Jövő év januárjában elindul a Márai Program, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) hosszú távú, évi egymilliárd forintból működő könyvtártámogatási és könyvszakmai projektje — jelentette be az NKA elnöke. Mint Harsányi László elmondta, a Márai Program a kulturális alap legjelentősebb vállalkozása nemcsak összegében, de várhatóan hatásában is. A kezdeményezés nem egyszerűen a könyvtárak támogatásáról szól, inkább egy átfogó könyvtámogatási rendszer, amely elősegíti, hogy a nemzeti kultúrkincs szempontjából fontos kötetek széles körben hozzáférhetők legyenek a hazai és a határon túli könyvtárakban — hangsúlyozta.
A program indulásakor a részt vevő könyvtárak egy ezer címet tartalmazó listáról rendelhetnek, amely negyven százalékban klasszikus és kortárs szépirodalmat, illetve gyermek- és ifjúsági műveket, hatvan százalékban tudományos és szakkönyveket, valamint ismeretterjesztő kiadványokat és kézikönyveket tartalmaz majd. A felsorolt műfajokon kívül csupán hangoskönyvek kerülhetnek a rendelhető kiadványok közé, legfeljebb ötszázalékos arányban.
Harsányi László tájékoztatása szerint az első kiírás során a magyarországi bejegyzésű, illetve határon túli magyar kiadók az utóbbi három esztendőben megjelent köteteiket nevezhetik, ezekről egy paritásos bizottság dönt, melyet egyenlő arányban alkotnak az NKA Szépirodalmi, Könyvtári, valamint Ismeretterjesztés és Környezetkultúra Kollégiumának delegáltjai.
Újságírói kérdésre válaszolva Harsányi László elmondta, a Márai Program közvetlenül nem támogatja az alkotókat, de a listán a magyar szerzők prioritást élveznek majd. Mint a kulturális alap vezetője megjegyezte, az egymilliárd forintos forrásösszeg lehetővé teszi, hogy a programra kommunikációs kampány segítségével a nagyközönség figyelmét is felhívják, a könyvtárak mellett így magát az olvasást is népszerűsítve. Harsányi közölte: a Márai Programban az első évben mintegy hatszáz nyilvános könyvtár vehet részt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.