
Riportúton kapom a hírt, erdotüzet fékeztek meg a megye egyik sarkában. Ennél féktelenebb ero, az emberi mohóság tüzében hamvadhat el viszont a közös vagyon, mely úgy közös, ahogy a világ magánjogilag nem birtokunkban lévo javainak mégis társtulajdonosai vagyunk valamennyien.
A magánosítás jó másfél évtizede alatt a legfobb közérdek a privatizáció lebonyolítása volt, lapunk ebben azonosult a közvéleménnyel. Az újrainduló magángazdálkodás azonban új típusú ellentéteket szül, közérdek és magánérdek viszonya ezért újrafogalmazásra vár.
Kitermelni mindenáron
Szemet szúrt többeknek, szóvá is teszik, ha az ember érdeklodik felole, hogy a tulajdonviszonyok rendezésével, a magánosítás lezárultával az erdok kivágása egyáltalán nem fékezodött le. Mi több, mintha most kapcsoltak volna igazán rá az erdoirtásra az emberek, eddig szunnyadó pusztító erok szabadultak el, és tarolják le, amit csak lehet. Vajon mi történt, miért nem teljesültek azok az elvárások, melyek pedig logikusnak tuntek akkor, amikor az ezeréves erdobirtok visszaállításáról, a falvak közös tulajdonának restaurálásáról szottük a szép ábrándokat, s arra számítottunk, megfontolt közösségek veszik kézbe a székelység vagyonát, és ükapáik körültekintéséhez méltó stratégiával a jövo nemzedékek érdekeit is szem elott tartva kímélik és ápolják, adják tovább azt, ami nélkül élni e szegletében az országnak nem lehet és nem érdemes. Erdészekkel, elkeseredett falusiakkal beszélgetve kerekedik ki a kép, világosodik meg a rejtély, lesz végso soron kézenfekvoen értheto, hogy ami történik, tulajdonképpen kiszámítható volt. Nem csupán az a baj, hogy a valamikori erdoszereto közösségek nem támadtak fel halottaikból, nem csupán az, hogy az ún. rendtartó falu nem muködik - úgy látszik, teljesen szétverték és megsemmisítették a szocialista utópia kergetoi -, hanem egyéb is hiányzik ahhoz, hogy bár az ésszeru tokés erdogazdálkodás beinduljon, ha már a kollektív székely érdeket úgyszólván mindenki semmibe veszi.
(Itt egy szó erejéig azért érdemes emlékeztetni a zágoni ezerhektáros erdo esetére. Ott ugyanis az eladás - önkisemmizés - pártján oly makacs érdekszövetség jött létre, hogy azt a törvényhozás sem tudta megfékezni. A helyi atyafiak a faluból elszármazottakkal összefogva és a belso ellenkezést letiporva azért fogtak össze, hogy minél elobb túladjanak a közös tulajdonon. A mai ínségben és pénzéhségben csak kevesen tudtak ellenállni a pár ezer euró csábításának, melyet aztán szétosztottak a családok közt - a hangadóknak ennél persze jóval több járt -, a közbirtokosság tehát sietett saját halálos ítéletét kimondani, még mielott megkísérelt volna újjászületni. A közbirtok eladását addig is tiltó törvényen ezt követoen szigorított ugyan a parlament, de mint mára kiderült, ennél jóval többre lett volna szükség. Errol lásd az alábbiakat.)
,,Megboldogult” rengetegek
A felsorolt tényeket nem tagadják sem az érdekeltek, sem a pusztítást tehetetlenül szemlélok, sem a köz-, sem a magánerdok tulajdonosai, maguk az erdészek sem: valóban teljes gozzel folyik az erdokitermelés a Székelyföld széltében hosszában, s nyilván az egész országban sem más a helyzet, egymással valósággal versengve döntik földre és adják el, amit a hegyek századok alatt alkottak, amit az ember és a hatóság eddig meg tudott óvni és orizni.
- Az egyszer igaz, hogy amit lehet, kivágunk. Nem törvénytelenül, arról beszélek, amit az üzemterv és a leosztott kvóta megenged - teszi hozzá az ismeros, akinek különben az illegális vágásokról, az erdoirtó trükkökrol, a törvény kijátszásáról is van egy két története, de most a szigorúan szabályos fakitermelésrol beszélünk.
Törvényesség dolgában persze láttunk más idoket is. Eszembe jut a lemondó belenyugvás, amivel Gyergyóremetén beszéltek nekem a hajdani, mesébe illoen gazdag rengetegekrol, melyek azóta mind mennybe mentek, vagy inkább pokolra vettettek, s ami maradt, az kilométerekkel curukkolt vissza a hegyekbe. Mutatta nekem nemrég a székely örökös valamikori többhektáros erdeje helyén a csupasz dombot, s feljebb a meredeken felfutó széles tarvágást, hova gyerekkorában még oly szándékkal jártak ki édesapjával erdolni, hogy az ma inkább a gyógyászathoz, mint a kitermeléshez hasonlítható.
- Visszakaptuk a kilencvenes években, de orizni képtelenek voltunk, márpedig foleg arra lett volna szükség. Én nemzetközi buszokon szolgálok, sokszor egy-egy hétig távol voltam. Édesanyám a négy kilométerrel lennebb fekvo udvarról látta, hogy traktorokkal hatolnak be az erdonkbe, s nem volt, kihez fordulni, a hatóság is sunyított, nem is beszélve arról a tanácsi tisztségviselorol, aki délután, sutba vágva az aktákat, maga is felült a traktorra, és vágta, hordta a másét nyakló nélkül. Nem egy nagy vagyon akkor gyult össze - mutatott a deszkagyárak és a fényuzo villák irányába. - Nem tehettünk egyebet, kénytelenek voltunk eladni az erdot, mielott még széthordták a rablólovagok és kisebb, de senki által meg nem fegyelmezett tolvajok.
A kilencvenes évek rablógazdálkodása hatalmas erdoirtást eredményezett, de még magán hordozta az átmeneti korszak sajátosan barbár báját. Garda Dezso képviselo famaffia elleni küzdelmei vetettek éles fényt a hivatalosságok és a más kárán mindenáron meggazdagodni akarók szörnyszövetségére, a cinkosságok és tehetetlenség összefonódására, melynek következményeit még sokáig nyögni fogja a Székelyföld. A korabeli korrupció a hatóságok demoralizációjában és egyesek mohó szerzésvágyában gyökerezett. Hogy az erdészetek egzisztenciális válsága - a visszaszolgáltatással egyik napról a másikra addig betonszilárdnak hitt állásuk, megélhetésük vált bizonytalanná - véget ért-e a magánerdészetek megalakulásával, a szerepkörök átszervezésével, nehéz lenne megmondani, de hogy az erdoirtás dühödt erovel folyik tovább ma is, az szemmel látható. Ez pedig többszörösen tragikus. Amíg a másét, az állam ,,senki tulajdonát” vagy a leendo gazdáét vágta, és adta el feketén vagy mindenféle könyvelési trükköket bevetve a kor jellegzetes ,,hose”, a deszkagyárak beszállítója, addig e kíméletlenség még akár megmagyarázható is volt, de mit kezdjünk a mai helyzettel, melyben maga a birtokba helyezett gazda vágat zabolátlanul, mert csak az azonnali nyereséget nézi?
Adóprés alatt
No, de a megkérdezettek végso soron egyetértenek abban, hogy a bajok az új és értelemszeruen szegény erdogazdákkal szemben támasztott hatalmas igényekben gyökereznek. Adót kell fizetni, újraültetést pénzelni, állami vagy magánerdészetet fenntartani, gépekbe, létesítményekbe beruházni is kellene, hogy a vevokkel szembeni kiszolgáltatottságukat némileg csökkentsék, utakat fenntartani stb. - a tulajdonosok kiadásai akkorák, és az eladósodás réme olyan fenyegeto, hogy ezt pillanatnyilag csak fokozott kitermeléssel látják fedezhetonek. Megoldást tehát, a vágás ésszeru és környezetkímélo korlátozását, esztétikai és kultúrtáji szempontok szerinti kordában tartását csak az várhatja el, aki a gazdálkodásba tokével tud besegíteni, a kieso jövedelmet pótolandó, a fejlesztési terveket finanszírozandó. Ahol az ország szegény, ott az uniós pénzforrásokra függesztetnek a tekintetek. Erdogazdálkodásra ott a mi fogalmaink szerint hatalmas összegeket folyósítanak, e projektekbe való bekapcsolódás hozhatna tehát némi nyugalmat, és menthetné meg a még lábon álló erdoket, teremthetne némi egyensúlyt tájvédelem és kitermelés között. Az állam, de tájainkon a székely önvédelem minden rendu és rangú fórumának lenne feladata az uniós alapokhoz való hozzáférést megkönnyíteni e célból is. Nem kitiltani kell a fejszét a fenyoerdobol, hanem megszelídíteni, az észre hallgató kezekre bízva. Az ésszeruség pedig ma gazdasági szurokön át muködik és hathat. Az, hogy a kontinens jóléti társadalmaiban olyan szemlélet kerekedett felül, mely inkább az erdosítésnek és tájvédelemnek kedvez, az azonnali jövedelemszerzés vágyát legyurve a jövovel igyekszik számolni, okvetlenül biztató, számunkra azonban sovány vigasz.
A következokben az erdészek mondanak véleményt lapunkban a kérdésrol, elobb azonban pár idevágó adattal jellemezzük megyénk mai helyzetét.
Állami és magánszektor: átbillent a mérleg
A háromszéki székelységnek éppúgy elképzelhetetlen az élete erdo nélkül, mint bármely más székbelinek, megyénknek ma ugyanis 43 százalékát borítja erdo.
A megyei erdészeti igazgatóság korábban (1990-ben) 173,6 ezer hektár erdore ügyelt fel kilenc erdogondnokság (ocol) révén, mára ezek száma négyre csökkent (Bereck, Kommandó, Kovászna és Olasztelek), egynek az élén sem áll magyar szakember. Állami köztulajdonban maradt a privatizációt követoen 46,8 ezer hektár erdo, az erdészet további 17,5 ezer magánszférához tartozó hektárt is kezel. Alkalmazottainak száma ennek megfeleloen 563-ról 251-re csökkent.
A pár éve létrejött magánszektor ennél jóval terjedelmesebb, lapunkban jól nyomon követheto volt a küzdelem, mellyel a visszaszolgáltatás járt és jár ma is, a folyamat ugyanis nem zárult le teljesen, a mostani törvényhozás újabb kategóriákat vont be a jogosultak közé. A magánszféra hamarosan létrehozta a maga magánerdo-gondnokságait, melyek száma ma hétre rúg, és ezek 93,6 ezer hektárt kezelnek pillanatnyilag, azaz az erdoterület több mint felét. A megnevezés nem a legpontosabb, ide ugyanis községi, városi köztulajdonban található erdok éppúgy tartoznak, mint az iskoláknak, az egyházaknak vagy közbirtokosságoknak kimért területek, továbbá természetes személyek által birtokolt erdok is.
Mai megyei felmérés szerint a terület 44 százalékát fenyofélék, 56 százalékát pedig lombhullató fák foglalják el.
Fejszejárás és széltörés
2006-ban az állami erdészet által kezelt erdok 1271 hektárján folyt kitermelés, ennek 7,6 százaléka volt például tarvágás és 78 százaléka ún. felújító vágás.
Érdemes problémafelvetés címén idéznem, amit Szilágyi Jeno erdészmérnöktol hallottam elozetes puhatolózó beszélgetésünk során a vágások összefüggésében:
? Ismeretes, mekkora csapást jelentett az 1995-ös katasztrofális széltörés, mely nálunk például 15?20 év vágási lehetoségeit emésztette fel! Azaz normális körülmények között tizenöt év alatt vágtunk volna annyit, amennyit akkor ott a szél elpusztított, földre döntött, kettétört és kicsavart.
És a másik, nemzetközi kontextusba emelendo az országot:
? Mióta Románia belépett az unióba, annak ún. erdosödési aránya három százalékkal csökkent!!
Vágásokról beszélve nem szabad tehát szem elol téveszteni a mellbevágó tényt: az unió országaiban egy racionálisabb kitermelési stratégia nyomán a beerdosített terület átlagosan nagyobb arányt képvisel, mint a ,,Kárpátoknak vadregényes” rengetegeivel megáldott Romániában, melyet az Isten is erdok hazájának teremtett pedig.
B. Kovács András