Hírsaláta

2009. november 14., szombat, Belföld

NEKIK NEM JOBB, NEKÜNK IGEN. A román állampolgárok kétharmada szerint életszínvonaluk nem javult a kommunizmus bukása óta. A megkérdezettek 42,2 százaléka érzi úgy, hogy az élet most nehezebb, mint 1989 előtt, 27,1 százalékuk pedig semmi javulást nem tapasztalt az elmúlt húsz esztendőben, és csak mintegy egyharmaduk véli úgy, hogy ma könnyebb a megélhetése, mint a kommunizmus idején.

A korszak iránti erős nosztalgiát jelzi, hogy a válaszadók közel egynegyede szívesen visszatérne a kommunista diktatúrához. A megkérdezettek több mint 40 százaléka szerint Románia még nem szabadult meg a kommunista szokásoktól, és csak 8 százalék véli ennek ellenkezőjét. A megkérdezetteknek csak a 18 százaléka véli úgy, hogy Románia gazdaságilag ma jobban áll, mint a kommunizmusban, 35 százalék szerint a rendszerváltás az ország kárára vált. A felmérésbe bevontak 40 százaléka véli úgy, hogy az 1989-es események Románia számára hasznosak voltak. A magyar szavazóknak a 61,5 százaléka érzi úgy, hogy élete most könnyebb, mint 1989 előtt, ami a megkérdezettek 30 százalékos átlagának a kétszerese. (MTI)

MINISZTEREK LESZNEK AZ ÁLLAMTITKÁROK. Hét végétől államtitkárok veszik át azon ügyvezető kéttárcás miniszterek tisztségeit, akiket a szociáldemokrata miniszterek lemondása után neveztek ki a szabadon maradt tárcák élére. Kormányzati források szerint Emil Boc ügyvezető miniszterelnök helyét a tanügyi tárca élén a kolozsvári Babeş—Bolyai Tudományegyetem volt tanára, Cătălin Baba venné át, az egészségügyi miniszteri teendőket pedig az a Cristian Anton Irimie látná el, akit Liviu Negoiţă is kormánytagnak javasolt. A diplomáciát a hét végétől Bogdan Mazuru európai ügyekért felelős államtitkár vezetné, a parlamenti kapcsolatokért felelős tárcát pedig Valentin Iliescu. Elena Udreát Dan Cârlan mentesítené a tárcakettőzéstől a környezetvédelmi minisztériumnál, Nicolae Giugea kerülne a mezőgazdasági, Mihai Şeitan pedig a munkaügyi minisztérium élére. (ÚMSZ)

TETTRE KÉSZ PÉNZÜGYMINISZTER. Gheorghe Pogea ügyvivő pénzügyminiszter kijelentette, a hatóságok intézkedéseket hoznak, hogy kijavítsák a magán- és a közszektor között keletkezett eltolódást, beismerve, hogy a kettő közül a magánszektor szenvedett kárt idén a válság miatt. A miniszter szerint az országban a helyzet fokozatosan fog helyreállni, és a jelenlegi kormány folytatni akarja a már elkezdett reformokat, még akkor is, ha ezek közül néhány nem népszerű. A pénzügyminiszter a strukturális reformok fontosságát hangsúlyozta, melyek idővel az állam működési költségeinek csökkentését eredményeznék, melyek jelenleg nem fenntartható szinten vannak. (Mediafax)

LEHET, NEM DRÁGUL A KÜLFÖLDI GYÓGYSZER. Várhatóan nem emelkedik a külföldi gyógyszerek ára — közölte a Román Nemzetközi Gyógyszergyártók Egyesülete. Az árstop csak a már forgalomban lévő készítményekre vonatkozik, a gyógyszeráremelést előirányzó törvényt csak az újonnan behozott orvosságok esetében fogják alkalmazni. A jogszabály értelmében az importgyógyszereket a legkisebb uniós árak átlagához mérten kell kiszámítani, ami a hazai árakhoz képest jelentős növekedést jelent. Az egyesület szóvivője szerint elképzelhető, hogy az egészségügy alulfinanszírozása miatt a betegek inkább lemondanak bizonyos gyógyszerekről. (ÚMSZ)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az Ilie Bolojan által bejelentett megszorításokról?








eredmények
szavazatok száma 790
szavazógép
2009-11-14: Közélet - x:

A multikulturális Kolozsvárért

Kolozsvár multikulturalitásának felvállalására vonatkozóan tizenegy pontos javaslatcsomagot adott át az RMDSZ Sorin Apostu polgármesternek. A polgármester megígérte, hogy a legközelebbi tanácsülésen felolvassák és megvitatják a javaslatokat.
2009-11-14: Belföld - x:

Belföldi hírek — Farkas Réka

Bezárják az iskolákat
Bezárják az iskolákat a kötelező, fizetés nélküli szabadságnapok alatt — figyelmeztetnek a szakszervezetek. A tanügyi érdekvédelmi szervezetek nem vettek részt tegnap a minisztériumi egyeztetésen, amelyen a fizetés nélküli szabadságok idejéről döntöttek volna.