Ha Románia késik egy hiteles költségvetési terv elfogadásával, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által biztosított hitel harmadik részletének megadása valóban átcsúszhat a jövő évre, és elképzelhető, hogy az csak márciusban, a negyedik részlettel egyidejűleg lesz lehívható — jelentette ki tegnap Bukarestben Tonny Lybek, a nemzetközi pénzintézet romániai és bulgáriai képviselője.
Az IMF már korábban is jelezte: a harmadik részlet idei lehívásának az a feltétele, hogy a parlament december 10-ig fogadja el a jövő évre szóló költségvetést.
A valutaalap helyzetértékelő küldöttsége legközelebb januárban vagy február elején érkezik Romániába, hogy megvizsgálja a negyedik részlet megadásának feltételeit. Románia két évre szóló megállapodást kötött az IMF-fel egy 12,95 milliárd eurós készenléti hitelről, amely kiegészül az Európai Unió, a Világbank és az EBRD által biztosított további összegekkel, így összesen 19,95 milliárd euró áll az ország rendelkezésére. Május elején meg is érkezett az első részlet, amely teljes egészében a jegybank valutatartalékait gyarapította. A szeptemberben befolyt második részletnek már csak a felét irányították a tartalékhoz, a többi az államkincstár — ugyancsak a jegybanknál lévő — folyószámlájára került. Ha az év végéig nem folyik be a tervezett 2,5 milliárd eurós összeg, az ország nem lesz képes finanszírozni a költségvetési deficitet, a bérek és nyugdíjak egy részének a kifizetése is veszélybe kerülhet. Ez utóbbi elkerülésére belföldi, sokkal drágább hitelekhez kellene folyamodni. S bár a parlament felhatalmazta a megbuktatott, csak ügyvezetői hatáskörrel rendelkező Boc-kormányt a 2010-es költségvetés elkészítésével, elemzők szerint az elnökválasztás második fordulója, december 6. előtt nem várható ennek megvitatása.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.