Egyetért-e ön azzal, hogy holnaptól egyáltalán ne kelljen adót, társadalombiztosítási, egészségbiztosítási járulékot fizetni, minden család kapjon ingyen lakást az államtól, és évente legalább ötszáz kilométer autópálya épüljön az országban?
Akár ezekben a kérdésekben is kikérhetné a választópolgárok véleményét a népszavazásokat előszeretettel a választások napjára időzítő államfő: nagyjából ennyire populista a felvetés — és nagyjából annyi következménye lenne a válaszoknak, mint az egykamarás parlamentről és a honatyák számának csökkentéséről szóló referendum eredményének.
Ha ugyanis az államfő valóban kíváncsi lenne az állampolgárok véleményére az említett kérdésekben, vélhetően nem az elnökválasztás napjára ütemezte volna be a referendumot, és nem mulasztotta volna el tisztességes tájékoztató kampány megszervezését, amelyben az egykamarás testület előnyeiről és hátrányairól egyaránt szó eshet, és amelynek során arra is felhívja a választópolgárok figyelmét, hogy a kétkamarás parlamenti rendszer megváltoztatása alkotmánymódosítást feltételez, a honatyák számának csökkentéséről pedig magának a törvényhozó testületnek kell döntenie.
Mert hiába csábító a gondolat, hogy ne fizessünk adót, ha a gyakorlatban ez kivitelezhetetlen, és hiába válaszol mindkét kérdésre igennel a gazdasági válság miatt takarékoskodást kereső állampolgár, ha voksának semmiféle azonnali következménye nem lesz, ráadásul hosszú távon éppen az ország demokratikus berendezkedésének árthat. A ,,minek annyi kamara?" elv mentén ugyanis egy hatalomittas vezető a ,,minek egyáltalán a parlament?" gondolatáig is eljuthat.
A tetszetősen csengő kérdésekre adandó válasz előtt éppen ezért azon is elmorfondírozhatunk a szavazófülkében, alkalmas-e vezetőnek az, akit nem a véleményünk, hanem csak a voksunk érdekel.
