VAN, AKI NYER A JÁRVÁNYON. Eddig több mint húszmillió eurót költött Románia a sertésinfluenza elleni gyógyszerekre és egészségügyi eszközökre. Az újabb közbeszerzési eljárás azonban felháborodást váltott ki a gyógyszerforgalmazóknál, hiszen csak olyan cég vehet részt a versenytárgyaláson, amelynek az országban legalább tizenegy lerakata van. Ezt a feltételt azonban csak egy gyógyszerszállító tudja teljesíteni. (Erdély FM)
MARADT IS. 119 kormányzati ügynökség felszámolását rendelte el a Boc-kabinet, e célból 65 kormányhatározatot fogadott el. Az új előírások alapján 112 ügynökség tovább folytathatja tevékenységét. A kormányhatározat elfogadását követő hatvan napon belül az előírások szerinti személyzetcsökkentést kell végrehajtani, és meghatározni a fizetések összegét. Azok az alkalmazottak, akiknek a munkaszerződését felbontják, szolgálati idejükhöz mérten végkielégítésben részesülnek. A kormányzati ügynökségek átszervezésével ötvenmillió eurót takarít meg a kormány. Várhatóan 7800 alkalmazott válik munkanélkülivé az intézkedés miatt. (Realitatea)
NŐ A BEFUCCSOLT VÁLLALKOZÁSOK SZÁMA. Az Országos Cégbíróság adatai szerint közel 200 000 vállalkozás bukott be idén. A Román Exportőrök és Importőrök Országos Szövetsége úgy látja, a vállalkozások a gazdasági válság és az átalányadó bevezetése miatt váltak fizetésképtelenné. A legtöbb csődbe ment vállalat az építőiparban tevékenykedett, de sok a felszámolt vállalat az ingatlaniparban, a pénzügyi közvetítés, a hiteltanácsadás, a szállítás, valamint az export területén is. A válság miatt például az exportcégeknek több mint fele szűnt meg, és elképzelhető, hogy a bebukott vállalatok száma jövőre még nőni fog. (Ziare.com)
ORSZÁGOS TILTAKOZÁS A GUŞĂ-SZOBOR ELLEN. A Pro Europa Liga és két temesvári civil szervezet felhívást intézett az ország vezetőihez és Marosvásárhely elöljáróihoz, amelyben a szoborállítás ellen tiltakoznak. Smaranda Enache, a Pro Europa Liga társelnöke elmondta, Guşă tábornok ellen bűnvádi eljárás indult a 90-es években, és egyetlen bíróság sem mondta ki mindmáig, hogy ártatlan lett volna. Hasonló bűnökért — katonákkal belelövettek a tüntető tömegbe — Mihai Chiţac és Victor Stănculescu tábornokot tizenöt év börtönbüntetésre ítélték. A nyílt levél kezdeményezői azt mondják, a szoborállítás helyszínén is tiltakozásokat szerveznek, ha a helyi hatóságok mégis megpróbálják felavatni a Ştefan Guşă-szobrot. Egyes források szerint erre még decemberben sor kerülhet. (Erdély FM)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.