A székelyek eredetéről és megtelepedéséről

2007. augusztus 25., szombat, Múltidéző
Bocskai István és a székelyek

Bocskai és Erdély kapcsolatainak kezdetei

Bocskai István Kolozsvárt született 1557-ben, abban az épületben, amely pár lépésnyire állt Mátyás király szülőházától. Apja János Zsigmond erdélyi fejedelem kancelláriáját vezette. Serdülő- és ifjú éveit Bécsben és Prágában töltötte a császári apródok közt, 1576-ban, 19 évesen érkezett Gyulafehérvárra a fejedelmi udvarba, ahol jól fogadták, azért is, mert rokonságban volt az uralmon lévő Báthory családdal.

Az udvart nagy készülődésben találta, hisz a fejedelem, Báthory István rövidesen Lengyelországba indult, hogy a királyi trónt elfoglalja.

Az előbbiekben láttuk, hogy János Zsigmond uralma idején a székelyek történelmileg kialakult, öröklött társadalma a teljes felbomlás és átalakulás folyamatában volt. Ehhez a nagy változáshoz meghatározóan hozzájárult a megszületőben levő erdélyi állam azzal, hogy adóztatni kezdte a székely köznépet, amelyet eddig a katonai szolgálat vállalása mentesített az adózás terhe alól. Akkor történt ez, amikor a székely társadalomban gyorsan növekedett a nemesi rend a korábbi primori és lófő rend felemelkedő tagjaiból, valamint a Székelyföldre betelepülő vármegyei nemességből. Az átalakulás vesztese, a korábbi gyalogrend felkelésekkel tiltakozott helyzetének rosszabbodása ellen, de lázadásait mindig elfojtották, sőt, 1562-ben jobbágyságra vetették. Ebből a nem kívánt állapotából szeretett volna megszabadulni a gyalogrend a katonai szolgálat újbóli vállalása által, amire az 1595. évi havasalföldi törökellenes hadjárat idején jó alkalom kínálkozott, s több mint 20 000-en vettek részt a hadjáratban, de e legnépesebb társadalmi kategóriának a szabadulást a fejedelmi szabadságlevél birtokában sem sikerült elérnie. A székely nemesség ugyanis jobbágyait nem szabadította fel, ragaszkodott szolgáltatásaikhoz.

Ez volt az oka a székelyek újabb lázadásának 1596-ban, amelyet Bocskai vezetésével kegyetlenül elnyomott a fejedelmi haderő (ezt nevezték, nem kis cinizmussal a székelyek véres farsangjának). Bocskai Báthory Zsigmond helytartójaként főszerepet vállalt a felkelés vérbe fojtásában.

Ettől kezdve a székely köznép és a nemesség mintegy nyolc évig élesen szemben állt egymással, ezt pedig az Erdély megszerzéséért versengő Habsburg-, illetve török hatalom igyekezett kihasználni. Ilyenformán a székelység is és Bocskai István is eszközévé vált a két birodalom hatalmi harcának, s Bocskai különösen azáltal, hogy segítette Báthory Zsigmondot akkor is, amikor nyilvánvaló volt, hogy feladatának képtelen megfelelni. Nagyrészt emiatt következett be kiutasítása Erdélyből, amelyet 1600. november 4-én határozott el a háromszéki Lécfalván tartott országgyűlés. Bocskai tudomásul vette az említett döntést, Prágába sietett az udvarhoz, majd visszatért a Partiumban fekvő birtokaira, ahonnan követhette az események alakulását, a székelyek rossz szövetségkötéseit s Basta rémuralmának következményeit. De minden bizonnyal azon is sokat gondolkodott, ami vele, Erdéllyel, Magyarországgal történt, és megpróbálta levonni az azokból adódó következtetéseket. Feltételezhető, hogy ekkor már kialakult nagyjából az a koncepciója, amelyet szabadságharcában olyan következetesen képviselt. Ha Bocskai korábban a töröktől féltette jobban a nemzetet, ezután inkább a Habsburg-hatalomban lát nagyobb veszélyt. Ezért vállalta a szabadságharcot, amelyhez katonára volt szüksége, és ő nem késlekedett felszólítani a hajdúság mellett a székelyeket is.

A Bocskai-szabadságharc kitörésének története közismert. A hajdúk 1604. október 15-én parancs nélkül megrohanták az osztrák császár hadait, és a Bihar megyei Álmosdnál szétugrasztották őket, Bocskai pedig nem habozott a felkelés élére állni, amely rövidesen szabadságharccá alakult át, s nagy magyar győzelemmel végződött. A székhelyét Kassán berendező Bocskai mint nemzeti uralkodó Magyarország egységének reményét csillantotta fel.

Politikájában Bocskai nagy szerepet szánt Erdélynek. Szüksége volt Erdélyre, mint hogy Erdélynek is nagy szükséges volt rá. Nagyon jól ismerte a fejedelemség helyzetét, két évtizedes helyi tapasztalattal a háta mögött fogott hozzá megnyeréséhez. Erdély külön államiságát már több évtizede elismerte Európa, s ha megszerzi a fejedelmi címet, Bocskainak közjogilag kedvezőbb helyzete lesz az európai politikai élet színpadán. Másrészt ez az országrész, bár iszonyú veszteségeket szenvedett Basta rémuralma s a háborúskodások idején, még mindig jelentős anyagi és katonai erőkkel rendelkezett. Ezért már a szabadságharc kezdetén Erdély megnyerésére gondolt, egyébként erre biztatta a törökországi magyar emigránsok, Bethlen Gábor, a későbbi fejedelem és maga a török hatalom is.

Bocskai Habsburg-ellenes szabadságharca

Bocskai jól ismerte a székelyeket, láthatta harci erejüket Havasalföldön, valamint saját szabadságjogaikért vívott küzdelmüket is a ,,véres farsang" idején, és azt is tisztán látta, hogy Basta és Vitéz Mihály uralkodása alatt milyen pusztulás érte a székelyeket. Valószínűleg tudomására jutott, hogy a székelyek ,,jobban hajlottak Bocskaihoz, mint a német biztosokhoz". Csatlakozhatunk — úgy vélem — Makkai László azon megállapításához is, hogy a székelység ekkorra már kiábrándult a Habsburg-hatalom erdélyi politikájából. Bocskainak tehát csak azt a személyt kellett megtalálnia, aki képes és hajlandó a megosztott székelységet összefogni, leválasztani a császáriak oldaláról, hogy aztán hozzá vezethesse őket.

Ezt a vezető személyiséget dersi Petki Jánosban kereste és lelte meg. Bocskainak régi ismerőse volt Petki János, Udvarhelyszék királybírája és 1604 decemberétől kapitánya. Petki kulcsfontosságú szerepével legutóbb Horn Ildikó foglalkozott, azt is hangsúlyozva, hogy a fejedelem erdélyi politikusai közül ő állt legkorábban Bocskai mellé. Lássuk röviden, hogyan is történt ez. A történeti források közül elsősorban az erdélyiek egymás közti levelezésére, Bocskai hozzájuk írt leveleire, valamint Bethlen Farkas, valamint Gyulaffy László krónikájára támaszkodhatunk. A forrásokból s a kérdésre vonatkozó szakirodalomból kiderül, hogy Bocskai jól választott, mert Petki János alkalmasnak bizonyult a székelység belső meghasonlásának megszüntetésére és egységének helyreállítására, ez pedig előfeltétele volt a Bocskai mozgalmához való csatlakozásuknak.

Bocskai levelei közül különösen fontosnak tartjuk azt, amelyet 1604. december 12-én intézett Erdély rendjeihez. A levél sokat mond Bocskai Erdélyhez fűződő viszonyáról, s nem igazolja azt az egyesek által hangoztatott nézetet, miszerint nem szerette volna Erdélyt. Legyen szabad kissé hosszasabban idéznünk ebből a szép magyarsággal írt levélből: ,,Hogy mind ennyi ideig kegyelmeteket meg nem találtattuk sem levelünk, sem emberünk által, annak sok okai vadnak, de főképpen két ok viselt bennünket, egyik minthogy romlott állapotait tudtuk Erdélynek, mint ides hazánkhoz, mely minket nevelt és tartott, és kinek sok javait is vöttük, meg akartuk ezzel is hála adó voltunkat mutatni, hogy az míg itt künn dolgainkat jól vigezhetjük, addig ott benn sem pártokat sem egyéb hadi rendeket nem akartunk támasztatni, hogy azzal is az ország inkább ne pusztuljon, minthogy az ott benn való segítségre szükségünk sem volt. (…) Most immár isten kegyelmességéből dolgunk jó végben menetelit látván (…) oda kegyelmetek köziben, mint hazánkban, akarunk indulni, hogy azt is kezünkhöz vegyük (…) Ha peneg kegyelmeteknek engedelmes hűségit hozzánk megtapasztaljuk, kegyelmetek között nem mostoha, hanem mint illik hazánkhoz édes atyja akarunk lenni, és minden régi szabadságnak nemcsak megtartója, hanem ótalma és öregbitője egyekezünk mindenben lenni, mely dologrúl jó akaratotok felől való magatok közzűl való főemberek által minden haladék nélkül mindjárást választ várunk." Bocskai világos üzenete az volt, hogy meg akarja tartani Erdély önállóságát, belső rendjével együtt. A levél természetesen a székelységnek is szólt, éppúgy, mint Erdély magyar rendjeinek.

Az üzenetet, amely más utakon is terjedt, az erdélyi főemberek közül többen nem értették félre, s óvatos taktikával, de mégis eredményesen készítették elő Erdély átállását Bocskaihoz. Ez derül ki Haller János, Bornemisza Boldizsár és Mindszenti Benedek levelezéséből, főleg azokból a levelekből, amelyeket Petki Jánoshoz intéztek. Ezek részletes értelmezésére itt helyhiány miatt nem térhetünk ki, csak érzékeltetni szeretnénk, hogy Petkit mennyire fontos személynek tartották, valamint azt sem mulasztották el, hogy informálják őt a Szebenben szállásoló császári komisszáriusok terveiről, intézkedéseiről. Bornemisza és Mindszenti 1604. december 16-án arra kéri Petkit, hogy 19-én jelenjen meg ,,Haller uramnál" Fejéregyházán ,,valami dolgokat" megbeszélni, amelyek őt is illetik. Bár a levélírók csak ,,az comissarius urak" parancsolatait említik a megbeszélés tárgyaként, a későbbi eseményeket szem előtt tartva, nem lehet kétséges, hogy a Bocskaihoz való viszonyukat szerették volna megbeszélni. Petki azonban nem ment el a találkozóra, ezért nemsokára újabb levelet küldenek neki, amelyben kérik megjelenését, ezúttal a Marosszékben fekvő Petelén január 31-én. Tényként fogadhatjuk el, hogy az erdélyi politikusok nem vetették alá magukat mindenben Bastának, még akkor sem, ha ő nevezte ki Petkit Udvarhelyszék kapitányának és Mindszentit Udvarhely- és Marosszék főgenerálisának. Engedelmességet színlelve, valójában előkészítették Bocskai elfogadását Erdélyben. Ebben az igyekezetben Petki János járt az élen, amit igazol Bocskainak 1605. január 6-án Petki Jánoshoz intézett levele: ,,Nincs kétségünk semmi az kegyelmed hozzánk és szegény nyomorult nemzetünkhöz való igaz jó akaratjában" — olvassuk a levélben. S mert a magyarországi helyzet jól alakult, Bocskai siet Erdélybe mint ,,édes hazájába". Persze, Bocskai tudott a politika nyelvén szólni úgy, hogy az elismerés mellett mindig ott legyen a határozott elvárás is. Íme a láthatóan biblikus hatást is mutató sorok: ,,Kegyelmed azért szöme eleiben vévén minemű dicsiretes dolog volt eleitűl fogva minden nemzetségek között az kik hazájok és nemzetségek szabadulásáért cégéres szolgálatjokat mutatták: intjük kegyelmedet, viselje úgy magát ez dologban, hogy mind nemzete közt magának jó hirt nevet szerezen, s mind penig ez előtt kegyelmednek, velünk való ismeretségét, minden üdőbeli kegyelmességünkre méltóvá tegye, kiről kegyelmednek rövid nap, levelével együtt emberét várjuk." Ez nyílt felszólítás volt a gyorsabb cselekvésre, s Petki János, Udvarhelyszék kapitánya úgy is értelmezte. Ennek nyilvánvaló jeleként 1605. február elsejére nagygyűlést hívott össze az udvarhelyszéki Székelykeresztúrra.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2007-08-25: Magazin - x:

Bondiánusok és bondofilok

Ilario Citton 41 éves kereskedelmi ügynök az alapítója az első olyan olasz internetes portálnak, amely James Bond kultuszát ápolja. A rajongás a mitikus 007-es ügynök iránt Olaszországban sem ismer határokat.
2007-08-25: Irodalom - Pécsi Györgyi:

Mielőtt a karámok összezárnak (Domokos Mátyás emlékezete)

Vargyas Lajos könyvéről írt dolgozatában arról beszélt Domokos Mátyás 1985-ben, hogy a 20. század második felére a magyar népi kultúra a végére ér. Nem folytatódhat, mert megszűnt az a társadalmi osztály, amely századokon át fönntartotta a folytonosságát. Emlékezetes, Csoóri Sándor szerint a városi értelmiségnek kellene megőriznie és továbbörökítenie a paraszti kultúrát. Ma már nyilvánvaló, hogy Domokos Mátyás ,,epekeserű" megállapítása reálisnak bizonyult.