepült nemzetek nem akarták volna megkaparintani az uralmat e csodálatos ország felett. Ma is vannak olyan törekvések, amelyek nemzetünk gyengítését vagy megsemmisítését célozzák meg. Azok, akik azt híresztelik, hogy Ma­gyarország ideális lakosságának kb. hatmilliónak kell lennie - míg az EU országai arról beszélnek, hogy a gazdasági fejlodéshez 70 millió bevándorlóra van szükség -, azok, akik a szingli életmód, a homoszexualitás, a muvi meddové tétel és a gyermektelenség erényeit hirdetik, ma is nemzetünk elsorvasztásán és megsemmisítésén munkálkodnak. Értheto tehát: ezek a körök arra buzdították az embereket, hogy nemmel szavazzanak. Nagyon is tudták, hogy a népszavazás negatív eredménye mit jelenthet. A december ötödikén nemmel szavazók, vagy azok, akik nem mentek el szavazni, és nem kérték, hogy a mozgóurnát vigyék el hozzájuk, részint tudatosan, részint pedig meggondolatlanságból a magyar nemzet hanyatlásához és sikertelenségéhez járultak hozzá. Ezen nincs mit szépíteni. Olyanok is voltak, akik azt állították, hogy a magyar állampolgárság megadása nem jelent többet egy európai útlevélnél. Nem tételezem fel, hogy ez a hozzáállás a nép tudatos félrevezetése volt. Ez a kampányjelszó mégis azt sugallta az embereknek, hogy a kérdés igazából nem is olyan fontos, tehát nem szükséges, hogy részt vegyenek a népszavazáson. Kevesen voltunk, akik rámutattak arra, hogy a magyar állampolgárság elérhetosége minden magyar nemzetiségu személy számára tulajdonképpen a trianoni trauma feloldásához járul hozzá, s ezáltal lehetové teszi nemzetünk egésze számára a gazdasági, szociális, kulturális, szellemi és erkölcsi felemelkedést. Más szóval az állampolgárság kérdése nem csak azok számára volt és marad fontos, akik az elszakított területeken élnek, hanem a csonka Magyarország területén élok számára is, hiszen ez hozzájárulhatott volna ahhoz, hogy egy sikertelen nemzetbol sikeres nemzetté váljunk. Vagyis december 5-én nem arról szavaztunk, hogy az elszakított területeken élo nemzetrészek egy európai útlevelet kapjanak, hanem arról, hogy a magyar nemzet egésze sikeres legyen-e, vagy nem. Országunk lakosságának nagy része a második lehetoséget választotta. Ha azt hisszük, hogy a trianoni trauma nem határozza meg - nagyon is negatívan - nemzetünk jelenét és jövojét, akkor áltatjuk magunkat. A válság ugyanis elsosorban bennünk van. Önbecslésünk, öntudatunk és nemzettudatunk hiánya, a továbbra is bennünk élo félelem, a kisebbségi érzés, a belénk nevelt buntudat, valamint a szolidaritás hiánya tesz minket kihasználhatóvá és sikertelenné. Amint a népszavazás példája mutatta, az idegen szívueknek ez az érdeke. Elengedhetetlen tehát, hogy kivívjuk önrendelkezésünket ebben az országban is.
Tálcán nem kapunk semmit
- Miután a kommunista diktatúra kormányai tudták azt, amit a mai kormány nem akar tudomásul venni, hogy a párizsi békeszerzodés egyáltalán nem tiltja a kettos állampolgárságot, 1958 és 1979 között kétoldalú egyezményekkel zárta ki a kettos állampolgárságot az akkori keleti blokk más országaiban élo magyarok magyar állampolgárságtól való megfosztása érdekében. Ezeknek a szerzodéseknek a preambuluma a következot tartalmazza: ,,...tekintettel arra, hogy a Szerzodo Felek területén olyan személyek is laknak, akiket jogszabályai alapján mindkét Fél saját állampolgárának tekint, attól az óhajtól vezetve, hogy az érdekelt személyek kettos állampolgársága megszunjék azáltal, hogy e személyek az egyik Szerzodo Fél állampolgárságát önként választják, elhatározták, hogy a jelen Egyezményt megkötik”. Világos tehát, hogy a magyar kormány az egyezmények aláírásáig elismerte az elszakított területeken élo magyarok kettos állampolgárságát.
- Létezésünk keretei között említette azt a tényt, hogy az Európai Unió tagjai lettünk. Mit jelent ez ebben az összefüggésben?
- Ez mind pozitív, mind negatív következményekkel járhat. Eddig sajnos többnyire a negatív következményekkel találkoztunk, mert az elobb említett nemzettudat hiánya nem tette lehetové azt, hogy kihasználjuk az adott lehetoségeket. Vannak olyanok, akik azt kívánják, hogy azonnal lépjünk ki az unióból. Ezek nem értették meg, hogy sikertelenségünk elsosorban rajtunk múlik. Miért importálunk mi szlovák tejet, szlovák vagy román virágföldet, holland vagy dán disznóhúst, és miért nem importálják a többiek a mi áruinkat? A válasz egyszeru. Ezeknek az országoknak a lakossága nemzetként viselkedik, és kész nemzeti érdekeiért kiállni, míg mi meghunyászkodunk, és nem tudjuk kiharcolni azt, hogy legalább annyi tejet termelhessünk, amennyi a lakosság szükségletét fedezi. Tudnunk kell, hogy az Európai Unióban minden nemzet a maga érdekét tartja szem elott. Senki sem fog nekünk semmit ezüsttálcán elénk tenni. Mindig csak az lesz a miénk, amit kiharcolunk magunknak. Sajnos, az a tény, hogy nem viselkedünk nemzetként, hogy nem állunk ki saját véreinkért, hogy nem tudunk még egy alapveto nemzeti minimumban sem megegyezni, könnyu prédájává tesz minket az unió saját érdekeit hajszoló nemzeteinek. Uniós tagságunknak nem csak negatív, hanem pozitív következményei is vannak, és fokozottan lehetnek, a francia és a holland nem ellenére is, ha olyan emberek kezébe kerül az ország irányítása, akik hajlandók és képesek ezeket saját javunkra kihasználni. Reméljük, hogy az EU alkotmányának elutasítása ellenére 2007-tol kezdve sokkal több támogatás áramolhat be az országba, mint addig. Nem mindegy tehát, hogy ki kormányozza az országot. A sajnos újraválasztott kormánykoalíció részérol nem sok jót várhatunk, hiszen december 5-e bebizonyította, hogy nem a magyar nemzet érdekét tartják szem elott. Mindebbol az következik, hogy csak akkor fogunk mint ország és nemzet felemelkedni és megerosödni, ha sikerül kivívnunk önrendelkezésünket mind itthon, mind az elszakított területeken. A jelenlegi globalizált világban egy ország sem létezhet szigetként, s mint az EU tagja, önállóságunk bizonyos szegmenseit átruháztuk az unióra. Ez nem jelenti azonban azt, hogy ne próbáljuk meg ezeken a kereteken belül önrendelkezésünk maximumát elérni. Az önrendelkezés számunkra újraegyesítést is jelent, hiszen nem szabad akaratunkból vagyunk nyolc részre szakítva, hanem egy ránk kényszerített, igaz­ságtalan és hazugságokon alapuló békediktátum következményeként.
Pásztori Tibor Endre
Zabolai Csekme Éva Miskolcon született, de már kisgyermekként Ausztriába került. Innsbruckban érettségizett, majd Bécsben az elso öt no egyikeként szentelték evangélikus pappá. Három év angliai és bécsi szolgálat után a Kaliforniai Egyetemen szerzett új diplomát. Kilenc évig vezette Genfben az Evangélikus Világszövetség noi irodáját. 1982-ben a Genfi Egyetemen szociálpolitikából diplomázott. 1981-tol az UNICEF munkatársa, 1983-tól az ILO, az ENSZ egyik szakosított szervezetének noi, majd külügyi osztályán dolgozott vezeto beosztásban. Diplomáciai tevékenysége során öt kontinensen, hatvannál több országban dolgozott. 2003 februárjától nyugdíjas, svéd férjével együtt végleg hazatért Ma­gyarországra. 1988-ban alapítója az S. O. S., Erdély genfi bizottságának, amelyben az elszakított nemzetrészek emberi jogaiért végez lobbimunkát. 1997-ben létrehozta a Pro Kárpátalja munkacsoportot, amely kárpátaljai iskolákat újít fel, illetve épít (Beregsomon). A Magyarok Világszövet­sége Svájci Országos Tanácsának elnöke, svájci delegátusként az MVSZ választmányi tagja 1992 óta, 2000-2004 között pedig az MVSZ külügyi bizottságának elnöke.
(folytatjuk)
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép