A Korodi ikrek, Hajnalka és Mária
Négy évtizeddel ezelott, amikor Kovászna megyébe kerültem, egészen pontosan a kézdiszentléleki általános iskolába tanítani, Háromszéken többek között az a mondás járta: Szentivánlaborfalva? Akkor asztalitenisz, s ha asztalitenisz, akkor a Korodi testvérek, Hajnalka és Mária... Hát igen, a sors játéka úgy hozta, hogy ebben az idobe került a szentivánlaborfalvi iskola élére a székelykeresztúri tanítóképzo egykori végzose, Molnár Ferenc és az iskola tantestületébe a brassói asztaliteniszsport egykori kitunosége, Boga András, elobbi életre hívta az asztaliteniszt, utóbbi minden kétséget kizáró tudásával besegített, hogy rangot is adjanak az életre hívottnak. De ez a szerencsés egybeesés még mindig nem lett volna elég, ha Laborfalvi Róza (aki nem tudná, Jókai Mór felesége) falujában nem születnek olyan tehetségek, mint a Korodi ikrek.
Hajnalka
1950. december 20-án született Szentivánlaborfalván földmuvescsaládban. Az elemi iskolát szülofalujában végezte, a középiskolát a brassói Unirea Líceumban, majd a bukaresti Tudományegyetem biológia karán szerezett tanári oklevelet.
Az atlétikával - hiszen Szentivánlaborfalván is alapigazságként könyvelték el, hogy ,,futás nélkül nincs sport” - és az asztalitenisszel kezdte pályafutását, de igazán közel az asztaliteniszhez került, hála a két kituno pedagógusnak, Molnár Ferencnek és Boga Andrásnak, akik oly sokat tettek, hogy Hajni sportpályafutása a felfelé ívelo útra kerüljön. Ezen az úton figyelt fel rá a Brassói Rapid két edzoje, Vasile Zamfir és Aurel Popovici, akik mindent elkövettek, hogy játékosaik soraiban tudják az ikreket, Hajnit és Máriát. Igyekezetüket siker koronázta, és 1965-1972 között a Rapid asztaliteniszezoinek sorát erosíti az ikerpár. S hogy valóban erosítette a Rapidot, azt hadd igazolják Hajnalka eredményei:
1965-ben aranyérem noi párosban (párban Máriával) a Szpartakiádon, majd az országos gyermekbajnokságon
1966-1969: arany- és ezüstérem a Vasutas-világbajnokságon csapatban
1970: bronzérem a bukaresti Universiadén noi párosban
1966-1968 között a román ifjúsági válogatott tagja
1968-1972 között a román felnottválogatott tagja; több mint tizenkét rangos rendezvényen képviselte hazánk színeit.
Közben férjhez ment Bitay Ödön közgazdászhoz.
Túl az asztaliteniszen hódolt a hegymászásnak is, többször megfordult baráti társaságával, majd tanítványaival a Csukáson, a Bucsecsben, a Királykon. S hogy ne maradjon idegen a technikai sportok világában, autóversenyen is részt vett fent, a Bucsecsben. E kalandozások végén mindig visszatért régi szerelméhez, az asztaliteniszhez, sot, szülofalujához, Szentivánlaborfalvához, és egykori tanárára emlékezve évente megszervezi a Molnár Ferenc-emlékversenyt. Aktívan részt vesz a Berde Mózsa Alapítvány tevékenységében, emlékmuvet, kopjafát állítanak, monográfiát adnak ki... A civil életben tanárként dolgozik, egy idoben a Pedagógusház igazgatója is. A több ezer diák, akiket tanított, mindenikét az ép testben ép lélek szellemében oktatta, s így igyekezett szüloföldjét és népét szolgálni.
Mária
1950. december 20-án született Szentivánlaborfalván. Édesapja, Jeno, édesanyja, Berta mezogazdász. Szülofalujában végezte elemi iskolai tanulmányait, a brassói Unirea Líceumban érettségizett, majd a bukaresti Tudományegyetem biológia karán szerzett tanári oklevelet. Sportpályafutását az alappal, az atlétikával kezdte, de korán váltott az asztaliteniszre, hiszen az ido tájt Szentivánlaborfalván ez volt a sláger. Az elso egyesülete szülofalujához köti, ahol Molnár Ferenc igazgató és Boga András tanár irányította lépteit. A középiskolai évek alatt a Brassói Rapid színeit erosítette együtt testvérével, Hajnalkával, itt pedig Vasile Zamfir és Aurel Popovici edzok vigyáztak arra, hogy egyre szebben, egyre meggyozobben ping és pongjon az ütojérol tovaszálló labda. 1972 végén átigazol az Aradi Sportklubhoz, ahol Prokopecz Emil érdemes edzo irányítja felkészülését, csiszolja pingpongtudását. És remekül.
Mária sikersorozata:
1965: aranyérem noi párosban (Hajnalkával az oldalán) a Szpartakiádon és az országos gyermekbajnokságon
1966: aranyérem az országos gyermekbajnokságon noi párosában (Carmen Crisannal) és a vegyes párosban (Adrian Simandannal)
1966-1968 között állandó ifjúsági válogatott
1968-1972 között felnottválogatott
1966: ezüstérem a drezdai Vasutas-világbajnokságon csapatban
1970: a leningrádi felnott Európa-bajnokság noi egyéni számában bejutott a legjobb nyolc közé; a bukaresti Universiadén bronzérmet szerez noi párosban
1971-1976 között országos csapatbajnok az Aradi Sportklubbal
1971-1972 között részt vett a lengyelországi, csehszlovákiai, magyarországi, németországi, ausztriai és szovjet... nemzetközi bajnokságokon.
1972: ezüstérem a müncheni Universiadé csapatversenyén
1972-1973: ezüstérem a Balkán-bajnokság noi páros számában.
Mindent összegezve, Mária részt vett két felnott, egy ifjúsági Európa-bajnokságon, két Universiadén, egy Vasutas-világbajnokságon és két Balkán-bajnokságon. Valamennyin tisztes helytállással képviselte hazája, népe színeit.
Túl az asztaliteniszen, mint a biológia tanára - számtantanár férje után Matekovics Mihályné Korodi Mária néven - szívesen vállalkozott havasaink meghódítására. Barátaival, tanítványaival bejárta a Csukás, a Bucsecs, a Királyko vidékét, a Bihari-hegyeket, a Zaránd-hegységet, járt a Retyezáton. Szívesen szervezett kirándulásokat, táborozásokat, részt vállalt az iskolai és kulturális kiadványok szerkesztésében.
A civil életben mindenekelott két gyermek, Hajnalka és Alpár szereto édesanyja, aztán tanár, az aradi Csiky Gergely Iskolaközpont igazgatóhelyettese, az EMKE Arad megyei elnöke, a Romániai Drámapedagógiai Társaság elnöke.
Minden vágya, hogy még sok éven át tudása legjavát nyújtva szolgálhassa szüloföldjét és népét. Olyan hittel, olyan elkötelezettséggel, amilyenre tanították szülei, tanárai.
Szocs Imre
Sepsiszentgyörgyön született 1970. január 20-án. Iskoláit a Váradi József Általános Iskolában kezdte, a 3-as számú Ipari Líceumban (a mai Mikes Kelemen Fogimnázium elodje) érettségizett, a brassói Gheorghe Baritiu Egyetem testnevelési karán szerzett testnevelo tanári oklevelet, ezt követoen iratkozott be és végezte el a Károli Gáspár Református Egyetem mentálhigiénia szakát.
Sportpályafutását indulásból a hegymászással kezdte, de nem zárkózott el a hegyikerékpározástól, a túrasítol, a kalandversenyektol, más szavakkal fogalmazva, mindazoktól a sportágaktól, melyek a hegyekkel kapcsolatosak. Elso sportegyesülete a Sepsiszentgyörgyi Elektró, elso edzoje pedig Balló Zoltán. Imre rátermettségét, szorgalmát, kitartását bizonyítják a téli, nyári hegymászóbajnokságokon szerzett bajnoki címei, ezüstérmei. Ezzel is magyarázható, hogy felfigyeltek rá a szomszédos brassóiak, s szinte lesték az Elektró kapuját, hogy mikor lép ki rajta véglegesen. Erre is sor került, és Imre a Brassói Dinamo versenyzoje lett. A piros-fehér színekben is folytatta sportpályafutásának felfelé ívelo útját, 1992-ben részt vett Nürnbergben a mufalmászó Világkupa-versenyen, 1994-ben pedig a villachi, szintén mufalmászó Világkupa-viadalon, 2003-ban pedig az Olaszországban rendezett Európa-kupa sítúraversenyen.
Túl a versenysporton Imre igazi szerelmére, az alpinizmusra szentelte fiatal éveit. A hegyek fenséges világában, a felhok között, a felhok felett, minél közelebb az égeto naphoz érezte igazán jól, igazán otthonosan magát. 1990-ben egy kaukázusi ,,sétán” vett részt, s legyozte az 5633 méter magas Elbrus-csúcsát, két évvel késobb szintén a Kaukázusban elso romániai hegymászóként ment végig a Schelda gerincén. Ugyancsak országos premierként tartják nyilván a törökországi Tauruson véghezvitt sziklamászását. 1997-ben tagja volt az elso Romániai Fehér-Kordillera Expedíciónak, amikor megmászták az 5400 méteres Urus, a 6768 méteres Huascaran, majd az 5947 méteres Alpamayo csúcsát. Egy évvel késobb megostromolta a nyolcezer méter fölötti magaslatok legfélelmetesebbjét, a 8125 m magas Nanga Parbatot. Próbálkozását, sajnos, meggátolta egy vihar, és 7850 méter magasból vissza kellett térnie. A távoli túrák után a közelebbi magasságokon folytatta kalandozásait. 1999-ben az Alpokban járt, megmászta a 3798 m magas Grosslocknert és a 4478 m magas Matterhornt, 2000-ben részt vett az Ararat- (5237 m) expedícióban (de nem Noé bárkáját kereste), 2002-ben a 3970 m magas Eiger északi falával küzdött meg - sikeresen -, majd 2003-ban egy lánycsapattal visszatért a Grosslocknerre, s végül 2006-ban újra megpróbálta legyozni a Nanga Parbatot. A szerencse ezúttal is elpártolt tole. A félelmetes vihar 7100 méternél érte utol, és kényszerítette a mászás feladására. Sebaj, Imre is tudja, hogy három a magyar igazság. Reméljük, a harmadik nekifutásra elotte is fejet hajt a Nanga Parbat.
Imre hétköznapjai a cégvezetéssel telnek, magaslati munkálatokat, sí- és hegymászásoktatást, túravezetést, hegyi mentést vállal. Na szóval, mindent, ami a hegyekhez, a magassághoz kötodik. Mert Imre, a háromszékiek magassági csúcstartója imádja a havasokat, a magasságot, és nem titkolja, hogy szeretne még hosszú-hosszú ideig a hegyek vonzásában élni, hegyet mászni és oktatni másokat a hegymászásra.
Áros Károly