
Bánffy Miklós Erdélyi történet címu trilógiájában olvastam a Nyugati Érchegységben tett kirándulás rendkívüli leírását: az arisztokrata hos fo vagyontárgya, az tízezer hektáros erdoség szemrevételezésére indul, és napokig utazik, hol lóháton, hol gyalog saját kis birodalmának mócok lakta földjén. Az író által különös láttató erovel felidézett patriarchális világ képe jutott eszembe, miközben riporteri körutam újabb állomására érkeztem.
Ezerhektáros grófi rengetegek
Az erdogazdálkodás és a magánerdészetek bemutatásának rendjén e pontra jutva be kell vallanunk, hogy kezdeti feltételezésünk csak részben igazolódott. A magánszféra e területen valóban túl van már elso lépésein, valamelyes egyensúlyát is megtalálta, de megszilárdulásról, bejáratott muködésrol egyelore azért sem lehet szó, mert a privatizáció legújabb hulláma csak most kezd kibontakozni. A törvény sem régi, a 247-est 2005-ben hozta az akkor még fel nem bomlott DA Szövetség, annak alkalmazása azonban semmivel sem lesz vontatottabb, mint a korábbiaké. Ahol még a 2000/1-es végrehajtása sem fejezodött be, ott a legújabb még nyilván vár sorára, illetve a ketto egymásra csúszik a gyakorlatban. Hogy a reprivatizáció eme harmadik szakasza mit jelent, arról (némileg ugyan elferdítve, de) fogalmat alkothat magának az, aki például a România libera szenzációhajhász elso oldalas, öklömnyi betukkel szedett szalagcímét böngészi, mely szerint Erdély egyharmadát követelik vissza a magyar grófok (2007. április 19. ) A cím nyilvánvaló célja fellármázni az amúgy is túlhajtott nemzeti veszélyérzetet. Az írásból persze kiderül, a román közgondolkodásban amolyan mumus szerepet játszó magyar arisztokratákkal és utódaikkal gyalázatosan kibabráltak, ahol lehetett, évtizedes pereskedésbe kényszerítették oket ? már akit nem kopasztottak meg a két világháború között ?, s még távol vannak attól, hogy valóban birtokba is helyezték volna oket. Miként kiderül az is, hogy a moldvai nagybojárságnak semmivel sem jár kevesebb, csak hát ugye jobban esik a nemzeti eloítéletnek a magyar grófi mohóság feltupírozásával kezdeni. (Érdemes beszúrni ide, hogy 1904-ben a magyar állam nagy tételben vásárolt fel grófi erdot, ez az impériumváltáskor természetesen mind a román állam ölébe hullt.) Jó példa a reprivatizációs viszontagságokra a zabolai Mikes családé, mely vagyona töredékét már visszakapta, tehát e tekintetben némileg jobban áll a többihez, például a Bánffyiakhoz képest. Róluk meséli az erdejüket is gondozó kézdivásárhelyi magánerdészet vezetoje, Péterfy László:
? Kimondott elony számunkra, hogy itt egy testben ezer hektárok feküsznek. Amit az erdészeti törvény szerint kitermelhettek volna, azt sem vágták ki mind a tavaly. A bevétel nagyobb részét tudtommal a zabolai kastély feljavítására fordították, komoly beruházást indítottak, a parkot is felújítják, talán turisztikai fejlesztés céljával. A két férfi, akire az édesanyjuk bízta a dolgot, szerintem jót akar, és körültekintoen gazdálkodik. A svájci villát, melyet még a nagyapjuktól örököltek, tataroztatták, abban laknak. Az korábban tyúknevelde volt. De a 2000 hektár, amit visszakaptak, csak része a vagyonnak, Gelence felé a megyei bizottság megítélt nekik 990 hektárt, az állami erdészet viszont megfellebbezte a döntést, Vrancea megyében pedig még járna nekik 1400 hektár, melyrol az ottani bizottságnak kell döntenie, akárcsak a putnai 4500 hektárról. Visszakapnak továbbá Kolozsvár mellett is 300 hektárt. Itt a nagyobbak közül a Sinkovits család írt alá nemrég velünk szerzodést. Kommandón az Aporoknak juttattak vissza nagyobb tételt, amit eredetileg az Erdélyi Fakitermelo Vállalattól vettek meg, s kértek a kovásznai helyi bizottságtól is 1700 hektárt.
A szegény és a gazdag házassága
A Kovásznán székelo, de magát Kézdivásárhelyi Magánerdészetnek nevezo intézményt az Orbai Egyesület hozta létre 2003-ban, mely akkor 7600 hektárt bírt. A kovásznai, zabolai, gelencei, csernátoni, maksai, torjai közbirtokosságok alapították, ezekhez csatlakozott a református egyház. Az orbaiak és a többiek egyesülését mint gazdagok és szegények házasságát emlegették, utóbbiak erdeinek ugyanis más az összetétele, a lombhullató fák iránti kereslet jóval kisebb, emiatt a fenyoerdoket birtokló orbai rész a versenyképesebb. ,,Az állami erdészet öt-hatezer lejes árat számolt fel egy hektár orzéséért, mi ezt hét euróra hoztuk le ? mondja Péterfy László. ? A közbirtokosságok nagyobb részének adósságai voltak az átvételkor, emiatt fejlesztésre egyelore nemigen jutott, elobb az adósságokat kellett törleszteni. Ebben segített az egyesület. A közbirtokosságok közül sem mindenik tudott fizetni részben adósságai, részben erdei állapota miatt, ezek helyett az egyesület tartotta fenn az erdészetet, most azonban úgy látom, 2007-re egyenesbe hozzuk szinte valamennyit fizetoképesség dolgában.” Igaz, az erdészethez ma 22 000 hektár tartozik, négy korábbi állami kerület területén gazdálkodik. Sajnálatosnak tartják viszont, hogy sehol nem sikerült elérniük legalább a korábbi kerületnek felét, akkor ugyanis a székhely nekik járna, emiatt Kovásznán szerényebb körülmények között kell meghúzniuk magukat.
A magánerdészet területi felépítésében átmenetileg a szétszórtság az uralkodó:
— A Lakócától Bükszádig mindenütt megtalálhatók az erdeink, 22 000 hektárra szerzodést kötöttünk már, folyik újabb erdok átvétele. E felhatalmazás alapján a kommandói, gelencei, kovásznai részen versenytárgyalásokat szerveztünk kimérésre, üzemtervezésre, elég jó árban végezték el ezeket. A tulajdonosoknak nagy segítség volt, hogy az elso lépések megtételében támogattuk oket.
Az erdészetnek 26 alkalmazottja van, ebbol 15 erdész, egyhez-egyhez korábban 750, ma 1200 hektár tartozik, innen nyertük vissza az eurós veszteséget, mikor az a 44 000 lejes árfolyamról a mai 34 000-re csökkent — magyarázza a vezeto. — Kezdeti hátrányunk a parcellák nagyfokú szétszórtsága volt, azt nem lehet elmondani, a térképünk hogyan nézett ki. Foltokban imitt-amott egy-egy erdo. Most jutottunk oda, hogy a lyukak kezdenek megtelni, hetente 100—200 újabb hektárra kötünk szerzodéseket.
A kézdivásárhelyi magánerdészet leginkább abban különbözik az eddig bemutatottól, hogy az ún. magánerdo, azaz a természetes személyek által visszakopott birtok jóval nagyobb súllyal van jelen területén, összesen 8500 hektár, és e szám noni fog. Mint ismeretes, az 1992. évi 18-as törvény a természetes személyeknek csak tíz hektárig adta vissza erdojussukat, ezt a korlátozást a következo jogszabályok építették le fokozatosan, a legnagyobb vagyonrészekre, mint említettük, ezután kerül sor.
Lábon vagy feldolgozva?
A mai égeto gondokra térve Péterfy László a természetes igények taglalásával kezdi. Megoldásra vár a magánerdészetek országos egyesületének kormányhivatalokban való képviselete például. A minapi kormányátszervezés korábban bejáratott kapcsolatokat bontott le, s a magánerdészetek most keresik az újabb módját annak, hogy a készülo törvénytervezetek megfogalmazásába bele tudjanak szólni.
Tisztázatlan és ellentmondásos az erdészeti építmények sorsa például.
— Én is erdotulajdonos vagyok, elodeinknek furészgyáruk volt. 50 évig az állam használta erdeinket, az tehát helyénvaló, hogy az építmények az erdotulajdonost illetik a visszaszolgáltatáskor, de a 247-es törvény ezt furcsán szabályozza. Eszerint az erdészházak az új erdotulajdonoséi lesznek, de csak ha az erdészettel társul. Az épület rendeltetését azonban meg kell tartani, azaz a tulajdonjog az erdobirtokosé, de a használati jog az erdészeté, ezáltal a tulajdonjog csorbát szenved.
— Rendben, de mi legyen az erdészekkel? Ok hol lakjanak, ha a tulajdonos másra, például turisztikai, vadászati, üdülési célokra használná a korábbi erdészházat?
? Az egyesületek építhetnének újakat. A magánerdészetek foleg az orzés és a bélyegzés árából tartják fenn magukat, ebbol fejleszteni nemigen lehetett eddig, építkezni se. De ha már a befektetéseknél tartunk, megemlíteném, hogy kezdjük átvenni a csemetéskerteket. A Mikes család megengedte, hogy a parkjukban található üvegházban 200 négyzetmétert bevessünk fenyomaggal.
Az egyesületi befektetések eszközlését egy különben örvendetes piaci körülmény gátolja:
? Az Orbai Egyesületnek van egy kft.-je, melyet fakitermelés, -feldogozás céljával hoztak létre. De amíg a fát lábon elég jó áron el lehet adni, addig ezt felfuttatni kevésbé érdemes. Mi mint erdészet, versenytárgyalásokat szervezünk azoknak, akik fájukat nem tudják másképp eladni. Javasolnám, hogy hasonló helyzetben, ha a meghirdetett áron felül sikerül eladniuk a fát, annak egy százalékát adják nekünk, akkor abból már tudnánk fejleszteni. Egyelore csak a legszükségesebbel rendelkezünk: egy autója van az erdészetnek, a többit bérelni kénytelen, megvásároltuk a méromuszereket, telefont és egyenruhát mindenkinek, még egy rend kellene. Az egyesület tehetné meg, hogy forgótokét képezzen, a fa eladása utáni, mondjuk, tíz százalékot gépek vásárlására, furészüzemek felállítására fordítsa. Itt ráadásul akkora a turisztikai potenciál ? idovel lesz, amibe befektetni. Egyelore nem tudok példát rá, vásároltak viszont székhelyet a közbirtokosságok, feljavították a régieket. Az eladásból egyre jobbak a bevételek. Szinte hihetetlen, de a fának köbméterét már 210 új lejért is adtuk el ? ez már akkora ár, hogy a vásárlónak minimális nyeresége marad. Most ugye az a lényeg, hogy a nyereség az eladó vagy a feldolgozó zsebébe vándorol-e.
A sajátját lopta
A keresletet külföldi cégek is hajtják felfelé.
— Kötöttünk szerzodést egy osztrák céggel, mely azt keresi, amit másnak eladni nem lehet: 12 és 45 centiméteres átméroju fákat dolgoz fel. Az árakat ok emelték meg, s ezzel azok egy átlagos európai színvonalra emelkedtek. Egyesek szerint a fenyo itt már drágább, mint Európában.
A beindult forgalom a felvásárlók megjelenésével is jár, tapasztalható a külföldiek fokozódó érdeklodése a székelyföldi erdok iránt, viszonylag sok erdo már gazdát is cserélt. A külföldiek foleg a fenyoerdokre pályáznak, azokból is a vágásérettekre. Nem egy azonban vadászterületeket keres, az erdész úgy látja, egyelore keveset ígér azonban értük.
Gond itt is, hogy a törvény eloírta ültetést az egykori széltörések helyén az állami erdészet nem mindenütt hajlandó elvégeztetni, holott a fát nagyrészt o termeltette ki, és adta el, a haszon az övé lett. Az 1995-ös széltörés még a reprivatizáció gyakorlati alkalmazása elott következett ugyanis be. Ezért is sajnálatos, hogy a berecki erdészet által beindított per az ügyben, bár alapfokon megnyerték, másodfokon elbukott.
Végül egy bizalmasabb, kényesebb kérdés, mely a lopásokra és a vágások mértékére vonatkozott, személyesebb válaszra ad alkalmat:
— A vágterek kijelölését, a mennyiségeket a felügyeloség annyira ellenorzi, hogy azt hiszem, mára kitermelés dolgában is normalizálódott a helyzet. Tolvajokat pedig egy-egy szekérrel, ha megfognak. Ma a tulajdonosok a legjobb orök, mert már nem titkolják el, ha valaki kiment az erdore, sot, telefonon szólnak be, nézzünk utána, mit keresnek azok ott. Részt veszünk közös akciókban a gárdával, a rendorséggel, útügyesekkel, állami erdészettel, az országúti ellenorzés is folyik. No de változik a közszellem. A régi rendszerben eltitkolta a lakosság, ha tolvajt látott. Én is most kezdtem megérteni: akit állami alkalmazottként még lopáson értem, annak most száz hektárja van. Hiszen az akkor is úgy ment oda, mint a sajátjába! Megszokta, ugyebár…
B. Kovács András