A gyulafehérvári régiófejlesztési ügynökség november 23-tól fogadja a finanszírozási kéréseket a 2007—2013 időszakra szóló Regionális Operatív Program (POR) 5.2-es turisztikai célirányzatú forrásaira. A turisztikai infrastruktúra fejlesztésére Kovászna kilencmillió eurót pályázott meg, a pályázati iratcsomót a finanszírozási kéréssel együtt Lőrincz Zsigmond polgármester az elsők között nyújtotta be a gyulafehérvári ügynökségen.
A polgármester az iratcsomóval november 22-én délután utazott Gyulafehérvárra. Amint lapunknak elmondta: éjfél előtt fél órával érkezett meg az ügynökség székházába, ahol harmadikként iratkozott fel a jelentkezési névsorra. Előtte két sepsiszentgyörgyi magánvállalkozó volt, utána megérkezett Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere is, aki a Sugásfürdő turisztikai fejlesztésére benyújtott pályázattal negyedikként került fel a listára. Miért kellett már éjfél előtt sorban állni? — kérdeztük a polgármestertől. Azért — válaszolta —, mert a pályázatokat olyan sorrendben bírálják el, amilyen sorrendben benyújtották. A polgármester azt is elmondta, hogy a fürdővárosnak több mint kilencven százalék esélye van, hogy megnyerje a pályázatot. A megpályázott összegből sípályát szeretnének létesíteni, és felújítanák az ehhez kapcsolódó infrastruktúrát, ami többek között a város belterületén levő fontosabb utcák és mellékutcák teljes felújítását is jelentené, mintegy kilenc kilométeres szakaszon.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.