
Elore kell bocsátanunk, a cím nem erdészeti szakembertol, hanem szigorúan a riportertol származik, aki olvasók riasztása nyomán kelt útra, hogy utánanézzen a dolognak.
Erdészeti szakember ugyanis sehol a megyében el nem ismeri, hogy erdoirtás folyna, mi több, mindenütt szájába rágják a riporternek, hogy az irtás a szakszókincsben egészen mást jelent, s csak akkor illetheto e kifejezéssel a vágás, ha a cél új, mezogazdaságilag muvelheto területek nyerése. Azaz erdoirtók a honfoglalók voltak például, vagy a késobbi letelepülok, akik szántóterületet kívántak nyerni, és emiatt pusztították tuzzel-vassal a fákat, de aki azt beülteti csemetékkel, az már nem irtja az erdot, hanem gazdálkodik. A riporternek valami mégis azt súgja, nagyot változott az utóbbi két évtizedben az erdok szerkezete, mintha több lenne a fiatal erdo, mint korábban, mintha a vágásérett erdok területe csökkenne ? azaz mintha értékvesztésen estek volna át kereskedelmi és talán nem csupán kereskedelmi értelemben a fával benott területek. Ahol a termelési ciklus 110?120 év, ott a nagyobb régiókon belüli helyzet kiegyensúlyozottságára is kellene valakinek ügyelnie, s bizony úgy tunik, nincs aki ezekért feleljen most, hogy a magánosítással a korábbi, egész hegyláncokat borító volt állami rengetegek millió kisebb-nagyobb parcellára szakadoztak fel. Még akinek ezer hektárjai vannak, annak sem biztos, hogy tömbben fekszik a vagyona, az elaprózódottság általánossá vált, s erre a törvényhozó is felfigyel, amikor üzemtervet készíttet, mint látni fogjuk az alábbiakban. Egyre világosabb: társadalmi összefogásra van szükség annak érdekében, hogy az erdogazdálkodást a valódi értelemben vett közérdek tarthassa kordában. Nem az állami kontroll újrabevezetésére gondolok ? amely különben ma sem szünetel, sot, meglehet, még mindig inkább hátráltat, mint segít e tekintetben most is (miként a kommunizmus idején sem a racionális közérdekvédelem mozgatta) ?, hanem egy felismerés nyomán kialakult valódi civil társadalmi kezdeményezésre, mely aztán a törvényhozásban is kello eréllyel hallathassa szavát. A magánosítás évadján nem árt arra is rámutatni: az oxigénforrást jelento, levegotisztító erdok valamennyiünk környezeti örökségét képezik, ahhoz birtokviszonyokon túli jussunk van nekünk is, akik pedig fejszét nem emelhetünk egy mégoly csenevész fájára sem, mert azzal már tulajdonjogot sértenénk.
Nos, igen: az üzemtervkészítés módja és körülményei, ezek a témái újabb riportunknak, s itt mindjárt a gazdálkodási hibák egy ,,organikus” forrására is rábukkanhatunk. Elobb azonban a magánerdészetek háza táján fogunk szétnézni, e rendkívül fontos láncszemek egy körvonalazódó új rendszer alkotásaiként engednek betekintést a gondokba.
Mi fán terem a magánerdészet?
A riport nem dolgozat, és nem az abszolút egzaktság igényével készül, amit Bessenyei István, a zágoni magánerdészet vezetoje az új intézményrol elmond, mindazonáltal felér egy precíz meghatározással. Egyúttal be is ágyazza a magánerdészetet abba a hivatali hálózatba, melybol pontosan újszerusége miatt rí ki. A kérdés az, miért állnak értetlenül a bukaresti hivatalosságok az új erdészetek elott? Az etatista szemlélet itt egy erdélyi specifikumba ütközik, mely sokszor oly nehezen fér a hegyen túliak fejébe, ha egyáltalán hajlandók bár meghallgatni.
? A zágoni magánerdészetet a Mikes Egyesület hozta létre, jogi személyisége az utóbbinak van. Az alapítók közbirtokosságok és egyházak voltak, ezekhez társulási szerzodéssel csatlakoztak a községek. Meg kell jegyezni, itt az erdok lényegében a községek tulajdonában vannak, ezeket persze a tanácsok képviselik, a zágoni, a barátosi, a nagyborosnyói és a kommandói. 2004. január elsején hatezer hektárral indultunk, majd bovült az egyesület, és elértük a kilencezer hektárt, ez csökkent a Bota eladásakor ezer hektárral, majd újabb bovítés következett, szerzodéses alapon is átvettünk még erdoket, ma kb. 11 000 hektár erdo és kb. háromezer legelo tartozik hozzánk, ebbol 4,4 ezer községeké, hatezer egyházaké és közbirtokosságoké, több száz hektár magánszemélyeké, folyamatban van újabbak átvétele.
A kérdés az erdok kezelésén fordul meg
- Az adminisztrálás minden technikai, pénzügyi és jogi munkálatot jelentene, de mi a muveletek gazdasági részét nem vettük ki a tulajdonosok kezébol. Azok célja pontosan az volt - s ezt nem értik a bukaresti szervek, amikor ide jönnek ellenorizni -, hogy a fát ok adhassák el, és a bevételt ok kaphassák. Nekünk erdészeti szakszolgáltatásaink fejében tagsági díjat fizetnek, s mi ebbol tartjuk fenn magunkat. Az egész megyében így muködnek a magánerdészetek, de másutt, tudomásom szerint, nem. A bodzafordulói a tanács egyedárusága, ez is egy kivétel. Viszont már vannak jelei annak, hogy egyesek ránk bíznák a gazdasági részét is a dolgoknak. Ez megoldható, legfeljebb egy könyvelovel kellene bovítenünk a létszámot.
Az erdészet különben jelenleg 22 emberrel dolgozik, ebbol hat a székhelyen, 14 pedig erdész, három ún. brigádba szervezve. A brigádosnak legalább középfokú végzettsége kell hogy legyen, csak o bélyegezhet például.
A magánerdészetek újabb területeket vehetnek át a jövoben, mivel a 2006/247-es visszaszolgáltatási törvény újabb területeket magánosít, a már visszaadott erdok tulajdonosait sem helyezték még mind birtokba, s amit az állam eddig ingyen orzött, azok gazdái is szerzodéskötésre kényszerülnek vagy az egyik vagy a másik féllel.
Verseny és tisztesség
A ,,másik félllel”, az állami erdészettel való viszony túljutott a kezdeti kiélezett konfliktuson (emlékezzünk a törvény körüli viszályra, a területekért folyó harcra, az állami monopólium felszámolásának nehézségeire; a magánerdészetek végül volt állami alkalmazottak belépésével alakulhattak meg, az interjúalany például korábban megyei erdészeti aligazgató is volt), de ma sem problémamentes.
- Miért megy oly lassan a birtokba helyezés?
- Hát a korábbi tulajdonos is húzza az idot. Az állam nem mér ki semmit. Aki azt elérte, csak saját költségén tehette, kimérette az erdot, és azóta rendelkezhet vele.
Köthet például szerzodést egy erdészettel. Nos itt jelentkezik egy ütközési pont az állami és magánintézmény érdekei szempontjából.
- Úgy vélem, az állam az adófizetok pénzére támaszkodva, dömpingárakat használ. Megengedheti magának, a díjszabást lecsökkenti annyira, hogy abba mi belebukhatunk. Az állami erdészetnek saját erdeje is van, annak jövedelmébol pótolni tudja esetleges veszteségeit, ezért a feleket alacsony díjszabással csábítja magához. Kiszámítottam, hogy pusztán az orzésért 26 lejt kellene kérnem hektáronként egy évre, hogy ne fizessek rá, de mivel az állam csak 22-t kér, kénytelen vagyok magam is annyit kérni. Tisztességtelen verseny, dömpingár. Ne feledjük, az állami jogi személyiség a bukaresti, tehát országos Romsilva, akár azt is megengedheti magának, hogy egy egész megyében veszteséges legyen, s megölje a versenytársakat. Miután azok megbuktak, persze, akár emelheti is a díjat.
Emiatt is alakítottak a magánerdészetek önvédelmük érdekében országos egyesületet, mely már tárgyalt a kérdésrol, de eddig megoldás nincs.
A megyén belüli eroviszonyokat lehetne úgy is módosítani, hogy az itteni magánerdészetek összefognak a mind a tulajdonosoknak, mind saját maguknak elonyös díjszabás érdekében - véli a riporter. Annál is inkább, mivel a magán erdogondnokságok nem akármilyen ütokártyák birtokában szálltak harcba.
- Nem lenne szabad csak a díjat nézni, a becsületes kiszolgálásnak is megvan az értéke - állítja a szakember. - Idoben és a tulajdonosok javát nézve igyekszünk mindent elvégezni. Saját tapasztalatból tudom, hogy amíg egy bélyegzést az állami erdészet elvégez, többször a nyakára kellett a rokonoknak járniuk, és akkor is három hónapba telt. Sokan emiatt is fordulnak inkább hozzánk. Tudok olyan esetekrol, amikor megzsarolták az ügyfelet, és az nem mert hozzánk átjönni, sajnos, nem adta írásban, hogy léphessek a felsobb szerveknél, de elofordul még mindig. Mivel zsarolták? Hogy húzni fogják az idot, ami sokba került volna az illetonek. Nyilvánvaló érdekellentét áll fenn, ez lépten-nyomon érzodik. Mi is néha oly nehezen tudjuk új féllel kötött szerzodést követoen az erdok átadását elérni, pedig törvényes eloírás kötelezne arra, hogy 30 napon belül megejtsük. Két állami erdészettol vettünk eddig át, az egyik partner, a másik nem.
Ezen talán úgy lehetne segíteni, ha a magánerdészeteket is bevonnák a visszaszolgáltatási folyamatba, helyesebben, ha azokat úgyszólván nem zárnák ki belole. Ha egyszer egy visszaszármaztatási határozat megszületett, és a tulajdonos eldöntötte, kivel köt szerzodést, kit bíz meg erdeje kezelésével, az állami és magánintézmény egymás közt bonyolíthatná le a máig sok frusztrációval, hogy ne mondjuk vegzálással, visszaéléssel járó procedúrát.
No, de miért fogy mértéken felül az erdo?
- kérdezheti jogosan az olvasó, miután már ígéretet tettünk a válaszkeresésre. A vágási hányadot is megszabó üzemtervezés visszásságairól mondja interjúalanyunk:
- Egyre jelentosebb tételt képviselnek a természetes személyként nyilvántartott erdotulajdonosok, és számuk csak noni fog. Itt az ideiglenes üzemtervek jelentenek gondot. Korábban 30 hektár alatt nem készítettek teljes üzemtervet, csak ideigleneset (amenajament sumar), mely szintén tíz évre szólt ugyan, de figyelmen kívül hagyta a azt a fo szempontot és célt, melyért az üzemtervet annak idején az Osztrák-Magyar Monarchiában kitalálták: a folytonosságét. Az üzemtervet úgy kell elkészíteni ugyanis, hogy minden esztendoben ugyanannyi fát lehessen abban az erdoben kivágni tíz éven át, és eloreláthatóan 60 évig. Az üzemtervezésnek ezt az alapelvét kis területeken betartani nem lehet, emiatt találták ki rossz megoldásként ezeket az ideglenes üzemterveket. Ezek készítését egy 2006-os törvény megtiltja, ami helyes, de az lett a következménye, hogy sok tulajdonos kimarad az üzemtervezési folyamatból. (Most, ha akar, sem tud üzemtervre szert tenni, mert azt mondják neki, keressen társakat, akikkel legalább száz hektárra egészíti ki a területét, és arra már készülhet terv. Természetesen, az állam felajánlhatna pénzt, hogy mondjuk községenként lehessen tervet készíteni, de eddig fel sem merült, pedig akkor nem lenne fennakadás. Így egyesületet kellene bejegyeztetni a törvényszéken - ami bajosan megy. Akinek nincs terve, az nem vághat majdnem semmit, legfeljebb egy köbméter a megengedett hektáronként, például kiszáradt fákat. Az ideiglenes üzemtervek is érvényüket veszítenék, ha a javasolt községi vagy faluszintu üzemterv elkészülne.) Azok ugyanis még pár évig érvényben vannak, a vágás folyik akkor is, ha ott a következo 110 évben nem lesz, amit kitermelni. Hogy példát mondjak: ha egy üzemosztályban, a zágoniban, mely 45 000 hektárt jelent, és több erdészethez tartozik, az állami egyeduralom idején hat-hétezer köbméter volt az évi vágási hányad, elaprózva ezekre a kis ideiglenes üzemtervekre hivatkozva, bizony állítom, az elmúlt években 30 ezer köbmétert is kitermelhettek.
Ez lenne elso válaszunk az alcímben feltett kérdésre - a javasolt megoldással, mely a község vagy faluszintu kollektív üzemtervekre vonatkozik -, ennek aktualitását a visszaszolgáltatás most kibontakozó újabb hulláma indokolja.
B. Kovács András