Bár a köznyelvben szinonimaként használjuk a két megnevezést, a mikológiában két teljesen különböző nemzetséget jelölnek: a tuskógombák az Armillaria, a tőkegombák a Pholiota család tagjai. A két csoport elkülönítése nem csupán elméleti kérdés, hanem gyakorlati és gasztronómiai jelentőséggel bír.
Gumós tuskógomba
(Armillaria gallica)
Első pillantásra könnyű összetéveszteni a múlt szerdán bemutatott sötétpikkelyes tuskógombával. A gumós tuskógomba azonban néhány jellegzetes bélyege alapján jól elkülöníthető tőle – közülük a legfeltűnőbb mindjárt a tönk alakja, mely vaskos és tömör, töve feltűnően megvastagodott, gyakran szinte bunkó alakú. Innen ered a magyar neve is. Gallérja gyenge: sárgásfehér, vékony és múlékony, idősebb példányokon pedig sokszor már nyoma sem marad. Alatta a tönk felszíne jellegzetesen pelyhes.
Kalapja többnyire 4–10 centiméter széles, sárgásbarna, barnássárga vagy rozsdabarnás, amely idősebb korban, illetve kiszáradva gyakran kifakul. Fiatal példányain a kalap felszínét apró, sárgás, könnyen letörölhető pelyhek, pikkelyek borítják. Lemezei tönkhöz nőttek vagy kissé lefutók; kezdetben fehéres, krémszínűek, később barnás árnyalatot vehetnek fel.
A gumós tuskógomba elsősorban lombos fák faanyagán, tuskóin és gyökerein él, és rendszerint nem olyan látványos, tömött csokrokban jelenik meg, mint a gyűrűs tuskógomba. Előfordulhat azonban, hogy a termőtestek nem közvetlenül a tuskó felszínén, hanem attól néhány centiméterre, a talajban húzódó gyökerek közelében bújnak elő. Ilyenkor akár úgy is tűnhet, mintha a gomba „a földből nőne”, holott a föld alatt található faanyaghoz kapcsolódik.
Sepsiszentgyörgyön kifejezetten ritka fajnak bizonyult: mindössze egyszer sikerült megtalálnom. 2016 őszén az Erzsébet park felső sétányán, a megyei könyvtárral szemben, az egyik vadgesztenyetuskó közelében jelentek meg termőtestei. Éppen jókor jártam jó helyen: a tuskó tövében sorakozó példányok frissek és épek voltak, így kiválóan megfigyelhettem rajtuk a faj jellegzetes bélyegeit.
Az elkövetkező években többször is visszatértem termőhelyére, de a gumós tuskógomba többé nem jelent meg. Ennek egyik lehetséges oka, hogy a tuskó időközben egyre gyorsabban korhadt. Más xilofág gombák is megtelepedtek rajta, köztük az óriás bokrosgomba (Meripilus giganteus), amely nagy termőtesttelepeivel látványosan jelezte a faanyag előrehaladott lebomlását. Végül a vadgesztenyetuskó teljesen szétkorhadt, és vele együtt a gumós tuskógomba számára megfelelő élőhely is eltűnt.
Étkezési értékét illetően a szakirodalom nem teljesen egységes. Több szerző megfelelő hőkezelés után ehetőnek tartja, mások azonban fogyasztását nem javasolják. A gyakorlatban a gombászok többnyire nem tesznek különbséget a gyűrűs, a sötétpikkelyes és a gumós tuskógomba között: mindhármat gebegombaként gyűjtik és fogyasztják, különösen gombás zakuszkába keverve.
Farkas János
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.