Újraindítják a méhnyakrákot okozó humán papilloma vírus (HPV) elleni védőoltási kampányt. Cristian Antonie Irimie, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára bejelentette, hogy a legutóbbi felmérések szerint a megkérdezettek többsége egyetért az oltási kampány folytatásával.
Az oltási kampány első szakasza november 23. és 30. között zajlik, ennek során a hatodikos és hetedikes lányok megkapják az oltás első adagját, majd 2010 januárjában és májusában a második és harmadik adagot. Az oltás elkezdését néhány nappal a kampány előtt meghirdetik az iskolákban, és csak szülői beleegyezéssel adják be a vakcinát a gyermekeknek. A védőoltás nem kötelező, de az egészségügyi hatóságok határozottan támogatják az immunizációt. Az Európai Unió tagállamai közül Romániában a legmagasabb a halandósági ráta a méhnyakrákos megbetegedések esetében, 6,3-szor nagyobb, mint a többi országban. Romániában évente több mint kétezer nő hal meg méhnyakrák miatt, és minden évben több mint háromezer új megbetegedést regisztrálnak. Irimie hangsúlyozta: a védőoltással és a rendszeres szűréssel megelőzhető a méhnyakrák-esetek kilencvenöt százaléka.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.