
Negyven év kanadai egzisztencia után dr. Domby Paul megtalálta Háromszéket. A magát zenepedagógusként és vállalkozóként meghatározó férfi ugyan nem itt született, mégis rokoni, kulturális szálak csomózzák mind erosebben e térséghez. Olyannyira, hogy befektetésben, munkahelyteremtésben is gondolkodik, következetesen, konokul, ezt érdekes kihívásnak tekintve. Itt nem a bajt s a nehézséget látja, hanem a felemelkedés lehetoségét. Világpolgárságából eredoen hisz a nyelvtudás és a jó kommunikációs készség erejében, s tudja, a hosszú távon, értelmesen végzett munkának van eredménye. Története egy nagybogonyi színfolt, megannyi árnyalattal. ,,Én rettenetesen jól érzem itt magam, ez egy csodálatos periódus életemben” - vallja, s ennek oka többek között, hogy közel négy évtized után újra magyarul szólhat, színházba járhat, kulturális feltöltodést jelent számára az ittlét. Vancouveri háza mellett aprócska szentgyörgyi ,,legénylakása” jelenti hazanézo emberünk európai fészkét, azt, hogy itthon, anyanyelvi területen érezheti magát.
Háromszéki gyökerek
Domby Paul 2004 nyarán ,,megszállottként” érkezett a Székelyföldre, s két nyarat azzal töltött, hogy befektetési lehetoséget keresett. Budapesten született, korábban csak gyermekként járt Erdélyben az ötvenes években. Magyarországról aztán húszévesen Kanadába ment, családjával ma is ott él, ott tanít. Szülei ellenben háromszéki származásúak, édesanyja Cófalván született, az oroszok elol menekült Magyarországra, férjével már ott találkozott. ,,Apám révén viszont ikafalvi Domby vagyok, a gróf Béldi család sarja. Vérem, gyökereim itteniek.” Egészen fiatalon közgazdaságot tanult, és zenélt, basszusgitározott. Zeneszerzoje volt az 1969-es táncdalfesztivál egyik dalának, az egyik este ment a tévében, rádióban, másnap reggel már emigrált, mondván: ,,nem volt jövom”. Kanadában rengeteget dolgozott, csellózott és bogozött, négy egyetemi oklevelet szerzett, zenepedagógiából doktorált. Közben ,,vállalati dolgokkal” is foglalkozott, de igazából többet töltött zenével, mint biznisszel, most, az öregkor kezdetén ez fordulni látszik. Pedig ötvenkilenc esztendejével akár hátra is dolhetne vancouveri otthonában, és várhatná nyugdíjaséveit, de nem ezt teszi, egy beruházáson dolgozik cófalvi unokatestvérével és üzlettársával, Kelemen Gézával együtt. Az európai uniós csatlakozás elonyeit próbálja kihasználni, eleinte gyógyfürdo-fejlesztésrol gondolkodott, de egyrészt az lassan térül meg, másrészt ,,borzalmasan rossz az infrastruktúra”, tehát nem ezt választotta. Voltak, akik az indulási nehézségekkor kacagva mondták: maga a jövo héten megy Hargita megyébe, mert ott jobban mennek a dolgok, mire o azt válaszolta, nem, én itt maradok Kovászna megyében, mert itt vannak a gyökereim. ,,Nekem ez a föld egy édesanyát adott”...
Üzlet Cófalván és Borosnyón
Románia uniós tagságával új gazdasági lehetoségek villantak fel, s tudta, Magyarországon, Lengyelországban már ,,elment a hajó”, lekéste a befektetési lehetoségeket, így a Székelyföldet célozta meg. Gombatermesztésbe vágtak bele, eleinte próbálkoztak a Sapard-programnál, de az nem sikerült. Nem is bánja, mert az a támogatás nem lett volna elég, most viszont az unió strukturális alapjából jóval nagyobb befektetést lehet megvalósítani, hiszen vissza nem térítendo támogatásként akár egymillió eurós projekt felét is meg lehet szerezni. Nem tartja magát gazdagnak, nyugdíjával ,,játszik”, de arra gondolt, hogy ,,ez óriási lehetoség Romániának és Bulgáriának, ezt nem szabad parlagon hagyni”, amelyben foként az a vonzó, hogy a befektetés ötven százaléka ,,az EU-tól jön”. Alaptokéje és társa ingatlanfedezetei jelentik vállalkozásuk alapjait, gombacégükhöz viszont ,,föl kell fényezniük” a pénzügyi mutatókat, ezért most hirtelen egy cófalvi volt gabonaraktárat felújítottak, s Avant-Garden Party Club néven többfunkciós, ,,sokarculatú”, korszeru szórakoztató-központot indítottak azzal a szándékkal, hogy az konferencia-központnak, bemutatóteremnek is megfeleljen, mert szerintük az egy gyors készpénzforgalmat felmutató vállalkozás. De a ,,nagyon nagy foci” a gombás beruházás, amelyhez várják a strukturális pénzalapokhoz vezeto pályázati kiírást. ,,Mindenünk megvan, kifizettünk majdnem húszezer eurót engedélyekre, tervekre, mi két hónappal elobbre vagyunk, mint bárki más, aki most tekint a strukturális alap felé.” Borosnyón megvettek egy istállót, abban öt szinten hétezer négyzetméteren termesztenek majd gombát, napi ezerötszáz kilogrammot. Projektjük 942 000 eurós, ennek a felét vissza nem térítendo támogatásként szeretnék pályázati úton megszerezni. Nagy terveik vannak, és óriási lehetoségeket látnak itt, ,,a legszegényebb tartományok egyikében”, ahol nagy a munkanélküliség, mint például Borosnyón is, mert ha akármilyen álláslehetoséget teremtenek, s felvesznek húsz embert, annak az a vetülete is jelentos, hogy sokan részesülnek ebbol. Továbbá, vélekedik, szimpla logika szerint, ahol a legalacsonyabb az életszínvonal, ott várható a legnagyobb felemelkedés.
Hármas identitás
Domby Paul hatgyermekes családban nevelkedett, s mert nagyon szerette, már diákként tanult nyelveket, angolul, oroszul, lengyelül. Utóbbit nem csak a hagyományos lengyel-magyar barátság, közös történelem okán - hiszen ,,Erdély mindig bent volt a hármas unióban, királyokat adtunk a lengyeleknek” -, hanem jó lehetosége adódott a lengyel nyelv elsajátítására, sokat zenélt Lengyelországban, ráadásul gyönyörködhetett a lengyel lányok közismert szépségében. Azt mondja, anyanyelvi szinten beszélt lengyelül, olyannyira, hogy felvették a híres krakkói Jagello Egyetemre, irodalomtörténet szakra. ,,A szívemben nagyon összefonódtak ezek a dolgok, a második hazámnak tekintettem Lengyelországot, olyan érzéssel, hogy leszáll az ember a vonatról, és megcsókolná a földet.” Noha Varsóban rábólintottak ügyére, Magyarországon nemet mondtak a krakkói diákéletre. Aztán Kanadában a szlávisztika és a zene közül utóbbit választotta, s így vége lett a ,,lingvisztikai pályának”. De ez már a múlt, ma nagyon otthon érzi magát Kanadában, felesége, gyermekei és unokái is ott vannak. Fiatalon azzal a szándékkal ment ki, hogy ,,nem nekem, hanem a gyermekeimnek jobb jövoje legyen, mint ahogy én itt nottem fel a háború után”. Nem mindig úgy sikerül, ahogy az ember tervezi... Angol humora is ugyanolyan, mint a magyar, ,,ez az utolsó dolog, ami jöhet egy idegen nyelvben, a humor, akkor az ember tényleg otthon van”. ,,Ezzel a hármas identitással én teljesen jól érzem magam: otthonom a tengerentúlon, a hazám magyarként Magyarország, de ugyanakkor nekem ott semmim sincs negyven éve, viszont a gyökereim itt vannak.”
Domby Paul három gyermek apja, két fia - 38 és 32 éves -, lánya pedig 35, egyik unokája mindjárt húszesztendos. Lánya éppen most ment férjhez Tajvanban egy kínaihoz, a cófalvi szórakozóhely avatása után esküvore indult. Egyébként kanadai sajátosság, hogy a bevándorlók második generációja, tehát az ott születettek egy része eloször szégyelli a kultúráját, próbál beilleszkedni, ezt tanárként is észrevette. Az o gyermekei jobban beszélnek kínaiul és japánul, mint magyarul, ,,sajnos, én annyit dolgoztam éjjel-nappal, hogy nem igazán tudtam idot fordítani arra, hogy a gyermekeim rendesen megtanuljanak magyarul”. Másrészt számára nagyon fontos volt, hogy ne szobafesto legyen, tehát hogy elobbre tudjon jutni, ezért az angolt a legmagasabb fokon kellett megtanulnia. ,,Ma egypár dolgot másképp tennék, kicsivel többet adnék nekik magyar kultúrából.” 1987-1992 között a rákkal küzdött, és egyetemre járt, mesterfokozatot szerzett. Túlélte. ,,A Csendes-óceán partjáról a gyerekeket akkor zavartuk Japánba, Kínába, tanuljanak nyelveket, mert azok fontosak. Nem tudtam, egy hónapom vagy mennyi idom van még hátra, azt próbáltam adni nekik, ami érték.” Gyermekeikkel mindig angolul beszéltek, feleségével viszont magyarul, gondolva, hogy nem értik. Aztán késobb, amikor felnottek, közölték: ,,mindig értettük, mit mondtatok, hiába akartatok titkolózni”.
Zenész és pedagógus
Amerikában - Kanadában és az Egyesült Államokban egyaránt - zenélt, aztán tanított, iskolában, egyetemen. Sokat muzsikált éjjelente, csellista és nagybogos volt, mind a két hangszeren játszott, klasszikus zenét és dzsesszt egyaránt. Ragyogó zenészekkel dolgozott, Nat King Cole testvéreivel, feketékkel, latin-amerikaiakkal, filippínókkal, ok ,,a kelet csalogányai”, ,,régi, klasszikus bluesénekesekkel, kemény dzsesszes gyerekekkel, az ember merített gyakorlatukból, kultúrájukból, tanultunk egymástól”. Négy-öt évig egy helyen dolgozott, heti hat este ,,elegánsan, frankón”, chicagói fekete zenészekkel, akik ,,kevés hanggal játszanak, de azok a jó helyen vannak”. Egy fekete egyszer azt mondta neki, felejtse el hangjai felét, mert a zene a hangok és a csend világa, annak az ötvözete. Szemléletük, miszerint nem kell túlbuzgónak lenni, az afroamerikaiak fehér emberrel szembeni ,,passzív rezisztenciájából” is származik, ok azt nézik, ,,hol lehet lelassulni, hol lehet kevesebbet melózni, hol lehet a klubtulajdonost tönkretenni, de ebbol egy jó, dögös stílus alakult ki”. Ezek az élmények ma már hiányoznak, de ,,van egy háromszáz éves nagybogom, ami egy Cadillac, hozzányúlok, és már morog”...
Az elmúlt idoszakban zenepedagógusként dolgozott Kanadában, de néhány órát sepsiszentgyörgyi iskolákban is tartott. Bár kevés idot töltött ott, mégis érdekes, miként látja amerikai szemmel itteni világunkat, oktatásunkat. Azt mondja, többször kellene bemennie egy-egy osztályba, hogy véleményt mondhasson, igaz, alkalmi tanítványai így is ráköszönnek, visszavárják. Sok pedagógus kint is nagyon nehéz helyzetben van, mert nincs meg a ,,tanulmányhoz szükséges fegyelem, amin belül mi alkotni tudunk”. A tanárnak motiváció kell, hogy jó órát tartson, mert ,,az felemelo érzés, amikor az ember lehúzott egy jó órát, fel volt készülve”, de nagyon nehéznek látja itteni kollégái helyzetét, mert amikor ,,az embernek gyatra a fizetése, akkor igyekszik gyorsan hazamenni, hogy megtartsa magánóráit, mert különben nem tudja kifizetni a villanyszámlát”. Találkozott érdeklodo és elkényeztetett diákokkal egyaránt, mint ahogy látott fásult, de tenni akaró pedagógusokat is. Angolt tanított zenén keresztül, több, számára furcsa jelenséggel szembesült, de ,,a gyerekeknek tetszett, hogy valaki más világból odajött, volt egy kis váltás”. Mint mindenhez, a tanításhoz is humor szükséges, a zene ráadásul tanárközpontú tárgy, mely ,,nemesít, meggereblyézi a gyermekek lelkivilágát”. Mindenki tud valami jót nyújtani, viszont úgy véli, ,,volna, mit változtatni, de nagyon pozitív hozzáállás kell, a tanárok egy részét ki kellene küldeni külföldre, hogy dolgozzanak olyan iskolarendszerekben, ahol konstruktív munka folyik, szükséges egyfajta lelkesedés, de az nem elég, minoség kell”.
Mózes László