Felvonuló mikós diákok fotója az 1906-os Székely Egyesületi Naptárban
A sportolás sepsiszentgyörgyi népszerűsítésében és meghonosításában az 1889-ben megalakult Testgyakorló Egyesület mellett a fő hely kétségtelenül a Mikó-kollégiumot illeti. Már a XIX. század utolsó tizedében az évzárók alkalmával a diákság főtéri felvonulásával kezdődő tornaünnepélyek évről évre eseményszámba menő rendezvénynek számítottak.
1891-től Csáky Albin oktatásügyi miniszter a középiskolák diákjai számára kétévenként megrendezendő sportvetélkedők kiírását kezdeményezte. Az 1903 tavaszán Debrecenben tartott versenyen a kollégium diákjai nagy érdeklődés mellett mutatták be az eredeti székely népi labdajátékot, a nyolcas kótyát. A Debrecenben részt vevő 28 középiskola csapata közül a mikósok a tizedik helyet szerezték meg.
1905. május 27—28-án ötödik ízben tartották meg az ifjúsági vetélkedők között a legnagyobbat és legnépszerűbbet, ezúttal Budapesten a Csömöri úti millenniumi versenypályán. Az ország 63 megyéjének 121 tanintézetéből részt vevő csapatok felvonulásával vette kezdetét a rendezvény. A Székely Egyesületi Naptár 1906. évi kiadásában találtam rá arra a fotóra, mely a felvonuló mikós diákok csapatát örökítette meg. Megnyitóként szabadgyakorlatokat láthattak az érdeklődők, majd egyéni és csapatversenyek következtek: futás, rúd- és kötélmászás, kötélhúzás, füleslabda, kótyajáték. A Petrás György testnevelő tanár irányította csapat az első helyezés mellett elnyerte a vándorzászlót is, melyet ma a Székely Nemzeti Múzeum őriz. A győztes csapatot és az elnyert vándorzászlót a Sepsiszentgyörgy képes története 71., illetve 41. oldalán megtalálja az érdeklődő.
A következő, 1907-es temesvári viadalon a szentgyörgyiek 47 díjjal — a 49-et nyert békéscsabaiak mögött — a második helyen végeztek. Ennek a csapatnak az emlékét is fénykép őrzi: tagjai a temesvári tornakertben — dr. László Ferenc és Petrás György tanár, Péter Mózes igazgató és dr. Kósa János tanár jelenlétében — a két évvel azelőtt elhódított zászlóval sorakoztak fel a fényképezőgép lencséje elé (képünk).

Az 1905-ös versenyről diadalmasan hazatérő diákok fogadására rendezett ünnepség adta az ötletet a kollégium díszzászlójának elkészítéséhez. 1906 januárjában Végh Endrét bízzák meg annak megtervezésével, s gyűjtést indítanak az elkészítési költségek fedezésére. 1908. június 15-én volt az ünnepélyes zászlóavatás Kenessey Béla református püspök jelenlétében. A zászlót a Székely Nemzeti Múzeum őrzi, hű másolatát a kollégium fennállásának 150. évfordulójára készítették el. Az intézmény jeles ünnepségein a tanulók ezzel vonulnak fel. A zászló elveszettnek hitt gömbje ez év tavaszán került elő a múzeumban. Három bemélyített keretébe a magyar koronát, az erdélyi református egyházkerület és Sepsiszentgyörgy városának féldomború, zománcozott címerét foglalták (képünk).

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.