
Mint minden évben ilyenkor, pünkösd táján, menetrendszeruen jelennek meg a helyi és országos sajtóban a csíksomlyói búcsúról szóló ismertetések. Minket, unitáriusokat úgy szoktak jellemezni, hogy a vallási türelmet nemcsak történelmi örökségként orizzük, hanem mindennapi hitéletünkben, de társadalmi síkon is próbáljuk megélni. De ahogy mondani szokták, a pohár egyszer csak annyira telik, hogy kicsordul. Így nálunk is. Mivel az 1989 óta eltelt idoben rendszeres jelenség, ezért arra a megállapításra jutottunk, hogy tovább már nem turhetjük azt a célirányos történelemferdítést, amely minden évben a hitvédelem megtéveszto, és egy másik felekezet iránti nem éppen keresztényi szeretet jegyében igyekszik hangulatot gerjeszteni, és azt évrol évre megújítva ébren tartani.
Ebben az évben a búcsú 440. évfordulójáról beszélnek. Az viszont egyháztörténelmi tény, hogy Szuz Mária tisztelete már a 15. században virágzott a székely nép körében, ez adta elsosorban Csíksomlyónak a búcsújáróhely jelleget. Ezt IV. Jeno pápa 1444-ben engedélyezte. Sosem volt eros oldalam a matematika, de most mégis úgy gondolom, hogy a két évszám közti különbség nem 440, hanem 563. Tehát a történelmi adatok alapján katolikus testvéreink, s itt elsosorban a ferences atyákra gondolok, felettébb büszkén kellene hírül adják a világnak, hogy a búcsújárás Csíksomlyón több mint félezer éves. Egyike Európa legrégibb búcsújáróhelyeinek.
De akkor miért ez a ,,szerény 440. éves évforduló?
Vizsgáljuk csak meg történelmi elozményeit.
Borsos Sebestyén, a 16. századi krónikás így emlékezik János Zsigmondra: ,,Ez istenfélo és tökéletes, igaz keresztény fejedelem volt, kinél drágalátosabb királya nem volt a keresztényeknek, ki az Isten igéjének ilyen tudakozója lett volna. Ez a tanítóknak nemhogy rontója lett volna, de inkább nagy oltalmára volt.
Az ezt követo századok történet- és emlékírói azonban nem tudták megbocsátani János Zsigmondnak, hogy unitáriussá lett, s ez rányomta bélyegét életmuve és személye értékelésére. De azt az alkotmányos rendet, amelyet o megalkotott, nevezetesen a vallás- és lelkiismereti szabadság törvényét és a négy bevett vallás rendszerét, mindenik utóda tiszteletben tartotta, mert ez biztosította Erdély belso békéjét és jólétét. A 18. század azonban olyan változásokat hozott, amelyek a függetlenségét vesztett Erdély politikai és vallási életét a Habsburg birodalmi érdekek érvényesülésének rendelték alá. Az egyenlo jogokon alapuló, bevett vallások rendszerét felváltotta a kedvezményezett, sot, az egyedüli, kiváltságjogokat élvezo egyház uralma, amelyet legjobban az ellenreformáció térhódítása igazolt, eroszakos templomfoglalások kíséretében. A felvilágosodás hatására a század végére (1781) megszületett II. József Türelmi rendelete, amely bizonyos tekintetben helyreállította a vallások egyenloségének rendszerét, s megkezdodhetett a protestáns, köztük az unitárius egyházak külso megerosödése. Ebben az idoszakban született meg, terjedt el, és élte a maga életét különbözo intenzitással, hol elhalványulva, hol eroteljesebben az a mítosz, amely János Zsigmondot eroszakos, a még akkor létre sem jött unitárius egyház és vallás hittérítojeként, 1567. pünkösd szombatján a ,,színtiszta katolikus Csík és Gyergyó ellen hadsereggel támadó uralkodónak állítja be. Ez a ,,világra szóló gyozelem hozta létre aztán a csíksomlyói búcsút, mert a mítosz szerint a hitükért hosiesen küzdoket s az értük imádkozókat maga Szuz Mária segítette. Ebben a szép és lelkesíto történetben csak az a különös, hogy az azt elbeszélo késobbi szerzok egy olyan mure hivatkoznak, amelynek egy katolikus foúr a szerzoje, de amelyet soha senki sem látott, és azóta sem sikerült megtalálni. Ezzel kapcsolatban ajánlom a részletes tájékozódás érdekében Mohay Tamás Egy ünnep alapjai: a csíksomlyói pünkösdi búcsú új megvilágításban címu tanulmányát (megjelent a Keresztény Magveto folyóirat 2005/2. számában).
Ennek kiegészítéseként most csak egy fontos dolgot szeretnék megemlíteni. János Zsigmond 1567 kora nyarán betegen feküdt Gyulafehérvárt palotájában. Súlyos egészségi helyzetére tekintettel elkészítette végrendeletét. Ugyanaz év július 23-ra Fehérvárra összehívta az országgyulést, ahol királyi eloterjesztésében eloadta, hogy betegeskedése inti az ország sorsáról gondoskodni. Felszólítja a rendeket, hogy kerüljék a meghasonlást, szakadást, amely romlásukat vonná maga után.
A végrendelet bevezetojében hangsúlyozza, hogy ,,az o országa a keresztény közösség része, és hogy soha keresztények ellen fegyvert nem fogott, csak kényszeruségbol és a szükségtol hajtva védte magát és országát. Minden erejével arra törekedett, hogy elomozdítsa a kereszténység ügyét.
Úgy hiszem, mindenki elott világos, hogy a súlyosan beteg ifjú fejedelmet nem a csíki katolikusok megtérítése foglalkoztatta, és nem vezethetett hadat ellenük, mivel éppen végakaratát mondta tollba. Egyébként végrendelete változatlan maradt, és 1571-ben bekövetkezett halála után az országgyulésben utóda, Báthory István is hitelesítette azt.
Orbán Balázs A Székelyföld leírása címu muvében már a 19. század végén megpróbált igazságot szolgáltatni, amikor ezeket írta:
,,János Zsigmond mint hadvezér, mint államférfi, mint a nemzeti ero és muveltség fejlesztoje, mint az alkotmányos szabadság alapvetoje és biztosítója, egyaránt nagy volt, s kegyeletes emléket kell hogy keltsen minden igaz magyar szívében, mert e drága adományokat o nagy erofeszítéssel és bámulatosan kitartó következetességgel vívta ki, s biztosítá a jövot. Pedig uralmának korszaka igen nehéz és válságos volt, az egész ország a politikai és vallási átalakulások lázában szenvedett. Hogy a szenvedélyek vulkánja ki nem tört, hogy ez országrész a politikai és vallási háborúk iszonyait kikerülte, hogy itt Szent Bertalan-éjek, szicíliai vecsernyék, eperjesi vérpadok helyett e forrongásból a teljes vallásszabadság mennyei pálmája hajtott ki: azt egyenesen a János Zsigmond nagy uralkodói tulajdonainak írhatjuk javára. O a tudománynak, a magyar muveltségnek nem csak kiváló támogatója, de kultiválója is volt. O maga is részt vett az e korban dívott tudományos és hitvitákban, a magyar nyelvet a politikai és vallási élet minden terén ápolta, az országgyulések magyarul tanácskoztak, magyar törvényeket alkottak. A templomok mellett mindenütt az o kegyadományaiból táplált iskolák keletkeztek, a teljes sajtószabadságot legelobb o honosítá meg, nem csak Erdélyben, hanem Európa minden más országát megelozte ebben is, úgy, mint a vallásszabadság törvénybe iktatásában.
Az elmondottak célja nem az volt, hogy János Zsigmondnak elégtételt szolgáltassunk. Mindezt megtette o maga, amikor megmentette, és századokra életképessé tette a magyar nemzeti királyság eszméjét, s a világon elsoként biztosította a vallás- és lelkiismeret-szabadságot, s ezzel önmagát és Erdélyt világtörténelmi jelentoségure emelte.
Ezzel szemben viszont arra szeretnénk felhívni elsosorban a hazai, de a Kárpát-medencei történelmi testvéregyházak figyelmét, hogy amikor a magunk szent dolgait erosíteni vagy elmélyíteni akarjuk, ne úgy tegyük, hogy ezáltal mások történelmi örökségének és hitének értékét lekicsinyítjük, vagy éppen a köztudat elott kárhoztatjuk. Úgy hiszem, végre meg kellene értenünk, hogy nem a hitviták korát éljük, amikor egymásnak feszültek nem csak a vélemények, de az indulatok is. Ma, a huszonegyedik század elején a párbeszédre van szükség, amikor a másság megértésén és elfogadásán keresztül azt keressük, ami összeköt, amit közös értékként mindannyian magunkénak vallunk. Fel kell ismernünk, hogy a szabadság a felelosen megélt szeretet drága lehetosége, amellyel nem visszaélnünk, hanem egymás javáért élnünk kell.
A csíksomlyói búcsú eredetének kérdésében már 1998-ban megkerestük dr. Jakubinyi György érsek urat, aki válaszlevelében azt írja, hogy napjainkban is a jól ismert elvet kívánja követni: ,,In necessariis unitas, in dubiis libertas, in omnibus caritas. (A szükségben egység, a kételkedésben szabadság, mindenben szeretet.) ,,Biztosíthatom, hogy fogadalmi búcsúnkat ahogy azt az osök fogadták nem használjuk fel felekezeti torzsalkodásra. Ami sérelem pedig emberi gyarlóságból felmerül, azért bocsánatot kérünk.
De mert azóta is minden maradt a régiben, ezért újból megismétlem az Erdélyi Unitárius Egyház lelkészeinek és híveinek testvéri szeretettel megfogalmazott kérését a Római Katolikus Püspökségek vezetoinek, szíveskedjenek odahatni, hogy egy ilyen fontos vallási rendezvény szolgálja a hit és erkölcs elmélyítését nem csak a római katolikus hívek, de egész magyar népünk lelkében és életében. Istenhez való közeledésünkben és az O akaratának keresésében mind egyek vagyunk, hadd legyünk egyek egyházaink és népünk szeretetteljes szolgálatában is.
A jó Isten áldását s a pünkösdi Lélek megszentelo erejének kiáradását kérem az ez évi búcsú eredményes megrendezésére.
Kolozsvár, 2007 pünkösd nagyhetén
Dr. Szabó Árpád püspök