Nagyon sokat dolgozott szegény, hogy valahogy megélhessenek. Szorgalmas munkája után ki is jutott nekik a mindennapi kenyér, de azért egyre búsult a szegény ember is, a felesége is, hogy az Isten olyan sok gyermekkel áldotta meg. Hiába kérdezték a szánakozó emberek, hogy miért búsulnak, nem mondták soha senkinek, míg végre egyszer elpanaszolták Sári néninek, hogy ők bizony csak azért szomorkodnak, miért is van nekik éppen tizenhárom gyermekük, mikor a tizenhárom milyen szerencsétlen szám. Sári néni azt tanácsolta:

― A tizenharmadikat mindenáron el kell pusztítani, mert ha nem, mikor tizenhárom esztendős lesz, eljön érte a hétfejű sárkány tizenkét ördöggel, s akkor úgyis csak elviszi. Aztán a lelke minden éjjel tizenkét órakor hazajár, mindenik testvérét felkölti, és a jó lelkükből egy szikrát kivesz, s rosszat tesz helyébe. Ezt azért teszi, mert ott a sárkánynál üvegekben vannak a jó és rossz lelkek, s a jóból is rosszat csinál.

Így tehát elhatározták, hogy el fogják pusztítani a tizenharmadikat, de nem tudták, hogy mi módon. Végre abban állapodtak meg, hogy kiviszik a nagy veres erdőbe, hol a veres sárkányok laktak. Így is tettek. Megfogták szegény kis Erzsikét ― mert a tizenharmadikat hívták Erzsikének ―, kivitték a veres erdőbe, letették egy fa alá, s otthagyták szegénykét egyes-egyedül.

Amint ott siránkozott, egyszer meglátta egy sárkány, s rögtön megmondta a királynak. De hogy szavamat össze ne zavarjam, a sárkánykirály nem sárkány, hanem ember volt, s nagyon hatalmaskodott a sárkányok felett. A király megparancsolta: aranypaszomántos hintóval menjenek utána; felültették, s elvitték a királyhoz. A király, amint meglátta Erzsikét, rögtön megszerette. Azt kérdezte tőle:

— Hát te hogyan kerültél a veres erdőbe?

Erzsike elmondta a dolgot úgy, ahogy történt. Akkor így szólt a király: ― Ne búsulj, Erzsike, látod-e, itt mennyi szép dolog van? Maradj itt, nálam, mindenhez, ami itt van, hozzányúlhatsz, a szobák kulcsát is mind átadom neked.

Oda is adta Erzsikének a sok arany- és ezüstkulcsot, mert hogy szavamat össze ne zavarjam, a szobák kulcsai mind ezüstből és aranyból voltak. Mikor átadta volna a kulcsokat, közülük elévett egy szép aranykulcsot, s azt mondta:

― Ez a kilencvenkilencedik szobának a kulcsa. De abba nehogy be merj menni, mert ha oda beteszed a lábad, háromszáz sárkánynak adlak oda, hogy ízzé-porrá tépjék még a legkisebb porcikádat is!

Erzsike meg is ígérte, hogy oda nem fog bemenni. Egyszer egy reggel azt mondja a sárkánykirály Erzsikének:

— Én elmegyek vadászni. De nehogy valakit beengedj a várba! Csak holnap délre jövök haza, akkorra háromszázharminchét embernek ebéd legyen!

Ezzel eltávozott a sárkánykirály. Erzsike alig várta, hogy a sárkánykirály elmenjen hazulról, hogy a tiltott szobát megnézhesse. Elhatározta, hogy csak benéz a szobába, de nem megy be. Ahogy megnyitotta az ajtót, nem látott egyebet, csak vagy tízezer üveget. Hát, uram isten, ezek az üvegek egyszerre elkezdtek kiabálni, és mindenik csak azt kiabálta:

— Gyere, nyisd ki ezt az üveget! Gyere, nyisd ki ezt az üveget!

Erzsike egymás után kezdte nyitogatni az üvegeket. Hát, mindenik üvegből egy-egy ember jött ki, mert a sárkánykirály a megölt emberek lelkét ezekbe az üvegekbe tette bele. Erzsike mindenik üveget kinyitotta, s az embereket a palotában elbújtatta. Mikor a két legutolsó üveget nyitaná ki, hát, édes Istenem, teremtőm, ne hagyj el, Erzsikének az apja és az anyja volt bennük, kiket a sárkány szintén megölt. Erzsike azt mondta a szüleinek:

— Édesapám, édesanyám, a sok aranyat, drágaságot szedjék össze, rakják fel egy szekérbe, míg a sárkánykirály hazajönne.

Másnap délre hazajött a sárkánykirály a sárkányokkal, s így szólt:

— Hm, miféle emberszagot érzek itt, kit mertél ide beereszteni, közönséges embert, az én hírem, tudtom nélkül?

Ekkor előjöttek az üvegekből kiszabadított emberek, kik eddig elbújtak, rárohantak a sárkányokra, s megölték valamennyit királyukkal együtt. Ami értékes portéka csak volt a várban, azt mind felpakolták s elvitték. A várat pedig földig lerombolták úgy, hogy kő kövön nem maradt. Mindenik visszament a családjához. Erzsike is hazament az apjával és anyjával. Bezzeg többé nem búsultak azon, hogy a tizenhárom szerencsétlen szám. Boldogan éltek ezután a nagy gazdagságban.

Még ma is élnek, ha meg nem haltak.